Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-15 / 163. szám
1999. július 15., csütörtök BMetW NYÍREGYHÁZI POLGÁR 7. oldal □ Takarékos ház A Nyírtávhő Kft. igazgatója, Makai István, az idén először adta át az Év energiatakarékos háza díjat Gazdag Zsolt építésznek egyik munkájáért. □ Tornatermek Legalább 1 50 millió forint kellene ahhoz, hogy a megyeszékhely iskoláinak tornaterem-ellátottsága megfelelő legyen. Esetleg négyéves program keretében kerülhet sor a jogos igények pályázati úton történő kielégítésére. □ Családi nap Július 24-én lesz a sóstói Paradise-ben a megyei családi nap, melyet a IMOE Családi Kör Egyesülete szervez. □ Napközis tábor A hónap utolsó hetében kézműves napközis tábor lesz a Kölyök- várban. Még július 20-ig lehet jelentkezni a 423-915-ös telefonszámon. Festik a sulikat Nyíregyháza (KM) — Miközben a diákok, a tanárok még javában a tanév fáradalmait pihenik ki, az iskolák gazdasági és technikai személyzete arról gondoskodik, hogy szép, tiszta épületben kezdődjék az új tanév. A város az idén az intézményekre százmillió forint körüli összeget tud fordítani. A valós szükséglet nyilván ennél nagyobb. Felújítják egyebek mellett a Honvéd utcai művelődési házat is, festik a stadion tekecsarnokát, rekonstrukció zajlik a Szivárvány Idősek Otthonában, s majdnem minden óvoda is megújul. A Bem József Általános Iskolában például szakaszolják a teendőket — minden évben egy szintet festenek ki. Most éppen a harmadik emelet 1500 négyzetmétere van soron. Ez is 700 ezer forintba kerül. Ahhoz, hogy legalább részben elégedettek legyenek az 1988-ban átadott épület állapotával — tudtuk meg az ott dolgozóktól — olyan 15 millió forint kellene. Hiányzik például a vizes helyiségekben a csempe, nem működnek a nyílászárók. Hővédő fóliával védekeznek a meleg napsugár ellen. Szerintük az önkormányzat amit tud, segít, egy rossz szót nem szólhatnak a segítőkészséget illetően, de tisztában vannak azzal, hogy be kell érniük az iskoláknak a legszükségesebb teendők elvégzéséhez elegendő pénzzel. Úgyhogy csak álmaikban van minden rendben. Meleg van a tetőtér mennyezete alatt Marty'n Péter felvétele Gazos, rendezetlen A Család utcai jelzőlámpás csomópont kialakításával kapcsolatban szeretném megjegyezni: nemcsak az a gond, hogy az Örö- kösfóld irányából nem lehet Oros felé kanyarodni, de a kereszteződés elég rendezetlen, gazos is. Valamilyen örökzölddel, virággal (mint például Szerencsen) kicsit színesebbé tehetnék a város egyik kivezető útját. Nem is beszélve arról, ha elkészül a négysávos út, a Titel utca mellett fog elhaladni a szélső sáv. A városunkba érkezők, és a mindennap ott elhaladók számára a főútvonal kezdete elég lehangoló látványt nyújt, nem tudom terveznek-e valamilyen elválasztó részt (fasort, reklámtáblákat)? A megyeszékhely parkjai nagyon szépek, gondozottak, remélem ezt a kis területet hozzácsapva, még többet tehetünk a szebb, virágosabb Nyíregyházáért. Ha már ennyit mérgelődtünk, várakoztunk, most hogy szélesítik az utat, talán fordíthatnának egy kis figyelmet a környezetre is. F. Szilvia, Nyíregyháza Agyagot gyúrnak, lufit táncoltatnak Van jövője minden nyári szakosított napközis programnak, különösen a Sóstón Nyíregyháza (KM) — Nyakig benne vagyunk a vakációban. Sok családnak gond volt, s jelenleg is többeknél probléma, a gyerekek nyári elhelyezése. Tettünk egy kört a Sóstón, felkerestünk két helyszínt, hogy tájékozódjunk: hogyan telik kicsik és a nagyok ideje. Irigylésre méltó körülmények között, tiszta levegőn vannak, akik a tóparti Tókuckót választották. Augusztus közepéig majdnem 800 gyerek felügyeletéről és hasznos programjáról gondoskodik László Gézáné intézményvezető és pedagógusokból álló csapata. Ottjár- tunkkor egy csoport az úszásból tért meg, mások éppen a játékos vetélkedő, a Flúgos Olimpia résztvevőiért izgultak. Délutánra a bűvészt várták, s nemigen unatkoznak holnap és holnapután sem a napközis tábor lakói. Az üdülő területén tegnap zárt a nemzetközi közlekedési tábor, pénteken pedig egy másik részlegben a cigány tánctábor indul. A napközisek lovagolhatnak, járnak a strandra, használhatják a gumiasztalt, s minden turnust elvisznek a dombrádi Tisza- partra. A Tókuckóhoz tartozik a város szigligeti pihenőhelye is, ahol telt ház van, most tartanak a harmadik vendéghullámnál. A népművészeti stúdiósok is a zöldbe vágytak. Amikor beállítottunk a Megyei Pedagógia Intézet és Továbbképző Központ területén lévő birodalmukba, épp az agyagozásnak láttak neki. így kell bánni az agyaggal Ágoston Ildikó stúdióvezető beszámolt arról, hogy a Szurdok- püspökiben nyaraló, foglalkozó gyerekek is jól érezték magukat, munkáikat hazavihették, de maradt még anyag egy gazdag kiállításra is. A kézműves napközi beiratkozottjai megismerkednek a nemezeléssel, a szövéssel, batikolással (a Natex-től ajándékba kapták a pólót, amit a sajátos technikával díszítettek) fűzhetnek gyöngyöt, készíthetnek fűbabát, s számtalan népi mesterség csínja-bínja leköti figyelmüket. Folytatják a hagyományt, s persze a gyereknek a legjobb a szülővel, de van jövője a szakosított nyári szabadidő-eltöltésnek. Flúgos, jópofa vetélkedés Martyn Péter felvételei 30 éve az ötvenéves cégnél Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A szövetkezet az idén, ő jövőre jubilál. A nyíregyházi Nyírség Ruházati Szövetkezet kerek, fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepük az ősszel. Reményi Tiborné szalagvezető pedig jövő szeptemberben lesz harmincéves dolgozója a messze földön ismert szövetkezetnek. A szövetkezet évtizedek óta rangos külföldi, főként német és francia cégeknek dolgozik bérmunkában. — A mintegy 330 dolgozó jól tudja, hogy a tal- ponmaradáshoz „csupán” két feltételnek kell állandó jelleggel megfelelni: a kiváló minőségnek és a határidőnek — mondja Reményi Tiborné. —Nálunk egyikkel sincs baj, hiszen szorgos kezű lányok-asszonyok ülnek a szalag mellett, nagyon jó a kollektíva. Egykor rendszeresen megünnepelték a nemzetközi szövetkezeti napot, amely 1922 óta július Reményi Tiborné a szerző felvétele első vasárnapjára esik. Már nem tartanak külön ünnepet, a nagy- politika pedig magát a szövetkezeti formát is bizonytalanná teszi. A Nyírség Ruházatinál viszont jól mennek a dolgok. Évente kirándulni mennek, legutóbb hat autóbusz kanyargóit velük a zempléni hegyekben. Reményiné Jutka varrónőként 15 évet dolgozott a szövetkezetben, az ideje másik felét már középvezetőként tölti. Igyekszik minden beosztottjával szót érteni; az erre fordított pluszidő, az emberi hang sohasem „rossz befektetés”. — Példás családi élet sem lehet, ha nem figyelünk a másikra — mondja. — Szerencsére, a férjem megadja azt a nyugodt hátteret, amely nélkül nehezebben boldogulnánk. A szállítások miatti túlórákat megértéssel fogadja, olykor késő éjszaka jön értem. Ő egyébként a Zöld Elefánt üzletvezetője, a 23 éves fiunk pedig vállalkozó. Otthon, Nyírpazonyban a kiskert nyújt még örömet, kikapcsolódást, no és a varrás. A fia komoly kapcsolata révén, olykor meglepi a jövendőbelit egy-egy általa készített ruhával. Mert varrni még mindig nagyon szeret. A Mátrában táboroztak egy hétig Nyíregyháza, Vérbükk (KM) — Nyíregyházáról és Érpatakról érkeztek diákok, hogy egy nagyon kellemes hetet töltsenek a Mátrában, Várbükk településen — tudósította lapunkat három diák: Czvik Szilvia, Lovas Kovács Krisztina és Gagna Melinda. A hosszú utazás után csodálatos környezetbe csöppent a társaság. Másnapi gyalogtúra célállomása az Ilona-vízesés és a Cse- vice kút, ahol a nagy melegben kellemes forrásvízzel olthatták szomjukat. A következő nap a csapat Bükkszéken egész napos strandolással pihente ki a túrázás fáradalmait. Szerepelt még a hetes programban a siroki vár, a parádfürdői Cifra-istálló, a pa- rádsasvári üveggyár megtekintése. Az eső sem riasztották el a táborozókat a kékestetői kirándulástól. Az élményekben gazdag kirándulások mellett jutott idő szabadprogramra, játékra, humoros vetélkedőkre, kacagásra. Nagy sikere volt a tábori lovaglásnak, az éjszakai elemlámpás túrának és rókavadászatnak. A csattanót a kísérő pedagógusok állatmese-dramatizálása jelentette. A hét alatt mindenki nagyon jól érezte magát, melyhez jelentősen hozzájárultak a támogatók, a fogadó erdészház személyzete, a kísérő pedagógusok. Nem volt könnyű az elválás, de a legtöbben úgy búcsúztak: jövő nyáron ismét találkozunk! Művészetbarátoknak Nyíregyháza (KM) — Ebben a hónapban még több színes, élvezetesnek Ígérkező esemény várja a kultúra barátait. Július 30-án nyílik a Korona Galériában Varga József népi iparművész, bútorfaragó kiállítása, 24-én a múzeumfalu templomi koncertsorozatának újabb szombati darabjaként Benkő Dániel előadóművész a gitár varázsáról ad hangulatos bizonyságot, Július 31-én pedig St. Martin lép fel. Ez utóbbi rendezvények 19, illetve 20 órakor kezdődnek. A helyszín a kisdobronyi templom. Akik Sass Sylvia művészetét kedvelik, máris bejegyezhetik naptárjukba augusztus 14-ét, akkor tartja ugyanis a művésznő előadóestjét. Túlsúllyal Nyíregyháza (KM) — Olyan 8-14 év közötti gyerekeket várnak a Vasutas Művelődési Ház speciális foglalkozásaira, akik túlsúlyosak, gerincproblémákkal, tartáshibával küszködnek. Augusztus 2-tól a szabadidős programok mellett egy héten át szakorvos, gyógytornász, életmódtanácsadó segít nekik problémáik leküzdéséi ben. HIRDETÉS Iij. Makó Józsefnek Nyíregyházára. Boldog születésnapot kívánunk szeretettel a leszerelő fiunknak: édesanyád, édesapád, nagymamád. *325888/lK* Az IDEAA Papírüzleteiben már megkezdődött a tanszervásár ALBUM SULI-BUTIK | Papír-, írószer-, Papír-, írószer-, I Nyomtatvány-szaküzlet Nyomtatvány-szaküzlet 1Y Nyíregyháza, Virág u. 2. Nyíregyháza, Vasgyár u. 2. s (a lovas szobornál) (a konzervgyárhoz 100 m-re) Tel.: 42/313-823 Mobil: 0Ó-30/9957-056 'W r ALBUM Papír, írószer, Nyomtatványcentrum » I Nyíregyháza, Selyem u. 18—22. Tel : 42/403-638 (Domus mögött) ■ Kis- és nagyker. kiszolgálás. Ingyenes házhoz szállítás. ■ Nálunk a legolcsóbban , I —■—itm----------—rwm