Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-07 / 105. szám
1999. május 7., péntek 9. oldal □ Májusi koncert Az újfehértói Erkel Ferenc Általános Iskola aulájában ma délután öt órától tartják a 35. májusi hangversenyt. □ Százéves szobor A Bessenyei Társaság tart ünnepi megemlékezést és koszorúzást Nyíregyháza 100 éves Bessenyei-szobránál május 9-én, délelőtt fél tíztől. □ Fiatal tehetségek A nyíregyházi, Honvéd utcai művelődési házban május 10-én, délután három órakor nyitják meg Drabik István festőművész tárlatát. □ Új verseskönyv A napokban jelent meg a Fénysugár (Versek II.) című könyv. Szerzői Kassai Kornélia és Demeter Sándor. Váci-szavalóverseny Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi Váci Mihály Általános Iskola nagy sikerrel rendezte meg immár hatodik alkalommal a névadó tiszteletére szervezett városi szavalóversenyt. A két korcsoportban lezajlott versenyen az 5-6. osztályosok csoportjában 14, a 7-8. osztályosok csoportjában 9 tanuló mérte össze tudását a zsűri előtt. A zsűri tagjai — a tanulók versmondását nagy szakértelemmel értékelve — hasznos szakmai tanácsokkal látták el mind a versenyzőket, mind pedig a kísérő pedagógusokat. A megméretés végeredménye a következőképpen alakult: Az 5-6. osztályos korcsoportban: 1. Szloboda Daniella, Jókai Mór Általános Iskola, 2. Orosz Dorina, Vécsey K. Általános Iskola, 3. Tóth Réka, Bem J. Általános Iskola. A 7-8. osztályos korcsoportban: 1. Mussó Zsófia, Kodály Z. Általános Iskola, 2. Szabolcsi Nelli, Bem J. Általános Iskola, 3. Kollár Kitti, 4. Tárnái Katalin mindketten a Kodály Z. Általános Iskola tanulói. Iskolanévadó A nyíregyházi 17. számú általános iskola a közelmúltban Kazinczy Ferenc nevét vette fel. Ebből az alkalomból adtak gálaműsort az intézmény tanulói Martyn Péter felvétele Különdíj könyveseknek Nyíregyháza (KM) — A közelmúltban Budapesten zajlott le a Bőd Péter Könyvtárhasználati Verseny országos döntője, melyre az elődöntő eredményei alapján két megyei versenyzőnk jutott be. — A 12 évesek kategóriájában Mészáros Mariann, a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium tanulója (felkészítő tanára Sipos Mária) ötödik helyezést ért el. A 16 évesek kategóriájában Győrfi Mihály, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanulója (felkészítő tanára Kovácsné Bálint Mária) második helyen végzett. Ezen túlmenően ő nyerte el a zsűri idén először kiadott különdíját a számítógépes katalógus eredményes használatáért. Az is újdonságnak számít, hogy a Bőd Péter verseny döntőjének 1-3. helyezettjei a teljesítményükről tanúskodó oklevelet az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny és az Országos Szakközépiskolai Tanulmányi Verseny díjazottjainak tiszteletére szolgáló ünnepségen vehetik majd át június elején. Az eltárgyiasulás hatalma A számítógépes grafika még nem rendelkezik a dürerihez hasonló, egyedi jegyekkel Papp D. Tibor Nyíregyháza — Nem azért, mert az alkotó gépet használ eszközül, hiszen a hegesztett, flex-szel vágott szobrok, spray által fújt grafittik, fotóeljárással készített sziták korában már semmin nem lehet csodálkozni. A számítógépes grafika azonban mégis más. Új viszonyrendszert teremt az ember és az általa kitalált eszköz között. Azt a viszonyt, amit Hegel a külsővé, idegenné válás jelenségének nevez, s amelyben bármennyire uraljuk is az általunk létrehozott tárgyat, amelyben gondolatunk testet öltött, az megvalósul akár szembe is fordulhat velünk. Ez az eltárgyiasulás hatalma. Balogh István és Csetneki József vállalták a kockázatot, és a Városi Galériában először, számítógép segítségével készített képeket mutattak be. A látás csiszolódósához nélkülözhetetlen vizuális alapokhoz Balogh Istvánnak, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Képző- művészeti Főiskola nyújtott seBalogh István és Csetneki József egy-egy műve KM-reprodukció gítséget, míg ifjabb pályatársa, Csetneki József Sárospatakon és az egri tanárképző főiskolán tanult. Ha képeiket nézzük, rögtön szembetűnik egyéniségük különbözősége. Ezt a kiállításrendezők „finoman tálalták”, hiszen két külön terembe függesztették az alkotásokat, s így jól elválasztható Balogh konstruktív hagyományokra épülő látásmódja, Csetneki sokszor lírai, emóciókkal táplált, direkt hatásokra épülő „egérkezelésétől”. Balogh István a katalógusban azt vallja, hogy a repetitív zene hatása alatt, annak inspirálásá- ra alkot. Képein, melynek címe is ismétlődik, csupán számok különböztetik meg őket, a motívumok egymásutánisága, a dinamikus lüktetés az, ami létrehozza a néző élményét. A mű akkor jó, ha a mű struktúráján belüli visszatérések erősítik a kifejezés erejét a ritmus segítségével. Ha elálmosít, akkor nem sikerül a kísérlet — vallja a művész. Csetneki József képcímei is árulkodnak. Sárkányszem I—III., Ülök az asztaltrónon, Medúza, A látható I—III., Tölcsérmosoly, Örvény stb. Irányítani szándékozik a néző gondolatát, és ehhez segítségül hívja a színek, a formák, néha magától alakuló struktúráját. Ahol a szándék és a végeredmény egybeesik, létrejön a reve- latív pillanat; elméletileg végte-' len számban. Ugyanis a legjobb düreri metszetek is csak korlátozott mennyiségben jelenhettek meg, noha feladatuk a mű népszerűsítése lett volna a kezdetekben és ezenközben létrejött egy markáns művészeti kifejezésforma. A számítógépes grafika még nem rendelkezik ilyen egyedi jegyekkel, de művelői, mint Balogh István és Csetneki József az úttörők nehézségeit vállalják, s ha egy képük előtt egy percnél több időt tölt el a látogató, akkor a mű már figyelemre méltónak mondható. Füst Milánnal együtt vallják, amit a kínaiak is: .... hogy egyetlen kép annyit ér, mint tízezer szó...” A bátori ütősök koncertje A zenekar mindig képes felmutatni valami teljesen újat Babka József Nyíregyháza, Nyírbátor — Már hagyománynak számít, hogy a Nyírbátori Ütőegyüttes a tanév végéhez közeledve önálló hangversennyel adnak számot éves munkájukról. Műsoruk két egymástól elkülönülő stílus keveredéséből állt össze. Örökzöld dallamok között huszadik századi magyar és külföldi szerzők modern alkotásaiból. Zempléni László Zenés utazás és Erdélyi táncok, valamint Váray László Afrikai képek című művei repertoárdarabjai az együttesnek. Mindig felmutatnak valami teljesen újat, így most először hangzott el Siegfried Fink Plaisanteria című, négytételes, nagyszabású ciklusa. Rendkívül érdekes alkotás, a sejtelmes, misztikus indításoktól a ritmusok harsány tobzódásáig minden megtalálható benne. A nagy apparátus Kozma László művészeti vezető vezényletével minden elfogódottság nélkül, igényesen, bravúros technikával mutatta be az igen nehéz művet. A Nyírbátori Ütőegyüttes Biztos, hogy műsorra tűzik máskor is ezt a művet. Az est nagyszámú lelkes közönségét is magával ragadta az előadás, olyan ünneplésben részesítette az együttest, hogy három ráadást kellett adni. Kozma László művészeti vezeAmatőr felvétel tő nagy érdeme a magas színvonal mellett, hogy 15 fős, főleg fiúkból álló csapatot össze tudja tartani. A siker mögött komoly munka van, mind egyéni, mind közös gyakorlás; ez formálja összetartó közösséggé a faitalokat. Helyesírásbajnok Nyíregyháza (KM) — A szakmunkástanulók közismereti tantárgyi versenyét az idén is megrendezték országszerte. A megyénkben megméretés egyik továbbjutója a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszer-ipari Szakközépiskola és Szakiskola pékcukrász szakos — 4. osztályos — tanulója, Betléri Erika volt. Az országos döntőt — 30 diák részvételével — Debrecenben bonyolították le. A jelölteknek írásbeli és szóbeli fordulón kellett számot adni nem kevés fel- készültséget igénylő tudásukról. — A magas színvonalú versenyben Erika első helyezést ért el — számolt be a sikerről a felkészítő tanár, Buda Barnáné. — Kiváló teljesítményéért ő kapta a „XXI. század szakképzéséért” elnevezésű alapítvány kuratóriumának különdíját is. Minya Károly Nyíregyháza — A hangulati tartalom része a szó jelentésének. Természetesen hangulatilag nagyrészt közömbösek kifejezéseink, ez az állandó használattal magyarázható, de nagyon sok szavunk kellemes vagy rossz hangulatot kelt. Például a kellemes hatás fakadhat a szó jelentéstartalmából (tavasz, szerelem, rózsa), valamint hangzásából is (bazsalikom, kandalló, cimbalom). A jelentéstartalom miatt rossz hangulatú szó hibás használata figyelhető meg a következő mondatban: „Már az élet külső jegyeiben is ott vannak a polgárosodás tünetei.” Tünete lehet a válságnak, betegségnek, valami rossz dolognak, de annak, amit el akarunk érni, ami célként lebeg ■ előttünk, s eredménynek tekinthető, így például a polgárosodásnak inkább a jele látható. A következő mondatban is hasonló a gond: „Megyeszerte új házak épültek. Nyíregyháza egyes részeire alig ismerek rá. Az új épületek, üzletházak gomba mód elszaporodtak.” Mint a szövegkörnyezetből is kiderül, korántsem baj, hogy sok ház épült, ellenkezőleg, örvendetes. Az el igekötő azonban azt sugallja, mintha ez káros, fölösleges dolog volna. íme még egy hasonló példa. Itt a mondat alkotójának a szószerkezet rosszalló, pejoratív mellékjelentése világos volt, azonban pontatlanul emlékezett rá: „Mindazonáltal ez a tény cseppet sem nyomott bélyeget az ünnepségre.” Természetesen a tény se nem posta, se nem hivatal, maradjunk az eredeti formánál: cseppet sem nyomta rá a bélyegét, azaz nem rontotta el az ünnepet. Végezetül egy idegen szó hibás használatára hadd hívjam fel a figyelmet. A toplista kifejezés elsősorban a slágerlista helyett használatos, de olvashattunk már gyógyszertoplistáról is, amelynek élén mellesleg most a Viagra áll. Tehát a szó a legjobbak a legkeresettebbek sorrendjét jelenti. Azonban kétes dicsőség a munkanélküliség toplistáját emlegetni, ez korántsem kedvező, főleg számunkra, melynek az elején tanyázunk. Az édes mostoha Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Irodalomtörténeti szenzáció, hogy Valachi Anna könyve „hőséül" választotta József Jolánt. Kötetében nemcsak a nagy költő testvérének önmagában is érdekes, fordulatos életét írta meg, hanem egy korszak történetét is. Mindezt körültekintő szaktudással, alapos anyagismeret birtokában, s élvezetesen, valóban lebilincselő olvasmányként tárja az olvasó elé. Egyszerre alkalmazza a lélektan tudományának és a lélektan írói lehetőségeinek eszköztárát, hogy minél teljesebbé tehesse a portrét. József Jolán, a Mama-helyettesből gyámanyává lett nővér sorsdöntő szerepet töltött be költőtestvér életében. Bízvást állíthatjuk: nélküle nem válhatott volna József Attila azzá, aki végül is lett. Hiszen eredendően a tehetséges és becsvágyó nővér személyes példája kínálta a csonka családban nevelkedő fiúcska számára azt a fajta, sorsa ellen lázadó, fölfelé törekvő, társadalmi korlátokat ledöntő, önmegvalósító magatartásmintát, amelyet előbb öszönösen követve, majd kritikusan vizsgálva mégiscsak a magáévá tett, az elvegyülés helyett, a kiválás útját választva. Természetesen a testvérek önállósulási és kitörési kísérletei — egyéniségük és társadalmi lehetőségeik különbözősége miatt — gyökeresen eltértek egymástól. (Valachi Anna József Jolán, az édes mostoha című könyvét a Papirusz Book Könyvkiadó jelentette meg.) Növendékkoncert Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola nagytermében ma este hat órától adnak koncertet az intézmény volt növendékei. Mint megtudtuk: a közönséget meglepetés is várja! Szavak „rossz hangulatban"