Kelet-Magyarország, 1999. augusztus (56. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
1999. augusztus 19., csütörtök 10. oldal MIT SZÓLSZ HOZZÁ? A szokásostól eltérően nem galambpiszok hullik Manhattan utcáira, hanem galamb, méghozzá jópár. Egy ismeretlen személy ugyanis tömegével mérgezi a madarakat. A City Parks Alapítvány ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a gyilkos fejére. A mérges akciónak a galambokon kívül verebek, és csirögék (amerikai csókaféle) is áldozatul estek. — Azt mondhatnám az ilyen emberre, hogy állat, de az állatok nem gyilkolják sem az embert, sem egymást halomra. Az a baj, hogy a világ minden részén semmibe veszik a természetvédelmi jogszabályokat. A polgárok többsége nem törődik azzal, hogy magunk alatt vágjuk a fát. Ha törvényhozó lennék, a talio-elv alapján ugyanolyan büntetést rónék az elkövetőre, mint amit tett. Más a helyzet, hogyha kártékony állatokról van szó. Ezesetben nem foglalkoznék a történtekkel. Finna Csaba — 19 éves Fenyő János médiavállalkozót tavaly februárban gyilkolták meg. A rendőrségnek Acifi Nijazin, jugoszláv férfin kívül nem volt más gyanúsítottja. A nyomozást bizonyíték hiányában megszüntették. Mégis tovább nyomoznak a Fenyő-gyilkosság ügyében, ugyanis a Legfőbb Ügyészség október 11 -éig meghosszabbította a határidőt. — A rendőrség nem elég körültekintő, hiszen valótlan információn alapszik döntésük. Valószínűnek tartom, hogy egyfajta bizonyítási vágy irányítja a testületet, mert kevés eredményt tudnak felmutatni a nyomozások során. Egy olyan ügynél, ami folyamatosan a figyelem középpontjában áll, gyorsan és látványosan célhoz akarnak érni, s alapos gyanú nélkül is bűnösnek tekintik az illetőt. Nem vagyok elégedett a munkájukkal. Nagy Zoltán — 24 éves A washingtoni rendőrség szeptember 7-töl érvényesíteni kívánja a fiatalok éjszakai kijárási tilalmáról szóló, felemás véleménnyel fogadott helyi rendeletet. E szerint a 16 éven aluliak este 11 órától reggel hatig, illetve péntek és szombat éjjel éjféltől reggel hat óráig nem tartózkodhatnak közterületen. — Teljesen jogosnak tartom a rendeletet. Azonban nem az állam, hanem a szülők feladata lenne a gyerekek rendre szoktatása. A 16 évesek túl fiatalok az éjszakai szórakozáshoz. A különböző korosztályoKai összezárni sem célszerű, mert ami a huszonéveseknek nem feltétlenül használ, az a fiatalabbaknak még károssabb. Gondolok itt például az alkoholra. Hazánkban a felelőtlen szülők és az alacsony erkölcsi szintű gyerekek miatt ez kivitelezhetetlen volna. Varga Edina — 21 éves Pikó Gabriella és Lutter Imre összeállítása HIRDETÉS SZTÁRKÉP-MÁSKÉPP Gyerekszínészből lett műsorvezető Lutter Imre Arca minden fiatal számára ismerős: „kölyökidőzött”, filmszerepeket játszott, majd műsort vezetett. Ma a Tv 2 Premier című kulturális ajánlóműsora az övé. A helyi tévék műsorán látható Sztárkép-Másképp show-nak Acél Réka is vendége volt. □ Pöttömnyi korodtól kezdve forgatsz, és sok hasonló korosztályú pályatársaddal ellentétben nem tűntél el a süllyesztőben. Minek tulajdonítható ez? — Elsősorban a szerencsének. A világ legrosszabb gyerekébe Kovács Robi választott ki. Ketten voltunk jelen a próbafelvételeken, egy lány és én. Takács Vera, a film rendezője megkérdezte Robitól, kivel tudna együtt dolgozni. Engem súgott a fülébe. □ Gyakran dolgoztok együtt? — Tavaly volt egy közös műsorunk, a Csípsz. Ezt nagyon szerettük. Persze az élő adásnak megvan a maga varázsa: köny- nyen megviccelheted a partnered. Mi is ezt tettük. Váratlan helyzetek elé állítottuk egymást. Én irtóztam a telefonos játékoktól, Robi pedig rendszeresen kiment a képből, amikor ő következett. Hogy menjek utána? Az üres teret mutassa a kamera? Ezt sokszor kihasználta. □ Előfordult olyan közös baki, ami abban a pillanatban helyrehozhatatlan volt? — Egyszer, egy beszélgetés közben összedőlt az asztal. Somló Tamás, az aktuális riportalany földrengésekről, különböző természeti csapásokról és véletlen balesetekről kezdett hirtelen beszélni, így ez maradt az ötletszerűen jött téma. Jót csevegSLÁGERLISTA Hazaiak_____________________ 1. Amokfutók: Ne sírj (I.) _______. 2. Splash: Tedd fel a kezed! (3.) ______ 3. Picasso Branch: Álmodj rólam! |4.| 4. Emergency House: Ez legalább szex (S.) _____________ Külföldiek___________________ 1. Ricky Martin: Livin La Vida Loca 11.1 2. Venqaboys: We're Going To Ibiza (2.) 3. Venqaboys: Boom Boom (3.) ______ 4. George Michael: As (7.) __________ Magnókazettát nyert Kovács Beáta (Tiszakóród), Schwarcz- kopf Ilona (Papos), Varga Ildikó (Mátészalka). A Rocky üzlethálózat ajándékát Nagy Csilla dombrádi olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: augusztus 27. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. Acél Réka — képben van A szerző felvétele tünk, miközben mindannyiunkról ömlött a víz. □ Kielégít téged, amit csinálsz? Nem hiányzik a színészet? — Egyáltalán nem. Én nem színésznek születtem, nem ez az álmom. Mondják, akik tévéznek, szeretnek újságot írni. Engem ez sem vonz. Műsorvezető vagyok, és ez lesz a szakmám. □ Kommunikációt tanulsz? — Igen, tömegkommunikátor szakon, de levelezőn. Nincs időm nappali tagozaton tanulni. □ Mert sokat foglalkoztatnak? — Igen. Sőt: lehetőségem van a gyakorlatból is meríteni a Tények stábjánál. Ez a szerkesztőségi munka csalogat. □ Mikor láthatunk Pálfy István mellett? — Ha eljön az ideje. Ha tudok annyit, hogy odakerüljek, és mások is alkalmasnak találnak. HIRDETÉS Indiában INDIGO-zott Kerülő Balázs Nyolcvannégy ország egyetemein működik a Közgazdász Hallgatók Nemzetközi Szervezete (AIESEC), melynek helyi bizottsági elnöke a fővárosban a nyíregyházi születésű Szabó Csaba. Az alig huszonegy éves fiatalember „főállásban” a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem harmadik évfolyamán tanul, ahová kitűnő érettségit vitt magával a Krúdy gimnázium matematika szakáról. Már gólyaként tevékeny részt vállalt az AIESEC védjegye alatt induló diákcsere-programok szervezésében. Munkájára 1997- ben figyeltek fel: az ő és társai által indított, később az év projektjének megválasztott „INDIGO” program segítségével 4 hallgató utazhatott Indiába szakmai gyakorlatra. Odaadó és sikeres tevékenységének jutalma nem maradt el: ez év májusában a fővárosi AIESEC fórumán gyakorlatüag egyöntetű szavazással helyi bizottsági elnökké választották. — Persze, a jutalom ezernyi új kihívást jelent — feleli mosolyogva az elnöki feladatkört firtató kérdésre. Ritkán van itthon, a nyár legnagyobb részét oktató és továbbképző táborokban tölti. Rengeteg a tenni- és tanulnivaló, hiszen a vezetői beosztás' komoly felelősséggel jár, ezért tökéletes szellemi felkészülést igényel. Ha csak az anyagi oldalát nézzük: a fővárosi AIESEC éves költség- vetése 17-18 millió forint. Ráadásul idén indul az a magyar szervezésű, méreteit tekintve a diákszervezet történelmében rekordnagyságú program, mely ötven, a világ különböző országából érkező és ugyanennyi Szabó Csaba Amatőr felvétel magyar hallgató számára biztosít féléves külföldi szakmai gyakorlatot azzal a céllal, hogy végezetül megalakulhasson a XXI. század követelményeinek megfelelni tudó, globális gondolkodású ifjú titánokból a Jövő Vezetőinek Klubja. Tennivaló tehát akad bőven, mindemellett természetesen az egyetemi tanulmányokon sem eshet csorba. E kérdésben Csaba bizakodó: úgy véli, megfelelő feladatszervezéssel mindkét vonalon sikerülhet jól teljesítenie. Magánélete szerencsés módon fonódik egybe a munkával: két év alatt sok itthoni és még több külföldi barátra tett szert, a konferenciákat, fórumokat, rendezvényeket pedig esténként általában óriási bulik követik. A következő létrafokról nem szívesen beszél. Továbblépni lehet ugyan, de mint mondta, mindenekelőtt a jelenlegi kihívásnak szeretne megfelelni. S ha meggondoljuk, hogy elődei irányítása alatt a magyar diák- szervezet elnyerte a legdinamikusabban fejlődő AIESEC képviselet megtisztelő címét, nem nehéz belátni: jó példában nincs hiány. inseffiTses! Augusztus 20., péntek A kerthelyiség 18.00—24.00-ig népdalcsokorral, tábori konyhával, tábortűzzel és a FÓKUSZ EGYÜTTES élő zenével várja vendégeit. TINI — DISCO 22.00—02.00-ig Augusztus 21., szombat Sztárvendég: az ÁMOKFUTÓK 0.30-tól — 10.00-ig TARGET MOUSE party Sztár DJ.: Zsíros Szombaton 10.30-tól a Viking taxi (444-333) 4 fő esetén ingyenes kiszállást biztosit Nyíregyházáról. Ingyenes buszjárat. •rnrniK' D5CDTECH &P52A3Á*! jjyfragyM&i, teöá® ü, j. 1999. augusztus 21. (szombat) A FIÚK KÍVÁNSÁGÁRA NŐI STRIP-TEASE MŰSOR: MOULEÍN ROUSE SHOW GO-GÓ táncoslányok egész éjszaka. 22 óráig a belépő csak 250 Ft. DJ.: Nagy László 1999. augusztus 28. (szombat) Sztárvendég: Császár Előd------------- •32S438/3K- --------------augusztus 21., szombat HABPARTY Summer Tour „99” Magyarországi Super Turné. Tour resident: DJ. Marcus •328499/3K* Nyitva: 21.00-04.00 óráig, szombaton (Ingyenes autóbusgárat indul 21-00ófc*or Nyíregyházáiéi, a piros tótól: Nyírtélröi-Székety-flaidalórántháza érintésével, mely 3,30 és 4.00 áfakor Indul vissza) Resident: DJ. Molnár Péntek-szombat Augusztus 20-án pénteken SLÁGERDISCO DJ. VASS ATTILA Egész éjjel Samoberkoktél Csak nálunk Slágerdisco I ára után játék, pezsgő nyereménnyel. Aki a mai nap ünnepli szünnapját, névnapját ajándékká egy üveg pezsgőt kap. jt Cím: Nyíregyháza, 5 Búza tér 6. __________________ JÚLIA CENTRAL DISCOBAR NAGYHALÁSZ Augusztus 21 -én, szombaton VAKÁCIÓ-SHOW PEZSGŐFÜRDŐVEL A NYÁR NAGY DURRANÁSAIT KERESD A JÚLIÁBAN! — Mindenki a vendégünk az ingyenes Pezsgőpartyban. — Egész éjen át tartó ingyenes Soproni Ászok és Gösser f TNT INGYENES GÁBRIEL TAXI-JÁRAT MINDEN SZOMBATON!!! Nyíregyházáról 4 fő esetén a Gábriel Taxi ingyenes kiszállítást biztosít vendégeinknek. Hívd a 42/310-111 vagy a 30/9-14-14-14-es telefonszámot. MINDEN HÉTVÉGÉN! CSAK NÁLUNK! Italparty-szolgálat az Ön kedvenc italaiból (Egyet fizet, kettőt kap: Napoleon Brandy, fim Beam, Carolans, Ousoo, Cordons Gin, Finlandia...) (Ingyenes buszjárat indul 20.45-kor Nyíregyházáról és Rakamaz-Tokajból, § amely 5 órakor jön vissza.) | l/ettoiV Party Club m*. mdr+mmd* \*niwd CARIBIC SUMMER PARTY ‘99 08. 20., péntek AZ ÁLLAMALAPÍTÁS »ÜNNEPE UTCABÁL SZTÁRVENDÉG: R K MI \ A JÚLIA CENTRÁL TÁMOGATÁSÁVAL. ARANY ÁSZOK SÖRSÁTOR VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET, AJÁNDÉK TOMBOLA A( Ol \ COLA támogatásával. Augusztus 21., szombat Az igazság odaát van JIM BEAM, WHISKEY PARTY A legkeresettebb Kentucky Bourbon Whiskey. Az ajándék tombola támogatója a JIM BEAM. HANGULATHULLÁM minden alkalommal: Caribic vodka 14 ízből, Napoleon Brandy, Ouzo, Tia Maria likőr, Durango koktél „Egyet fizet, kettőt kap” Ajándék tombola, díjtalan belépés Nyitva: 20.00—04.00 Cím: 4501 Kemecse, Móricz Zs. u. 43. Királytelek y Vigadó y db Nyírtelek eb 1999. augusztus 21. Sztárvendég: IRIGY HÓNALJMIRIGY LÉZERSHOW Ingyenes SZABOLCS TAXI (4 fő kiutazásakor) JÄH, whisky party 11 f? (egyet fizet kettőt kap) G Y MISZTIKUS TÁNCOS L d b LÁTVÁNY SHOW MISKOLCI ERIKA C. DANCE SCHOOL Ez a szelvény 50%-os kedvezményre jogosít a belépőjegyből! INGYENES BUSZJÁRAT INDULÁS: BUSZ PU. HÍD BÜFÉ—20.45 és 21.45 UNIVERZUM-21.00 és 22.00 i t vissza: 04.00 és 0.5.00 \ t X D.J.: HOLLÓ c ^ °1H _______________-smm> n it* Augusztus 21 szombat ÁMOKFUTÓK. Pénzeső Show DJ. Suda Ajak, a 4-es főút mellett Belépő: 500 Ft. _____________l_________________’327786/3K*