Kelet-Magyarország, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-15 / 137. szám
Útlevél Naponta háromezren igényel- nek./3. old. Gyermektámbgatás utalványban Amióta létezik a gyermekvédelmi támogatás, azóta szinte rendszeresen jelentkeznek szülők kifogásokkal levélben, telefonon./4. old. Leiár a határidő Válságban van a vasvári futball- csapat./10. old. ÁRA: 39 Ft LVI. évf., 137. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 1999. június 15., kedd IDŐJÁRÁS Változékony idő Nappal 23 °C és 28 °C Éjszaka 12 °C és 17 °C Nőtt a hiány Rendkívüli bevételek Budapest (MTI) — Az év első öt hónapjában kialakult 380 milliárd forintos állam- háztartási hiány nem annyira rossz, mint amilyennek látszik — mondta Thuma József, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón. Thuma József állítását azzal indokolta, hogy az év második felében kedvező gazdasági folyamatokkal és a fogyasztás bővülésével számolnák. A mérleg helyzetét pedig rendkívüli bevételek is javítják majd, például a telefontenderből és esetleg a társadalombiztosítási vagyon értékesítéséből származó többlet. A helyettes államtitkár szerint június végéig 40 milliárd forinttal nő majd az államháztartás hiánya, vagyis a fél év végére eléri a 420 milliárd forintot. Thuma József elmondta: várhatóan Naszvady György lesz László Csaba utóda a közigazgatási államtitkári poszton a Pénzügyminisztériumban, a társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkári posztot pedig Frajna Imre tölti majd be. HÍREK □ Lemondott a kormány Jean-Luc De- haene belga miniszterelnök hétfőn benyújtotta kormánya lemondását, miután a vasárnap rendezett általános választáson elvesztette elsőségét mind a pártja, mind a kormánykoalíció. A 150 tagú belga parlamentben a négypárti koalíció mindössze 66 helyet szerzett a korábbi 82-vel szemben, és így elveszítette többségét. □ Dél-Afríka új elnöke A Dél-afrikai Köztársaság új parlamentje hétfőn Thabo Mbe- kit, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezetőjét választotta az ország új államfőjévé. A képviselők ezt megelőzően tették le az esküt az alkotmánybíróság elnöke előtt. Az elnökválasztás szavazás nélkül zajlott le, mivel Mbeki volt az egyetlen jelölt, és az ellenzéki pártoknak sem volt kifogása ellene. □ Lelőttek két vadászgépet Az eritreai fegyveres erők vasárnap lelőttek két MiG-23- as etiópjai vadászrepülőt, s több mint 12 ezer etiópjai katonát öltek, vagy sebesítettek meg, valamint ejtettek fogságba a szerda óta tartó összecsapásokban. Az eritreai hadsereg megsemmisítette az etiópok egy MI-25-ös harci helikopterét és öt tankját is. KELET-MAGYARORSZÁG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 @ (42) 311-277 Főbb szántóföldi növények 1998. évi termésmennyisége megyénkben Gabona- Búza Kukorica Burgonya félék írásunk a 4. oldalon. Forrás: KSH Nem mindig ízlik az iskolatej A gyerekek jobban szeretik a kakaót, meg a joghurtot • A maradék olykor a macskatálban köt ki Nyíregyháza, Érpatak, Nyírtét (KM - Gy. L.) — Mit cipelsz, gyermekem? — Tejet. — Milyen tejet? — Iskolatejet. — Hová viszed? — Megmaradt, viszem haza a cicámnak. Szem- és fültanúja voltam a minap a fenti párbeszédnek. Vajon valóban annyi iskolatej marad meg, hogy jut belőle a macskának is? Nyíregyházán a Benczúr Gyula Általános Iskolában 445 gyermek kap tejet, illetve időnként kakaót, ritkábban Túró Rudit, elvétve gyümölcsjoghurtot. Előfordul, hogy egy-egy osztályban a tej fele sem fogy el. A maradékot beviszik az ebédlőbe, s aki szereti, kaphat ráadást. A Bem József iskolába 720 gyerek jár. A tejet itt sem szereti mindenki, a maradékot hűtőbe teszik, s a napköziseknek jut belőle délutánra is. A kakaóból, joghurtból nincs maradék. A Hunyadi Mátyás iskolában 635 gyermek kap iskolatejet. Az a tapasztalat, hogy akkor több a maradék, ha egymást követő napokban kapnak tejet. Ami a napköziben sem fogy el, azt reggel újra kiteszik a tlzórais szobába. Előfordult, hogy rossz volt az áru, de azt a tejipar kicserélte. Az érpataki iskolában a tejnek sincs maradéka. Mint ahogy Kóczon Pál polgármester elmondta, nagyon fontosnak tartja az iskolatej-akciót, mert néhány gyermek mást nem is igen eszik egész délelőtt. Nyírtéten 117-en kapnak iskolatejet. Gyakorlatilag nincs maradék, mert aki nem szereti, elcseréli. Nagy Gábortól, a Szabolcstej Rt. kereskedelmi osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a megye minden iskolájába ők szállítják az iskolatejet. Ez hozzávetőleg napi 90 ezer pohár ultrapasztőrözött tej, mely hűtés nélkül 20 fok alatt 17 napig eltartható, illetve kakaó vagy karamellás tej. Hogy ne legyen egyhangú a menü, időnként Túró Rudit küldenek. Az iskolatej a szokásos 2,8 százalékos zsírtartalmú. Szüret kétnaponta A megye legnagyobb szamócaültetvényét kétnaponta szüretelik a székelyi termelők. A leszedett gyümölcs belföldi üzletekbe kerül Balázs Attila felvétele Drágul a szemétszállítás Területszabályozási tervről tárgyalt a nyíregyházi közgyűlés Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Egyhangúlag elfogadta a szemétszálítási díjak 15 százalékos emeléséről szóló előterjesztést tegnapi ülésén a megyeszékhely közgyűlése. Az ármelés július elsején lép életbe és 2000. június 30-áig lesz érvényben. Az átlagos (kétszobás) lakások díjnövekedése havi 44, évi 528 forint lesz. Csak két példa: a 3 helyiséges (2 szobás) lakás havi hulladékszállítási díja 337, az évi 4044 forint lesz, míg a másfél szobásé 288, illetve 3456 forint. A butykai iskola a következő tanévben bezár, ezért a gyerekek városi iskolákba jutását új buszjárat indításával oldják meg. A Szabolcs-Volán Rt. H31-es jelzéssel indítja a járatot, az önkormányzat pedig kísérőket biztosít a gyerekek mellé. Gyermekek átmeneti otthonának létrehozásáról is döntött a közgyűlés. Itt azokat a 6-18 éveseket helyeznék el maximum fél évre, akiknek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetetté válik (az őket egyedül nevelő szülő kórházi kezelése, netán börtönbüntetése miatt nem tud gondoskodni róluk). Vaskos előterjesztést fogadott el a testület az 1999-2000-es tanév előkészítéséről, a feladatok racionálisabb szervezéséről, majd értékelte a megyei Közoktatási Közalapítvány tevékenységét. Egy másik kiemelten közhasznú szervezet, a Rászorulók Életének Segítése Közalapítvány beszámolóját is megvitatták a képviselők. A vitában elhangzott: bátrabban nyújtson támogatást a rászorulóknak az alapítvány, hisz a cél a segítség. Az idén nyolcmilliót oszthat szét azoknak, akik önhibájukon kívül nem képesek fizetni közüzemi (távhő, víz, lakbér) dijaikat. Elfogadta a testület a Bocskai utca-Inczédy sor-Közép utca közötti terület szabályozási tervét azzal a módosítással, hogy a Közép utcán gépkocsitároló a falke- rltésben utcafronton is elhelyezhető. Elkészült a város digitális térképe, így most már lehetőség nyüt a térinformatikai rendszer kialakítására is. Pályázatot szeretne benyújtani tornaterem építésére az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz a Kertvárosi, a Szőlőskerti, a Bem és a Benczúr iskola. Azt senki nem vitatta, szükség van-e tornateremre az általános iskolákban. Azt viszont igen, hogy megfelel-e a célnak a Benczúrba tervezett — ugyan jóval olcsóbb — könnyűszerkezetű építmény. Végül úgy döntöttek: meghatározott fontossági sorrendben mind a négy projektet továbbítják. Lapzártáig több témában határoztak még, majd a közgyűlés zárt üléssel folytatódott, hiszen intézményvezetői kinevezések is napirendre kerültek. Telefon Nyíregyháza (KM) — Meleg volt a helyzet a telefonfronton hétfőn Nyíregyházán és a megye jő héhány településén, ugyanis alig lehetett telefonálni. Tegnap délután — néhány körzetet leszámítva — egyszerűen nem működtek a telefonvonalak, és még a legfontosabb közérdekű hívószámok sem voltak elérhetőek. A Matáv Rt. nyíregyházi illetékesei megkeresésünkre nem adtak választ, Debrecenbe Nagy Zoltán vezetőhöz irányítottak, aki mobil- telefonon csak annyit mondott: a digitális központban adódtak problémák. Megvan a kamion Nyíregyháza (KM) — A megyei rendőrfőkapitányság nyomozó osztálya megtalálta azt az ukrán kamionszerelvényt, amelyet ismeretlen személyek még május 20-án raboltak el./5. old. I I