Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-04 / 231. szám

1999. október 4., hétfő 6. oldal □ Könyvtári napok A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban az október 4-én kezdődő könyvtári napok ren­dezvénysorozatában hétfőn 11 órától Rigó Béla, a Kincskereső című folyóirat főszer­kesztője tart előadást a gyermekkönyvek­ről. □ Tárlat az iskolában Csorna József fes­tő alkotásaiból rendeznek kiállítást a nyíregy­házi Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapít­vány Szakképző Iskolájában. A tárlatnyitást október 8-án 11 órakor tartják. □ ST. Martin Nyíregyházán A neves és közkedvelt zenész, ST. Martin lép fel Nyíregy­házán, a művelődési központban október 9-én. A koncert 19 órakor kezdődik. Mit jelent a lobbi? Nyíregyháza — A lobbi szó a rendszervál­tás óta mindennapi kifejezésünk lett. A szó­tárakban még ipszilonnal szerepel, azon­ban egyre gyakrabban írják i-vel a végén. Angol eredetű, s elsődlegesen a képviselő­ház előcsarnokát jelenti. A magyar nyelv­ben a következő értelemben nyert polgárjo­got: különféle politikai, gazdasági érdekek támogatására igénybe vehető képviselők csoportja. Egyszóval érdekcsoportot, érdek- szövetséget jelent. Hallhattunk már vízü­gyi lobbiról, olajlobbiról, energialobbiról, pedagóguslobbiról többek között. Nemcsak szóösszetétellel, hanem szóképzéssel is gyö­keret eresztett e kifejezés nyelvünkben, a Nyelvművelő kéziszótár megemlíti még az ebből képzett lobbizik igét is, s ez a követ­kezőképpen értelmezendő: politikai, gazda­sági vagy személyi érdek érvényesítésére befolyásos embereket mozgósít. De vajon értik vagy félreértik ezt a szót a főiskolai hallgatók? Az egyik zárthelyi dol­gozatban az volt a feladatunk, hogy értel­mezzék. A következőkben akis felmérés ta­pasztalataitól szeretnék röviden beszámol­ni. Elöljáróban el lehet mondani, hogy a nagy többség pontosan nem tudta mit jelent, csak sejtette, félreértelmezéseikből pedig az derül ki, hogy szerintük ez valami törvény­telen, illegális, szabálytalan, jogtalan, összefonódáson alapuló tevékenységet ta­kar. Tehát a szó rosszalló az ő véleményük szerint. íme a félreértelmezések ennek bizo­nyítására: a lobbi szó előnyszerzést, ügyes­kedést jelent. Néhányan a bizalmas nyelv- használat kifejezéseivel éltek: kilincselés felső szinten, illetőleg pult alatti egyeztetés. Ezeken kívül a következő magyarázatokat kaptam meg: a lobbi nem más, mint ügyin­tézés, összefogás, szerveződés, gyűjtés, vala­mint megbízás, egyezkedés. Az egyik főisko­lás szerint a lobbi szerencsejáték. Ki tudja, lehet néha ez a teljes igazság. Minya Károly Hirdetések Muzikális pénzügyőrök Rendszeresen szerepelnek a rádióban, televízióban Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM — K. D.) — Élőben eddig nem nagyon hallott fúvószenekar adott koncertet a közelmúltban a nyíregyházi Kossuth téren: a Vám- és Pénzügyőrség világ­szerte ismert fúvószenekara. Sikert arattak. A karmester, Vaszlik Kálmán pénzügyőr őrnagy elmondta: a nyugdíjasok világéve alkalmából a megyei parancsnokságok meg­hívására járják végig a megye- székhelyeket, a turné első állo­mása volt Nyíregyháza, ahol szé­les repertoárjuk számos darabját bemutatták. — 1942-ben alakult meg fúvós- zenekarunk, tehát 2002-ben ün­nepeljük majd fennállásunk 60. évfordulóját, terveink szerint nagy jubileumi hangversennyel — kezdte a bemutatkozást. — A hivatásos fúvószenekarok között a legjobb szakmai pozícióban va­gyunk, rendszeresen szerepe­lünk rádióban, televízióban. Ok­tóberben például a Vigadóban lé­pünk fel énekes szólistákkal együtt, a koncertről televíziós felvétel is készül. A kazettát el­küldjük az Európai Unió Kultu­rális Bizottságának, s ha elfogad­ják, akkor Brüsszelben adha­tunk majd hangversenyt a ma­gyar héten. Vaszlik Kálmán eredetileg fu­volatanár, majd elvégezte a Vaszlik Kálmán karmesterképzőt is. Szavaiból kiderült, hogy nemcsak hazai színpadokon lépnek fel rendsze­resen, de külföldön is, megfor­dultak már Ausztriában, Német­országban, Angliában és Izrael­ben is, a siker bizonyítéka, hogy a legtöbb helyről már ismételt meghívást kaptak. □ Mi a legfőbb feladata a pénzügyőr fúvósszenekarnak? — Elsősorban a Vám- és Pénzügyőrség által megszabott feldatok ellátása, azaz ünnepsé­geken, egyéb rendezvényeken, társadalmi eseményeken zené­lünk, de ezen túlmenően más szervezetek felkéréseinek is igyekszünk eleget tenni. Szakmailag felfelé ível az utóbbi időszakban zenekarunk, most már csak egyetemet végzett muzsikusokat veszünk fel, a re­pertoárunk úgy alakítható, hogy a legigényesebb műveket is el merjük játszani. Arra is törek­szem, hogy a tehetséges zenészek szólót játszhassanak, bemutatva egyéni zenei tudásukat is. A ha­gyományos fúvószene mellett opera-, operett- és musicalátira­tokat is előadunk, s külön prog­ramunk van a formációs előadá­sokra is. Microsoft Nyíregyháza (KM) — Napjainbkan egyre in­kább tért hódít a számí­tógép. Nehéz olyan kor­szerű munkát elképzel­ni, ahol ne lenne szük­ség használatára. Szerencsére egyre több szakkönyv is szolgálatunk­ra áll. A napokban jelent meg a Microsoft Outlook ’98 című kiadvány, amely a gyorstalpaló sorozatban je­lent meg. A kevés szabad idővel rendelkező, elfoglalt embereknek készülő gyors­talpaló sorozat könyveit az olvasók hamar áttanulmá­nyozhatják. Ezek a köny­vek nemcsak hasznosak, de szórakoztatóak is, ráadásul nem éreztetik az olvasóval, hogy nem ért a számítógép­hez. Közvetlenek, és lé­nyegre törőek, a mellé­kelt illusztrációkkal együtt sok információt tartalmaz­nak. A most megjelent könyv­ből megtanulhatjuk, hogy hogyan lehet új névjegyet készíteni, és hogyan hasz­nálhatjuk az Outlook leve­lező egységét elektronokus levelek küldésére, olvasásá­ra és válaszolására. Egy fe­jezetben megtanulhatjuk azt is, hogyan tehetjük job­bá időbeosztásunkat. Kárpátaljai kép a kutatások tükrében Nyíregyháza (KM) — A na­pokban jelent meg Boros László szerkesztésében, a Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola és a Jurányi TIT Centrum gondozásában a Kárpátalja című kötet. Az Észak- és Kelet-Magyarország Földrajzi Évkönyv 6. számaként napvüágot látott 250 oldal ter­jedelmű munkában 30 neves szerző 23 dolgozatát olvashatjuk. A Kárpát-medence északkeleti feléről, az 1920-ig Magyarország­hoz, ma Ukrajnához tartozó 12,8 ezer négyzetkilométer kiter­jedésű régióról közelsége ellené­re keveset tudunk. Részben ezt a hiányt igyekszik pótolni ez a könyv. Számunkra azért is fontos ezen kies régió jobb megismeré­se, mert egyfelől a trianoni béke­kötésig szerves része volt a törté­nelmi Magyarország egységes gazdasági térszerkezetének, mert megyénk keleti részét 1920 előtt és 1938-1944 között erős gaz­dasági, kereskedelmi, közigazga­tási és kulturális kapcsolatok fűzték Kárpátaljához. Ungvár, Munkács, Beregszász volt a Fel- ső-Tisza vidék természetes köz­pontja. Évszázadokon keresztül Máramaros látta el sóval és fá­val az Alföldet. Másfelől az utób­bi években szerveződő Kárpátok- Eurorégió keretein belül Kárpát- aljával erősödő kereskedelmi, beruházási kapcsolatok lehetősé­get nyújthatnak térségünk gaz­dasági fellendülésére. Kárpátalja természeti földraj­zát Pinczés Zoltán emeritus pro­fesszor, Somogyi Sándor, Göőz Lajos és Kormány Gyula mutatja be nagy részletességgel a legú­jabb tudományos kutatások tük­rében. A társadalom című fejezetben Kocsis Károly Az etnikai térszer­kezet alakulása Kárpátalja mai területén az elmúlt fél évszázad­ban, Illyés Zoltán Kárpátalja né­metségének településtörténete, Szabó Géza Beregszász dualiz­mus kori társadalomtörténeté­nek sajátosságai címmel ad köz­re igen érdekfeszítő, gondo­latébresztő tanulmányt. A történeti földrajz fejezeté­ben Frisnyák Sándor professzor, a nyíregyházi Erdély-konferen- cia szervezője a tőle megszokott tudományos igényességgel tárja fel Kárpátalja 18-19. századi gaz­dasági térszerkezetét. Takács Péter és Udvari István a Vicsa völgyi paraszti gazdálkodásról és úrbéri szolgáltatásokról, Bo­ros László a régió múlt századi szőlő- és borgazdaságáról, Kókai Sándor Bereg vármegye vonzás- központjairól, Hajdú Zoltán az Északkeleti-Kárpátok területére kidolgozott vízierőmű-tervekről ír. A gazdasági fejezetben Süli- Zakar István A Kárpátok Euro- régió interregionális szervezet szerepe a határon átnyúló kap­csolatok erősítésében címmel elemzi napjaink egyik fontos gazdasági-társadalmi kezdemé­nyezését. Almásy Sándor Kár­pátalja mezőgazdaságát, Hanusz Árpád az idegenforgalmi lehető­ségeket, Lizanec Péter az ungvá­ri Hungarológiai Intézetet, Káro­lyi Margit és Szabó Géza a be­regszászi Kárpátaljai Magyar Főiskolát mutatja be. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyilvános versenytárgyalás keretében bér­beadásra meghirdeti a tulajdonában lévő Nyíregyháza, Kálmán u. 8. alatti 4124 nm területű ingatlanon üzemelő összesen 838 nm hasznos alapterületű AUTÓSZERVIZ ÉS GARÁZS ÉPÜLETÉT. A bérlet időtartama 1999. november 1-től 2004. december 31-ig terjed, mely a szerződés lejáratát követően meghosszabbítható. A város frekventált területén fekvő épületben 18 állásos garázs, műhelyek, alsó-felső mosó és egyéb helyiségek ki vannak alakítva. Az épület valamennyi közművel ellátott. A bérbeadás nem kizárólagos feltétele a bérlemény autószervizként történő hasznosítása, de azonos teltételek esetén előnyt élvez az a pályázó, aki vállalja az önkormányzat tulajdonában álló gépkocsik mosását és tárolását is. Az ingatlan induló bérleti díja: 4000 Ft/nm/év+ÁFA A versenytárgyalási biztosíték (bánatpénz) összege 50 000 Ft, eredményesnek hirdetett versenytárgyalás után szerződést biztosító mellékkötelezettséggé alakul át. Nyertes pályázó esetén a vételár összegébe beszámít, a többi pályázó részére visszautalásra kerül. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó azonosító adatait, — a versenytárgyaláson részt vevő személy azonosító adatait, — az ajánlott bérleti díjat, — a bánatpénz befizetését igazoló iratot — a hasznosítás módját. Az ajánlatokat .Kálmán utcai garázs pályázata" megjelöléssel zárt borítékban a Megyei Önkor­mányzat Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Osztályára (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5., tsz. 56. szoba) 1999. október 13-án (szerda) 11 óráig lehet benyújtani. Borítékbontás és versenytárgyalás ugyanott, október 13-án (szerda) 11 óra 1 perckor. Az ajánlati kötöttség időtartama 30 nap. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a pályáztatást — a bánatpénzek visszafizetése mellett — indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. Érdeklődni lehet az Ellátó Szervezet vezetőjénél. Telefonszám: 42/311-702. ___________________________________________________*401187/lH*100a07 SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatója pályázatot hirdet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Vásárosnaményi Kirendeltségén kirendeltségvezetői munkakör betöltésére. Előírt iskolai végzettség: egyetemi vagy főiskolai végzettség. A munkakör betöltéséhez előírt szolgálati idő: minimum 5 év. A munkakör betöltéséhez szükséges egyéb feltétel: vezetői gya­korlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: A közigazgatási gyakor­lat, továbbá a közgazdaságtudományi, jogtudományi, állam- igazgatási, pénzügyi, számviteli területen szerzett felsőfokú végzettség. A munkakör betöltésének várható ideje: 1999. november 01. A munkavégzés helye: Vásárosnamény, Jókai u. 14. Bérezés: A köztisztviselők jogállásáról szóló többször módosí­tott 1992. évi XXIII. tv. alapján. A pályázat részletes önéletrajzzal, iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány közjegyző által hitelesített fénymásolati példá­nyával, valamint érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal együtt — 1999. október 20-ig nyújtható be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatójához (Személyesen: Nyíregyháza, Egyház u. 13-15.1. emelet, illetve postai úton Nyíregyháza, Pf. 222.) A pályázat elbírálására elbeszélgetést követően 1999. október 31-ig kerül sor. mohóó/wkxmo? INFORM STÚDIÓ Szeretné Ön beosztani a munkaidejét? Csak napi 4-5 órát szeretne dolgozni? Mi megoldást nyújtunk ezekre a problémákra! A megyében vezető médiacég, előfizetési akciók lezárásához keres munkatársakat. AMIT NYÚJTUNK: • célirányos oktatás • jó kereseti lehetőség (alapdíj + jutalék) • költségtérítés ELVÁRÁSAINK: • legalább középfokú végzettség • jó kapcsolatteremtő képesség • önállóság NEM FELTÉTEL CSAK LEHETŐSÉG: • saját gépkocsi • vállalkozói igazolvány Fényképes önéletrajzokat október 20-ig kérjük eljuttatni Inform Stúdió Kft. Kelet-Magyarország Hirdetésfelvételi iroda Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Jelige: „Nálunk ez az újság!" ( BSSCBCKi Alfí ijlJ D J > ) Régi, bármilyen tip. és állapotú (R©7á©]éi V X beszámítjuk, ha új KF-típust vásárol [ KF-04 4 LE-s most 48 720 + ÁFA + régi gépe / T X X KF-04 4,5 LE-s most 54 720 + ÁFA + régi gépe V { KF-04 5,5 LE-s most 57 520 + ÁFA + régi gépe Up X \ KF-04 Honda 5,5 LE-s 71120 + ÁFA + régi gépe |lfc&L £ C KISGÉPCENTRUM Nyíregyháza, Rákóczi u. 44. J STIHL BOLT Fehérgyarmat, Petőfi u. 4. W “ f

Next

/
Thumbnails
Contents