Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

1999. szeptember 1., szerda 13. oldal Szemétgyűjtő Köszönjük, hogy észrevett — ilyen és hasonló feliratú szemétgyűjtő szelencéket helyeztek ki Nyíregyházán a Városüzemeltetési Kht. dolgozói kísérle­ti jelleggel Elek Emil felvétele Fertőzött terület A Sóstóhegyen (Fekete dű­lőn) lévő állatotthon működ­tetésével kapcsolatban sze­retnénk felháborodásunkat kifejezni. Az évek óta húzódó probléma mára tarthatatlan­ná vált. Szerintünk a terület teljesen fertőzött lett, a nem megfelelő működtetésből adódóan. Itt már nem állat­barát, hanem állatkínzó ala­pítvány működik. A terület fertőzöttségéhez hozzájárul a rengeteg elásott kutya-, macskatetem is. A patká­nyok elszaporodtak, az álla­tok eledelét kiöntik, szállja a légy, és még sorolhatnánk. Bejelentettük a dolgot az ál­lategészségügynek, de ők csak a bolha ellen permetez­ték le azt a részt. Javasoltuk, hogy az áhatokat vigyék el a gyepmesteri telepre, és új ál­latot ne fogadjanak. A TELEKBÉRLŐK Támogatott gyerekek A piricsei Cigány Kisebbségi Önkormányzat augusztus 20- án romanapot tartott, melyre meghívtunk minden cigány lakost. A megjelenteket virs­livel és kenyérrel vendégel­tük meg. Emellett igyek­szünk a gyerekeket is támo­gatni, átutaltunk az általá­nos iskolának kilencezer fo­rintot, mellyel a cigánytanu­lók kirándulását segítettük, és kifizettük a középiskolá­ban továbbtanulók beiratko­zási díját is. Azoknak a diá­koknak, akik a Bethlen Gá­bor Szakközépiskolába nyer­tek felvételt, hétezer forint értékben kifizettük a tan­könyveit is. Farkas Dénes elnök Önerőből Nemrégiben olvastam a Ke­let-Magyarországban az ille­tékesek válaszát, hogy a nyíregyházi Főzde utcában azért nem tudják a szüárd burkolatot kiépíteni, mert egyes helyeken nem elég szé­les az út. Szeretném, ha ki­jönnének és megmutatnák, hol van a gond, mert így lai­kus szemmel nem derül ki, hogy hol a probléma. Még egy dolgot szeretnék megje­gyezni: én korábban a város- központban laktam, ott nem kellett külön fizetni sem az út, sem a víz vagy a gáz be­vezetéséért. Úgy gondolom kissé igazságtaian, hogy a kertes házban élőknek pedig mindent lakossági önerőből kell megvalósítani. B. Ildikó Kedves Olvasóink! Köszönjük leveleiket. Várjuk to­vábbra is közérdekű észrevétele­iket, magánjellegű kérdéseiket személyesen, levélben vagy te­lefonon. Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött írásokat rövi­dítve közölje. E rovatunk az ol­vasók fóruma, a levelek tartal­mával a szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. SEGÉLY ........... ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyír­egyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügye­let a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Augusztus 30. és szeptember 6. kö­zött az Ernyey gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán a Rákóczi u. 16. szám alatt. GYORSSEGÉLY ____ ___ Veszély esetén a következő telefon­számok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/311-365 Éjjel-nappal hívható a MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívó­száma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198 A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetren­di ügyekben a 42/ 421 -111 -es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/311-565 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyhá­zán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabeje­lentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 420-623 Idei mák hétszázért Nyíregyháza (KM) — A tojás darabja 9-14, a káposzta kiló­ja 50-80, a kel 70-80, a vörös 80-100, a savanyú 100-120 fo­rint. A karfiol kilója 70-100, a cékla 50-70 forint. A karalábé darabja 20-40, a kapor csomó­ja 30-40 forint. A paradicsom 50-80, az uborka 80-120, a kí­nai kígyó 150-200 forint ki­lónként. A jégcsapretek da­rabja 30-50 forint. Újburgo­nya 20-45 forintért kapható. A sóska 200, a paraj 250 forint kilónként. A paprika kilója 40-100, a fehér darabja 15-20, a csípősé 5-15, a pritamin 100-120 forint. A sárgaborsó 160-180, a fejtős bab kilója 200-250 forint. A napraforgó- mag kilója 150-200, az étkezé­si tök 20-30, a patisszon da­rabja 20-30 forint. Az újmák 550-700, a dióbél 700-900, az akácméz 700-750, a virágméz 500-600 forint. tflll. 21.-IV. 20. El kell fogadnia azt a helyzetet, hogy nem önnek kell mások helyett gondolkodnia. Ehhez majd mindenkinek megvan a maga esze, ezért nem is rajonganak az ön segítségéért. £*hv. 21.-V. 20. Teljesen jogosan érzi úgy, hogy adósságai vannak. Emiatt viszont nem kell siránkoznia, mert az nem változtat a dolgon. Másokat vi­szont felesleges panaszaival terheli. Mv. 21.-VI. 21. Ritkán szokott olyan napja lenni, amikor szinte az első percekben a figyelem középpontjába kerül, s benne is marad egész nap. Ne azzal törődjék, mitől lesz így, örüljön neki. *€ VI. 22.-VII. 22. Sok szépet és kellemest tartogat önnek ez a nap, de történhet fordít­va is. Alapjában egyik eset sem lesz igazában befolyással az elkövet­kezendő időkre, de azért fontos napja lesz. VII. 23. -Vili. 23. Próbálja minél gyorsabban befejezni, amibe fogott, hiszen minden határidőn túl van már. Újabbakba viszont ne fogjon, bárki is biztatná erre. & Vili. 24. - IX. 23. Ön pontosan tisztában van személyi tulajdonságaival, mégsem tesz ellene semmit. Kezdeményezni például ritkán mer, s csak akkor, ha megfelelő biztatókra talál. Most fog. n IX. 24. - X. 23. Lássa be, elérte amire vágyott. Még pihenni is tudna valamelyest, hi­szen egyedül maradt rövid időre. Sajnos, ön meg fogja törni a ma­gányt, társaságot fog keresni. «X. 24.-XI. 22. Ön azért nem olyan hiszékeny, mint gondolja. A folyamat jóval hosz- szabb. Először hevesen tiltakozik, ellenáll, aztán lassan megadja ma­gát. á&Xl. 23. -XII. 21. Váratlanul nagyon előnyös ajánlatot fog kapni, mégsem fogja elfo­gadni, mert sem a személy, aki teszi, sem a hely, ahol teszi, nem al­kalmas arra, hogy elfogadja. XII. 22. -1. 20. Fény derülhet egy olyan kapcsolatára, amelyet nem szeretne felfe­dezni, senki előtt. Mégsem fogja tudni letagadni, mert a tagadással csak táplálja a kíváncsiságot. ÄI, 21.-II. 20. Nem nevezhető jóakaraténak az a szóbeszéd, amivel ön most kapcso­latba hoz valakit. A helyzet az, hogy önnek sok mindenben igaza van, csak egészen más összefüggésben. 2R II. 21. - III. 20. Valaki elegendő borsot tört már az orra alá ahhoz, hogy megszaba­duljon tőle. Ez azonban taktikázással nem fog menni, mert az illető ravaszabb mint ön. Jár-e utazási kedvezmény? HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat. Kovács Évát az alábbi telefonszámon: 42/311-277 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot és keresse Kertész Erzsébetet! A hívés a megyéből ingyenes. Méregtelenítés Nyíregyháza (KM) — Hogyan hatnak a méreganyagok szer­vezetünkre? A választ megtud­hatják azok, akik szeptember 1-jén 18-tól a nyíregyházi dia- netikai központba látogatnak. Dr. Bartha Beatrix Egy nyíregyházi olvasónk testvérét cselekvőképtelen­nek nyilvánították. Kérdése: mit jelent a cselekvőképes­ség? A cselekvőképesség az embernek az a képessége, amelynél fogva saját akaratel­határozásával, saját nevében jogokat szerezhet és kötele­zettségeket vállalhat. Ez a ké­pesség különbözik a jogképes­ségtől. Míg az utóbbi minden személy jogalanyiságát jelöli, addig a cselekvőképesség két vonatkozásban ettől eltér. Egyrészt, csak emberre Nyíregyháza (KM) — A isko­lakezdés miatt egyre zsúfol­tabbá válnak a buszok, hi­szen sok diák ennek a közle­kedési eszköznek az igénybe­vételével jut el lakóhelyétől az iskoláig. Milyen utazási kedvezményeket kapnak a ta­nulók? — erről kérdeztük Hu­ba Pétert, a Szabolcs Volán Közlekedési Rt. személyfor­galmi üzletágigazgatóját. — A közforgalmú utazási kedvezményeket kormányren­delet szabályozza. E szerint a diákoknak a helyközi és helyi utazási kedvezmény igénybe­vételéhez érvényes, új diáki­gazolvány szükséges. Helyközi járatokon a nappali és esti képzésben résztvevők a diáki­gazolvány használatával 67,5 százalékos menetjegykedvez­szabott kategória a magyar jogban, s ennek következté­ben nem beszélünk a jogi sze­mély — az áUam — cselekvő- képességéről. Az ember jog­képességénél szőkébb, jólle­het minden ember, tehát fel­tételesen még a méhmagzat is jogképes, ezzel szemben cse­lekvőképessége nem minden embernek van. A cselekvőké­pesség az embernek az a ké­pessége, hogy megfelelő érett­séggel rendelkezik, szellemi és testi fogyatékossága nem gátolja az akaratelhatározás kialakításában. A cselekvőképesség érvé­nyes jognyilatkozatok tételére ményre jogosultak, amelyet az ország bármely pontjába utaz­va is igénybe vehetnek. Hely­közi járatokra való bérletvál­tás esetén a diákoknak a diák- igazolvány meUé egy igazolást keU kérniük, hogy lakóhelyü­kön, és ott, ahol tanulnak pon­tosan melyik buszmegállót használják. Az igazolást a bér­letpénztárnál lehet kérni, a bérletet csak ezzel az igazolás­sal fogadják el. Erre azért van szükség, hogy a díjszabást megállapítsák. A levelező ok­tatásban részt vevők a lakó­hely és az oktatás helye között vehetik igénybe a 67,5%-os kedvezményt. A helyi járato­kon tanulóbérlet váltásával utazhatnak kedvezménnyel a nappali és esti képzésben résztvevők. szóló képességet is jelenti. Ma­ga köthet szerződést, vagy te­het más jognyilatkozatot. A jognyilatkozat tétele azonban csak az egyik oldala. A cselek­vőképesség passzív oldala az, hogy mennyiben fogadhat el érvényesen más részéről hoz­zá intézett nyilatkozatokat. Ezek a szabályok a nem ma­gyar áUampolgárokra is irány­adóak. Ha a jogalany jogké­pes, akkor ez nem lehet korlá­tozott. Ezzel szemben a cselek­vőképesség fokozatokat is is­mer. Vannak cselekvőképe­sek, ami a tipikus, vannak korlátozottan cselekvőképe­sek és cselekvőképtelennek. Augusztus 30., hétfő 1 5 7 26 28 2940 43 4749 50 52 55 63 65 66 67 68 75 76 Gerinctorna Nyíregyháza (KM) — Szep­tember 7-től ismét indul a gyógytorna, gerinctoma a Vá­rosmajori Közösségi Házban. A foglalkozásokat kedden és csütörtökön délután 5-től 6-ig, valamint 6-tól 7 óráig tartják. ingJÜDbank valuta eladási vételi Angol font 39604 372,97 Ausztrál dollár 158,35 149,13 Belga frank |100| 646,62 608,96 Cseh korona 7)32 6)50" Finn márka 43,87 41,31 Francia frank 3Ü7 3745" Holland forint 118,37 111,47 Japán yen (100) 224,56 211,48 Kanadai dollár 166,43 156,73 Lengyel zloty 64,03 5679" Német márka 133,36 125,60 Olasz líra |1000) W\ ÍW Osztrák schilling 18,96 17,85 Spanyol pesetái 100) 156,78 147,64 Svájci frank 162^2 Í53+T Svéd korona 29,91 28,17 Szlovák korona 6,07 5,39 USA-dollár 24853 234ÖT EUR 260,85 24555" Érvényben 1999. augusztus 31. Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 1. Telefon: (42)312-746, Fax: (42)314-703 Emberre szabott kategória Változékony, az átlagosnál hűvösebb idő. felhős lesz az ég, esővel, záporral. Az északkeleti szél megélén­kül. A legalacsonyabb hő­mérséklet 12-14, a legma­gasabb 20-22 Celsius-fok körül várható. Utravaló O A 4, sz. főút 261-262 km szelvények között padka­javítás, burkolatmarás, 4113. sz. ők u. Tiszaszal- ka-Gergelyiugornya között és 3821. sz. ök. u. Ib- rány-Gávavencsellő között burkolatjavítás miatt útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számí­tani. © A 38 sz. Bodrogkeresztúr-Nyíregyháza főút Tokaj és Rakamaz közötti ún. Görbe híd felújításra kerül, ezért félpályás forgalomkorlátozás van. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza. © Tiszadob és Tiszalúc között a pontonhíd üzemel a Tiszán. Teherbírása 10 tonna. © A 41 sz. főút 54400-16+400 km. sz. Oros-Apagy és 34+ 500-50+900 km. szelvények között Rohod-Vásá- rosnamény útburkolat szélesítési munkák miatt sebes­ségkorlátozás, útszűkület van érvényben. A kivitele­zési munkák lassítják a forgalmat ezért hosszabb menetidőre kell számítani. © A 49 sz. főúton Győrtelek átkelési szakaszán és a 4911 sz. ók u. Kállósemjén átkelési szakaszán szenny­vízcsatorna építésének munkálatai miatt fokozatos sebességkorlátozás, útszűkület és előzési tilalom van érvényben. Egyes munkafázisoknál jelzőőrsős forga­lomirányításra kell számítani. A nap kel: 6 óra 02 perckor, nyugszik: 19 óra 26 perckor. A hold kel: 22 óra 35 perckor, nyugszik: 12 óra 08 perckor. EGYED Az Egyed név jelentése: pajzshordo­zó, Egyed a tizennégy segítő szent egyike, főleg a bűnösök szószólója­ként, a szoptatós anyák védőszent­jeként és néhol a jószág patrónusa- ként tisztelték. Ünnepe őszkezdő napnak számított. További névnapok: Egon, Áron, Ar­tur, Farkas II. VILÁGHÁBORÚ Hatvan éve, ezen a napon a fasiszta Németország Lengyelország elleni támadásával megkezdődött a má­sodik világháború. Szeptember 3-án Nagy-Britannia és Franciaország ha­dat üzent Németországnak. A nyu­gati fronton aratott győzelmek után 1941. június 22-én a német csapatok hadüzenet nélkül megtá­madták a Szovjetuniót. Ezen év de­cember 7. a Pearl Harbor elleni ja­pán támadás után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. © Folyóink jellemző na; adatai: A Tisza Tiszabec: __ nél -162 cm, áradó, me derteltség 11%, 19,4 föl Vásárosnaménynál -137 cm, apac 8%, 18,2 fok, Záhonynál -230 crr apad, 9%, 20,0 fok; Dombrádnál 3 cm, apad, 22%, a vizhőmérsékle nine jelezve. A Szamos üengerm -69 cm, apad, 3%, 20,2 fok. i ; Kraszna Ágerdőnél 111 cm, áradt 20%, 18,8 fok. A Túr Garbóknál-8 cm, állandó, 8%, 18,2 fok.

Next

/
Thumbnails
Contents