Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-29 / 252. szám
1999. október 29., péntek 3. oldal Galambos Béla A lakásépítések gyermekek után járó szociálpolitikai támogatási összegének számottevő megemelése bár jelentős, ám csupán átmenetinek bizonyuló fellendülést hozott megyénk új otthonainak gyarapodásában. Az e tekintetben országos figyelmet is kapott — az öt éwel ezelőtti szocpol intézkedéseket azonnal (ha nem is mindig a legegyenesebb módon) lereagáló — szabolcsi rekordévek után, az elmúlt pár esztendőben fokozatosan csökkent a lakásépítési kedv. A statisztikai felmérések ugyan ez évben már megint némi föllendülést jeleznek előre a kiadott építési engedélyek növekedéséből következtetve, ám meggyőződésem szerint — itt a megyében mindenképpen — a családok többségének anyagi gondjairól mesélnek a számok, grafikonok. A kabaré nyelvén (valaha megtanultam, jobban jár, aki nevetni tud a saját baján) úgy is fogalmazhatnánk, kifordított üres zsebeket mutogatva, hogy elfogyott az emberek „tehetsége". Bizony, alacsonyak, otthon teremtéshez pedig végképp elégtelenek a jövedelmek az országnak e keleti szegletében. Állítólag csak húsz százalékkal maradnak el a magyar átlagtól. Ám, ha a fiatal diplomások fővárosi állásbörzéjéről napokban hallott tudósításra gondolok — nyolcvan és kétszázezer forintos bruttó jövedelmek játszottak az ott munkatársra vadászó hazai és multinacionális cégeknél — még siralmasabbnak tűnik a szabolcsi szellemi foglalkozásúak (s nem csak kezdők!) 60 ezer forintot alig meghaladó havi bruttója. A fenti ár- és jövedelemviszonyok tükrében tartom az utóbbi napok egyik ritka jó hírének (nem is hiszem, hogy valamilyen ellentétjére sor ne kerüljön), hogy a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. januártól 6 százalékos kamatra, akár 35 éves futamidőre adna lakásépítési kölcsönt. Jelenlegi állás szerint a kedvezményes hitelt új lakás építéséhez ajánlják, de szó van arról is, hogy esetleg bővítéshez is fel lehessen venni. HÍREK □ Nyugdijasotthon Nyírbátorban az ön- kormányzat beruházásában elkészült a tartós elhelyezést biztosító, ápolást-gondozást nyújtó nyugdíjasok otthona a Fáy A. utca 17. sz. alatt, melynek ünnepélyes átadása november 5-én 11 órától lesz. □ Nösiövetség Ismét hallat magáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nőszövetség, ugyanis újabb alapszervezettel bővült: október 26-án Komorón 52 taggal új alapszervezet alakult. □ Háztartási hulladék Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa tart tájékoztatást az október 30-ai nyíregyházi lakossági veszélyeshulladék-gyűjtési akcióról. A tájékoztatót október 29-én 16 órakor tartják Nyíregyházán, Hősök tere 9. II. 210. sz. szobában. Mentenek hóban, vízben, hegyvidéken Sárospatak környékén kutyákkal és helikopterrel kerestek egy 82 éves férfit HorAnyi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — Megalakult az MSM Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület, amely a keleti terület problémáinak elhárítását vállalta fel. A készenléti mentőegység tagjai között orvosok, mentőtisztek, egészségügyi dolgozók, kutyás keresők dolgoznak, segítenek a térség bajba jutott embereinek. Belső késztetés Hangsúlyozzák, elsősorban a keleti országrészben történt katasztrófák elhárításában vesznek részt. Ugyanakkor belső késztetést éreznek arra, ha a világon bárhol valamilyen természeti csapás történik, akkor ott legyenek és segítsenek a bajba jutottakon. A csapat együttműködik a polgári védelemmel. Szerencsére hazánk nem szeizmikus területen fekszik, így a nagyobb földrengések elkerülnek bennünket, de az elmúlt hónapok azt bizonyítják, a természeti csapások keményen sújtják ezt a régiót is. Az újonnan alakult egyesületnek már munkája is akadt: Sárospatak környékén három napon át kutyákkal és helikopterrel kerestek egy eltűnt nyolcvankét éves férfit — tudtuk meg Benkei Róberttól, az egyesület alelnökétől. Sajnos, nem találták meg. Földrengésnél A székesfehérvári központú Magyar Speciális Mentők Országos Egyesületéhez tartoznak, így már megalakulásuk előtt több katasztrófa elhárításánál vettek részt. Albániában egy megégett kisfiút láttak el a nyíregyházi speciális mentők MTI-felvétel Vincellér Tibor, az egyesület vezetője Kolumbiában a földrengésnél segített a mentőmunkában. Albániában a menekülttáborokban egészségügyi ellátást és műszaki hátteret biztosított Vincellér Tibor, Balogh Zsolt, dr. Papp István és Hamvai Antal. Annyira elégedettek voltak az ottaniak a munkájukkal, hogy már a menekültek és a helybeliek is keresték őket kisebb-nagyobb sérülésekkel. Volt arra példa, hogy egy mellkason lőtt személy küo- métereken át gyalogolt, hogy eljusson hozzájuk, de a megégett gyerekmeket is hozzájuk vitték ellátásra. Volt olyan nap, hogy 186 beteget látott el 24 óra leforgása alatt az orvosuk, dr. Papp István. A törökországi földrengésnél Gáva Tibor és Vincellér Tibor képviselte megyénk életmentőit. A belügyminiszter is elismerte munkájukat, hiszen a magyar mentőegység a kutyák közreműködésével hét élő embert talált a romok alatt. A török vezetők pedig Magyarországra küldték mentőalakulataikat, hogy az MSM munkatársai képezzék tovább őket. Az utolsó pillanatig Nemcsak külföldön van szükség a munkájukra, tavasszal az árvíznél és a belvíznél vették ki a részüket a mentőmunkából. A Tisza partján a mellkasig érő vízből a tulajdonosok vagyontárgyait hozták ki az éppen öszszedőlni készülő házakból. Az utolsó pillanatokig mentették a menthetőt. Gyakran nem irigylésre méltó körülmények között dolgoznak, az árvíznél Szolnokon egyetlen búváruk, Balogh Zsolt háromfokos vízben terítette a fóliát a töltés oldalára. Az elmúlt télen hatalmas hóesésben az elzárt házakhoz szállítottak gyógyszert és kenyeret. Az egyik Nyíregyháza környéki bokortanyáról egy ötéves beteg kisfiút hátizsákban hoztak ki a méteres hóban. Munkájukat egy Mercedes mentőautó segíti, amelyben az elsősegélynyújtó felszerelésen túl roncsvágó is található, valamint felkészültek a viharkárok elhárítására is. Jelenleg még nem rendelkeznek önálló telefonvonallal, az egyesület elnökének mobüszá- mán (30/9283-778) érhetők utol. Észak magyar fényben Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Észak-európai üzleti lehetőségekről szerezhettek hasznos információkat megyénk vállalkozói, akik előjt a finn, dán, svéd, lett, litván és észt gazdaságról, piacokról tartottak előadást a Magyarország kereskedelmi szolgálatainak vezetői. Dániában a legkeresettebb magyar termék az élelmiszer, de előkelő helyet foglal el a 7,2 millió dollár értékű gyertyaexport is — mondta Sárecz Sándor, a dániai szolgálat irodavezetője. A külpiaci tájékoztatónak otthont adó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában a finn kapcsolatról Gyökhegyi Bánk tartott előadást. Ebben a Nokia cég magyarországi megjelenését emelte ki, mivel a következő évtől egy háromezer alkalmazottat foglalkoztató bázist épít fel hazánkban, s a kiszolgáló gyárak további két és fél ezer embernek adnak majd munkát. A falu bírója Oláh Gábor ____________________ El ne kerüld már a házunkat, éppen most érik a murci a delaváriból, kóstoljuk meg! Nem lehetett ellenállni a szíves meghívásnak, már a régi barátság kedvéért sem. Aki invitált, a jegyző után valamikor a falu első embere volt. Bíró, akkor így hívták a községi elöljáróság köztiszteletben álló személyiségét a faluban. A vitás kérdésekben döntésre felkért bírónak nagy hatalma és tekintélye volt. Hallottam róla, hogy reggelente, amikor végigment a falun, beköszönt mindenhová, elbeszélgetett egy kicsit, ha úgy érezte, szükség van rá. Jóleső érzéssel nyugtázta például, ha az előző nap összeveszett fiatalok kibékültek. Megtudta séta közben, hova kell orvos embernek, állatnak. Űtbaejtette az iskolát, a kocsmába betérve a mezőőrtől számon kérte, miért a kocsmát s nem a határt vigyázza. Mire felért a községházára, jócskán közelített már a dél. Tapasztalatairól beszámolt a főjegyzőnek. Evett valamit a táskájából, másodszor is megtömte hosszú szárú pipáját és elindult a másik úton hazafelé. Betért a paphoz is, hogy meghallgassa szokásos panaszát a fiatalokról, akik elkerülik a templomot. A volt kúria terasza alig különbözött a többi parasztház tornácától, de az idő alaposan megviselte ezt is. Az este már régen az éjszakához hajolt, de mi még mindig ott beszélgettünk. Titokban vizsgálgattuk egymást. Megállapíthattam, hogy még ma is — túl a nyolcvanon — szép szál ember, inkább deres, mint havas a feje, esze, mint a borotva, nehéz furfangos észjárásával lépést tartani. Meghánytuk, vetettük a falu meg a vüág dolgait, majd végtelen anekdotázásba kezdett. S mert nem tűrte előttünk az üres poharakat, az egy pohárból több pohárral is lett. Szó esett épp úgy régi úri mulatságokról, nagy bálokról, elkártyázott vagyonokról és asszonyokról, híres cigánybandákról, mint a szegények pajta- vagy aratóbáljairól is. .A.mikor eljöttem, fagyos szél dudált a kertben, s zörgette a száraz kukoricaleveleket. Az asztalon csak az üres buté- lia, meg a poharak maradtak és egy álmos légy, amelyik a murci cseppjeiben mosakodott. Verseny diákoknak Szolnok (KM) — A millennium méltó megünneplésére „1000 év Európában" címmel versenyt hirdet a szolnoki Matthias Rex Társaság 13-18 éves fiataloknak. A háromfordulós, 2000 júliusában véget érő vetélkedés során változatos, a szellemi képességeket és a kreativitást egyaránt próbára tevő feladatokat oldhatnak meg a vállalkozó szellemű diákok, négyfős csapatokban. A harmadik fordulóba jutó csapatokat és patronáló tanáraikat a szervezők jutalmul vendégül látják a versenyt lezáró többnapos fesztiválon. A döntőbe jutottak emlékérmeket, értékes könyveket, CD-ket és más tárgyjutalmakat nyerhetnek el. Az első helyezettek kéthetes jutalomtáborban vehetnek részt. A vetélkedőn legjobban szereplő iskola, mint intézmény fődíja Győrfi Sándor szobrászművész márványbronz reliefje. A versenyt a Magyar Millennium Kormánybiztossága és a szolnoki önkormányzat támogatja. Jelentkezni október 30-ig a következő címen vagy telefonszámon lehet: Matthias Rex Társaság, 5000 Szolnok, Gőzhajó u. 8., tele- fon/fax: 56/422-332. Szójaolaj A világon egyedülálló az a tarpai szójapréselő üzem, mely egy egyéni szabadalom alapján a szójából hidrolízi- ses eljárással nyeri az olajat és granulátumot. A technológia lényege, hogy más présekkel ellentétben Tarpán magas hő és benzinszármazékok használata nélkül nyerik a minőségben az olívaolajjal vetekedő aranyszínű folyadékot Balázs Attila felvétele AiMiiaauHMnaHMBMMaHaHi Életre szóló kölcsön Ne vigyorogj Pistike, mikor a helyes étkezésről beszélek neked... Ferter János karikatúrája ÉLETKÉPEK