Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-04 / 231. szám
1999. október 4., hétfő 3. oldal Túljutott a válságon a sertéságazat, megindult a fellendülése, nyilatkozza a illetékes minisztériumi tisztviselő. Sertéshús-áremelés várható a közeljövőben jósolja a hazai húsiparos tömörülés vezetője. Felszámolom az állományt, nincs itt értelme a sertéstartásnak, panaszkodik a minap egy sertéstelepen gazdálkodó állatorvos ismerősöm. Akkor hát hogy is van ez? Fölfelé vagy lefelé ível az ágazat? Ami pedig végképp nem mellékes: drágul-e, s menyivel a sertéshús? A szaktárca bizakodásának a sertésállomány folyamatos növekedéséről kapott adatok adják az alapját. Az országban jelenleg már öt és fél milliónál is több a sertés, s mivel az anyakocák száma is emelkedik, ez a tartási kedv fokozódását jelzi a kormányzat számára. Persze ez még csak a jövő. A közelmúlt és jelen nem sok örömre ad okot. Hiába emelkedett például idén az exportált sertéshús mennyisége, a nyomott világpiaci ár miatt az ebből származó bevételeink sajnos nem változtak. Gondot jelent az is, hogy a sertéstartó telepek egy része elavult, felújításra szorul, továbbá miután az állomány közel felét kisgazdaságokban nevelik, nehéz a vágóhidak számára egységes minőségű export képes alapanyagot adni. Nincs mit tenni a magyar piacra az áruházláncokon keresztül is bezúduló, otthon vastag exporttámogatásban részesített nyugat-európai sertéshússal szemben, mondja a már említett, hizlaldatulajdonos ismerősöm. Ha csak nem lép fel ugyanolyan keményen az importkorlátozások bevezetéséért a hazai termelői társadalom, mint ahogy azt a hússzállító kamionjainkat utakra borító francia parasztok, vagy a gabonás vagonjainkat sínhez hegesztő lengyel társaik teszik, ha sérülnek az érdekeik. A húsiparosok sem érzik igazán jól magukat a bőrükben, mert — mint mondják — nekik is elkopott a mindig is igen alacsony nyereségük. Ezen változtatandó, áremelést fontolgatnak, mivel a kiutat a kereskedelmi árak növelésében látják. Ha belegondolok, van benne igazság, hogy egy kiló sertéskaraj azért mégis csak többet kellene érjen egy mozijegy, vagy 14 gombóc fagylalt áránál. Csakhogy sokaknak már ez utóbbiakra sem nagyon telik, és ők sem érzik magukat jól a bőrükben. HÍREK □ Önkéntes véradás A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete ma Ópályiban a kul- túrházban 8-12-ig, Vaján az egészségházban 13-16-ig, Gergelyiugornyán a klubhelyiségben 9—13 óráig várja az embertársaikon segíteni szándékozó önkéntes véradókat. □ Ruhagyűjtés A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nőszövetség ruhagyűjtési akciót szervez a szatmári árvízkárosultaknak. A gyűjtés helye: Nyíregyháza Váci Mihály Művelődési Központ első emelet 22-es szoba. Az adakozni szándékozókat hétfőtől péntekig 10-16 óráig várják. □ Nyílt nap Nyíregyházán a Kölcsey Ferenc Gimnázium október 5-én nyílt napot tart. Az érdeklődő 8. osztályos tanulókat reggel 8.30-tól várják. A tájékoztató szülői értekezlet ugyanazon napon 17 órakor kezdődik. A sérült is elhet teljes eletet Nálunk is létrejött a fogyatékosok esélyegyenlőségéért küzdő EKE Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Egészségügyi szempontból is hátrányos helyzetű területe hazánknak a keleti régió: megyénkben közel annyi a rokkantnyugdíjasok száma, mint a nyugdíjasoké. Az emberek egy része úgy gondolja, aki rokkant, arra már nem is kell, lehet számítani. Holott fizikai adottságaihoz képest a sérült is élhet lehetőség szerint teljes életet, nem lehet csökkent értékű, másodrangú tagja a társadalomnak. Intézni tudja saját, vagy mások ügyeit például a mozgássérült, ha be tud menni a hivatalba, mert van rámpa és kapaszkodó. A vak egyedül is átmegy az úttesten, ha a lámpa hangjelzést is ad. Az egészséges embernek apróságnak tűnő (talán fel sem tűnő) dolgok ezek — talán éppen emiatt feledkezünk meg róluk. Falként tornyosul az útpadka a tolókocsiban ülő előtt, míg gond és segítség — a kiszolgáltatottság érzése — nélkül felgurul, ha lejtős a járda. A problémákat, a különbségeket talán azok látják, érzik leginkább, akik egészségesnek születtek s úgy élték le életük egy részét, Hátrányosak találkoznak majd baleset vagy valamilyen betegség következtében fogyatékossá váltak. Nyíregyházán a közelmúltban alakult meg hivatalosan is az Egészségkárosodottak Esélyegyenlőségéért és Elfogadásáért Kerekasztal, vagyis az EKE. A civil tanácsadó testületet a fogyatékos és egészségkárosodott emberek szervezetei hozták létre a városházán. Az előkészületekben komoly részt vállalt Bányász Jánosné, a városi önkormányzat tanácsnoka, aki elmondta: a kerekasztal megalakításával fórumot teremtettek arra, hogy a fogyatékos, egészségkárosodott emberek az őket érintő kérdésekben véleményt nyilváníthassanak. A nyíregyházi önkormányzat kiemelt feladatának tartja, hogy kis lépésekkel, következetesen megteremtse az elfogadás előtt álló Országos Fogyatékosügyi Program megvalósításának feltételeit. Van ebben a törekvésben egyfajta — jó értelemben vett — önzés is, mutatott rá a tanácsBalázs Attila felvétele nők, hiszen minél több egészséges, rehabilitált ember él egy településen, annál egészségesebb a közgondolkodás. A magát egészségesnek érző ember a társadalom hasznos tagjának tartja magát. Nem lehet tehát érdeke egy közösségnek, hogy maga termelje ki, kölöncként hordozza magával — szociális problémáikkal együtt — azoknak a tömegét, akiknek túlhajszoltságuk vagy nehéz életkörülményeik miatt károsodott az egészségük. Vissza kell vezetni a munka világába azokat, akik kiestek onnan, és közösséget, elfoglaltságot találni azoknak, akik soha nem tudtak kapcsolatokat teremteni. Ehhez persze egyfajta szemléletváltásra is szükség van. Ámbár, ha belegondolunk: mindenkinek van púpja, csak van, aki belül viseli. Határidők Október 5. Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése — Adóraktárijegy- felhasználók adójeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettsége. Október 8. Vámáru nyilvántartás hitelesíttetése. Október 10. Társas vállalkozók utáni járulékfizetés — Adóraktárijegy-igény (havi) bejelentése. Az EKE céljai, tervei A kerekasztal célja, hogy a fogyatékos emberek a társadalom egyenrangú, önálló tagjaiként élhessenek, létfeltételeik javuljanak, fogatékossá- gukból eredő társadalmi hátrányaik csökkenjenek. Tervezik: jeltolmácsok képzésének megszervezését, alkalmazásuk elősegítését intézményekben, hivatalokban, bíróságon; hangjelzéssel ellátott közlekedési lámpa-hálózat kiépítését a forgalmas gyalogátkelőhelyeken; közintézményeknél, közhivataloknál kerekesszékkel is megközelíthető bejáratok alakítása; szállító és személyi segítő szolgálat megszervezése; munkanélkülivé vált pedagógusok ún. utazótanárrá képzése, fogyatékos gyerekek otthoni oktatásához; jogi tanácsadás, pályázatok elkészítéséhez segítségnyújtás. Szélenergia-társaság alakult Budapest (KM - Ny. Zs.) — Az ember szolgálatába kívánja állítani a szél erejét a Magyar Szélenergia Társaság, amelyet megyénk szakembereinek hathatós közreműködésével alakítottak meg pénteken Budapesten. A társaság elnökévé Debrecenből Tar Károlyt, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének vezetőjét választották meg, az alelnöki teendőket pedig Nagy Kálmán, a GATE Mezőgazdasági Főiskolai Karának főigazgatója látja majd el. — A civil szervezet egyik legfontosabb feladata a szél, mint energia feltárása a Kárpát-medencében, ehhez kapcsolódva a szélenergia prognosztizálható- ságának, illetve az ehhez szükséges feltételeknek a megteremtése. Ezen túlmenően a szélmotorok kutatásfejlesztése valamint gyártmányfejlesztés is a meghatározott célokhoz sorolható — adott tájékoztatást a Magyar Szélenergia Társaság titkára, a nyíregyházi Kelet Kht. ügyvezetője, Pólyák István. Az energiahasznosítás környezetkímélő eljárásaiért sokat fáradozó szakember örömmel nyugtázta, hogy Nyíregyházától Szegeden át Sopronig az ország meteorológiai szolgálata, számos felsőoktatási intézménye küldte el képviselőjét és kisérte figyelemmel a jeles alkalomra a fővárosba. Salto mortale Dr. Kiss László ______________________ Egy nyári délután vendégségbe jött hozzánk a négyéves Viki, szüleivel együtt. Anyám már ismerte a gyermeket, igyekezett mindent kulcsra zárni, törékeny tárgyakat elrakni. Egyedül a márkás porcelán hamutartó maradt az asztalon, amit terítővei együtt Viki lerántott és összetört. Aztán zsebéből kavicsot vett elő, amivel megcélozta az üvegezett képet, mondván, hogy a rajta levő kutyát akarja onnan elzavarni. Ezután a cicánkat vette pártfogás alá, nyakába szalagot kötött, majd a farkát kezdte cibálni, úgyhogy a cicát két nap nem is láttuk, úgy elszaladt. Uzsonnára anyám kakaóval kínálta a vendégeket, Vikinek első dolga volt, hogy azt a féltett perzsaszőnyegre öntötte. Ezután a szülők kizavarták Vikit az udvarra, aki akkor a farkaskutyát választotta játszótársnak. Felült a hátára, de amikor próbálta megsarkantyúzni, a kutya megugrott és Viki a földön találta magát, még sírni is elfelejtett. Ezután talált egy kis kocsit, amit tologatott, s már azt hittük, hogy ezzel el is foglalja magát. Viki azonban rájött, hogy a kocsival nemcsak előre, de hátra is lehet menni, amit meg is próbált. Volt az udvaron egy ásott kút, aminek kávája a földtől 130-140 cm-re emelkedett ki. Miközben Viki a kocsival hátrált, nem vette észre a kutat, s amikor annak nekiütődött háttal szaltózott és a kútba esett. Szerencsére a kút nem volt mély, kb. 4-5 méterre lehetett a víz felszíne, mélysége pedig lehetett vagy másfél méter. íippen kint voltam én is az udvaron, amikor az esemény lejátszódott. Azonnal a gyerek után ereszkedtem le a kútba s mikor a víz feldobta a felszínre, megragadtam, s így Viki megmenekült. Az ijedtségen kívül más baja nem esett. A szülők azóta is hálásak, hogy gyermeküket kimentettem a biztos halálból. Közraktári búza támogatása Nyíregyháza (KM) — További 60 százalékos mértékű kamat- támogatás vehető igénybe a közraktárba helyezett idei termésű búzáról kiállított közraktári jegy fedezetre felvett legfeljebb egyéves hitel után, a hitelszerződés időtartamára. A támogatást az APEH Agrárfinanszírozás támogatása folyósítási számláról teljesítik. A kamattámogatást igénylők a közraktárban elhelyezett búza után — utólag és legfeljebb tizenkét hónapra — 15/forint/tonna/hét tárolási támogatást is igénybe vehetnek. A tárolt búza mennyiségéről, a tárolás kezdő és befejező időpontjáról a közraktár igazolást állít ki. A támogatást a területileg illetékes adóhatóságtól igényelhetik az érintettek. Csikóbélyegzés A megyei lótenyésztési felügyelő lassan befejezi a megyében a csikók megjelölését, az utolsóra csütörtökön 13 órakor kerül sor Ajakon Galambos Béla felvétele Ki-ki a bőrében Galambos Béla Kifogás No de profi Az anatómiakor- repetálast nem így gondoltam... Ferter János rajza