Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-24 / 274. szám
1999. november 24., szerda Edét«» MINDENFELŐL 8. oldal Az album borítója KM-reprodukció Melengető popzene Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — A novemberi nagy hidegben örömmel fogadhatjuk az új magyar együttes, az Easy felszólítását, hiszen a napokban megjelent nagylemezének az Olvadj fel! címet adta. A pergő, ritmusos zene valóban alkalmas arra, hogy ellazuljunk, felfrissüljünk. Egyébként az albumon nem is található lassú felvétel, talán ez is jelzi a zenészek lendületességét, energikusságát. A csapat lelke, alapítója a nyíregyházi származású Hargitay László. Korábban komolyzenei tanulmányokat folytatott, zeneművészeti főiskolán szerzett diplomát kürt szakon, ám az év elején úgy gondolta, a popzene világában is kipróbálja önmagát. Társul két leányt választott: I”rint és Enikőt. I’rin készíti a színpadi koreográfiákat, Enikő táncol és vokálozik, Háry (Hargitay László beceneve) pedig írja a zenét, a szövegeket, és énekel. Zenéjüket szórakoztatásnak, kikapcsolódásnak szánják, s a könnyedség, a vidámság kifejezéseként választották az együttes nevéül az angol easy kifejezést. — Jól fogy a lemez, a közönségnek tetszik fiatal együttesünk — tájékoztatta lapunkat Háry. — A sok munkának, az edzésnek meglett az eredménye, hiszen a közösség becsüli azokat a csapatokat, amelyek látványos műsorral felkészülten állnak a színpadra. Jelenleg médiaturnén veszünk részt, Pesten és a vidéki városokban szerepelünk most leginkább. Az Easy együttes felajánlott egy maxi CD-t, amelyet azon olvasóink között sorsolunk ki, akik levelezőlapon beküldik a lapból kivágott borítót a szerkesztőségbe. Izraeli vadtelep Jeruzsálem (MTI) — Izraeli telepesek hétfő éjjel vadtelepet húztak föl a (palesztin önkormányzat alatt álló) ciszjordániai Betlehemtől délkeletre, négy sátor fölállításával. A telepesek Nokedim zsidó település mellett verték föl sátraikat, tiltakozásul az ellen, hogy az izraeli kormány Erec Jiszrá- él (a bibliai Izrael földje) részét alkotó területeket ad át a Palesztin Hatóságnak. István, László és Széchenyi Budapest (MTI) — A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma hetvennyolc magyarországi és tizenegy határon túli jelentkezőt érdemesített támogatásra millenniumi programjában a köztéri képző- és iparművészeti alkotások megvalósítására kiírt pályázaton — közölte a NKÖM politikai államtitkára az MTI-vel. Várhegyi Attila beszámolója szerint a 100 millió forintos keretösszegre összesen 134 hazai, zömében önkormányzati, továbbá 36 határon túli pályázat érkezett. Szoborállítási szándékát tekintve igen aktív volt Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Komárom-Esztergom megye. A fővárosból benyújtott kilenc pályamű közül hetet támogattak. A Fővárosi ön- kormányzattól, valamint Baranya megyéből egyetlen köztéri alkotás felállítására vonatkozó terv sem érkezett — közölte. A pályázaton elnyerhető legnagyobb összeg 5 millió forint, a legkisebb pedig 100 ezer forint volt. A kiírásban az is szerepelt, hogy a támogatás mértéke nem haladhatja meg a mű elkészítési költségeinek 50 százalékát, illetve a 10 millió forintot. A pályázók általában történelmi személyiségeknek akarnak emléket állítani a millenniumi ünnepi évben. A személyiségek között van Szent István, Szent László és Széchenyi István. ■ ■ Örökösödési adó Kínában Peking (MTI) — Kínában 10 millió milliomos család él, ezért a hatóságok örökösödési adó bevezetését tervezik — közölte egy gazdasági lap keddi számában. A tervezet célja, hogy szűkítse a szegény és gazdag családok közötti terebélyesedő társadalmi szakadékot.. A China Economic Times szerint az örökösödési adóról szóló tervezetet már a pekingi kormány elé terjesztették. Az újság úgy tudja, hogy az adót az egymillió jüant (120 ezer dollár) meghaladó összegekre vetnék ki. A Kínai Kommunista Párt 1949-es hatalomra jutása után három hónappal bevezetett adórendeletben már szerepelt örökösödési adó, de több okból soha nem vetették ki. Családi tragédia Kecskeméten Kecskemét (MTI) — Szíven szúrta feleségét egy 58 éves férfi Kecskeméten, majd magával is végzett — értesült kedden az MTI a Bács-Kis- kun Megyei RendőrTőkapi- tányság szóvivőjétől. A bejelentés hétfőn este érkezett a rendőrségre. A Könyök utca egyik családi házában összeszólalkozott K. Zoltán és felesége. A férj a keze ügyében lévő kést felkapva szíven szúrta az asszonyt, aki azonnal belehalt a sérülésbe. A férfi ekkor átment a másik szobában alvó fivéréhez, felébresztette, bejelentette felesége halálhírét, majd kiment az udvarra, ahol az utána kutató kétségbeesett testvére felakasztva találta. A nyomozás megindult. Gyermekdivat A hét végén megrendezett PB Televízió divatbemutatóján a színpadra lépő gyerekek legalább olyan sikert arattak, mint a profi manökenek Elek Emil felvétele A hálaadás napja Nyíregyháza (KM) — Vannak fogalmak, kifejezések melyekkel nap mint nap találkozunk, s ha jobban utánagondolunk nem is tudjuk pontosan mit jelentenek. Ezek közé tartozik, hogy pontosan mit is ünnepelek az USA-ban a hálaadás napján — kereste meg szerkesztőségünket egy nyíregyházi olvasónk. Nos, mint megtudtuk, különböző változatok élnek a hálaadás napjáról. Ezek közül a „leghivatalosabbnak” tűnő a következő: Az első hálaadás napi ünnep igen élénken él az amerikaiak képzeletében, és sokan úgy gondolják, hogy egy jól dokumentált eseményről van szó. Valójában csupán két írásos forrás létezik, Edward Winslow levele, amely leírja az eseményt, valamint William Bradford kormányzó említi meg az ünnepet a Plymouth Ültetvény Történetében, amit mintegy 20 évvel később írt. Egy kemény és megerőltető első év után 1621-ben az Új Világban a Pilgrim-ek őszi aratása rendkívül sikeres és gazdag volt. (A Pilgrim-ek: puritán zarándokok, akik vallásipolitikai okokból nem akartak Angliában maradni. Híressé vált Myflower hajó fedélzetén érkeztek Plymonth kikötőjébe.) Megtermett a kukorica, a gyümölcs, a zöldség, volt bőven hal és füstölt hús. Elég élelmük lett tehát ahhoz, hogy a közelgő kemény télre félre tegyenek. Otthonokat építettek a vadonban, békében éltek indián szomszédaikkal. Kormányzójuk, William Bradford hirdette meg a hálaadás napját, amit a telepesek és a szomszédos őslakos indiánok együtt ünnepeltek meg. Az évente így megünnepelt aratás szokás maradt. Az amerikai forradalom idején a Kontinentális Kongresszus javasolta nemzeti hálaadás napjának a megtartását. New York állam 1817-ben a hálaadás napját hivatalos ünnepé tette, a 19. század közepére több más állam is megünnepelte. 1863-ban Abraham Lincoln elnök hirdette meg a hálaadás nemzeti napját. Azóta minden elnök kihirdeti a hálaadás napját, általában november negyedik csütörtökét jelölve meg időpontként. A hálaadás napja mára családi ünneppé változott, de az amerikaiak, most is gyakran szomszédokkal, barátaikkal együtt költik el a tradicionális ételeket, amelyek közül nem hiányozhat a töltött, sült pulyka sem. HIRDETÉS * Az akció feltételeiről érdeklődjön márkakereskedőinknél. A Magyar Suzuki Rt. ajánlata más kedvezményekkel össze nem vonható, és a limitált modellekre nem vonatkozik. SUZUKI. Jól jár vele. Téli este A fotótechnika segítségével színpompás kép készült Nyíregyházán a télről Elek Emil felvétele I