Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-05 / 154. szám

1999. július 5., hétfő Kelet« háttér 3. oldal Elettárs­védelem Balogh József /Magyarázkodni kényszerült négy napja a szociális és családügyi miniszter. Az ok: nyil­vánosságra hoztak egy tanulmányt, amely a készülő családvédelmi koncepciót tartal­mazza, s abban az élettársi és a házastársi kapcsolatot nem tekintik azonos értékűnek. Hát ez nagy baj. Mármint a bírálók szerint, akiknek eszébe sem jutott, hogy néhány elismerő szót ejtsenek arról, mit jelent a gyermeknevelés feltételeinek biztosítása, a családi élet biztonságának megteremtése, a házasságra való felkészítés. Az egyetlen ki­ragadni való az volt, hogy a várható ked­vezmények a házasságban és nem az élet­társi viszonyban élőkre vonatkoznak. Lapozom a lexikonokat, de nem találom az élettársat. Aztán az értelmező szótár eli­gazít: egyik változatban odaadó, igazi há­zastársat, a másikban házasságkötés nélküli életközösséget jelent. És a család? Egy 1880-ban kiadott lexikon fogalmaz a leg­precízebben. A család azon természetes kö­telék neve, mely a házastársak és azok gyer­mekei között fennáll. A család az emberi természet által követelt oly szükséges köte­lék, amely nélkül a rendszeres szaporodás, életfenntartás és nevelés lehetetlenné vál­nék. És még egy rövid mondat: a fegyelem­nek és tiszta erkölcsnek a család körében való fenntartásától függ a népek erkölcsi emelkedése és polgárosultsága. Kell-e magyarázni, mekkora a különbség a két fogalom között? Aki családban él, an­nak aligha. De aki a mai magyar társada­lomban él, annak is értenie kellene, mit je­lent, hogy az új évezredbe már nem lépünk át tízmillióan és ha towábbra is így csökken a népesedés üteme, 2050-re már csak hét és fél millióan leszünk. r Es közben támadás éri azt a koncepciót, amely a családokon kíván segíteni, a gyer­meknevelés terhein szeretne enyhíteni, s amely — nagyon helyesen — a családot előnyben kívánja részesíteni. Talán nem vé­letlen, hogy ugyanazok a kritikusok emelik fel szavukat az erkölcstan oktatása ellen, mi­közben elvárják, hogy a társadalom tekintse természetesnek a homoszekszuálisok házas­ságkötését, mert nekik is joguk van a „csalá­di" élethez. Szöveg nélkül Ferter János rajza □ Tisza-túra Július 25-én indul Tiszabecs- ről és 30-án érkezik Tokajba a Pedagógus Természetbarát Egyesület és a helyőrségi klubban működő Természetjáró Klub Tisza- túrája, melyre kezdők is jelentkezhetnek Ha­raszti Bélánál a 314-517-es számon. □ Intenzív nyelvtanulás A TIT Nyelvis­kolájában nincs szünet. Folyamatosan indul­nak a 60 órás intenzív kurzusok angolból, németből és eszperantóból. Akik az őszi vizs­gaidőszakban szeretnének eredményesen vizsgázni, választhatják az írásbeli vagy a szóbeli tréningeket is. □ Keddenként torna A Vasutas Művelő­dési Ház Egészségprogramja keretében a Mozgásstúdióban callanetics- és aerobicfog- lalkozásokat tartanak július 15-ig minden kedden és csütörtökön 17-19 óra között. Tárlat Vaján Háromhetes közös alkotómunka fejeződött be pénteken Vaján. A tíz művész (moldván, kárpátaljai, holland, román és magyar) közös tárlatának megnyitóját a hét végén tartot­ták a vajai várkastély kiállítótermében Elek Emii felvétele Szaktábor Vásárosnamény (N. L.) — A vásárosnaményi szakmun­kásképző intézet diákjai júli­us 11-től egy héten át a TIT tatai tehetséggondozó táborá­ban üdülhetnek, mert a TIT országos feladatmegoldó ver­senyén harmadik helyezést értek el. A helyezéssel 150 ezer forint jutalom járt, eb­ből júliusban és augusztus­ban két diákcsoport vehet részt táborozáson. A feladat- megoldó versenyt szervezte és segítette Szerényi Lászlóné tanárnő. A tehetséggondozó szaktáborban a beregi diá­kok nyelveket, számítástech­nikát is tanulhatnak, külföl­di diákok társaságában. Főkolomposok a hátországban Egyharmaddal több határsértőt fogtak el a zöld sapkások, mint tavaly Nyírbátor (KM - Gy. L.) — Míg tavaly öt hónap alatt 317 határsértö akadt horogra a Nyírbátori Határőr Igazgató­ság illetékességi területén, az idén 479, vagyis 33 szá­zalékkal több. Ijesztő méreteket öltöttek az uk­rán határszakaszon az ország közrendjét, közbiztonságát a ha­táron túlról veszélyeztető cselek­mények. A folyamatossá váló, a hatá­ron átirányuló „megélhetési tu­rizmusra” teljesen rátelepült a nemzetközi jelleget öltő szerve­zett bűnözés — mondta a minap a határ menti települések pol­gármestereivel tartott találkozón Bara György határőr ezredes, igazgatóhelyettes. Felosztották a piacot A bűnözőcsoportok felosztották a piacot, befejeződött a szakoso­dás. Viszonylag kis ráfordítással nagy hasznot hoz az embercsem­pészet és a lopott autók átjuttatá­sa az államhatáron. De kik ezek a „kemény” bűnö­zők? Többnyire a volt szovjet hadsereg, a rendőrség és a titkos szolgálatok elbocsátott tisztjei, tiszthelyettesei. Az Oroszorszá­gon és Ukrajnán keresztül Ázsiá­ból a menekült áradat a belső határok laza ellenőrzése miatt szinte akadálytalanul jut el a magyar határig. A határsértők­nek nem Magyarország a célállo­más. Hogy miért vált a profi, a szer­vezett bűnözés terepévé a ukrán határszakasz? Az ezredes szerint a szomszédos ország kritikus gazdasági helyzetével, a megél­hetési gondokkal és határőrizeti szervek minimális ellátottságá­val, a sorállomány létszámának folyamatos csökkenésével ma­gyarázható. Jellemző, hogy az összes jogellenes cselekmények 88 százaléka ehhez a határsza­kaszhoz fűződik. A mi oldalunkon jelenlévő problémákat is — az erő- és esz­közhiányt, a gazdasági nehézsé­geket — maximálisan kihasznál­ják az embercsempész szerveze­tek. Náluk ugyanis nincsenek anyagi gondok, hiszen egy-egy határsértőtől 1500-2500 dollárt is elkérnek a szöktetésért. Tehát nagy üzlet az embercsempészet, tevékenységüket magasfokú szervezettség, korszerű techni­kai háttér jellemzi. Egy-egy cso­port átjutását az államhatár kö­zelében 10-15-en is biztosítják korszerű éjjellátó és hiradási eszközökkel. Nehéz tetten érni A szervezett bűnözés egyik leg­nehezebben tetten érhető szaká­ga az embercsempészet, hiszen a szervezők, a főkolomposok a hát­térben maradnak. Három jelen­tős szervezet működik. Igen szo­ros az összhang a külföldi és ma­gyar elkövetők között. A központ Budapesten van, az itt lakó af­gán és kínai szervezők mozgat­ják az eseményeket. A magya­roknak többnyire a nehezebb fel­adat jut: ők a terepen dolgoznak. A bűnbanda kiváló technikai és információs rendszerrel bír, egy­másra épülő tevékenység­gel hajtják végre a bűncselek­ményt. Nyílt titok, hogy az ember- csempészek közül többen a határ menti településeken élnek. (Élő és friss példa: a minap Füzesa­bonynál lebukó, afgánokat szállí­tó furgon vezetője egy vásáros­naményi gépkocsivezető volt.) Ugyanakkor lebuktatásukat ne­hezíti, hogy nem vállalják a ta­núskodást, mert félnek a rendkí­vül agresszív bűnözők megtorlá­sától. Erő- és eszközhiány A határőrség viszont kevés in­formációval rendelkezik a ban­dák tevékenységéről. Kiszámít­hatatlan az elkövetés helye, ne­héz a bizonyítás, nem kellően biztosított a törvényi háttér sem. Nincs meg a technikai háttere az erők gyors átcsoportosításának, a rugalmas alkalmazkodásnak sem. Létszámgondokkal is küsz­ködnek, hiszen az állománytáb­lához viszonyított feltöltöttség 80 százalékos, azaz 83 betöltetlen státusuk van. A szerencsés beteg Páll Géza Ha a betegséghez nem szo­kott, de mégis erre kényszerü­lő ember bekerül a kórházba, nagyon árván érzi magát. Teg­nap még úgy érezte, semmi köze a betegséghez. Aztán vá­ratlanul kezdenek testet ölteni az addig csak lappangó bajok. Mire észreveszi, már ott van a kórházi ágyon, ahol egészen más időjárás és napszak érvé­nyes, mint a kinti világban. Más ritmusok töltik ki az időt. Korán keltik és korán fekte­tik, s még nem tudja mit tarto­gatnak számára a sorstársak. Közülük van, aki alig szól, mások állandóan beszélget­nek. Majd valaki elindul a für­dőszobába, de vissza már nem tér, útközben kiszáll belőle a lélek. Naponta ilyen és hasonló él­mények foglalkoztatják az em­bert, nem beszélve a saját ba­járól. nyugalom nemigen van. Még a parkban sem, ahová a lábadozók leülnek. Ott is zaj­lik az élet, mentőkocsik szinte percenként viszik és hozzák az újabb és újabb betegeket. Mintha a fél város itt nyüzsög­ne, egy-egy ismerős is akad, hát te hogyan kerültél ide, az ember mond valamit, aztán to­vább megy. Furcsa alakok is tarkítják a szint. Feltűnik egy fürdőruhás csupasz férfi, egy másikkal igyekszik a büfébe. Valószínű beteg lehet, de nem lehet tudni. Egyes tolvaj zsebe- sek is gyakorta megfordulnak a kórházban, igen nehéz őket a nővérkéknek megkülönböz­tetni a folyamatos bejáró be­teglátogatók között. így min­denkinek szabad a bejárás. Ismerősöm már messziről felismer, csodálkozik is, mit keresek ilyen helyen. De sok mindent nem tudok mondani, legfeljebb annyit, ezen a he­lyen nagyon közel van egy­máshoz az élet és a halál. A szomszédos ágytárssal halálát kezdem ecsetelni, aki mindig az apja szavait emlegette, mondván, ha eltelik az idő, mindenkinek el kell menni. Ezt mondta, aztán elment ő is az öreg után. Aznap még bo­rotválta az unokája, megláto­gatták a rokonok. Hozták is a finom ennivalót, de ő már azokból nem kért. Még értesí­teni sem tudták a rokonokat, akik megérkeztek az idős em­berhez, de már csak a fehér le­pedőbe öltöztetett testet lát­ták, az élő helyett. Bele is feledkezem a mon­dandómba, amikor én is meg­kérdezem, vajon az ismerő­söm milyen ügyben jár a kór­házban. A feleségét látogatta meg az elmeosztályon. Arra gondoltam, talán valami apró bosszúság érhette a feleségét. Az ötven év körüli ismerősöm talán azt hitte tudom, talán nem, csendesen csak annyit mondott: tudod, ide járok már három éve, itt van a feleségem az elmeosztályon. Na szevasz. En pedig még jobban árva és magárahagyatott lettem. Mi az én bajom, az én betegségem az ő feleségének állapotához, aki három éve a lakója az el­meosztálynak. Talán már örülnöm is kellene, hogy ilyen szerencsés beteg vagyok. Raktár kerestetik Nyíregyháza (KM) — Arra al­kalmas tároló kapacitást keres bérleti díj ellenében a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium (FVM) a garantál áron fölvásárolt kenyérgaboná­nak. Az FVM Agrárrendtartási Hi­vatala által kiírt pályázatra min­den olyan raktártulajdonos je­lentkezhet, aki gazdaságilag rendben van, saját tulajdona­ként legalább 10 ezer tonna rak­tárkapacitással rendelkezik leg­feljebb két telephelyen. Továbbá augusztus 1-jétől szeptember 15- ig terjedő időszakra az FVM ál­tal a búzafelvásárlással megbí­zott Concordia Közraktár Keres­kedelmi Rt.-nek felajánlott rak­tárakra vagyonbiztosítással is rendelkezik, amelyet a tárolt ga­bonára is kiterjeszt. A sikeresen pályázónak a tá­rolás hetenkénti és tonnánkénti 30 forint+áfa dija mellé külön fi­zet a bérbe vevő közraktár a be­ás kitárolásért, a rostálás-forga­tásért, a gázosításért továbbá a minősítés-ellenőrzésért. Ha visszaérkezünk... Nyíregyháza (KM - K. D.) — Hosszú lenne itt felsorolni, mi mindenre kell figyelni kül­földi utazásaink során — csu­pán ami a vámügyeket illeti. Most álljon itt egy-kettö ar­ról, amit jó tudni, ha vissza­érkezünk. Valuta korlátlan értékben hozha­tó be hazánkba, de az engedély nélkül birtokban tartható érté­ken felülit (százezer forintnak megfelelő összeg) 8 napon belül el kell helyezni devizaszámlán, vagy felajánlani az államnak megvételre. A hármas kötelezettség itt is ugyanúgy érvényesül, mint kiu­tazáskor. A határforgalom meg­gyorsítása érdekében a légi és ha­józási forgalomban, valamint egyes közúti határátkelőhelye­ken igénybe lehet venni a zöld és a piros folyosót. A zöld folyosó szóbeli árunyilatkozatnak minő­sül. Ha ez nem áll fenn, a pirosat kell választani. Vagyis, a piros fo­lyosón azoknak kell átmenniük, akik valamilyen elvámolnivaló- val rendelkeznek, olyan terméket vásároltak külföldön, amelyet be kell mutatniuk a vámosoknak. Persze nem kell itt semmi rossz­ra gondolni, csak annyi, hogy a behozott áru után kell megfizetni az arra kirótt vámot. Természete­sen a zöld folyosón átmenő utast is szúrópróbaszerűen alávethetik tételes vámellenőrzésnek. A vámmentességet illetően lé­tezik az utasforgalmi kedvez­mény, ami azt jelenti, a külföldön vásárolt termékekből maximum 30 300 forint összértékű vámke­zelhető vámmentesen ezen a jog­címen. Ez a kedvezmény a 30 300 forint egyedi értéket meghaladó vámárukra nem vehető igénybe, több családtag esetén nem vonha­tó össze ugyanazon árura. Figye­lembe kell venni a nem kereske­delmi mennyiségre vonatkozó korlátozásokat is. Az útiholmira ugyanaz érvé­nyes, mint kiutazáskor. A vám­terhet szóbeli vagy írásbeli áru- nyilatkozat alapján lehet megfi­zetni. Az esedékes vámterhet (a személygépkocsié kivételével) a határvámhivatalnál kell megfi­zetni, míg ez a feltétel nem telje­sül, addig a vámárut nem lehet elvinni, s nem kerül tulajdonba.

Next

/
Thumbnails
Contents