Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-08 / 286. szám

1999. december 8., szerda 5. oldal MEGYEI TÜKÖR □ Ádventi estek Az evangélikus lelkészi hivatal Ádventi esteket tart a rozsréti Betle­hem gyülekezeti házban december 13-17 között. Az összejövetelek mindennap 18 óra­kor kezdődnek. □ Lelki vigasz Körülölelt a csend címmel a közelmúltban jelent meg Lupsa Józsefné verseskötete. A könyv a Keresztúti segítő ke­zek alapítványának a kiadványa. □ Karácsonyi koncert A nyíregyházi ró­mai katolikus templomban december 18-án 18.30-tól tartják a hagyományos karácsonyi koncertet, amelyen Beethoven IX. szimfóniá­ja csendül fel. Templomszentelés Piricse (KM) — A Szentháromságnak szentelt évben, mely egyben a nagy jubile­um éve is, december 11-én szombaton délu­tán 2 órakor Piricsén, Nyírbátor mellett új templomot szentel Bosák Nándor debre­­cen-nyíregyházi püspök. Az új templom titulusa a Szentháromság két éve alatt készült el a hagyományos stí­lusban épült templom, a régi helyére, amit életveszélyes állapota miatt kellett lebonta­ni. A régi templom egyszerű, vályogépület volt. Jelentős külföldi segélyből, egyház­­megyei és önkormányzati támogatással, helyi és környékbeli adományokból, sok társadalmi munkával készült el az új templom, melynek értéke tízmillió forint. A közel kétezer lakosú községben három­száz római katolikus lelki központja kerül felszentelésre, melyre a jótevőket, a kör­nyékben élőket szeretettel hívja a kis egy­házközség. Lelkigyakorlat Nyíregyháza A nyíregyházi római katoli­kus társszékesegyházban ádventi lelkigya­korlatot tartanak december 13-15. között. A három nap estéjén Vácz Jenő jezsuita atya vezeti „kedves modorban, és sok gya­korlati, hétköznapi aprósággal megtűz­delve” az esti misék áhítatát emelő lelki­­gyakorlatot. Mind a három napon karácso­nyi imakilencedet tartanak az esti szent­misék előtt, fél öttől. Gyermekjáték Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi ró­mai katolikus plébánia felhívással fordul a hívekhez, hogy akinek használt, de még jól használható és tiszta állapotú cipő és já­tékfeleslege van, adja át a karitász bolt­nak. Sok szegény család gyermeke csak így juthat karácsonykor gyermekjátékok­hoz. Példával buzdítani Kisvárda (KM — B. I.) —A kísvárdai Szent László Egyházi Szakközépiskola a hetedik tanévet kezdte ismét egy­házi fenntartásban. Az előzmények ismertek, az orsolyita nővérek az iskola indulásától, 1918 szep­temberétől az államosításig vallásos szel­lemben éltek és tanítottak nemzedékeket. — Ma a nevelés kérdése más gondokat, sok nehézséget vet fel — mondja Szováti Ta­más, az iskola lelkésze. — Értékrendet vesztett világunkban a krisztusi szeretet parancsa, az egyházias élet és hit megval­­lása sok ember gondolatának nevetség tár­gya. Fiataljaink egy része pedig ebből az elidegenedett társadalomból és családi légkörből jön. Jószándékúak, nyíltak az igazságra, de azt el kell velük fogadtatni, életpéldával buzdítani kell őket. A lelkésztanár arról, hogy a mai élet­helyzetben milyen nevelési elveket kell biztosítani az iskolának, hogy megfogal­mazható legyen az egyházias irányultsága, így nyilatkozik: — Fontos — többek között — a művelő­dés és a jellemformálás, a szeretet légköré­nek megteremtése és az evangéliumi sza­badság biztosítása és a személyiség kibon­­tatkoztatása a keresztény értékrend men­tén. A katolikus iskolának a lényege: az oktatás és nevelés terén kitűnjön, hogy a kereszténység minden területén áthatja az életet. Életünk normája, alfája és ómegája Jézus Krisztus, Ő az ideálunk. A múltban és jelenben a keresztény iskola feledata az, hogy a halál és a bukás kultúrájával szem­ben az élet, a szeret és az örökélet civilizá­cióját hirdesse és adja az emberek elé élet­célul. Drágább lesz a parkolóbérlet A magánemberek huszonegyezerért, a közületek harmincezerért parkírozhatnak Mindenkinek (például a képünkön látható Szabó Jánosnak is) többe kerül majd az állásidő Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Többet kell fizetnünk jövőre a parkolóbérletért Nyíregy­házán. A lakossági éves bér­let huszonegy, a közületi harmincezer forintba fog ke­rülni. Minderről a Városüzemeltetési Kht. irodavezetője, Kedves Já­nosáé tájékoztatta lapunkat. Megemelt árakon A jövő évi bérleteket december 15-én kezdik el árusítani. Az éves mellett lesz fél- (12 ezer), ne­gyedéves (7 ezer), havi (3 ezer) és heti bérlet 1200 forint), továbbá napijegy 400 forintért. Lakáskör­nyéki bérletet egy évre 1600, fél évre 800, negyedévre 400 forin­tért válthatnak az érintettek. A rokkantaknak járó kedvezmé­nyes bérlet ára egy évre 3600, fél évre 1800, negyedévre 900, egy hónapra 300 forint. A közületek fél évre 17, ne­gyedévre 9 ezer, egy hónapra 5500, egy hétre 3500 forintért válthatnak bérletet, a napijegy 450 forint. Bianco bérlet Újdonság a bianco bérlet, ame­lyen nem lesz rendszám, így pél­dául, ha egy családban több autó is van, felváltva lehet használni. Ennek megfelelően az ára is ma­gasabb, 30 ezer forint egy évre. Közületeknek ugyanez 80 ezer fo­rintba kerül. Az idei bérleteket jövő év január 15-éig lehet használni, utána már csak az újat fogad­ják el. A parkolójegyek ára nem vál­tozik jövőre, az idén nyomtatot­takat viszont csak január 31-éig lehet felhasználni. A Luther téren is Fizetőparkoló lesz — hétvégén — a Búza és az Új utca. Cserébe a kiskörúton belül hétvégén nem kell fizetni. Jövőre a Szent István utcán és a Luther téren is fizetni kell a megállásért (a templom környékén nem festik fel az állá­sokat, táblák jelzik majd a zónát). Elnökségbe választották Nyíregyháza (KM) — A Nép­főiskolái Egyesület eddigi mun­kájának elismerése, hogy Vinnai Győzőt, a Magyar Népfőiskolái Társaság elnökségébe választot­ták. A kilenctagú elnökségben így megyénk sajátos problémái is megjelennek, ezáltal új lehetősé­gek nyílhatnak meg a népfőisko­lái mozgalom még eredménye­sebb fejlődéséhez. Lába kél a stoptábláknak Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Országosan több tízmillió fo­rint kárt okoznak azok a felelőtlenek, akik ellopják, majd eladják az alumínium­felvásárlóknak a közúti jelzőtáblákat. Megyénkben, ahol 2089 kilomé­ter állami tulajdonban lévő köz­út van, meglepő módon, az utób­bi időben visszaesett a táblalo­pások száma — tudtuk meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állami Közútkezelő Kht. szak­embereitől. Sok szegény ember — sok lába kelt alumíniumosz­lop, ez lenne a logikus, de sze­rencsére nincs így, noha tízezres nagyságrendű a táblaszám. A kár persze, tetemes. Amint azt Kerekes Kálmán, üzemeltetési és fenntartási osztályvezető el­mondta, ebben az évben eddig 148 táblát tulajdonítottak el, két és fél millió forint értékben. Ezek kö­zött vannak olyan nagy zöld közú­ti jelzőtáblák is, melyek pótlása darabonként 50-60 ezer forintba kerül. Az útellenőrök folyamato­san járják a fő- és mellékutakat, s egy-két nap, maximum egy hét, mire felfedezik a hiányt. Ami nem csak hogy sokba kerül, még igen veszélyes is. Erre már a cég forgalomszabályozási csoport­­vezetője, Berecz István hívta fel a figyelmet, hiszen az, hogy egy kockázatos kereszeteződésből el­tűnik a stoptábla, áldozatot is kö­vetelhet. Nincs ekkora „kétes” ér­téke a műanyagnak, úgyhogy né­hány táblát már lecseréltek ilyen­re és horganyzott acélból készült­re. Ezek élettartama is eléri a hét évet. Életképek a városról Nyíregyháza (KM — N. I. A.) — A 2000. év januárjában a Váci Mihály Művelődési Központ színpadán életre kel az, ami eddig csak le­írt és nyomtatott betűk­ben létezett és néhány ember gondolatában ele­venedett meg. Megmozdulnak egy hatalmas történelmi festmény alakjai, közénk lépnek és csendes szó­val, vagy harcos dallal nyitják meg előttünk két évszázad pil­lanatait. Hogyan feszültek egymásnak itt lévők és ide érkezők egy kocsma söntésé­­nél, forogtak a lapok a kaszi­nó zöld asztalánál, változtatta meg a pénz a gondolatot, ho­gyan lehetett megkötni a szél­fútta homokot, és lehetett itt hitből és homokból várost épí­teni. A zenés darab három szer­zőjének is csak a hite volt az indulás pillanatában és a ho­mok, amelybe gyökeret ver­tek. Belinszki József, Császár Zoltán és Tapolcai Zoltán színpadra álmodta Nyíregy­háza történetét a tirpákok betelepítésétől a királyi ki­váltságlevél megérkezéséig — hangzott el a keddi sajtó­­tájékoztatón, amelyen részt vettek a darab alkotói is. A város millenniumi ren­dezvénysorozatának indító aktusa lesz a mű bemutatója, amelyben a VMK mellé a Mó­ricz Zsigmond Színház is tár­sul szegődött. A darab szerep­­osztása is parédás. A színház alapító tagjai (Szabó Tünde, Bárány Frigyes, Hetey László) mellett, a színház fiatal művészein át a nyíregyházi színjátszás ismert alakjai öl­tik magukra dédapáink jelme­zét. A díszletek a Művészeti Szakközépiskola diákjainak kezemunkáját dicsérik, a táncképek előadója a Szabolcs Táncegyüttes lesz. A bemutatóra 2000. január 22-én, a Magyar Kultúra Nap­ján, Nyíregyháza örökváltsá­­ga évfordulóján kerül sor. Keresik a cserbenhagyót Ajak (KM) — Egy cserbenha­gyó gázolót keres a Kisvár­­dai Rendőrkapitányság Köz­lekedési Alosztálya. November 30-án 21 óra 30 perc­kor Ajak Rákóczi utcában kerék­párral közlekedett Z. Bertalan 66 éves helybéli lakos, amikor egy Rétközberencs, Tiszadob, Nyíregyháza (KM - F. A.) — Ha­lálos közúti balesetet szenvedett hétfő délután Rétközberencsnél a 4. számú főúton egy 49 éves helybéli férfi. A gyalogosan köz­lekedő ember körültekintés nél­kül haladt át az úttesten, amikor egy ott elhaladó ukrán állampol­gár személygépkocsijával féke­zés nélkül elütötte. A baleset kö­vetkeztében a szerencsétlenül járt sértett a helyszínen életét vesztette. vele szemben közlekedő, eddig ismeretlen típusú és színű sze­mélygépkocsi elütötte. A gázoló a helyszínről segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A szeren­csétlenül járt kerékpáros a bale­set következtében súlyos sérülé­seket szenvedett. A kapitányság a baleset körül-Lopás miatt indított eljárást a rendőrség egy 25 éves tiszadobi férfi ellen, aki egy tiszadobi ismerőse lakásán tartózkodó he­lyi férfi kabátzsebéből elemelte a lakáskulcsát. A kulcsokkal be­ment a sértett lakásába, és on­nan ellopott egy televíziót, egy videórekordert és 56 ezer forint készpénzt. Hétfő délután a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei őri­zetbe vettek egy 36 éves nyíregy­házi és egy 30 éves tiszaberceli ményeinek tisztázása érdekében kéri az esetleges szemtanúk és olyan személyek jelentkezését, akik a balesetről bármilyen in­formációval rendelkeznek. A be­jelentéseket a Kisvárdai Rendőr­­kapitányság közlekedési alosztá­lyán várják személyesen, vagy a 45/402-022-es telefonszámon. férfit. Egyiket a Nyíregyházi, míg a másikat a Pásztói Városi Bíróság körözi. Ismeretlen tettes hétfő reggel­re behatolt az Emmaus szeretet­otthon kápolnájába, és onnan el­lopott egy 100 ezer forint értékű videokamerát. Családi veszekedés során egy 55 éves nyíregyházi férfi hétfő este egy konyhakéssel jobb ke­zén megvágta a fiát. A 29 éves sértett könnyebb sérüléssel meg­úszta az apja „rendreutasítását”. Cukrászok két megyéből Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Két megyéből toborozta tagjait a kedden nyíregyházi székhellyel megalakított Északkelet-Magyarországi Cukrászok Ipartestülete. Az országban ez az első sikeres kezdeményezés a szakma re­gionális összefogására, de az országos szervezettel együtt­működve szeretnénk ellátni a szakma érdekképviseletét — hangsúlyozta Károlyi Gab­riella, a testület elnökévé vá­lasztott nyíregyházi mester­cukrász. Első nekifutásra Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye 16 cukrásza, a cukrászat­hoz kötődő iparosa írta alá az alapító okiratot. A szerve­zet minden szakmabeli előtt nyitott. A bemutatkozást a legközelebbi Kelet-Nyugat Expo idejére tervezik. Gyalogoshalál Rétközberencsen

Next

/
Thumbnails
Contents