Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-19 / 244. szám
Frizura Égnek áll a haja a nyíregyházi Andó Lindának (19), ha az utcán szembe jövők tekintetéből azt olvassa ki, hogy valami nincs rendben a frizurájával Balázs Attila felvétele Turistákat gyilkolt Szanaa (MTI) — Jemenben vasárnap kivégezték egy szélsőséges iszlám csoport vezetőjét, akit külföldi turisták elrablásában, illetve meggyilkolásában talált bűnösnek és ítélt halálra a bíróság. Zain al-ábidn Abu Bakr Abdullah al- Mehdar volt a vezetője annak a fegyveres csoportnak, amely tavaly decemberben elrabolt 16 külföldi turistát. A túszok közül három brit és egy ausztrál állampolgár életét vesztette, amikor a jemeni biztonsági erők megrohamozták a gerillák rejtekhelyét. A túszszabadító akció közben a négy külföldül kvül három emberrabló is meghalt a lövöldözésben. A jemeni kormány állítása szerint a biztonsági erők csak azután léptek akcióba, hogy az emberrablók elkezdték kivégezni túszaikat. MEGER EGY MOSOLYT Mi a részegség? Amikor három ember beül egy szobába, megisznak egy-egy üveg whiskyt, majd az egyikük kimegy, a másik kettő pedig megpróbálja kitalálni, melyikük ment ki... 28. oldal Csókcsűcs tízezerrel Berlin (MTI) — Az első puszit a polgármester kapta. Utána Andrea Suwa átlagosan 3 és fél másodpercenként megcsókolt valakit: férfiakat, nőket, lányokat, fiúkat, gyermekkocsiban tolt kisbabákat. A szappanoperák 27 éves ünnepelt színésznője (eredeti nevén Jessica Prozeski) öt teljes órán keresztül osztogatta csókjait fűnek-fának vasárnap a németországi Bad Oeynhausenban. Az öt óra elteltével bizonyossá vált, hogy a vonzó szőkeség kereken 10 002 csókkal mesz- sze túlszárnyalta a csókmaratoni eddigi 5001 csókos rekordját, és számíthat rá, hogy ezzel bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe — hacsak valaki addig nem puszilja túl. Az új csókcsúcs a Werre-Weser Csók néven híresült el — mert azon a helyen született, ahol a Werre folyó a We- serbe torkollik. A lazacszeletelő szomorú halála Washington (MTI) — Nem kell ahhoz közéleti nagyságnak vagy más ünnepelt személyiségnek lenni, hogy valakinek külön cikket szenteljenek a The New York Times halálozási rovatában. A lap gyakran megemlékezik olyan, látókörébe került kisemberekről is, akik valami miatt kivívták szőkébb környezetük megbecsülését. Ilyen az egyik minapi nekrológ, amely hírül adta, hogy életének (valószínűleg) 86. évében elhunyt Sam Cohen, aki a New York-i Broad- wayn, a 80. és a 81. utca között található Zabar-üzlet pultja mögött 46 esztendőn át szeletelte a füstölt lazacot. Sam Cohen Lengyelországban született, és mivel nagyon kicsi korában árvaságra jutott, születési okmányai pedig eltűntek, csupán valószínűsíteni lehetett életkorát. A második világháború előtt könyvelő volt, egy jelentéktelen bankban titkári teendőket látott el, később állateledel- kereskedéssel foglalkozott, eközben pedig elnökösködött egy cionista csoport élén. Túlélte a gettót, egy barátjával időben elmenekült az Auschwitzba tartó szerelvényről. Mind a nyolc testvére a holokausztban vesztette életét. 1952-ben megérkezett az Egyesült Államokba, zsebében 3 dollárral. Tévészerelői tanfolyamra jelentkezett, de hamar kénytelen volt rájönni, hogy ehhez nincs semmi érzéke. Ekkor jelentkezett a Zabar deli- katesznél. Az alacsony, mindig viccelődő emberke hamar közkedveltté vált a vevők körében, akik az etnikumok színes kaval- kádját alkották. Nem volt nehéz szót értenie velük: a lengyelen kvül beszélt oroszul és héberül, hamar megtanult spanyolul, idővel az angollal is elboldogult. Minden nőnek udvarolt, a férfiakat tovarisnak szólította. Lányát fogorvosnak, fiát orvosnak taníttatta ki. Eladók nemzedékeit oktatta a porcelán szeletelőasztalnál arra, miként kell szakszerűen vágni a lazacot. Megélte, hogy régimódivá vált a félvastag szelet, és beköszöntött a hártyavékonyra vágás divatja. Kevesebb bűncselekmény Bűnmegelőzési programok sikere Régiségek Győr (MTI) — Régiségnapokat tartanak október 22-24. között Győrött. A Zichy-pa- lotában megannyi értékes műtárgyat, bútort, festményt vonultatnak fel; a bemutató harmadik napján, vasárnap pedig festmény- és műtárgyaukcióra invitálják az érdeklődőket. Az árverésen félszáznál több értékes darab kerül majd kalapács alá, közöttük igazi különlegességnek számít egy xyi. században kovácsolt hullámos élű kard. A mostani régiségnapok előzménye a havonta ismétlődő szabadtéri régiségvásárok sora, melyek megrendezésével az utóbbi esztendőben számottevően sikerült felélénkíteni a régiségkereskedelmet a Rába-parti városban. Fenyegető láva m töréssel fenyeget a hetek óta gőzt okádó, ötezer méter magas Tungurahua vulkán az equadori fővárostól 120 kilométernyire APA/EPA-felvétel HIRDETÉSEK «■ —«> (oiiK.HraaE, G2EEJIÖ íinaaMsx Sumberland, MATERASSO matracok, ágyrácsok a legnagyobb választékban. fenyő, bükk agykeretek. * Tömör fa hálószobabútorok § 10% NYITÁ5I KEDVEZMÉNY 2 OKTÓBERBEN! sr> Washington (MTI) — Az Egyesült Államokban tavaly csökkent az ismertté vált súlyos bűncselekmények száma, és a gyilkosságok és rablások százezer lakosra vetített száma az utóbbi három évtized legalacsonyabb szintjére süllyedt. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelentése szerint a súlyos és magántulajdon elleni bűncselekmények száma 1998-ban 5,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, és 11 százalékkal 1994-hez viszonyítva. A 1,5 millió ismertté vált súlyos bűntett — gyilkosság, rablás, rablótámadás, nemi erőszak — minden százezer lakosra vetítve 566-ot jelent, ami 1985 óta a legalacsonyabb bűnözési rátának felel meg. Összességében az erőszakos bűntettek száma 7,3 százalékkal zsugorodott 1997-hez képest: a lopások száma 11,3, a gyilkosságoké 7,4, a rablótámadásoké 5,7, a nemi erőszaké pedig 4,2 százalékkal esett vissza. Tavaly az Egyesült Államokban 16 914 gyilkosságot követtek el — minden 31. percben egyet. Ez százezer lakosra vetítve 6,3-es rátának felel meg, ami 31 év óta a legalacsonyabb adat. Minden tíz gyilkosságból hatot lőfegyverrel követtek el. A magántulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények száma 11 millió volt tavaly. Ez 6,2 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ezen belül is az autólopások száma 9,3, a betöréses lopásoké pedig 6,2 százalékkal esett vissza. Az FBI 420 oldalas jelentésében nem adott részletes magyarázatot a bűnözés visszaesésére. Szakértők azonban a javulást okozó tényezők közül kiemelték az amerikai gazdaság töretlen szárnyalását, a bűnmegelőzési programokat, a kokainfogyasztás visszaszorulását. Hétméteres óriás cápa Athén (MTI) — Hét méter hosz- szú, 500 kilogramm súlyú cápát fogtak ki vasárnap este görög halászok Számosz szigetétől délre a tengerből — jelentette hétfőn reggel egyik műsorában a szamoszi rádió. A cápa egyike a legnagyobb példányoknak, amelyeket eddig az Égei-tengerben fogtak. A halászok feltételezik, hogv a méretes példány a Vörös-tengerből kalandozhatott el a görög szigetekig. Egyensúly Igazán egye di hindu szokások szerint emlékeznek meg Indiában a hatalom és erő istenéről minden évben október közepén: szájukban forró agyagedényt egyensúlyoznak, amelyben szárított kókuszdió és hamu van APA/EPA-felvétel Fogadjunk, hogy... Hugh Grant, angol színész (balról) társaságában tépi le a szőrte- lenítő csíkot a hátáról Elizabeth Hurley színésznő az Ausztriában igen népszerű Fogadjunk, hogy... | tévéműsor meghívott vendégeként a hét végén Dornbirnben APA/EPA-felvétel 1-------------------------------------------------...................................................................................~....... Irene az űrből Az USA keleti partjai mentén a hét végén pusztított az Irene hurrikán és négy ember halálát okozta. Képünk egy műholdról készült APA/EPA-felvétel ■ ■.-rv. .V.wt—-------------i—^ __p________:____________ • • ■- ■ ■ - ________________. ■ • •-_____________________:_____________■ ________:. /: ■‘-a* ,- ':. 7 évesek voommk. etésnapi akt ié!