Kelet-Magyarország, 1999. augusztus (56. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-04 / 180. szám

1999. augusztus 4., szerda 10. oldal lÁi^atíiSESEHHHÍ Kétgólos előny Budapest (MTI) — Az MTK Hungária FC budapesti mérkőzése mellett szer­dán további 13 visszavágó mérkőzést játszanak a labdarúgó Bajnokok Li­gája selejtezőjének második forduló­jában. Az első találkozó eredménye alapján a leg- kiélezettebb csata Rijekában várható, ahol a kétgólos hátrányban (1-3) lévő horvátok a jugoszláv bajnok Partizán Beogradot fo­gadják. A belgrádi összecsapás egyetlen ri- jekai gólját szerző Sztipánovics együttese bizakodó, hiszen 2-0-val már továbblép­het. Sokkal nehezebb a dolga Horváth Ferenc és Brockhauser István csapatának, a belga bajnok Racing Genknek, mivel múlt szer­dán, hatalmas meglepetésre, 5-1-es veresé­get szenvedett a szlovén Maribortól. A te­temes hátrány ellenére nem kizárt, hogy a belgák jutnak tovább. A skót Glasgow Rangers gárdája ugyan­akkor már szinte a következő körben érez­heti magát, miután a finn Haka elleni ide­genbeli első mérkőzésen háromgólos előnyre tett szert. Bajnokok Ligája, selejtező, 2. fordu­ló, visszavágó: Zimbru Chisinau-Dinamo Tbiliszi (az első meccs eredménye: 1-2), Zalgiris Vilnius-Dinamo Kijev (0-2), FC Valletta-Rapid Wien (0-3), Slovan Bratisla- va-Anorthoszisz Famaguszta (1-2), Molde- CSZKA Moszkva (0-2), AIK Solna -Dnyepr Mogiljev (1-0), Hapoel Haifa-Besiktas (1-1), Skonto Riga-Rapid Bucuresti (3-3), NK Rijeka-Partizan Beograd (1-3), Widzew Lódz-Liteksz Lovecs (1^4), Genk (bel- ga)-Maribor (1-5), Glasgow Rangers-Haka (4-1), Bröndby-Szloga Jugomagnat (1-0), MTK-IBV Vestmannaeyar (2-0). Nem szép, de... A veterán atléták angliai, gateshead-i világbajnokságán az I 56 éves német Kathleen Jager nem a szép- I ségversenyt nyerte meg, hanem korosztá- J lya 200 méteres síkfutását EPA-feivétel I Eltiltották Monte Carlo (Reuters) — Doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta a Nemzet­közi Amatőr Atlétikai Szövetség kedden Dennis Mitchell amerikai sprintért. A büntetés 1998. április 1-jétől 2000. március 31-ig szól. Tévémeccsek Budapest (MTI) — A Magyar Televízió célja, hogy a nehézségek ellenére igyekezzen megszerettetni a magyar futballt, ezért mindent megteszünk a minél több közvetítés érdekében — mondta kedden délután Borsány András, az MTV programigazgatója. Borsány bejelentette: végleges, hogy pénte­ken 20, szombaton 17 órakor az MTVl-en közvetítik a Ferencváros-Vasas, illetve a Debrecen-Dunaferr találkozót a PNB 1999/2000-es mérkőzéssorozatának első for­dulójából. A programigazgató szerint be szeretnék bizonytani, hogy jó termékről, jól eladható műsorról van szó, és a jövőben is igyekez­nek minél több mérkőzésnek megjelenési lehetőséget biztosítani a képernyőn. Felnőttcsúcs, olimpiai kvóta Minden évre jut egy kontinensbajnoki elsőség • Rekordjavítás a belgiumi versenyen Két Vágó játszott egy pályán Bodnár Tibor Nyíregyháza (KM) — Szent- györgyi Katalin az első olyan versenyző a megyé­ben, aki megszerezte a jövő évi, sydneyi olimpiai részvé­tel jogát. Az NYVSC atlétanője a hét végi utánpótlás Európa-bajnokságon, Göteborgban első helyen ért cél­ba, és olyan időt (15:18.80 perc) ért el, amellyel kivívta a sevillai világbajnoki és az olimpiai rész­vétel jogát, hiszen megfutotta a nemzetközi szövetség által felál­lított kvalifikációs eredményt. A göteborgi elsőség egyben egy szép sorozat folytatása is Szentgyörgyi esetében, hiszen 1997 óta minden évben szerzett egy kontinensbajnoki elsőséget. 1997-ben Ljubljanában ifi EB-t nyert 5000 méteren, tavaly a fer- rarai mezeifutó ifi seregszemlén ért célba elsőként, idén pedig Göteborgban következett a soros siker. Vajon 2000-ben lesz folyta­tás? — Méltó folytatása lenne en­Kati ott lesz Sydneyben nek a sornak, ha ott lennék az olimpiai döntőben vágta rá ka­pásból a friss utánpótlás Európa- bajnok. — Mert most már csak akkor nem leszek ot Sydneyben, Racskó Tibor felvétele ha cigánygyerekek potyognak az égből. O Számított az elsőségre? Egyáltalán mennyit javított az egyéni csúcsán? Nagykálló (KM - B T.) — Ahogy ígérte. Vágó Zoltán nem levezetésnek szánta a féléves napkori kitérőt. A 42 esztendős csatár sérülése helyrejött, így visszaigazolt az NB lll-as Nagykállóba. Sőt, már pályára is lépett a hét végi Kálló Kupán, amelyen meg­lepetésre a hazaiak csak a har­madik helyezést szerezték meg. Az elődöntők során ugyanis a házigazda 1-0-ra kikapott Újfe- hértótól, a másik ágon Kállósem- jén 3-2-re verte Birit. A helyosz­tók során a Nagykálló 1-1-re vég­zett Birivel, a 11-es rúgásokban viszont 4-1-re a házigazda bizo­nyult jobbnak, így lett bronzér­mes. A fináléban a Kállósemjén 2-0-ra verte Újfehértót. A torna gólkirálya Balázsi (Kállósemjén) lett három góllal, a legjobb mezőnyjátékos címet a kállói Kígyósi érdemelte ki. Vágó szereplése nemcsak a visszatérése miatt volt érdekes, hanem azért is, mert a helyosz­tón a Debreceni Sportiskolához távozó fia is pályára lépett, így együtt játszhattak. Sőt, a 11-est mindketten értékesítették. A tor­nán amúgy Kerezsi, Adorján, Nagy és Sándor sporttársak el­lenszolgáltatás nélkül fújták a sí­pot. A Kálló Kupán az a keret lé­pett pályára, amellyel Boda Mihály edző a bajnoki rajton is számolhat. Balázs Attila végül visszatért Békéscsabáról, és Nagykállóban folytatja, csakúgy, mint Elek Csaba (Kálló II.), Va- dicsku István (Újfehértó) és a sérüléséből felépült Kulánda Zsolt. A Nagyhalászba visszatérő Vattai kapust Hilku Pállal (Kál­ló II.) pótolja az egyesület, az if­júságiak közül pedig Fodor Tamás és Moldván János került fel a nagyokhoz. — Szerettem volna nyerni, és sejtettem, hogy a jugoszláv, a ro­mán és a portugál lány lesz a leg­nagyobb riválisom. Mivel a 15 perc 10 másodperces idővel érkező szerb lány nem túl nagy hajrás, tudtam, hogy le akar majd rázni, de ez nem sikerült neki, mert folyamatosan tapad­tam rá. A végén sikerült lefut­nom, és elég nagy előnnyel ér­tem a célba. A korábbi legjobb 5000-es időm 16 perc volt, tehát több mint negyven másodpercet javítottam rajta. Ez a mostani eredmény egyben új felnőtt ma­gyar csúcs is. □ Azzal, hogy megfutotta a se­villai kiküldetési szintet, borult a tervezett nyári programja? — Nem, mert számítottam rá, hogy ott lehetek Sevillában. Azt viszont valóban nem reméltem, hogy már Göteborgban átadom a múltnak a felnőtt magyar rekor­dot, a csúcsjavítást a hét végi belgiumi Grand Prix Il-verseny- re tartogattam. De ha már megí­gértem, hogy ott futok csúcsot, akkor igyekszem ezt teljesíteni, bár ez most már nem lesz köny- nyű. Fegyelmik Budapest (MTI) — Az MLSZ fegyelmi bizottságá­nak keddi döntése alapján Lippai Ákos (Diósgyőri FC) 3, míg Novák János (Nyír- ség-Spartacus FC) és Nemé- nyi Attila (BVSC-Zugló FC) 2-2 soronkövetkező labdarú­gó Magyar Kupa-mérkőzé­sen nem léphet pályára. A hazaiak hibái miatt el­maradt Ajka-Celldömölk és a TFC-BVSC találkozók há­rom pontját, 3-0-val a ven­dégcsapatok kapták. Szettvesztés nélkül Hiába bombázott az egyiptomi Toto Kisvárda (KM) — A megyében portyázó egyiptomi női röp­labda-válogatottal kedden harmadszor mérkőzött meg a Szakszig NRK extraligás csapata. A helyszín ezúttal Kisvárda volt. Szakszig NRK-Egyiptom 3-0 (15, 15, 22). Kisvárda, 250 néző, v.: Csizmarik, Bodrogi. Szak­szig: Akimova, Danada, Kiss, Mátrai V., Botos, Erdősné. Cse­re: Várhegyi, Szabó, Battlay. Edző: Forman József. Egyip­tom: Tahani Toto, Naglae, Na- hed, Yosra, Rasha, Neamat. Cse­re: Amira (liberó), Dina, Maha. Szövetségi kapitány: Badramy Hesham. A jó erőkből álló Szakszig Kis­várdán is megmutatta, hogy szép jövő előtt áll. Forman József ta­nítványain meccsről meccsre érződik, hogy egyre jobban ösz- szeérik. Az egyiptomi válogatottban ezúttal is Toto nyújtotta a leg­jobb teljesítményt, igen gyakran a hátsó sorból is őt foglalkoztat­ta az előkészítő. Ő a magas blokk felett is alig hibázott. Az utolsó szett nagy izgalmakat hozott, hi­szen Egyiptom már 22-18-ra is vezetett, ám innentől kezdve egyetlen pontra sem futotta ez erejéből. Forman József: A mai napon az Egyiptom már jóval magabiz­tosabb játékot mutatott, a har­madik szett szorosabb eredmé­nye pedig Afrika legjobb játéko­sa, Toto teljesítményének kö­szönhető. Rajtra kész rakamaziak Öten érkeztek, öten pedig távoztak Rakamaz (KM - B. T.) — Már az is nagy fogás volt, hogy a rakamaziak végül be tudtak nevezni, és el tudnak indulni az NB lll- as futballbajnokságban. Aztán következett az, hogy a már félig-meddig Kislétára csábult Ádámszki, Spisák du­ót is visszacsalogatták. A két játékos a tavaszi rakamazi góltermés jelentős részét vál- lallta. Aztán a múlt hétre is maradt a „bombákból”, hi­szen két rutinos futballistát igazoltak le Nyíregyházáról. Vadon Lajos és Kirchmayer Tibor is a rakamaziakat erő­síti a jövőben. Ezek után szinte „semmi­ségnek” tűnik, hogy a három, Vencsellőről hetek óta csábí­tott exrakamazi futballista is beadta végül a derekát, így a rajton Veigli Géza edző már számíthat Pásztor, Gáspár és Galambost játékára is. Visz- szatért Szekrényes is, ő Vásá- rosnaményból. Ugyanezt vi­szont nem mondhatja el ma­gáról az öt távozó. Kozák a Kertvárosnál, Méhész Kéken, Igó a Miskolci VSC-nél, Baka Baktalórántházán, Nagy ka­pus Mátészalkán folytatja pá­lyafutását. Szerdán zártkapus edzőmeccset játszik a csapat, a hét végén pedig jöhet az első meccs az Edelény otthonában. Szombaton sprinteltek a ralikrosszozók Máriapócs (KM) — A máriapó- csi RabócsiRingen legutóbb nem a megszokott vasárna­pi, hanem szombati ver­senyt láthattak az érdeklő­dők. Nemcsak az időpont volt szokat­lan, a kínálat is különleges volt, hiszen ralisprintverseny várta az indulókat és nézőket. Ez a legújabb autós szakág, egyszerre két autó küzd a pályán de nem egymás, hanem az idő el­len. Végül a rali és ralikrossz né­hány nagymenője nem érkezett meg, ám így sem csalódhattak a nézők, mert izgalmas és érdekes futamokat láthattak. A nyíregy­házi Palicz Krisztián kategóriá­jában csak a második helyen végzett, mégis örök emlék ma­rad számára ez a nap, hiszen ek­kor volt 17 esztendős, így még egy torta is előkerült, születés­napját ünnepelhette. Eredmények, D -III. (800 cm alatt): 1. Fazekas Zoltán (Hajdú- böszörmény), 2. Káli Attila (Mis­kolc), 3. Szalados Viktor (Vásá- rosnamény). D-III, 1600 cm alatt: 1. Újfalusi Miklós (Nyír­egyháza), 2. Palicz Krisztián, 3. Mikó Attila (Kisvárda). D-III, 1600 cm felett: 1. Papp György (Kállósemjén), 2. Vasas Tamás (München), 3. Béke Attila (Deb­recen). D-III, négykerékmeg- hajtásúak: 1. Jeczkó Zsolt (Nyír­egyháza), Török Csaba (Nyír­meggyes) D-II, 1600 cm alatt: 1. Mol­nár Zsolt (Sajószöged), 2. Veres Norbert (2. Veres Norbert (Bara­bás), 3. Juhász Csaba (Miskolc). D-I/I, négykeérkmeghajtású- ak: 1. Hajdú András. D I/I, 1600 cm alatt: 1 Marcisin Péter (Mis­kolc). Hajdú Mazdával (jobbra), a müncheni Vasas Lánc ával küzdött Mán László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents