Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-20 / 219. szám
1999. szeptember 20., hétfő Kelet« sport 11. oldal Stefáni ezüstje Debrecen (KM) — Stefáni ezüstbabért kapott. Tihanyi nyerte meg az idei salakmotoros magyar bajnokságot. A szombati, debreceni záró fordulóban mindkét bajnokesélyes, a debreceni Tihanyi Sándor és nyíregyházi Stefáni Attila is részese volt a legjobbak futamának, kiegészülve a szintén cívis városbeli Adorján Zoltánnal és a gyulai színeket képviselő Nagy Róberttel. A rajt előtt Tihanyi csak négy ponttal előzte meg Stefánit, ami a döntő futamban csak két helyezésnyi különbséget jelent. A fináléban Adorján rajtolt a legjobban, mögötte volt Stefáni, aki egy ideig bajnokként motorozott, hiszen ekkor Tihanyi az utolsó helyen haladt. Aztán Tihanyi megelőzte Nagyot és a harmaidk helyezése azt jelentette: húsz év motorozás után végre megszerezte a hőn áhított bajnoki címet. Stefáni ezüstérme hatalmas bravúr, a fiatal versenyző olyan idényt produkált, amelyet a magyar mezőny bármelyik tagja szívesen tudna magáénak. A bajnokság végeredménye: 1. Tihanyi (Simon and Wolf SC) 82, 2. Stefáni (Nyíregyházi Speedway Club) 80 3. Adorján (Adorján Team) 77,4. Nagy (Gyulai Speedway Club) 69, 5. Szatmári Róbert (Hajdú Volán) 44, 6. Fekete Sándor (Miskolci Speedway Club) 40 pont. A 8. forduló hétvégi eredményei Dunakeszi-Szolnok 3-1 (1-1), Érd-Tiszaújvá- ros 0-1 (0-0), Pécs-Matáv Sopron 1-0 (0-0), TFC-Cegléd-BVSC 3-2 (2-1), Csepel-Komló 0-3 (0-2), Kecskemét-Százhalombatta 4-1 (1-0), III. Kerület-BKV Előre 1-3 (1-2), Hajdú- szoboszló-Komárom 5-1 (1-0). A bajnokság állása: 1. Videoton ____________8 7 1 - 20-2 22 2. Matáv Sopron 8 6 í i 21-5 Í9~~ 3. BVSC _______________8 5 12 18-11 16 4. Dunakeszi 8 4 3 1 14-9 15 5. Békéscsaba 8 4 3 1 15-11 15 6. BKV Előre 8 4 2 2 13-8 14 7. Komló _________ 8 4 13 13-9 13 8. Százhalombatta 7 3 3 I 11-7 iT 9. Hajdúszoboszló 8 3 2 3 14-15 11 10. Pécs 8 3 1 4 9-12 10 11. TFC-Cegléd 8 3 I 4 8-11 10 12. Kecskemét ________8 3-5 11-12 9 13. Kaposvár _________8 2 3 3 6-10 9 14. Tiszaújváros _________8 2 2 4 8-118 15. Szolnok 7 2 14 8-12 7 16. III. Kerület 6 2 13 6-13 7 17. Komárom ____________8 2 14 8-19 7 18. Demecser 8 i 2 5 10-16 5~~ ÖTErd 8 í 2 5 6-18 5 20. Csepel 8 1 I 6 6-14 4 Keleti csoport, a 7. forduló további eredményei Borsod Volán-Kiskunfélegyháza 0-0, Jászbe- rény-Miskolci VSC 6-0, Kunszentmárton-Ka- zincbarcika 2-2, Monor-Fót 3-3, REAC- Gyo- maendrőd 5-1, Kiskörös-Gyula 3-1, Kalo- csa-Hatvan 3-1. A bajnokság állása: 1. Kiskőrös 7 6 I - 12-4 19 2. Fót ________________7 5 1 I 14-7 16 3. Kazincbarcika 7 4 12 13-6 13 4. Eger 7 4 12 12-7 13 5. Monor ______________7 3 3 1 15-11 12 6. Kunszentmárton 7 3 3 1 12-10 12 7. Nyírbátor 7 3 2 2 13-10 II 8. B. Volán _____________7 2 4 1 8-6 10 9. Hatvan 7 2 2 3 8-6 8 10. REAC 7 2 14 14-14 7 11. Kalocsa _____________7 2 14 11-16 7 12. Jászberény 7 2 - 5 11-10 6 13. Gyomaendrőd 7 1 3 3 5-11 6 14. Kiskunfélegyháza 7 í 2 4 9^46 5~ 15. Gyula 7 1 2 4 4-13 5 16. Miskolci VSC 7 - 3 4 6-20 3 ____________________ . __________________________ 1. Hertha BSC-Leverkusen 0-0 X 2. Frankfurt-Bayern M. 1-2 2 3. Stuttgart-Duisburg Y2 f~ 4. Ulm—Bielefeld 2-0 I 5. Schalke 04-Unterhaching 1-0 I 6. Wolfsburg-Bremen 2-7 2 7. Kaiserslautern-Hamburg 2-0 1 8. Bologna-Reggina (FÜ Y 9. Bari-Milan M X10. Juventus-Udinese ~ í4 f~ 11. Lazio-Torino 3-0 1 12. Piacenza-Lecce 1-1 x 13. Venezia-Roma 1-3 2 14. Internazionale-Parma lapzárta után ért véget Tornagyőzelem szettveszteség nélkül Csapó Kupa: Schildkraut megsérült • Leckét kapott a román bajnok • Helytállt a Malév is Nyíregyháza (KM) — A pénteki ráhangolódás után szombaton élesedtek a küzdelmek a Csapó Kupa nemzetközi férfi röplabdatornán. A délelőtti nyitányon az meglepetésnek számított, hogy az NB I-es Malév (hat játékossal érkezett) szettet rabolt a román bajnok Zilahtól. Az viszont már a papírforma volt, hogy az NYVSC-Szabolcs Gabona olykor magabiztos játékkal verte a nyáron megerősödött Barcikát. Az eredmények úgy alakultak, hogy a délutáni meccsek amolyan helyosztók voltak. A két addig nyeretlen közül a borsodiak ugyancsak játszmát vesztettek a Maléwal szemben, de azért biztosan nyertek. Aztán jött a döntő (még ezelőtt elbúcsúztatták a játéktól 25 évesen visszavonuló válogatott Zádor Zoltánt), ahol — nem túlzás — sziporkázott a Gabona. A hazaiak a papíron legjobb riválisuk ellen nyerték legsimábban a meccsüket, a román bajnok egyszer sem jött ki a tizenötből. A hazaiak kedvét legfeljebb csak az lohasztotta le, hogy a meccs vége felé Schildkraut komolyabbnak tűnő bokasérülést szenvedett. A szombati eredmények: Zi- lah (román)-Malév 3-1 (19, -19, 15, 13), NYVSC-Szabolcs Gabo- na-Kazincbarcika 3-0 (17, 22, 23), Kazincbarcika-Malév 3-1 (20, -22, 25, 15), NYVSC-Szabolcs Gabona-Zilah 3-0 (15, 15, 13). A torna végeredménye: 1. NYVSC-Szabolcs Gabona 6 pont, 2. Zilah 5, 3. Kazincbarcika 4, 4, Malév 3. Különdíjasok. A legjobb játékos: Aurel Vlaicu (Zilah). A legjobb feladó: Schildkraut Krisztián (NYVSC). A legtechnikásabb játékos: Veres Péter (NYVSC). Martinez (szemben) sokat tett a tornagyőzelemért Martyn Péter felvétele Pont nélküli volt a kaposvári kirándulás NB L: hiába ügyeskedtek ismét a demecseri játékosok • Szünet után bátrabb volt a támadójáték Nyírbátor: félidőnyi focisuli Labdarúgó NB II.: meglepő, de megérdemelt a három pont Eger (S. J.) — A nyírbátori hívek féltve engedték el kedvenceiket Egerbe. A botladozó Németh-fiúknak kevesen adtak esélyt a harmadik helyen posztoló hevesiek otthonában. Egér-Nyírbátori FC 2-4 (0-4). Eger, 500 néző, v.: Szabó. Eger: Molnár — Fejéregyházi, Holtner, Kovács — Bercsényi, Márton, Béres, Szabó, Telek — Montvai, Hajmási. Edző: Csuhay József. Nyírbátor: Tóth Sz. — Szegedi, Balogh Z., Kosán — Hoszpodár, Bessenyei, Csapos, Erdei, Bandies — Lőrincz, Szécsi. Edző: Németh Károly. 4. p.: Szécsi ugratta ki Lőrinczet, aki 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. 8. p.: Egy előrevágott labdát a 16-oson kívülre kifutó egri „portás” elvétett, Lőrincz lecsapott a golyóbisra, majd Szécsi- hez passzolt, ő pedig az üres kapuba helyezett, 0-2. 12. p.: Ismét Szécsi szolgálta ki Lőrinczet, aki ezúttal sem hibázott, éles szögből, 6 méterről a jobb alsó sarokba suhintott, 0-3. 38. p.: Szécsi viharzott el a jobb szélen, középre adott, az érkező Lőrincz 3 méterről a kapuba gurított, 0-4. 65. p.: Telekhez került a labda, aki 8 méterről a bal sarokba bombázott, 1-4. 80. p.: Telek 18 méteres szabadrúgása egy védőről Horváth elé került, aki 5 méterről a jobb sarokba passzolt, 2-A. Ragyogóan kezdett a Nyírbátor. A vendégek 12 perc alatt háromszor mattolták az egri védelmet, köszönhetően a Lőrincz- Szécsi duó parádés teljesítményének! Lendületben maradt a Németh-társulat, emígyen bátran állítható: a Bátor az első félidőben lefutballozta ellenfelét a pályáról. A második játékrészben egy más szellemű hazai csapat futott ki a pályára, több helyzete is volt, de Tóth kapus remekelt, így csak a szépítésre futotta. Csuhay József: — Borzalmas első félidő után a szünetben azt kértem a fiúktól, hogy a becsületünkért játsszanak. Összességében megérdemelten nyert az ellenfél. Németh Károly: — Egy nálunk jobb csapatot sikerült legyőzni közel százszázalékos helyzetkihasználással. A tiszaújvárosi, sikeres bajnoki nyitányt követően Rezák mester győzelemmel debütált a hazai publikum előtt. A nyíregyházi együttes már az első félidőben is végig vezetett, a második félidő elején pedig hamar eldöntötte a meccs sorsát. Ezután akadt néhány időszak, amikor a védekezésben pontatlanok a támadásoknál pedig pontatlanok voltak a hazaiak, ám igy sem volt gond. A hajrában a fiatalok is lehetőséget kaptak, és helyt álltak. Külön említés érdemel az, hogy néhány olyan bravúros egyéni megoldás színesítette a mérkőzést, amelyet joggal honoráltak tapssal a nézők. Rezák László: — A kellemetlen stílusú bajaiak ellen a második félidőre sikerült felvenni azt a ritmust, amire szükség volt. Hosszú István: — Hiányos csapatom ennyire volt képes, negyedóra után nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak magassági fölényével. Samsung-futás Egy póló és öt kilométer várt várt a szombat délelőtti Samsung-futás résztvevőire. A nyíregyházi helyszínen valamennyi póló elkelt, azaz hatezren teljesítették a távot Martyn Péter felvétele Győztes premier Nyíregyháza (KM - M. L.) — Az idegenbeli győztes premier után vasárnap késő délután hazai környezetben is bemutatkozott az NYKE-lso- bau NB l/B-s férfi kosárlabdacsapata. Nyíregyházi KE-Isobau-Baja 92-76 (53-38). Bujtosi csarnok, 200 néző, v.: Bagi, Porpáczy. NYKE-Isobau: Pavlovics 26/9, Szabó 16/6, Hutás 15/9, Korcsok 8, Gergely 7. Csere: Miilei 2, Herczku 5/3, Lakatos 4, Boczkó 5/3, Zácói 4. Edző: Rezák László. Bajai Honvéd: Kovács 12, Rátvay 4, Pálkerti 12/3, Szűcs 13, Mészáros 10/6. Csere: Palád 5, Ács 18, Ében 2. Edző: Hosszú István. Az eredmény alakulása, 5. perc: 15-7, 10.: 24-18, 15.: 36-31, 25.: 65-43, 30.: 74-49, 35.: 84-61. Kaposvár (KM) — Az Érd elleni elszalasztott hazai lehetőség után szombaton Kaposváron próbálkoztak az NB l-es demecseri futballisták. Kaposvár-Demecseri FC 2-1 (1-0). Kaposvár, ezer néző, v.: Szökrény (László, Sallai). Kaposvár: Balajcza — Finta, Derne, Novák, Barna — Tóth G. (Petrák, 71. perc), Meksz, Bány (Tóth B., 71.), Szabó — Rajczi, Piri (Szintai, 78.). Edző: Bőzsöny János. Demecser: Balázsy — Németh S. (Huszti, 57.), Vacsilja, Unchiás, Dudnyik — Minyin, Babjak (Kovács I., 63.), Németh Cs., Marcsek — Madudin, Gombkötő S. (Jávor, 63.). Edző: Rozs- nyai Béla. Gól: Finta (38.), Rajczi (49.), Madudin (73.). Sárga lap: Szabó (27.), Németh S. (31.). 38. perc: Tóth G. bal oldali szögletét Unchiás fejjel röviden mentette, a labda Finta elé került, aki az ötös sarkáról a jobb felső sarokba lőtt, 1-0. 49. perc: a hazaiak végezhettek el bedobást, amely után Szabó iramodott meg a bal oldalon. Laposan középre küldött labdáját Rajczi nyolc méterről a jobb alsó sarokba lőtte, 2-0. 73. perc: Madudin kezdett nagy szólóba, amelynek végén a kivetődő kapus mellett 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 2-1. A demecseriek a klasszikus idegenbeli játékra rendezkedtek be: kapujuk elé visszahúzódva várták a kaposvári rohamokat. Ezek jöttek is, de kezdetben valamennyi lehetőségét elpuskázta a hazai gárda. Mígnem aztán az első játékrész hajrájában meg- rezdült Balázsy hálója, majd alig kezdődött meg a második félidő újabb gólt értek el a hazaiak. Ekkor már változott némileg a képlet: nagy mezőnyfölénybe kerültek a demecseriek. Helyzetük viszont kevés volt, így aztán a szépítésen kívül többre nem futotta a vendégek erejéből. Bőzsöny János: Nehézzé tettük a győzelmünket, amelyet több góllal, tehát szebben harcolhattunk volna ki. Rozsnyai Béla: Ügyesen játszott csapatom, a szünet után már bátran támadtunk, sajnos, a helyzetekeinket rendre kihagytuk.