Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-30 / 279. szám
1999. november 30., kedd 2. oldal Met# ORSZÁG, VILÁG HÍREK □ Büntetöjogszabály Az Országgyűlés hétfői munkanapján a képviselők megkezdték és le is zárták a büntetőjogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Ezt követően az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlannyilvántartásról rendelkező jogszabállyal foglalkozott a Ház. □ Külügyi találkozó Martonyi János külügyminiszter hétfői moszkvai magyar-orosz külügyminiszteri találkozó után elmondta: fontosnak tartja az elmúlt évtizedben felhalmozott fontos eredmények megőrzését, másrészt a továbblépést a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében. □ Leugrott a tizedikről Levetette magát egy 16 éves fiú a győri belváros egyik tízemeletes épületének tetejéről hétfőn. A fiatalember a helyszínen életét vesztette. Napirenden az ár (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM/MTI) — A tegnapi nyíregyházi önkormányzati ülésen az a ritka pillanat állt elő, hogy ellenzék és koalíció egyetértett. A téma az autóbusztarifa emelése volt. A végső döntést azonban decemberre halasztották. A közgyűlés minden oldalán egyetértés volt abban, hogy tíz, talán nyolc százalékkal emelni kell a busszal összefüggő díjakat. A pénzügyminisztérium azonban a Szabolcs Volán Rt.-t a csőd szélére sodorja azzal, hogy ragaszkodik a csak hatszázalékos áremeléshez. (Az a fura helyzet van ugyanis, hogy a közlekedési cég állami tulajdonú. A tarifát az önkormányzat fogadja el, a PM-nek azonban jóvá kell hagynia azt.) Ezzel máris negyvenmillió mínusszal kezdené a jövő évet a Volán. Vagy önkormányzati támogatásra szorulna, vagy a szolgáltatást kellene szűkíteni. Ez járat- csökkentéssel, -ritkítással járna. A határozathalasztás mellett megállapodtak, hogy tájékoztatják a tulajdonost arról is: akkor tudják elfogadni a kényszerszázalékot, ha a veszteség pótlására garanciát kapnak. Kelet m Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ), Galambos Béla (gazdaság), Nagy István Attila (kultúra), Marik Sándor (társadalom), Mán László (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax: 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Telifax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet®iscomp.hu —hird.: kelethird®iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. kJ Lapunk eladott példányszámát ^*"1” rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 2S059 HU ISSN 0133-2058. HIRDETÉS Gyertyagyújtás A december 3-i AIDS-világnap előtt Guatemalavárosban gyertyát gyújtottak a betegség eddigi 16 millió áldozatának emlékére APA/EPA-felvétel .. -—...... 111.........................1 ..........................................................—........................—•—............. Hatpárti a praxisjogról Budapest (MTI) — Nem körvonalazódott konszenzusos megoldási lehetőség a háziorvosi praxis privatizációjának mikéntjéről a témában hétfőn folytatott hatpárti egyeztetésen — derült ki a résztvevők beszámolójából a budapesti megbeszélés után. Az MSZP és az SZDSZ sem az önálló orvosi tevékenységről szóló négy paragrafusos kormányjavaslatot, sem az ehhez készített koalíciós módosító csomagot nem támogatja. Egyikük sem ért egyet az űj szabályozás 2000. január elsejei bevezetésével, mig a koalíciós képviselőcsoportok ragaszkodnak ehhez. Az SZDSZ eleve elutasítja, az MSZP pedig a koalíciós frakciók által javasolt formában nem támogatja, hogy az önkormányzati törvény módosításával a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi ellátás felelőssége kerüljön ki az önkormányzatok feladatköréből. Jó esélyekkel az Európai Unióba Budapest (MTI) — Magyarország az élre került a gazdaságukat átalakító közép-európai országok között, és jó esélyekkel pályázhat az európai uniós tagságra — állították a Világbank szakértői. Hétfőn a Pénzügyminisztériumban bemutatták a Világbank Magyarország az Európai Unió kapujában című országtanulmányát. A jelentés megállapítja: Magyarország a piacgazdaság megteremtésében kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A vállalati és pénzügyi szféra mára nagyobbrészt magántulajdonúvá vált, haBudapest (MTI) — Jövőre több mint 320 millirád forint áll majd az FVM rendelkezésére, és ezt követően 2001-ben kiemelt költségvetési támogatása lesz az ag- ráriumnak — nyilatkozta Bánk Attila hétfőn. Az FKGP parlamenti frakciójának vezetője elmondta: valamennyi kérdésben egyezségre jutottak a koalíciós partnerekkel. — Az elmúlt hét végén megáiHalálos gázolás Nyíregyháza, Biri (KM) — Sö- tedés után mintegy varázsütésre megváltozott az addig viszonylag nyugalmas ügyelet, és valamennyi mentőautó egymás után rajzott ki balesetekhez — tájékoztatta lapunkat tegnap este az ügyeletes mentőtiszt. Az Orosi úton 16 óra 40 perckor gyalogost gázolt egy személygépkocsi, a baleset szenvedő alanyát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Nem sokkal később Biriben történt halálos gázolás, ahol ugyancsak egy személygépkocsi ütött el gyalogost. Ez az eset az előbbinél is tragikusabban végződött, az idősödő asszony a helyszínen életét vesztette. tékonysága egyre javul. A tanulmány szerint az ország gazdaságában jelentősen nőtt a külföldi tőke részaránya. A munkaerőpiac rugalmasságának köszönhetően a gazdaság szerkezete gyökeresen átalakult, miközben a munkanélküliséget sikerült — az európai mérce szerint — alacsony szinten tartani. Az országtanulmány a pozitívumok között említi, hogy az ország a kulcsfontosságú infrastrukturális nagyvállalatok privatizációjában jelentős haladást ért el, emellett a működésüket szabályozó jogi keretek is kialakultak. A Világbank arra hívja fel a figyelmet, hogy a beruházások lapodtunk a jövő évi költségvetés valamennyi sarokszámát illetően — mondta. Arra a kérdésre, hogy a megállapodás azt jelenti- e, hogy a kisgazdák visszavonják módosító csomagjukat, Bánk Attila azt válaszolta: azt jelenti, hogy a megyegyezésben szereplő és a közös módosító indítványokat tartják fenn. A frakcióvezető hozzátette: senki nem vonta kétségbe azokbővülésének jelenlegi ütemét, a növekedésen alapuló gazdasági stratégiát a külső egyensúly romlása nélkül csak úgy lehet fenntartani, ha középtávon a költségvetés deficitje tovább csökken. A Világbank szakértői szerint az elkövetkezendő két évben Magyarországnak mintegy 1,5 százalékos kiigazítást kell végrehajtania az államháztartásnak a GDP-hez viszonyított pozíciójában. A nemzetközi pénzügyi intézmény szakemberei szerint a költségvetési program akkor lenne kellően elővigyázatos, ha a következő két évben a GDP-hez viszonyítva mintegy 1,5 százalékot kitevő elsődleges többletet nak az igényeknek a jogosságát, amelyeket előterjesztettek, ugyanakkor azonban be kellett látni azt is, hogy olyan súlyos természeti csapások érték az országot, amelyek szűkítették a büdzsé mozgásterét. — Természetes, hogy meg tudtunk egyezni, hiszen az ország kormányozhatósága, a koalíció fennmaradása volt a tét — mondta Bánk Attila. célozna meg. A Világbank szakértői úgy vélik, hogy idén a magyar államháztartás deficitje a bruttó hazai termékhez mérten 4-4,5 százalék között bármilyen szintet elérhet a legutóbbi költségvetési folyamatok alapján. A tanulmány szerint Magyar- országnak meg kell szilárdítania a gazdasági stabilizáció eredményeit, be kell fejeznie a szerkeze- tátalaktást, illetve az intézményi reformprogramot, hogy a jelenlegi stabil növekedés fennmaradjon. Egyúttal a növekedési pálya fenntarthatóságának feltétele, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP-hez mérten a következő években 4 százalék körüli szinten állapodjon meg. Elúszott a kádfürdő (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Az indokok: a benyújtott számlák alapján nem dönthető el a pályázatban szereplő beruházás tényleges költsége, így a megítélt támogatás mértéke sem...; a felvett bankhitel visszafizetésének fedezetére a beruházás tárgyát ajánlotta fel a bank felé és erre kötött szerződést (ez tévedés, a Svájci-lak, nem pedig a kádfürdő a fedezet — a szerk.); nem ismeretes, hogy a köz- beszerzés útján kiválasztott kivitelezővel kötött-e szerződést az rt., így az sem, hogy az összeférhető-e, illetve nem sérti-e az a támogatónak a támogatással létrejött jogait... A Sóstó Fejlesztési Rt. igazgatósági tagjától, Belus Tamástól megtudtuk: a cég jogtanácsosa már elküldte a válaszlevelet a miniszternek — várják a válaszát. A héten ülést tart az igazgató- tanács, ekkor értékelik a kialakult helyzetet. Különösebb jóstehetség azonban nem kell hozzá: biztatás miatt pert indít a társaság. UnflCplÓ albánok ENSZ-rendőrök és brit KFOR-kato- nák próbálják megmenteni annak a három szerb állampolgár- I nak az életét, akiket a függetlenségi napjukat agresszivitással I ünneplő albánok vertek meg Pristinában, hétfő hajnalban. Az f asszonyt és a két férfit az albánok autójukból ráncigálták ki, | majd megverték őket, a járművet pedig felgyújtották APA/EPA-felvétel j Megállapodtak a kisgazdák Részletek holnapután. JSSfl Hűi A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BBE/O