Kelet-Magyarország, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-05 / 129. szám
1999. június 5., szombat 7. oldal KÖZELKÉP Tanár, lelkész, költő Kállai János Fél szemét még gyermekkorában vesztette el. A kárpátaljai Tekeházán — ahol akkor élt — rendeztek pioníroknak éleslövészetet. Baleset történt. A beregszászi születésű, magyar kisfiú — elkerülendő a további zaklatásokat — vállalta, hogy a szerencsétlenség az ő hibájából következett be. Zimányi Alajos (55) — merthogy róla van szó — azóta sok mindenen átment. Fél évszázadnál hosszabb élte során ismeretekkel, tapasztalatokkal, különböző képesítésekkel gazdagodott. Jelenleg Aranyosapáti közelében, a Ricsikai-erdőben található Simeon és Anna magán-szeretetotthon gazdája. Feleségével együtt vezetik a „házat” — Ha azt kérdezik tőlem, ki is vagyok valójában, akkor így módosítom a kérdést: ki lehettem volna — kezd bele vallomásába alanyom. — Történelem-földrajz Zimányi Alajos szakos tanári diplomám van, de elvégeztem a teológiát is. Nem lettem felszentelt pap, református segédlelkészként szolgálok alkalmanként; helyettesítek, ha szükséges. — Tizennyolc éven át tanítottam, Zán- kától Berettyóújfaluig; különböző hajdúbihari falvakban: Váncsodon, Bakonsze- gen. Mindig rajzot. Mikor kezdett ébredezni bennem a művészi hajlam? Gyermekkoromban, amikor Kárpátalján laktunk. Apám hadifogságba került. Nehéz körülmények között élt a család. Hogy egy kis pénzt keressek, apró, virágos csendéleteket festettem; őket árusítottam az ismerősöknek. Azt mondták, tehetséges vagyok. Hetedikes voltam az általános iskolában, amikor megrajzoltam Spartacus csatáját. Valójában másoltam: térképekről, könyvekből, hozzátettem a fantáziámból. — A rajz szakot a nyíregyházi tanárképzőn végeztem el (1974). Az első önálló tárlatom 1978-ban volt, Váncsodon. Mint amatőrnek nekem, egyedül nem lehetett Zimányi Alajos alkotása Elek Emii felvételei volna kiállítanom; be is zárták kétszer a bemutatómat, de aztán valaki „fentről” szólt. Mehetett a dolog. Sokfelé publikáltam a grafikáimat, az Élet és Irodalomba is bekerültem. 1996 óta tagja vagyok a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének. — Jelen vagyok megyénk képzőművészeti életében. Metszeteket, nyomatokat, kollázsokat, papírragasztásokat készítek. Kassák Lajos technikája volt nagy hatással rám, meg a költő — és kitűnő rajzoló! — Nagy László szemléletmódja. Mindig fekete-fehérben dolgozom — meglehetősen elvont témákat viszek a lapokra. Az, hogy a jobb szememet elvesztettem, behatárolja a grafikai látásomat. Síkban fogalmazom meg a képeimet. Mindegyikkel azt próbálom bizonyítani: nem oktalanul élünk. Rá szeretnék ébreszteni másokat: nem véletlenszerűen „szorult az ég alá a világ”. — A másik nagy vonzalmam: az írás. Tizenöt évesen lettem szerelmes a feleségembe, akkor neki „költöttem” az első verseimet. Több lapban megjelentek a műveim, de éreztem: szavakkal nehezebben tudom kifejezni a gondolataimat, mint a grafikákban. Nyilván, ebben szerepe van a kezdeti iskoláztatásomnak; Kárpátalján — bármennyire abszurdnak hangzik — még a magyart is oroszul tanultuk... Kötetem még nincs, bár nagyon szeretném, ha lenne. Most internetes úton keresek mecénásokat. A lassú csiga gyors sikere Kinek a szalonna, kinek az éti csiga szalonKépesebb fogás a terített asztalon Csak a 30 milliméter fölötti példányok gyűjthetők be Balázs Attila felvétele Nyéki Zsolt Ha a Tisztelt Olvasót egy hangulatos vacsorára invitálnák, és felajánlanák a lehetőséget: választhat mondjuk egy szalonnás sertésszelet és egy tál éti csiga között, különösebb jóstehetség nem szükséges a döntés megsac- colásához. Hacsak nem vegetáriánus a meghívott vendég, nagy valószínűséggel szívesebben fogyasztja el az első menüt, mert ez a magyar szemnek, fülnek s főleg nyelvnek megszokottabb eredet és ízvilág. Pedig a gasztronómia szakértői állítják: amilyen finnyásan elhúzzuk mi a szánkat a franciák csigaszürcsölése hallatán, legalább olyan megrökönyödéssel szembesülnek a franciák a mi szalonnázásunkkal. Mi azt mondjuk: nyálkás, gusztustalan állatka a csiga, ők pedig nem értik, hogyan lehet a tömény zsírszeleteket „bekatonázni”. Az ízlések és pofonok összehasonlít- hatatlanságáról ismert szállóige röpköd, az azonban tény: az idegen konyha jó üzleti lehetőséget teremtett egy Vaján működő vállalkozás számára. Csak nevében gomba Egy török üzletember még 1990 márciusában állt elő az ötlettel: vargánya- és rókagombára specializált feldolgozóüzemet kell építeni Magyarországon. A vevők körében ugyanis ezek a legkeresettebb gombafajok, de kiderült: nincs elegendő felhozatal, így már 1990 végén változtatni kellett a termékskálán. Szokatlannak tűnő döntést hozott a cég vezetése: éti csiga feldolgozására álltak át. Bár egri székhellyel jegyezték be a Mantar Kft-t (melynek neve török nyelven gombát jelent), a társaság 1991-ben Nyír- madán, két évvel később Vaján rendezte be üzemét. Utóbbi saját tulajdonú telephelyként könnyítette meg a fejlesztést, a termelés bővítését — árulja el röviden cége gazdaságtörténetét Tóth Sándorné ügyvezető igazgató. Kevesen tudják, hogy az éti csiga veszélyeztetett állat, ezért a Környezetvédelmi Minisztérium a 30 milliméternél nagyobb állatokból évente 3000 tonna begyűjtésére ad engedélyt. Az Éti csiga Terméktanács irányításával a kvótából 1300-1500 tonnát frissen exportálnak, a maradékon osztozik a hazai feldolgozóipar négy üzeme. A Mantar a második legnagyobbként évente 400 tonna éti csigához jut, ennek begyűjtését az egész országban szervezi, de a megrendelések teljesítéséhez importra szorul. A vad csiga Már az európai integrációra tekintettel korszerűsíti a technológiáját, az elmúlt szezonban 50 millió forintos beruházást fejeztek be, idén legalább 30 millió forintot emészt majd fel a fejlesztés. Ezt a befektetést nehéz lesz kitermelni a jelenlegi kvótákból, az import pedig megdrágítja a termelést, csökkenti a verseny- képességet. A Mantar a csiga farmszerű nevelésével is kísérletezik, de a franciák nemzeti eledele túl mozgékony, nehezen tartható zárt területen. Nem véletlen, hogy vadhúsként szerepel a kereskedelmi nyilvántartásokban — szolgál érdekes információkkal az ügyvezető. A fantáziát mégis rendesen mozgatja a kérdés: milyen lehet az íze ennek a „vadnak”? A vajai üzem dolgozóinak gondolataiban is ott motoszkáltak az idegen falatok, de a kóstolási lehetőséggel mégis kevesen éltek. Talán a csirkezűzához hasonlítható az íze, de szerintem attól valamivel finomabb — állítja a bátor kísérletező Matolcsi Zoltánná betanított munkás. Nem volt semmi ellenszenv bennem, nyugodtan lehet nyitott szemmel enni a csigát — válaszolja mosolyogva a még mindig bizalmatlanságról árulkodó kérdésre. Hozzáteszi: a férjének is ízlett a nem mindennapi főzet, bár nem valószínű, hogy a napi étrendbe felküzdi magát az „édi” éti. Speciális receptúra Pedig az elkészített, gusztusos körítéssel megspékelt ételeket bemutató színes prospektusok láttán valóban nem tűnik olyan nehéz dolognak kézbe venni a villát. Speciális öntet mellett az igazi ínyencek a húsdarabkákat visszateszik a szépen megmosott csigaházba, ezért a ház legalább olyan fontos exporttermék, mint maga a hús. A Mantar egyelőre előfőzve, félkész termékként exportálja az éti csigát, de már tervezzük, miként lehetne készterméket piacra dobni — tekint a közeli jövőbe Tóth Sándor üzemvezető, aki „civilben” az ügyvezető fia. Képzett szakácsként annak idején éppen kapóra jött szakmája és persze fiatal kora a török vállalkozónak, aki nem titkolta: szívesebben dolgozik olyan emberrel, aki korábbi munkahelyeken szerzett rossz tapasztalatoktól, beidegződésektől mentes. A török úr tanította meg vele a sajátos receptúrát, ami alapján olykor Sándor is elkészíti a csigát. Hazai piacon nem is könnyű hozzájutni e nem mindennapi húshoz: ami a boltokban vásárolható, az többnyire exportált és később késztermékként, francia cégjelzéssel visz- szahozott áru. Az erópai integráció keményebb követelményeket támaszt az exporttermékekkel szembe, ez további beruházást tesz szükségessé. Olyan lesz ez, mint a békacomb? — merül fel az újabb, az igazgatónő arcára ismét mosolyt csalogató kérdés. Derűje azonnal érthető lesz, amikor elárulja saját élményét a békahússal. Korábban férjének akart kedveskedni, s amikor elkészítette neki a békacombot, a gyönyörű tálalás és hangulatos vacsora után kidobta azt az edényt, amiben a béka megfőtt. Hát, talán ennyit az idegen konyhák világának — mondjuk így: rendkívül — óvatos hazai fogadtatásáról. Elhúzódó szezon Öt éven át csak csigával foglalkoztunk, de 1995-ben megkezdtük a zöldségfélék felvásárlását is: szeletelt pritamin paprika friss exportjával szereztünk új piacokat Németországban — vázolja a Mantar Kft. történetét Tóth Sándorné. A német partnerek előbb 35, később további 35 százalékos részesedést szereztek a kft.-ben, amely savanyúság- konzerv gyártásával egészítette ki tevékenységét. A csiga és a zöldségfélék az eltérő feldolgozási időszak miatt jól megférnek egymás mellett, ennek köszönhetően a Mantar közel száz embernek ad folyamatos munkát, de szezonális időszakban kétszázan is dolgoznak az üzemben. A zöldségtermesztés vonala is szép eredményekkel büszkélkedhet: pritamin paprikából 300-350, karfiolból 300-320 tonnát vásárolnak fel évente. Ezen túlmenően egymillió üveg lecsót és 6 ezer hektoliter paprika-, illetve karfi- olkonzervet gyárt a vajai társaság, télen vegyes savanyúság és bérmunkában mini kukorica kerül a szalagsorra. A termeltetés szervezése jól indult, de a piac évről évre ingadozó kereslet-kínálata keserű tapasztalatokkal „gazdagította” a Mantart. A szerződéses fegyelem semmivé foszlik, ha (a dömping idején egyébként hűséges) beszállítók 1-2 forintos felárra kapnak ígéretet — derül fény a keserű, és sajnos, ma még gyakori jelenségre. Pedig azt mindenki tudja: termelést, piacot, üzletet szervezni bizonytalan alapanyagra nem lehet. Egy erős és megbízható cég jelenléte többszörösen is fontos: iparűzési adó fizetésével, munkaerő foglalkoztatásával, a bedolgozói illetve beszállítói háttér stabilizálásával jól érzékelhető segítséget nyújt az adott település gazdálkodásában. Értékeink Nem csalódik az a turista, aki Tiszadobot keresi fel. Mintha nosztalgiautazásban venne részt, a sok szép régi épület láttán. A látogató a volt Andrássy-kas- tély mellett a népi építészet számos remek alkotását csodálhatja meg. Ezek között talán furcsa látvány a magtár, amelyet a város főutcáján találunk meg. A népi műemléket a helybeliek Tubus-toronynak nevezik. A múlt század közepén épült, mint sok minden más, ez is az Andrássy családé volt. Elek Emil felvétele Mel» HÉTVÉGE
