Kelet-Magyarország, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-29 / 149. szám
1999. június 29., kedd Kelet# HÁTTÉR 3. oldal A Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal képviselője — a benyújtott programok további egyeztetése céljából — holnap fogadóórát tart Nyíregyházán, a megyeháza épületében. A hír két szempontból is figyelemre méltó. Örvendetesen gyarapodik az olyan esetek száma, amikor „a hivatal" jön közelebb az ügyfélhez. Másrészt: a jeles évforduló közeledtével mind gyakrabban érdemes áttekinteni a tervezett eseményeket, majdan ne ronthassa kapkodás, rögtönzés egy ezred fordulójának ünnepét, amikor keresztény államiságunk ezer esztendejére, a kereszténység kétezer éves történetére emlékezünk. Figyelmet és elismerést érdemel, hogy megyénk önkormányzatai a meglehetősen nehéz anyagi körülmények között is — amikor az ismert pénzügyi és szociális feszültségeket felerősítik a természeti csapások — készülnek a színes, emlékezetes ünnepi eseményekre. Sok helyen már pénzeket is félretettek, több településünkről adtak be pályázatokat, hogy időre rendelkezésre álljanak a szükséges összegek, szoborra, emlékoszlopra, domborműre, könyvre. Néhány településünk az évfordulóra készítteti el jelképeit — címerét, zászlaját — és avatja fel azokat ünnepélyes keretek között, mások faluház, tájház létesítésére, emlékpark kialakítására vállalkoznak. A programok is változatosnak ígérkeznek: helytörténeti és más kiállítások, hangversenyek, tanácskozások, kulturális és sportbemutatók köré szerveződnek majd a magyarság történelmét idéző helyi megemlékezések. /\ települési önkormányzatok mellett természetesen a megye is készül az ünnepre, a közgyűlés éppen legutóbbi ülésén tekintette át az előkészületeket. Nem lesznek nagyívű, hivalkodó, túlméretezett, indokolatlanul pénzigényes ünnepi események, arra törekednek, hogy az alkalomra teremtett értékek, fejlesztések az ünnep után is hasznosíthatók legyenek a terület gazdaságában, idegenforgalmában, szellemi életében. □ Vért várnak Ma Nyírkércsen, az általános iskolában 8-13 óra között és a záhonyi Taurus Carbonpack Kft. ebédlőjében 13 órától 15-ig várják az önkéntes véradókat a Vöröskereszt szakemberei. □ Játékos vetélkedő Ma 10 órakor a mil- lecentenárium és az idősek éve alkalmából rendeznek játékos vetélkedőt a gondozottaknak a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában. □ Nyári tábor Július 5-9. között szervez kézműves tábort általános iskolások részére a nyíregyházi Kertvárosi Közösségi Ház saját intézményében. Szövetkeztek a körzeti orvosok A vitáknak nem csak a harcban álló felek, de a betegek is isszák a levét pítvány számlájára kerül. Pártolótagnak igyekszünk megnyerni a munkáltató önkormányzatokat, s azokat az ipari, illetve mezőgazdasági üzemeket, melyeknél kollégáink üzemorvosként is tevékenykednek. □ Viszont a munkáltatók nem kötelesek figyelembe venni a javaslataikat. — Érdekvédelmi tevékenységünket igyekszünk megfogalmazni, majd hatékonyan érvényesíteni is. Sok esetben azonban még a megfogalmazásig sem jutunk el. Az otthoni mérgelődés még nem megfogalmazás. Hátráltató tényező az is, hogy ma még hiányoznak azok a fórumok is, amelyeken szembesíthetnénk álláspontunkat az illetékesekkel, s hiányzik az érdekvédelmi törvény szabályozása is. Meg kell tanulnunk, hogy ezeken a tárgyalásokon ne csak felvessük a problémát, hanem megoldásukra is legyenek meg javaslataink. Tárgyaló partnereink a legtöbb esetben a konszenzusra való hajlandóságukkal azt hálálják meg nekünk, hogy elvégeztük helyettük a problémákra adandó válaszok kigondolásának fárasztó műveletét. Ezért arra törekszünk, hogy a konfliktusok kezelésének eszközéül a konszenzusra való törekvést válasszuk és tartózkodjunk az orvos-beteg kapcsolatot hátrányosan befolyásoló demonstrációktól. — Ahhoz, hogy céljaink megvalósuljanak, minden eddigi érdekvédelmi szervezettől eltérő módon kellett működnünk. Szövetségünkben fizetett alkalmazottak, funkcionáriusok nélkül intézzük a hozzánk fordulók ügyeit, s igyekszünk mindent megtenni azért, hogy problémáikat — nemcsak az orvosok, de a betegeik érdekében — is mihamarabb megoldjuk. Kovács Éva közök beszerzéséhez, továbbképzések finanszírozásához, a gyógyító munkát segítő szellemi alkotások és találmányok megBudapest (KM) — A gyógyítás minőségét, a gyógyulás esélyeit egyaránt jelentősen befolyásolja, milyen az első ellátás minősége. Ugyanakkor gyakran megesik, hogy az első ellátást nyújtó háziorvosok konfliktusba keverednek az önkormányzatokkal. Ezeknek a vitáknak persze nem csak a harcban álló felek, de a betegek is isszák a levét, hiszen amíg a „háború” tart, megoszlik a figyelem is. Ilyen esetekre megyénkben is jócskán akad példa. A háziorvosok által létrehozott szövetség a vitás ügyekben (is) próbál segíteni. — A Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége támogatásban részesíti a hátrányos helyzetbe került orvost, illetve hozzátartozóit, az orvosok élet- és munkakörülményeit segítő szolgáltatásokat szervez, szponzorain keresztül árkedvezményeket biztosít — mondja dr. Éger István családorvos, a FAKOOSZ elnöke. — Pályázati úton anyagi támogatást nyújt munkaeszA konszenzusra törekszünk, tartózkodunk a demonstrációktól. Dr. Éger István A háziorvosi rendelőkben adott első ellátás színvonala a beteg további sorsát befolyásolja Balázs Attila felvétele valósításához. Bevonja tagjait a valamennyiünket érintő problémák megoldásába, illetve megoldási mintákat kínál azokhoz, ellátja őket a folyamatos érdekérvényesítéshez szükséges aktuális információkkal, rendszeresen közli szponzoraink által kínált kedvezményes szolgáltatások listáját. Igyekszik tagjait folyamatos érdekvédelemben részesíteni, illetve képviselni őket a megfelelő érdekvédelmi fórumokon. O Egy szövetség fenntartása mindig pénzbe kerül. — Ahhoz hogy szövetségünket működtetni, a szolgáltatásokat finanszírozni tudjuk, elő kellett teremtenünk az ehhez szükséges tőkét. Saját bázisú források mellett igyekeztünk külső, társadalmi bázisú forrásokat is fellelni, s hogy biztosítsuk a finanszírozás folyamatosságát, az alapítványi formát választottuk. A működéshez szükséges összegek kivételével minden befolyó összeg az alaEgy a harminckettőből Oláh Gábor ^Tyár, június közepe, egy érettségiző osztály záróvizsgája valahol a megyében. Nem is olyan régen még így jelentettek, osztálylétszám harminckettő. Azt nem kellett jelenteni, hogy négy gyereknek elváltak a szülei, közülük csak egy dolgozik. Három gyereknek vagy az apja, vagy az anyja egyedül neveli a gyermekét. Hét gyerek teljes családban él ugyan, de közülük egyik szülő mindegyikben munkanélküli. Hat gyereknél vagy az egyik, vagy mind a két szülő nyugdíjas. A dolgozó szülők bolti eladók, betanított munkások, gépkocsivezetők, mezőgazdaságban dolgozók, egyikük sem tartozik hát a felső tízezerhez, de még a megálmodott polgársághoz sem. Ugyanazon a napon az osztályból egy lány friss oklevéllel a táskájában elindul haza a szomszéd faluba, mint tette azt mindennap tanítás után négy évig. A busztól kistestvéréért megy egyenesen az iskolába, majd hazafelé még bemennek a boltba kenyérért. A szülők a szőlőben vannak, sok ott ilyenkor már a munka, kacsolás, kötözés, permetezés, estére jönnek csak. A kicsi hátramegy a kutyájához játszani, ő enni ad az aprójószágnak, vizet önt a vályúba. Amikor visszamegy a szobába, leül egy székre, kezébe veszi újra az oklevelét, nézegeti. Magyar, történelem, angol és a többiek mind jeles, csak az írásbeli matematika sikerült négyesre. Míg ide eljutott, neki mindenért nagyon meg kellett küzdenie. Nagy hátránnyal indult, közepessel jutott be a gimnáziumba, akaratának és nagyszerű tanárainak köszönheti eredményét. Bejáró volt, annak minden nehézségével, otthon nem volt szülői segítség, sem házi könyvtár, video sem, és felkészítésére fizetett külön tanár. Kinyitotta, behajtotta, megsimogatta oklevelét, egy kicsit el is érzékenyült. Szeretettel gondolt szüleire, akik most is dolgoznak látástól vakulásig. Nem elég a szőlő, ott van a szántó is, meg itthon a nagy kert. Jó termés ígérkezik a sok esőnek köszönhetően, de mégis fenyegeti őket a rém, ki veszi majd meg a termést. Pedig kellene a pénz. Tanárai unszolására továbbtanul majd, szülei nem ellenzik, biztatják, bátorítják. Aki félúton száll a vonatra, ne csodálkozzon, hogy az ülőhelyek már foglaltak, mondogatta az apja. De lesz-e pénz jegyzetekre, kollégiumra. Ki megy testvéréért az iskolába, betegeskedő szüleit ki figyelmezteti, hogy vegyék be a gyógyszert. Merengésében a kiskapu nyikorgása zavarta meg. A vártnál korábban a szülők érkeztek. Sikerült lányom? — kérdezte az anya, de csak azért, hogy mondjon valamit. Tudta ő, hogyne tudta volna, hogy sikerült. Átölelték egymást, az apának odébb mintha valami a szemébe ment volna. Valahol egy kis beregi faluban, az érettségizett harminckettőből egy, besietett a konyhába, hogy valami ünnepi vacsorát készítsenek. A hosszúra elnyúlt kert végén kedvenc fája, az öreg fűz meg koronájával megértőén bólogatott. Találkozó Három megye képviselői találkoztak a múlt héten a régióegyesítés során Mátészalkán. A Jász-Nagykun-Szol- nok megyeiek népművészetükről adtak bemutatót a művelődési ház előterében, a karcagi Oláhné Lipták Erzsébet élőben mutatta be a csipkeverést Elek Emil felvétele Forgalom a gondozókban Nyíregyháza (KSH - Szabó Sán- dorné) — A megye gondozóintézeti betegforgalma 1998. év folyamán minden egyes szakterületen mérséklődött az előző évihez képest. A tüdőbeteg-gondozókban 135 ezer vizsgálatot és 253 ezer tüdőszűrést, az egy évvel korábbinál több mint 8 ezerrel kevesebbet végeztek. Az év végén 343 aktiv tbc-s beteget és 873 igazolt primer hörgőrákos személyt tartottak nyilván, 4 százalékkal kevesebbet, illetve 18 százalékkal többet mint 1997 végén. A bőr- és nemibeteg- gondozókban végzett 62 ezer vizsgálat 7 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz viszonyítva, viszont a nyilvántartott szifiliszes betegek száma 36- tal, 86 főre emelkedett, a gonorr- hoeás betegeké pedig 44-ről 41-re csökkent. A felnőtt pszichiátriai gondozók betegforgalma 25 ezret tett ki, a gyermek pszichiátriai gondozóké 6 ezret, amely 10, illetve 9 százalékos mérséklődést mutat az 1997. évihez viszonyítva. Az év végi nyüvántartás szerint 6-7 százalékkal kevesebb az idegbeteg gyermek és felnőtt, mint egy évvel korábban. Millenniumi kóstoló Marik Sándor