Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-11 / 289. szám

1999. december 11., szombat 9. oldal HÉTVÉGE Az akvarell .......... művésze A barátságos házigazda ottho­na valóságos kis múzeum. Az erdélyi táj szel­leme és öröksé­ge sugárzik mindenből. A falon az otthoni barátok festmé­nyei, a hargitai havasok, a Tün­dérvölgy szivár­ványai, a feny­vesek vászonra varázsolt hangulata. A polcokon és a fala­kon erdélyi korsók és tányérok irigylésre méltó gyűjteménye, a könyvespolcokon csaknem az erdélyi magyar irodalom. Kö­zöttük sorakozik Petkes Józsefnek a közel­múltban megjelent Néprajzi barangolások a Partiumban című kötete is. A festőművész több mint tíz évvel ezelőtt, 1986-ban telepedett át Magyaror­szágra, Nyíregyházára. Az áttelepedés bi­zonyára hosszas vajúdás eredménye volt, ám akkor még kilátástalan volt minden. Sok erdélyi telepedett át akkor hozzánk, az elviselhetőbb sors, a remény érdeké­ben. Az igazi tehetség azonban mindenhol gyökeret ereszt. így történt Petkes József­fel is, hamar új barátokra lelt. Elapadha­­tatlari alkotói vágyának köszönhetően új festmények sora született, és nem maradt el a bemutatkozás lehetősége sem , kiállí­tásokon ismerkedhetett meg a műértő kö­zönség az utánozhatatlan Petkes-festmé­­nyekkel. Aztán a külföldről érkező meghí­vások, kiállítások következtek. Hollandia, Svájc, Németország, New-York, Svédor­szág. Alkotótáborok Svédországban és Franciországban, a hóval borított, mesés Alpokban. Saint Michel és Bessans. Újabb művek sokasága. Időközben megváltozik Kelet-Európa, eltűnik a diktatúra. Soka­sodnak a hazautazások is, Erdélybe, Ko­lozsvárra, Szatmárnémetibe, a Szár-hegyi alkotótáborba. A hajdani híres nagybá­nyai iskola szellemi kisugárzása úgy tűnik, most is él. Talán mégis az Erdély­ben készült képek a legszebbek. Sejtelme­sen szép, álomszerűén elmosódott és mé­gis realista meglátású tájképek. Az egy­másba mosódó, finom színek frissek és üdék. Fehér havasi tájban derengő dom­bok, beszédes csupasz fák. A ködből kiraj­zolódó házak és megbúvó szénaboglyák. Nagyfokú érzékenység. Látható, a tájkép­festészet számtalan új értéket hoz most is létre. Petkes József Ladik Elek Emil felvételei Az akvarell művésze. Csak a legjobbak próbálkoznak akvarell-készítéssel, a műfaj ugyanis nagy felkészültséget, tehetséget, biztos kezet, kiforrott művészt kíván. A festék ugyanis hamar szétfút, javításra nincs lehetőség. Tudását mindig szívesen megosztotta mással, rajztanári állást is vállalt, a Sóstói Múzeumfaluban pedig a számára oly fon­tos dologgal, a néprajzzal foglalkozhatott. Közfigyelmet érdemlő cikkeket ír a nép­művészet kallódó értékeiről. Ám az ecse­tet sohasem teszi félre, a munkától nem tántoríthatja el betegség, utazás. A kiállítások fontossága: a művészek öröme és éltetője, a közönség elapadhatat­­lan érdeklődése, művészetszeretete és igé­nye. Ez sem hiányzik. Éppen a héten Nyír­egyházán a Magyar Honvédség helyőrségi Klubjában nyílt Petkes Józsefnek tárlata. Érdemes megtekinteni. „Szárnyalása felemelkedőben" A Geduly-ház: emlék a városépítő evangélikus püspöknek Nyíregyházán Nyíregyháza legújabb épülete a Geduly-ház Elek Emii felvételei Talán sokan észrevették, hogy eltűnt a több mint évig zsákutca Iskola utca végén a toronydaru. Azt már kevesen, hogy az új, szép, a volt evangélikus parókia, majd bontása után autóparkíro­zó helyére épült sarokház Lut­her utcai homlokzatán mélysötét világító felirat adja tudtul, a ház­nak neve van: Geduly-ház (ejtsd> geduli). Régi hagyomá­nya Nyíregyházának, hogy jelen­tős épületeit névvel látja el. Köz­helynek tűnik, hogy van Város­házánk, Megyeházánk, de az már kevésbé, hogy van Takarékpalo­tánk (2000-ben kezdődik felújítá­sa), Nyírvíz-patotánk (pedig mió­ta nincs már Nyírvízszabályozó Társulat, de pénz se az épület rendbetételére), Katolikus-bér­palotánk (már csak a régiek ne­vezik így a Bethlen Gábor utcai sarokházat), Színész-házunk, Luther-házunk, Európa-Ház s most azzal szemben, az utca túl­só oldalán a Geduly-ház. Evangélikus vallású polgár­társaink, s rajtuk kívül azok, akik két éve, 1997-ben emléktáb­lájának avatásán részt vettek, tudják, hogy e név viselőjében kit is tisztelhetünk. A városla­kók többsége — ha életútját nem is ismeri — nevével s képmásá­val mégis találkozhatott: a teme­tő főbejárattal szemközti ravata­lozója hátánál, a város által ado­mányozott díszsírhelyek egyiké­ben 1947 óta nyugszik Geduly temetőben Henrik püspök, a sírra állított márványoszlopon márványból faragott mellszobra tekint ránk. Ki is volt ő, miért esett rá a házépíttető Horváth Jenő névvá­lasztása? A válasz egyszerű: mert 46 évi nyíregyházi működé­se, s ebből 26 éven át püspöki ténykedése mindig is a város ér­dekeit szolgálta. Bár a messze Becsben született, s a teológiát is Pozsonyban végezte, alig két éves felvidéki lelkészi szolgálat után 1891-ben került a „tirpák metropoliszba”, Nyíregyházára, nem szerelemből, mivel felette­sei ide helyezték. Hamar meg­szerette a várost, mert a magyar honfoglalás ezredik évfordulójá­ra letette a város erkölcsi és anyagi támogatásával ma is so­kat forgatott munkáját: „Nyír­egyháza az ezredik évében”. A néhány híján 300 oldalas könyv nem a város monográfiája, ha­nem egy — a korában rendkívül ritka — városszociográfia. Úgy vélte: paptársa, Lukács Ödön re­formátus esperes tíz évvel ko­rábban, 1886-ban megjelent vá­rostörténete megfelel a kor köve­telményeinek. Neki az akkor is dinamikusan fejlődő Nyíregyhá­za életének keresztmetszetét kell adnia az utókor számára, min­tegy orvosi „látleletet” a hivata­lokról, az egyházakról, a mező­­gazdaságról, iparról, kereskede­lemről, a népéletről, a közműve­lődésről. S függelékként: arról, hogyan ünnepelte meg Nyíregy­háza 1896-ot! Munkáját azzal az optimizmussal zárta: „Nyíregy­háza... a Nyírség székvárosa... szárnyalása felemelkedőben van!” Vonzó egyéniségéről sokat mondó az a tény, hogy a tiszake­­rületi ágostai hitvallású evangé­likusok püspökükké választották 1912-ben (46 éves korában!), s ez­zel 24 éven át városunk két főpapnak is otthont adott (a gö­rög katolikusoké csak 1914 óta mondhatta székhelyének Nyí­regyházát!). A háború, Trianon, majd a gazdasági világválság évei (1929-32) nem sok időt hagy­tak Geduly Henriknek, hogy a lelkek épülése mellett a város építését is segítse. Mégis neki köszönhető a Kotsis Iván tervez­te Luther-ház felépülése 1928- ban, s egy évvel korábban, 1927- ben nyitotta meg kapuit az evan­gélikus leánygimnázium, amely halála után, 1939-ben vette fél alapítója, Geduly Henrik nevét (a mai Vasvári Pál Gimnázium elődje). Geduly püspök hivatalának, otthonának a Luther-ház déli szárnya (B épülete) adott helyet, az a rész, ahol a korábbi püspö­ki ház is állott. A templomra néző ablakok között egykori ott­hona falára került 1997-ben az az emléktábla, amely érdemeit is megörökíti. Az évezred utolsó évétől egy új ház felirata ismeri el emberi nagyságát. Az evangé­likus igehirdető szellemiségét pedig tovább sugározhatná az az iskola, amely építésének (1893) már maga is részese volt. A Ko­dály Zoltán Zenei Általános Isko­la épületére gondolok, amely 2001-re megürül. A beköltöző evangélikus iskola joggal vehet­né fel egykori püspöke, Geduly Henrik nevét. Dr. Németh Péter múzeumigazgató Aranykereszt es dohány Nyéki Zsolt A cím párosítása az utcai zsar­gonban félreérthető ugyan, de itt csupán annyit jelez: fontos ipari növényünk, a dohány ter­mesztésének korszerűsítéséért végzett munkát a Magyar Köz­társaság egyik magas állami ki­tüntetésével ismerték el nemré­giben. Az államfői gesztus Bitt­ner Imrének, a nyíregyházi ÜLT Magyarország Rt. vezér­­igazgatójának járt ki, akivel a munka dandárján túljutva si­került egy kicsit elbeszélgetni. — Vásárosnaményban szü­lettem, s egyenesen a dohány­­termesztés világának közepébe csöppentem. Édesapám az otta­ni dohánybeváltó vezetője volt, s a családban is az egyik meg­élhetési forrást a dohányter­mesztés jelentette — mondja a 45 éves vezérigazgató. A gye­rekkor végén nem is sokat gon­dolkodott azon, milyen úton in­duljon el — a debreceni élelmi­szer-ipari szakközépiskola do­hányipari szakát választotta. Érettségi után az akkor Nyido­­fer néven ismert vállalat kis­­várdai körzetének termeltetési felügyelője lett, közben dohány­termeltetői és feldolgozói tech­nikusi minősítő vizsgát tett. — Ekkor a Nyidofer tulajdo­nában lévő debreceni dohány­­fermentálónál kaptam állást, ahol végigjártam a ranglétrát: voltam gyakornok, művezető, főművezető, üzemvezető-helyet­tes — derül fény újabb és újabb kihívásokra. A lehetőségekért persze tett is, munka mellett járt Szegedre, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élel­miszeripari Főiskolai Karára, s diplomáját a nyíregyházi válla­lat felvásárlási és termelési osztályvezetőjeként vette át. A cég átalakításával ismét fölfelé lép: az 1992-ben még álla­mi tulajdonnal alapított rész­vénytársaság marketingigazga­tói teendőit látta el; tavaly feb­ruárban már egy amerikai leányvállalatának tó-helyettese, s több mint egy éve pédig első számú vezető je. A poszttal társadalmi jellegű feladatok is jár­tak: hat éve választot­ták meg a Dohány Terméktanács elnö­kévé — akadt mun- f ka bőven, mert az / egész magyaror- % szági dohányter­mesztés válságos helyzetben volt. — A dő­li á n y ipar liberalizációjával a termelés vállalkozói alapokra helyező­dött, s a gazdáknak a munka­kedven és a hagyományokon kívül nem sok egyéb segített. A mélyponton kellett megterem­teni a korszerű, hatékony tech­nológia alkalmazásához szük­séges szellemi, tárgyi feltétele­ket. Ez sikerült, az emberek megtanultak újra jó minőség­ben és gazdaságosan termelni, s ma már 15 ezer, zömében me­gyénkben élő családnak nyújt biztos megélhetést a dohányter­­esztés m em gy o b b ered­ményt Bittner Im­re. Bittner Imre Balázs Attila felvétele Az Európai Unióban is ver­senyképessé tett termelés elis­merésének tartja a Magyar Köztársaság Arany Érdem­keresztjét, amelyet Göncz Árpád köztársasági elnök ado­mányozott augusztusban. Azonnal kijelenti: nagyon sok szakember munkáját minősíti az állami kitüntetés, ezért az ő nevükben is fogadta a gratulá­ciókat. — Többszörösen is szeren­csésnek érzem magam: a mun­kám a hobbim, függetlenül at­tól, hogy mikor, hol és milyen beosztásban végeztem és vég­zem. Örülök annak is, hogy éle­tem során többségében olyan emberekkel találkoztam, akik­től sokat tanultam illetve akik sokat segítettek, azonosultak elképzeléseimmel — tudatosít­ja, hogy Fortuna nemcsak pénzzel lehet kegyes. Joggal büszke a családi hát­terére is: szerettei tudomásul vették, hogy a napi munkaidő nem nyolc óra, harmonikus hátteret teremtettek a munka­helyi feszültségek levezetésé­hez. Multinacionális cég leány­­vállalatának vezérigazgatója­ként sokat kell utaznia, ugyan­akkor sokkal több időt szeretne eltölteni a dohányföldeken is. Feleségével együtt jött vissza Debrecenből Nyíregyházára, ő is az ÜLT dolgozója. Fia ne­gyedéves bölcsészhallgató had­történet-politológia szakon, s úgy tűnik, inkább lánya örö­költe az agrárvénát. Ö most másodéves a Debreceni Agrár­­tudományi Egyetem gazdasági szakán. Az érdemkeresztből egy darab őket is megilleti. _i\ l/jüi'Ju^üJü

Next

/
Thumbnails
Contents