Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-30 / 253. szám

1999. október 30., szombat 4. oldal □ Lelkisegély Telefonos lelkisegély-szolgá- lat szombaton és vasárnap hívható 18-tól 23 óráig a 06/80/505-555 telefonszámon. □ Szennyvízhálózat Nyírmihálydiban a polgármesteri hivatal előtt október 30-án, 9 órakor ünnepélyes keretek között adják át a szennyvízhálózatot, mely 417 millió 300 ezer forintba került. Az eseményen részt vesz, és ünnepi beszédet mond Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter. □ Évszakváltás A Városmajori Közösségi Házban működő Évszakváltás klub követke­ző foglalkozását november elsején 17 órától tartják. A bőrápolásról és a változás korában megjelenő bőrelváltozásokról tart előadást bőrgyógyász szakorvos. Főzőkonyha Milotán Milota (M. K.) — A közel ezer lakosú Milota egy évvel ezelőtt nagyon ne­héz helyzetbe került a hirtelen jött ti­szai áradáskor. A település lakóit a kevésbé veszélyes kö- zel-távoli településekre menekítették. Időközben a helyzet konszolidálódott; az élet visszatért régi kerékvágásba. Napja­inkban a Klapka György vezette önkor­mányzat azon munkálkodik, hogy az itt élők mindennapjait elviselhetőbbé tegyék. Működik egy főzőkonyha (önkormány­zati intézményként), ahol öten dolgoznak. Itt főznek az óvodának, a napköziotthon­nak és az idősek otthonának. A hivatali dolgozók, s más alkalmi vendégétkezők Milotán ugyancsak itt juthatnak meleg ebédhez. Mód van arra, hogy a szociális il­letve vendégétkezők elvigyék az ebédet a főzőkonyháról. Az óvoda, illetve az iskola adagját pedig zárt szállítóedényekben jut­tatják el az intézmények melegítő konyhá­iba. Gázüst, villanytűzhely, sütő teszi könnyebbé a konyhások mindennapi mun­káját. Egyben azt is, hogy ügyeljenek a ka­lóriatartalomra, ugyanakkor arra, hogy a tiszaháti emberek étkezési szokásaihoz igazodó ételek is rendszeresen kerüljenek az asztalra. Az idős emberekhez igazodva főtt és sült tészták is gyakran szerepelnek az étlapon (fánk, túrós bukta). Naponta 200-220 milotainak főznek. A főzőkonyhán A szerző felvétele Pofák és arcok Galambos Béla ____________________________________ .A. sorok mindig olyan személytelenek. Az egymás hátánál ácsorgó, szótlanul ara- szolgató emberek valahogy egyformáknak tűnnek. Ez persze csak a látszat, mert a pénztárnál az éppen fizető személy egy ki­csit mindig felfedi a többiek előtt inkogni- tóját. Az előttem álló férfi kosarában egy-két apró dolog volt csupán, ennek megfelelően a számla is csekély. Pontosan nem emlék­szem már, de talán kétszázhatvan forint volt a fizetendő összeg. Az alig egyperces eset a következő képpen zajlott: A vevő a tárcájából elővesz egy ötszá­zast, s egy flegma köszönöm kíséretében hanyagul a pénztáros elé dobja. A boltos tétován szedegetni kezdi a visszajárót, amikor a mai csekonicsbárók előttem álló egyik díszpéldányától megkapja a most már jól hallható ráerősítést: a többi a ma­gáé. Hát nem mondom, egyesek igen csak jól el vannak engedve! Jut eszembe: a nem csupán egyedül engem elképesztő jatt összegéből két ember azért még manapság is jól tudna lakni. Végül is hányféle arc csoszog egy sze­mélytelennek tetsző sorban. Oltalom mindannyiunk tereinek Hátha be is lehet tartatni a közterületek védelmében hozott rendeletet! Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Elég volt a plakátcafatokból, a várost csúfító falragaszok­ból, a belváros utcáin átfe­szülő molinókból, az építke­zések ronda maradványai­ból! Rend és nyugalom legyen a köz­tereken, a közlekedés ott is le­gyen biztonságos, zavartalan, el a kezeket (illetve a lábakat) a zöldfelületekről! Három övezet Ez az üzenete annak a rendelet­nek, amelyet hétfőn fogadott el végső formájában a megyeszék­hely közgyűlése. Természetesen elhatározásokból eddig is volt bőven, de a városgazdák most ta­lán megtalálták a módját annak, hogy érvényt is szerezzenek a döntéseknek. Most nem tudtak foglalkozni vele, de kellene — hangzott el — egyebek mellett a veszélyes bontási hulladékok el­takarításával, és például a közté­ri szobrok védelmével.A diszkók felhőkig érő fényei is sokakat bosszantanak, a Kossuth teret is meg kellene védeni a túlterhelés­től... Három övezetre osztották a város területét — a türelem, a szigor, a fizetni való is ekként oszlik meg. Nem csak fizetni kell, hanem megállapodni is. Sok mindenre kell majd kötni közterületbérleti szerződést, a hagyományos tevékenységek folytatásán túl például az ado- mánygyűjtésre-osztásra is. És az aláírások kérése, mint új jelen­ség, is ebbe a kategóriába került. Veszélyes táblák Tapasztalataink szerint számta­lan helyen a közlekedést zavarja, Csúnya is, meg takar is sőt veszélyessé teszi egy-egy rek­lámtábla, hirdetőberendezés. Mostantól ott, ahol a tábla mö­gül gyalogos léphet az útra, a reklámhordozó formáját és ma­gasságát is meg fogják határozni az arra illetékesek. Elhatárolták azon területek körét, ahol egyál­talán nem lehet ilyeneket felállí­tani, s a szórólapok, reklámcédu­lák terjesztését csak akkor fog­ják engedélyezni, ha a hirdető a takarítás megrendelését is iga­zolja. Ha minden igaz, a nyíregyhá­zi úttestek felől eltűnnek a kife­szített lepedők. A legvédettebb övezetben november 1-jétől ke­reskedelmi vagy politikai célú plakát nem helyezhető el, a rek­lámokat, hirdetéseket csak az arra a célra kijelölt helyen tűrik meg. A közterület engedélyezett használatának, elfoglalásának ára is van. Ezek között van a parkoló megváltása is — az összeget, a belvárosban, 80 ezer forintról 250 ezer forintra emel­ték (plusz áfa). Kistermelők a járdán Nyilván vannak, akiknek nem természetes, érdemes hangsú­lyozni: a közút arra való, hogy közlekedjenek rajta. Ha mégis ettől eltérően muszáj cselekedni, azt időben be kell jelenteni, s dí­jat is kell érte fizetni. Előfordul, hogy közterületet, az útburkola­tot fel kell bontani. Részletezi Szőke Judit felvétele azonban a szabályozás azt is, ho­gyan kell a helyreállítást elvé­gezni, s a beruházónak számta­lan kötelessége van a városképet illetően. A rendeletalkotók kijelölték a kistermelők, őstermelők alkal­mi, közterületen lévő elárusító­helyeit. Ez lakókörzetenként egy-egy, összesen 12, főleg bevá­sárlóközpont körül lévő járda- szakaszt érint, méghozzá úgy, hogy a árusítás a gyalogosforgal­mat se akadályozza. Minden városlakó közérzetét befolyásolja a közterületek álla­pota, az utcakép esztétikuma, s még a kassza is gyarapodhat — a területfoglalási díjakból mintegy 16 millióval. Lengyel Balázs dobos Nyírbátor (KM — K. É.) — Lengyel Balázs, a rendkívül népszerű, s immár országszer­te ismert Nyírbátori Ütőegyüt­tes tagja Nyírbátorban járt is­kolába, de érettségi bizonyít­ványt már a nagykállói gimná­ziumban szerzett. Még egészen kicsi volt, ami­kor kilenc évvel ezelőtt a Koz­ma László tanár által létreho­zott együttes soraiba jelentke­zett, s amelynek dobosként azóta is oszlopos tagja. Balázs családjával már jói­deje Nyíregyházára költözött, de ő minden szombaton Nyír­Lengyel Balázs Elek Emil felvétele bátorban található, hiszen a próbákról nem maradhat el. Mint mondja, a zene a minde­ne, s számára teljesen mind­egy, milyen zenéről, — modern darabról, klasszikusról, vagy éppen egy Beatles-dalról van szó, — Imádom a muzsikát, an­nak minden vállfáját. Én min­den zenében megtalálom, ami nekem tetszik. Szerintem rossz zene nem is létezik, legfeljebb rossz előadás — vallja a fiatal zenész, aki nyírbátori ütésként már bejárta szinte az egész országot, rangos fesztiválok, versenyek, előadások részese, s igen gyakran győztese is volt. Ha a továbblépésről, a jövő­ről beszélünk, az ifjú zenész szívesen mondja elképzeléseit: szeretne továbbtanulni, a bu­dapesti médiaintézetbe készül, az újságírásban képzeli a jövőt. Balázs családjában három gyermek nevelkedik. Öccse el­sős gimnazista, nővére másod­éves filozófushallgató. m Áldását adta az egyházi gyűlés A zsinat határozatait átnyújtották a püspöknek Új vezetők a KÉSZ-nél Nyíregyháza (KM) — Közgyűlést tartott a Ke­resztény Értelmiségiek Szövetsége nyíregyházi szervezete. Az elmúlt öt év munkájáról és tapasztalatairól ár. End- reffy Ildikó leköszönő elnök és Tárnái Ottó, a szervezet eddigi titkára adott tájékoz­tatót. A felszólalók közül többen megfogalmazták az értelmi­ség társadalmi felelősségét és a keresztény erkölcsi ér­ték érvényesülésének jogos igényét, A tisztújító közgyűlés a KÉSZ városi elnökének vá­lasztotta dr. Molnár Zoltán középiskolai tanárt, titkárá­vá dr. Kapitány Józsefné hit­tanárt. A tisztségviselők munkáját az öttagú elnökség segíti. Debrecen (HBN - G. I.) — Húsvétig véglegesítik és könyvbe szerkesztik a római katolikus egyház­megye zsinati határozatait — jelentette be Bosák Nándor, római katolikus püspök. A Szent Anna-székesegyház- ban csütörtökön megtartott, há­laadó szentmise keretében Fodor András püspöki helynök, a deb­receni Szent Család-templom plébánosa ünnepélyesen átadta Bosák Nándornak a zsinat által elfogadott írásos dokumentumo­kat. A ceremónián Bölcskei Gusztáv református püspök is részt vett. Négy napon keresztül tartott a zsinat, amelynek a munkájába harminc pap és huszonöt világi személy kapcsolódott be. Az ajánlattevői joggal felruházott egyházmegyei gyűlés kivétel nél­kül elfogadta a kilenc kérdéskört felölelő javaslatokat. Ezek rész­ben az egyház alapvető tevé­kenységével (evangelizáció, li­turgia, diakónia), másrészt az egyház tagjainak helyzetével, fel­adataival (világiak az egyház­ban, papság), a szervezeti kérdé­sekkel (egyházmegye szervezete, plébániai élet, anyagiak kezelé­se), valamint az egyház — más egyházakkal és a társadalommal kialakított — kapcsolataival fog­lalkoznak. A dokumentumokat átvevő katolikus püspök a szentmisén megköszönte az egyházmegyei gyűlés önzetlen közreműködői­nek lelkiismeretes és tartalmas munkáját. Személyes benyomásairól szólva, Bosák Nándor a délutáni sajtótájékoztatóján maradandó élményeként említette meg többek között a papok és a vilá­giak őszinte együttgondolkodá­sát, együttmunkálkodását. „Ha a most látott gyakorlat ál­talánossá válik, az lesz a legna­gyobb sikere a zsinatunknak” —- fogalmazott a beszéde végén a római katolikus püspök. Füstbírság Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — November 1-jén lép hatályba a nem dohányzók védelmé­ről és a dohánytermékek fo­gyasztásáról, forgalmazásá­ról szóló törvény. Ami merőben új, hogy hétfőtől 18 év alattiakat nem szolgálhat­nak ki dohányáruval. A kereske­dőnek viszont igazoltatási joga nincs, ha a gyermeknek kinéző felnőtt cigarettát akar vásárolni, akkor bizony önként igazolnia kell életkorát, ellenkező esetben a dohánytermék kiszolgálását meg kell tagadni. Az egyik nyíregyházi kereske­dő azon túl, hogy elkészítette az erre vonatkozó táblákat, tesztel­te is a fiatal vásárolókat és őszintén bevallotta, az esetek nagy részében tévedett, amikor arcról próbálta megállapítani az életkort. A fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség viszont akár 100 ezer forintra is megbírságolhatja a törvénysértő kereskedőt. Ez a fo­gyasztóvédelmi bírság. Vajon ez halmazati bírságnak számít-e majd mondjuk a KGST-piacon, ahol egyéb engedélye sincs a fe­ketekereskedőnek? A másik bírság az egészségvé­delmi, amit azokra lehet kivetni, akik tiltott helyen füstölnek, sőt azokra is, akik nem tartatják be a törvényt, bár kötelessége len­ne. Ebben az ÁNTSZ városi inté­zete illetékes, s a kiszabható bír­ság maximum 30 ezer forint. Persze, kiskapuk itt is vannak. Minden kommentár nélkül idé­zek a törvényből: A kiszabott egészségvédelmi bírság összegét úgy kell meghatározni, hogy az igazodjon a cselekmény súlyá­hoz és az elkövető személyi kö­rülményeihez. Indokolt esetben a bírság mértéke korlátlanul enyhíthető, illetőleg a felelősség­re vonás mellőzhető. Az egész­ségvédelmi bírság amúgy is csak arra vethető ki, aki elmúlt 14 éves és saját jövedelemmel ren­delkezik. Hadd ne folytassam! Érdekes még, hogy például a 16. életévét be nem töltött mun­kavállaló a munkahelyén még a kijelölt dohányzóhelyen sem gyújthat rá.

Next

/
Thumbnails
Contents