Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-11 / 212. szám
1999. szeptember 11., szombat Irfet» SZOLGÁLTATÁS 17. oldal íHPlII. 21.-IV. 20. Ahol munkájában most tart, arra mondják, a gyerekjátékban, hogy meleg, meleg, meleg. A forrótól persze még messze van, de azért már karnyújtásnyira. & IV. 21.-V. 20. Egyesek szerint az önállóság és az önfejűség ikertestvérek. Mások szerint attól függ, mire használják őket. Talán az önfejű önállóság a legveszélyesebb. Mv. 21.-VI. 21. Kissé fonák helyzetbe kerül. Eleinte úgy érzi, hogy nyer valamit a dolgokon, aztán meg azt, hogy sokat veszít. És ezekben a dolgokban nem lehet takarékoskodni. HE VI. 22.—VII. 22. Van úgy, hogy az ember nem tudja, melyik ujját harapja. Egyesek ilyenkor egyszerűen a körőmrágáshoz folyamodnak. Megoldásnak jó, de nem elég tápláló. «f VII. 23-Vili. 23. Hogyha a hétvégi hangulatait tartósítani tudná, ön lenne az egyik legboldogabb ember a világon. Ez azonban a legjobb tartósítószerekkel sem lehetséges. Vili. 24.-IX. 23. Egészen kellemes társaságban új viszonyok közé kerül. Ezeket érdemes lenne kiszélesíteni, illetve továbbépíteni. Sok haszna nem lenne, de jobban érezhetné magát. VS IX. 24.-X. 23. Támad néhány jó ötlete, és ezek közül nem egy egészen ígéretesnek mutatkozik. Kérdés, lesz-e ereje és kitartása a megvalósításukhoz. «X. 24.-XI. 22. Tervei megvalósításának útjában a legnagyobb akadály a tájékozatlanság. Tehát, eszközei megvannak, csak nem tudja, mit lehet velük csinálni. i^XI. 23.-XII. 21. Ön hol érzékeny, hol meg türelmes, mint egy bivaly. Amikor érzékeny, hihetetlen erőfeszítésekre képes, bivaly állapotában viszont meg se mozdul. tft XII. 22.-I. 20. Egy váratlan találkozás szerencsét hozhat. Használja ki ezt a lehetőséget, mert egy darabig nem fog mutatkozni ilyesmi. Tanácsokat ne fogadjon el! A 1.21.-II. 20. Meglepő híreket fog hallani. Ezek között lesznek jók is, rosszak is, a mérleg pedig csak nehezen billen a jók felé. legjobb, ha vár türelmesen. 35II, 21.-III. 20. Álláspontja sem önnek, sem másoknak nem előnyös. Az ilyesfajta makacsság nem jellemző önre, most mégis nagyon köti az ebet a karóhoz. Oldja meg! Nyíregyháza (KM) — A tyúk darabja 600-800, a csirke párja 600-900, a kacsa 600-900, a pecsenyekacsa 900-1000, a liba 2000-2500. A pulyka 2500- 3000, a gyöngytyúk 800-900, a nyúl 500-700, a kakas 900- 1200 forint. A tojás darabja 10-13, a káposzta kilója 50-70, a kel 70-100, a vörös 80-100 forint. A karfiol kilója 150-180, a cékla 50-70, a karalábé darabja 30-50 forint. A sárgarépa kilója 150-150, a petrezselyemgyökér csomója 300-400, a zöldje 20-30, a zeller darabja 50-70 forint. A fejes saláta darabonként 100-120 forint. A vöröshagyma kilója 60-80, a liláé 150-200 az új csomagja 60, a fokhagyma darabja 10-30 forint. A paradicsom 40-120, az uborka 100-120, a kínai kígyó 120-140 forint kilónként. A jégcsapretek darabja 30-50 forint. A burgonya 30-50 forintért kapható. A paprika kilója 70-120, a pritamin 100-120 forint. A csemegekukorica darabja 20 forint. A csiperkegomba kilója 350-380, a laska 350, az új mák 550-700, a dióbél 700-900, az akácméz 700-750, a virágméz 500-600 forint. Az alma kilója 70-150, a nyári 60-130, a körte 60-120 forint. A barack 50-200, a görögdinnye 20-25 forint kilónként. SEGÉLY;............ ORVOSI ÜGYELET ________ Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Szeptember 6. és szeptember 13. között a Szent Erzsébet gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán a Szent István u. 61. szám alatt. GYORSSEGÉLY ________ Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/311- 365 Éjjel-nappal hívható a MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198 A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111- es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/311-565 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hiba- bejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 420-623 Szép, napos, őszies idő várható, csapadék nem valószínű és a szél is mérséklődik. Hajnalban foltokban köd és pára előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11-16 fok között alakul, míg nappal 25-29 fokra számíthatunk. © Folyóink jellemző napi adatai: A TISZA Tisza_ becsnél -157 cm, árad, 12%, 17,0 fok; Vásárosna- ménynál -121 cm, apad, 9%, 16,6 fok; Záhonynál -222 cm, apad, 10%, 17,5 fok; Dombrédnál 48 cm, apad, 23%, a vizhőmérséklet nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -61 cm, apad, 4%, 18,2 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 112 cm, állandó, 20%, 17,8 fok. A TÚR Garbóknál -82 cm, állandó, 8 % 17,1 fok. Traffipax A Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területe. UTRAVALÓ O A 36-os számú főút Nyíregyháza átkelési szakaszán a Nagykörút Erdő sori szakaszán jobb oldalon gázrekonstrukció miatt útszűkület és sebességkorlátozás van érvényben. © A 38 sz. Bodrogkeresztúr-Nyíregyháza főút Tokaj és Rakamaz közötti ún. Görbe híd felújítása befejeződött, a forgalomkorlátozás megszűnt. ® Tiszadob és Tiszalúc között a pontonhíd üzemel a Tiszán. Teherbírása 10 tonna. O A 41 sz. főút 5+400-16+400 km. sz. Oros- Apagy és 34+500-50+900 km. szelvények között Rohod-Vásárosnamény útburkolat szélesítési munkák miatt sebességkorlátozás, útszűkület van érvényben. A kivitelezési munkák lassítják a forgalmat ezért hosszabb menetidőre kell számítani. © A 49 sz. főúton Győrtelek átkelési szakaszán és a 4911 sz. ök u. Kállósemjén átkelési szakaszán szennyvízcsatorna építésének munkálatai miatt fokozatos sebességkorlátozás, útszűkület és előzési tilalom van érvényben. Egyes munkafázisoknál jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. A nap kel: 6 óra 15 perckor, nyugszik: 19 óra 06 perckor. A hold kel: 7 óra 37 perckor, nyugszik: 20 óra 07 perckor. TEODÓRA A Teodóra női név a Teodor férfinév női párja. Ez görög eredetű, jelentése: Isten ajándéka. A Dóra és a Dorottya nevek is innen származnak, de mindegyikük önálló név, mégha becézésük azonos is. Egyéb névnapok: Dioméd, Emánuel, Emil, Emílián, Helga, Félix, Igor, Jácint, Jácinta, Károly. PIERRE DE RONSARD 475 éve született Pierre de Ronsard francia költő, reneszánsz költészet kiváló képviselője. Humanista tanulmányai alatt ébredt fel benne az antik műfajok felújításának szándéka. Jelentős janika című tragikomédiája. Hamvazószerda című műve bizarr öltetével a magyar abszurd dráma előfutára. 1999. szeptember 12., vasárnap 7.00 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete 7.10 Ficánkoló. Ovistorna (ism.) 7.20 Mackó apó meséi (ism.) 7.30 Minimanók. Rajzfilmsorozat 7.45 Kacagóra (ism.) 8.30 A te mozid! 1. Tizenhat város tizenhat leánya. Tévéfilm (ism.) 2. A kisfiú meg az oroszlánok. Mesejáték (ism.). Hívjad a 06-60/55-04-00 telefonszámot! 9.45 Cimbora. Nyitóbuli a Cimbora táborban 10.10 Játék határok nélkül - IV. forduló (ism.) 12.10 Szerencsepercek 12.35 Örömbír 12.55 Visszatérés Édenbe. Tévé- filmsorozat (ism.) 13.45 TS-Forma-1 16.05 Grand Canyon: A dinoszauruszoktól a völgyzáró gátakig 17.00 Emily. Kanadai tévéfilmsorozat, 1.rész 18.00 TS-Gól! PNB-mérkőzések összefoglalója 19.00 A Hét ______________ 20.00 Játék határok nélkül - V. forduló 21.30 Cody Ausztrál tévétilmsorozat, 2. rész 23.10 Örökös tagság llosfalvy Róbert 24.00-0.3011 után Heltai Péter műsora 6.00 Hrvatska krónika. Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 6.25 Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi magazin 6.50 Együtt. Velünk élű kisebbségek 7.40 Nekem ne lenne hazám...? 8.00 Maradj velünk! 8.15 Katolikus krónika 8.35 A szeretet szobrásza. Törley Mária portréja 8.50 Rabbiavatás a Dohány utcai zsinagógában 9.10 Örömhír 9.30 A holdfény ékszerészei. Francia-olasz film 11.00 Gyerekeknek! 11.30 Harry és még egy jómadár 12.00 Minden lében két kanál (ism.) 12.55 Thalassa-A tenger magazinja 13.25 Csillagok égen és Földön. Darryl Za- nuck (ism.) 14.10 Rosszcsont kalandjai. Tévéfilmsorozat 14.35 Szívtipró gimi. Tévéfilmsorozat 15.25 Megbízható úriember. Tévé- film 17.00 Magyar Boleró___________ 18.00 Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin. Válogatás 19.00 Amerikai fogócska Amerikai film ______________ 20.55 MM Jókai Anna 21.00 A Hét 22.00 TS-Gól! A PNB mérkőzéseinek összefoglalója 22.55 Századfordító magyarok A magyar nép tudósa Győrffy István néprajzkutató 5.30 Hirek 5.35 Váltó (ism.) 6.05 Élő egyház (ism.) 6.20 Héthatár (ism.) 6.50 Postabontás (ism.) 7.05 Reggeli muzsika 7.15 Mi magunk és egyéb állatfajták. Ismeretterjesztő film 7.40 Rupert maci kalandjai (ism.) 8.05 Áskál kutya kalandjai, 12. rész 8.20 Mondák a magyar történelemből: Korona és kard 8.30 Miénk a tér (ism.) 9.35 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 9.45 Lőrinc a füllentik birodalmában. Tévéfilm 11.05 Forrásvidék 11.35 Beavatás. Anti-izmus, avagy a tagadás szelleme 11.55 Vers 12.10 Helikon - Könyvjelző (ism.) 12.30 Fűszer és csemege. Játékfilm 13.45 Az első lépések. Versenyfutás az idővel; A béka 13.50 Élő forrás 14.20 Emlékképek - Régi híradók 14.50 Sportképek 17.00 Mozgó Kép 17.30 Mese _______ 18.00 Heti Hírmondó 18.50 Híradó 19.15 Szerelem első hallásra Magyar dokumentumfilm _________ 20.55 Placido Domingo: Életem a zene Német portréfilm ____________ 22.25 Pesti lóverseny Összefoglaló ______________ 22.45 Véletlen Lengyel játékfilm 0.40 Vers (ism.) 6.00 Reggeli gondolatok. Vallási magazin 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2 Matiné. Benne rajzfilmek: Bölcs törpék a világ körül; Blinky Bili; Rémecskék kicsiny boltja; Rocky és Bakacsin; Igazi szellemirtók 9.00 Cartoon Network. Benne rajzfilmek: Pöttöm kalandok; Dexter laboratóriuma; Pindúr pandúrok; A bolygó kapitánya; Boci és Pipi 11.00 Gimidili. Ifjúsági vígjátéksorozat 11.25 Madison, Ifjúsági sorozat 11.50 Hurrá, utazunk! 12.20 Vadvilág 13.15 Osztálytalálkozó. Frideri- kusz Sándor show-ja (ism.) 15.15 MacGyver. Rlmsorozat 16.10 Szupercsapat. A-Team. Kalandfilmsorozat 17.05 Mission Impossible - Az akciócsoport. Akciófilm-sorozat 18.00 Xena Amerikai fantasztikus filmsorozat ____ 19.00 Napló Közben: Tények ______ 20.00 Tökéletlen idők Amerikai vígjáték 21.55 „FRIDERIKUSZ: Az én mozim" 22.50 Gól! Gól!! Gól!!! 23.40 Üldöznek a nők Vígjáték 1.30 Forró nyomon A megoldások magazinja (ism.) 2.20 Vers éjfél után TV2,15.15: MacGyver 6.30 Ez nem boszorkányság! Francia ismeretterjesztő filmsorozat 7.00 Kölyökklub. Benne: Enid Blyton kalandfilmsorozata; Superman; Űr- dinkák; Cicabogarak; Hé, Arnold!; Dinódiii 10.50 Csőrre töltve. Rajzfilm-összeállftás. Benne: Frédi és Béni; Bolondos dallamok 11.25 Mágusok. Ausztrál-lengyel filmsorozat, 47. Utána: Mire gondolok? 12.00 Az ismeretlen Patagónia. Angol természetfilm. Utána: Mire gondolok? 13.10 Kedvencünk, Willy Wuff. Családi kalandfilm 14.50 Linda. Magyar filmsorozat, 16.16.00 2x2 néha sok(k). Komédiasorozat, 22/1.16.30 Ausztrál expressz. Ausztrál kalandfilmsorozat, 39/1. 17.30 Dallas. Amerikai filmsorozat, 1. 18.30 Híradó 18.45 Akták 19.00 Paula és Paulina Mexikói filmsorozat, 62. ________ 20.00 Tisztítótűz Amerikai akciófilm _________ 21.40 Lánytestvérek Amerikai film 23.15 Híradó 23.30 Országház 24.00 Az ismeretlen Patagónia Angol természetfilm (ism.) ________ 0.55 Akták (ism.) 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! II/37. Amerikai filmmagazin 7.00 Ég a ház! Amerikai filmdráma 8.30 Kispályások. Angol vígjáték 10.05 Ba- bar-A kerékpárverseny. Kanadai rajzfilm 10.30 Jó barátok 106. Amerikai filmsorozat 11.00 Égiposta. Vígjáték 12.55 Hollywoodi akcióhősök - Steven Seagal 13.30 Mrs. Parker és az ördögi kör. Romantikus dráma 15.40 Lassie. Családi film __________. 17.20 Bűnben égve Amerikai thriller ____________ 19.10 Melrose Place 217. Amerikai tévéfilmsorozat _________ 20.00 Szigorúan bizalmas AmerikaiThriller ____________ 22.15 A szélhámos Orosz-francia romantikus film 23.50 Kigyó a családban Amerikai Mer ____________ 1.25 Légörvény Amerikai thriller ______________ 3.05 Frankenstein Amerikai horrorfilm 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 MM - Magyar millennium 9.05 Világóra 10.04 Református istentisztelet közvetítése 11.05 Gondolatjel 12.00 Déli Krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.04 Művészlemezek 16.04 30 éves a Rádiókabaré 1997 17.00 A mi időnk (élő) 18.00 Esti Krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 Operettfelvételek 20.04 Egy rádiós naplójából 21.04 Hadiállapot 21.51 Hangszerszólók 22.00 Késő esti Krónika 22.20 A Danubius ifjúsági szimfonikus zenekar játszik 23.33 Operafelvételek 23.52 Pezel-szonáták URH: 6.00 Körzeti magazinok 9.00 Azonos a középhullám ú műsorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 6.00 Hírek 6.08 Végre vasárnap! Zenés szórakoztató műsor 7.44 Sportreggel 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.05 Bécsi szelet. Bécs-Budapest magazin 10.00 Gordi- usz magazin 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Tom Sawyer 14.01 Halljátok, feleim... A hangzó magyar évezred 14.31 Szl- ne-java 16.00 Poptarisznya. Közben: tudósítás a Nagykanizsa-Nyíregyháza labdarúgó PNB-mérkőzésról kb. 17.08 Sporthírek 18.30 Sportösszefoglaló, totó 20.00 Rádiószínház. A Janika 20.48 A Bakfark trió felvételeiből 21.04 Századvégi leltár 23.00 Hírpercek23.15 Annyi... Válogatás az „Ennyi-bői 24.00 Éjfél után... 05.55 Rákóczi-induló 06.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Matávval! 07.00, 08.00,10.00,14.00,16.00,18.00, kb. 21.30,24.00 Hírek, időjárás 07.03 Kulturális hírek, programajánlat kb. 07.30 Rejtvény 08.03 Műsorismertetés 08.05 Orgonamuzsika 09.05 Az operaszínpad csillagai 10.03 Műsorismertetés 10.04 ój Zenei újság 10.40 Térzene a Hadtörténeti Múzeum aulájában 11.05 Európa hangversenytermeiből. Közben: 11.58 Hírek, időjárás 12.02 Műsorismertetés 12.03 Versek 12.58 Hangok és visszhangok 13.06 Az MRT gyermekkórusa énekel 13.16 Kamarazene 14.04 Műsorismertetés 14.05 Solti György operafelvételeiből 15.00 Jubilate Deo. évszázadok egyházi muzsikája 16.04 Műsorismertetés 16.05 A kamarazene kedvelőinek 17.04 Alain Lombard Richard Strauss-műveket vezényel a Strasbourg! filharmonikus zenekar élén 18.04 Műsorismertetés 18.05 Égövek. A Bartók rádió nemzetközi kulturális magazinja 19.00 Elena Suliotis operafelvételeiből 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. A Somogyi vonósnégyes hangversenye Közben: kb 20.40 Hírek, időjárás kb. 20.44 Műsorismertetés kb. 20.45 Versek kb. 21.54 Műsorismertetés kb. 21.55 Szimfonikus táncok 22.20 Rádiósznház. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig 24.00 Szózat 7.00 Indaba 19.7.30 Derrick 21.8.30 Otthon 9.00 Halló, itt Iván cár. Orosz filmvígjáték — Képújság 17.30 Halló —19.00 Lelátó — sportműsor 20.35 Legenda a nyúl- paprikásról. Színes magyár film — Képújság 8.00 Hitélet. A csengeri református templomból istentisztelet, illetve hangverseny — Képújság 13.00 Hitélet ism. — Képújság 17.00 Szamos Hét. Az elmúlt hét eseményei képekben 18.00 Szamos Sport. Ózdvidéki Bányász—FVSE Magyar kupa. Férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése Ózdról. 19.10 Beszélgetés a férfi ifjúsági válogatott edzőjével a portugáliai sikerről; a stúdióban Bartha Dénes edző—Sporthírek innen-onnan. — Fehér- gyarmati városkörzeti labdarúgó-mérkőzés Gyügye—Nagyszekeres. 21.00 Film. Legenda a nyúlpaprikásról. Színes magyar film — Képújság 13.00 Az evangélikus egyház műsora 14.00 Kagyló. Zenés műsor játékokkal. 421-400 1 5.3 0 7 nap hírei 16.00 Tanévnyitó az Open Doorsban 5.55-9.00 Zenés reggeli újság 6.05 A héten történt 6.35 Gondoltál már arra? 6.55 Reklámblokk7.00 Helyi hirek 7.05 Fortissimo szerk.: Nagy Géza7.30 Időjárás, útinformáció 7.35 Műhely—Tóth László 7.50 Részletes műsorismertetés 8.00 Helyi hírek 8.05 Pünkösdi királyság — zenés riportösszeállítás 9.00 Helyi hírek 9.05 Chaplin kalapja 10.00 Helyi hírek 10.05 Vasárnapi show 12.00 Kossuth- krónika 12.45 Helyi hirek 13.00 Ügyeleti hfrek, útinformációk 13.05 Magyarországról jövök 14.05 Zene 15.05 Zenés délutáni randevú 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás, névnapköszöntő 5.45 Közlekedési információk5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismertetés 6.20 Közérdekű információk — Tudósítások 6.30 A Kelet-Magyarország lapszemléje 6.40 Kulturális információk 6.55 Hírek, időjárás 7.05 Sportszelet—aktuális sport- események 7.20 Feltárcsáztuk az ügyeleteket — Helyi útinformációk 7.30 Napi aktuális és közérdekű információk 8.55-10.55 Hírek 0.00-6.15 Lámpafénynél 4.00-5.00 Magnósoknak sztereóban 6.15-6.45 DL stúdió 6.45-9.00 Reggeli információs magazin 9.00-10.00 DL Stúdió 10.00-12.00 Szerkeszti a hallgató. Levélben és telefonon kért zenei felvételek kívánságműsora. Állandó műsorok: 23.00 BBC-hírek, 20.00 Esti mese. 12.00 Funky délután — Felföldi Oszkár 14.00 Hadházy László zenéi 16.00 Happy program Zsíros Sándorral 18.00 Kívánságműsor 19.00 Esti sportsáv Pál Szabolccsal. Benne: Nyíregyháza város kézilabdakupáért versengtek 20.00 Nosztaliga- expressz — Kovács Tibor 22.00 Adrenalin Party — progresszív underground és house zene—Leslye-vel RÉSZLETESEBB MŰSORT A PÉNTEKEN MEGJELENŐ TV PLUSZBAN OLVASHATNAK KEDVES OLVASÓINK!