Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-09 / 261. szám

1999. november 9., kedd 7. oldal □ Bábelőadás Tiszavasváriban No­vember 15-én délelőtt tíz órától a pécsi Bóbi­ta Bábszínház előadásában Aladdin és a bű­vös lámpa című darabot tekinthetik meg az érdeklődők a tiszavasvári művelődési köz­pont színháztermében. □ Nincs pénz Az ibrányi önkormányzat kö­zel 230 millió forint pályázati támogatást nyert a szennyvízberuházásra. A megvalósí­tásról azonban egyelőre le kell mondaniuk, mert mintegy 500 millió forint saját erőt kel­lene biztosítaniuk, amely összeg egyelőre nem áll az önkormányzat rendelkezésére. □ Jótékonysági bál A Nyíregyházi Füg­getlen Női Szövetség november 20-án 19 órától rendezi Nyíregyházán, a Helyőrségi Klubban (Színház u. 2.) jótékonysági bálját. A rendezvény bevételét az értelmi fogyaté­kos gyerekek támogatására fordítják. Továb­bi információk a 42/407-459-es és a 455- 561-es telefonszámon. A csapat és az edző; középen a kupával Enikő A szerző felvétele A hajlékony harcművész Nagykálló (Szabó Csaba) — Péter Enikő törékeny teremtű huszonéves. Ki gondolná, hogy a harcművészetek­ben kiemelkedő sikereket ért ei. — Nyíregyházán születtem, kilencéves ko­romban költözünk Nagykállóba. Itt jártam iskolába, a Korányi Frigyes Gimnázium­ban érettségiztem. Testmozgásra minden embernek szüksé­ges van — vallja. A mozgásigénye kielégí­tése végett 1996-ban beiratkozott egy jóga­tanfolyamra. Miló András mesteredző ja­vasolta a rendkívül hajlékony leánynak, hogy próbálkozzék a versenyszerű har­cművészetekkel. — Mai veszélyes világunkban — mond­ja — úgy gondoltam, hogy 45 kilós lány lé­temre nem árt, ha meg tudom magamat vé­deni. Két évvel ezelőtt már indultam a Ungváron rendezett Kick-box Európa Ku­pán és a csoportos kard formagyakorlat­ban az első helyen végeztünk, egyéniben pedig a második lettem. Ezután már jöttek az eredmények futó­szalagon, hiszen 1998 júniusában Budapes­ten az országos kung-fu magyar bajnoksá­gon küzdelem kategóriában az első lett, majd novemberben Nyíregyházán csopor­tos kard formációban szintén az első lett. Az idén Szegeden júliusban megrendezett All Style Club-teams világbajnokságon belső stílusú formagyakorlatban második helyezést ért el. Jelenleg Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola angol nyelv­tanári szakán tanul. — Vannak rokonaim Amerikában, más­fél hónapig voltam kint náluk. Sok szép emlékkel tértem haza, csak a pénz hatalma zavart. A főiskola elvégzése után tanítani akarok, szeretek gyerekekkel foglalkozni. Kung-fut már most is oktatok Nagykálló- ban és Borbányán. Feszített az időbeosztása, hiszen a tanu­lás mellett az edzés és az oktatás teljesen leköti minden idejét. Emellett persze ver­senyek is vannak, melyekre fel kell készül­ni. — Nem panaszkodom, hiszen azt csiná­lom, amit szeretek, és itt akarok maradni szűkebb pártiámban, Szabolcsban. Tóbiás Nikolettnek Nyíregyházára! „Soha nem érje bánat a Te kicsi szívedet, Öröm és boldogság kísérje egész életedet.” 1. születésnapod alkalmából kívá­nunk nagyon boldog, hosszú életet: anya és apa. Padlót fognak a munkanélküliek? Lassan kitehetik a táblát: parlagfűmentes község • Kht. mint kistérségi szolgáltató Ramocsaháza legújabb büszkesége: a közösségi ház Ramocsaháza (KM - Gy. L.) — A tiszta udvar, rendes ház mintájára Ramocsaházára rá- illenék: tiszta utca, rendes község. A néhány évvel ezelőtti faluközpontra példá­ul rá sem lehet ismerni. Virág az utak szélén, a villa­nyoszlopokon, mederlapokkal kiépített esővízcsatornák, rend­be hozott középületek, újonnan épült közösségi ház stb.. Simon József polgármester azonban mé­gis bosszúsan fogad: — A bürokratikus ügyintézés miatt nem tudtuk még korsz­erűsíteni a közvilágítást. Na, de sebaj, más megoldást keresünk, s még ebben az évben megvaló­sítjuk tervünket. A német szén­segélyből nyertünk támogatást, ezt mindenképpen ki kell hasz­nálnunk. Kampány Láthatólag nem is akar többet foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert témát vált: — Annak viszont örülök, hogy kezd beérni az a kampány, amit évekkel ezelőtt indítottunk a parlagfű ellen. Ebben a közhasz­nú munkásoknak sokat köszön­het a falu, de az idén már a gaz­dák is igen komolyan vették az önkormányzati rendeletet, no- meg a körlevelet. Bár még nem teljesen parlagfűmentes a köz­ség, de remélem, ez a folyamat nem áll meg. Jelenleg 57 köz- és közhasznú munkást foglalkoztat­nak, de sajnos év végére, ha ki­fogynak a foglalkoztatási támo­gatásból, a jövedelempótlósok száma drasztikusan fog emelked­ni, rögtön száz fölé kerül. Kételyek — Sajnos, a munkanélküliség a településen annak ellenére sem csökkent, hogy fejlesztett a Ri- costa Cipőgyár. Sőt, augusztus elseje óta működik egy 10-15 em­bert foglalkoztató szőnyegkészí­tő üzem csökkent munkaképes­A szerző felvétele ségűek számára a településen, melyhez a helyiséget az önkor­mányzat díjtalanul bocsátotta a vállalkozó rendelkezésére. — Az jó, hogy a jövedelempót­ló támogatást új évtől a munka­végzéshez kötik, ugyanakkor ké­telyek is merülnek fel bennem. Mert a jelenleg érvényes jogsza­bály szerint a településen nem élhet ellátatlan ember, ha a munkanélküli ilyen feltételekkel sem hajlandó munkát vállalni, akkor rendszeres szociális se­gélyt kell neki biztosítani. Ezt viszont teljes egészében az ön­kormányzat finanszíroz. Tehát ha továbbra is kötelező marad a segélyezés, akkor az padlóra küldheti az önkormányzatot. Közhasznú A közhasznú foglalkoztatás lehe­tőségét igyekeztek eddig is maxi­málisan kihasználni. Volt olyan időszak, amikor 127 embernek biztosítottak ideiglenes munkát. Az önkormányzat létrehozta a Ramocsaházi Közhasznú Társa­ságot, melynek 15 állandó alkal­mazottja közül nyolcán amolyan „prolongált”, továbbfoglalkozta­tott közhasznú munkások. Ezek bérének egy részét pályázati pénzből biztosítják. A kht. — amely rendben tart­ja a közterületeket, feladata a szemétszállítás, a szennyvízkeze­lés, karbantartja a temetőt, sőt, temetkezési vállalat funkcióját betölti — lassan kistérségi szol­gáltatóvá válik. Jelenleg egy to­lólapos MTZ-jük dolgozik Nyír- kércsen, kaszálógépük pedig Ib- ronyban. A gépállomány azonban a megnövekedett feladatokra ma már kevés. Pályázatot nyújtot­tak be újabb erőgépek, eszközök vásárlására. Hiszen munka van bőven és lesz is: a csatornák rendszeres karbantartása mel­lett például néhány belterületi út szélesítését vették tervbe folyamatban lévő munkák mel­lett. Tájékoztató pályaválasztóknak A tájékoztatón Varga Gabriella. Papik Peter es Rezsofi István Nyíregyháza (N. L.) — A me­gyei munkaügyi központ pályá­zat útján 700 ezer forintot nyert a Pályaválasztási Fórum megala­kításának támogatására, illetve egy pályaválasztási tájékoztató kiadására. A tájékoztatót a mun­kaügyi központ és a megyei pe­dagógiai intézet közösen adta ki. A munkaügyi központ igazgató­ja, Rezsőfi István és a pedagógiai intézet igazgatója, Papik Péter Nyíregyházán közös sajtótájé­koztatón mutatta be az új kiad­ványt, amelyet Estók Gábor és Varga Gabriella állított össze. A Pályaválasztási Fórumnak tagja a megyei és a nyíregyházi önkormányzat, a munkaügyi A szerző felvétele központ, a pedagógiai intézet, a három megyei gazdasági kamara és a megyei közoktatási alapít­ván. Az iskolákba is eljuttatott kiadvány nagy segítséget ad a szülőknek, a fiataloknak és a pe­dagógusoknak is. Többek közt olvasható a kiadványban, hogy melyek a megfelelő munkahely kritériumai, hogy ki számít pályakezdő munkanélkülinek, az álláskeresés technikájáról, az álláskereső klubról is informá­ciót ad a kiadvány. Papik Péter azt is elmondta: a tájékoztatóban valamennyi fiatal céljainak és képességeinek megfelelő infor­mációkat kap, de a társadalmi igényeket is megtudhatja. Akcióban a nőszövetség Máriapócs (N. L.) — Jóté­kony céllal Máriapócson megalakult a Független Női Szövetség, amely nem csak a nőknek kíván hasz­nálni. Elnöknek Nyári Józsefnét, titkárnak Köbli Attilánét választották. A helyi kultúrházban a közel­múltban ruhaakciót szervezett a szövetség. Karácsonykor a Vöröskereszttel közösen mega­jándékozzák a kisvárosban élő magányos idős embereket. A női szövetség közhasznú szervezet, saját bevétele is le­het, amit a szervezet működé­sére lehet és kell felhasználni. A szervezet tagja lehet vala­mennyi felnőtt nő, a tagdíj ha­vi 50 forint. Az írásba foglalt célkitűzé­sek közt ez olvasható: — Javasoljuk, az oktatás mellett nagyobb hangsúlyt for­dítsanak a nevelésre, népi tánc oktatásának bevezetése, az erkölcsi nevelés új lehetősé­geinek keresése, pályaválasz­tás és önismeret segítése. Ja­vasolják az üdültetés támoga­tását, előadást szerveznek fel­nőtteknek: Hogyan szeressük jól gyermekünket, címmel és téma lesz a személyiségfejlesz­tés. Télen családi szükségletre száraztészta-készítés, kereset­kiegészítésként gyöngyfűzés is szerepel a programban. A Női Szövetség országos vezetősége ingyen adhat anyagot, az érté­kesítésben is segít az országos vezetőség. Jövőre öten ingyen mehetnek számítógépes tanfo­lyamra. Családok számára ol­csó üdülési lehetőségeket biz­tosítunk. Autóbusszal kétnapos ki­rándulást szervezünk Ópusz­taszerre. Kapcsolatfelvételt tervezünk a Nagycsaládosok Egyesületével. Tavasszal újabb ruhaakciót szervezünk. A születésnapi és névnapi gratulációs hirdetések ára 500 Ft. ERDEI LACIKA 3. születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kíván a napkori Erdei nagyi. ‘404749/1K* Nagy Józsefet és Nagy Józsefnét Nyíregyházán 35. házassági évfordulójuk alkalmából szeretettel köszönti: Anikó, Krisztián, Ildikó, Tamás. •4M875/1K* Hegedűs Kittikének Nyírbogdányba. Nagyon sok boldog születés­napot kívánuk: János, mama, papa. Diana es Boglárka P ‘j tündér boszorkányainkat tiszta szívből | köszöntjük születésnapjuk alkalmából. Tiszavasváriból Mamiék. Hriczu Istvánnak Orosra. 70. születésnapja alkalmából jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván leánya, veje, unokái: Ramóna és Döniz. fjjjjii Márton Petrának jgP^J Nyírbogdányba. Nagyon sok íp boldog születés- ^ napot kívánunk; János keresztapa, mama, | papa és édesanya. '405318/1K’ Ütlettt NYÍRSÉG--------------------------1

Next

/
Thumbnails
Contents