Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-26 / 120. szám

1999. május 26., szerda 4. oldal HÍREK □ Botanikus siker Az itt végzett munka elismeréseként 3 évre Boronkay Ferencnét a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Bota­nikus kertjének vezetőjét is beválasztotta ve­zetőségébe a Magyar Arborétumok és Bota­nikus Kertek Országos Szövetsége május 19- i közgyűlésén. □ Fogadóóra Tisza vas váriban Képes Lajos r. alezredes, a tiszavasvári rendőrkapi­tányság vezetője május 27-én 12 órától fo­gadóórát tart hivatali helyiségében. □ Nyílt koncert A zeneakadémiai mű­vészházaspár Falvai Sándor és Keveházi Gyöngyi is fellép a legkiválóbb növendékek­kel együtt azon a hangversenyen, amely ma, május 26-án 16.30-tól a nyíregyházi Ze­neiskolában zárja be a zongoratanárok to­vábbképzését. Több kedvezményt szeretnének Nyíregyháza (DM) — Elsősorban szerve­zeti kérdésekkel foglalkoztak, valamint a hadigondozási törvény módosítására tet­tek javaslatot a napokban tartott ülésükön a Magyar Hadigondozottak Országos Nem­zeti Szövetség megyei tagozatának elnök­sége. Mint azt dr. Nagy Miklós elnök elmond­ta: döntöttek, hogy igénybe veszik az „E- Misszió” által felajánlott Nyíregyháza, Sza­badság tér 7. sz. II. emeleti irodahelyiségét. A tagozat a közelgő, országos elnökségi ülés elé — a hadigondozási törvénnyel kapcsolatban — több ajánlást is tett. Első­sorban az alanyi jogosultságok újrafogal­mazását indítványozták. így többek között szeretnék elérni, hogy a hadigondozottak telefonbekötési díját térítsék vissza, ruha­támogatásban részesüljenek, ingyen hasz­nálhassák az autópályát, a gépkocsik köte­lező felelőség-biztosítását az állam fedezze, a kábeltévék szolgáltatásaiból, alapítványi támogatásból a közszolgálati televíziók műsorát ingyen kapják meg stb. Az elnök megerősítette, hogy az ügyfél- szolgálatot —- ahova várják az hadigondo­zottakat — továbbra is minden hó első szerdáján tartják, Nyíregyházán, a Luther u. 3. szám alatt. Nyugdíjasoknak Nyíregyháza (KM) — K. É. - Milyen mó­dosításokra kerülhet sor a nyugdíjtörvény­ben, müyen célokat és elképzeléseket tar­talmaz az egészségügy és a gyógyszerellá­tás napirenden lévő reformja, mire számít­hatnak a nyugdíjasok? Mindezekre, s még számos érdekes kérdésre kaphatnak vá­laszt azon a tanácskozáson, amely május 28-án délelőtt fél 11-kor Nyíregyházán, a szakszervezeti székház előadótermében lesz. A konferencia előtt és után a Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság munkatársai egyé­ni problémákra, konkrét kérdésekre is vá­laszt adnak. Zsírfoltos belváros Kovács Éva _________________________________________ A. Zrínyi Ilona utca a város szíve. A szi­gorúan vett belváros része, ahol nemcsak városlakók, de idegenek, turisták is szép számban fordulnak meg. Ezért is tarthat­juk megdöbbentőnek, hogy az egyik belvá­rosi bolt ajtaja rendszeresen zsírfoltos, ko­szos, rendetlen képet mutat. Ha élethűen akarunk fogalmazni, ki kell mondanunk: az elegáns bolt bejárata bizony mocskos. Mint kiderül, nem azért, mert nem taka­rítják a környéket. Alig hittem a fülem­nek, amikor meghallottam, a bolt ellen, pontosabban tulajdonosa ellen irányul a küzdelem: (eddig) ismeretlen tettes(ek) éj­jelente zsíros levet, mosogatóvizet, elhasz­nált olajat öntenek a boltbejárat elé, amit azután alig lehet eltakarítani, láthatatlan­ná tenni. A dolog, a szennyezés hetek óta tart, s bár sokan figyelik, nem látnak változást. Nem tudom, mi a szándékos szennyezés valódi oka. Csak azt tudom, hogy nemcsak egyéni bosszút áll, hanem környezetet is szennyez, aki ezt teszi. Fejlesztés, deficites költségvetéssel Nagy földmoz(gat)ások kilátásban • Csatorna, orvosi rendelő, kastély, falusi turizmus A szerző felvétele Napkor (KM - Gy. L.) — Hu­szonhárommillió forint hi­ánnyal fogadták el az idei költségvetést Napkoron. Ab­ban reménykednek, hogy „önhikis" pályázatuk kiegé­szítő támogatást kap. Az intézmények további raciona­lizálása lekerült a napirendről, mert azok — ahogy Nagyné Ri- czu Erzsébet mondja — már most is minimális létszámmal működ­nek. Az önkormányzat az idén 58 millió forintot költ szociális fela­datokra. Azaz az éves költségve­tésnek mintegy 25 százalékát. Ebből a két legnagyobb tétel a jö­vedelempótló (jelenleg 98-an van­nak) és a gyermekvédelmi támo­gatás (220 családban 650 gyer­mek jogosult). Ez utóbbi mint­egy húszmillió forintot tesz ki. A deficites költségvetés nagy­jából meghatározza a fejlesztési lehetőségeket, hiszen csak olyan beruházásra kérhetnek állami támogatást, amihez saját erővel is rendelkeznek. Napkornak égetően szüksége van egy orvosi rendelőre és la­kásra a faluközpontban. Ugyanis a két háziorvosi körzet közül az egyik ideiglenes jelleggel a fa­luházban „működik”. A hozzáve­tőleg harmincmilliós beruházást azonban csak akkor tudják meg­valósítani, ha nyer a Területfej­lesztési Tanácshoz benyújtott pályázatuk. A saját erőt ehhez a gázközmúvagyon értékesítésé­ből kapott pénzből biztosítják. A kastély, a háttérben az új iskola Sikeres pályázat esetén, még az idén hozzálátnának a kivitele­zéshez. A legnagyobb „falat”, kétség­telen, a szennyvízberuházás, me­lyet Apaggyal és Nyírtéttel közö­sen terveznek megvalósítani Napkor gesztorságával. Pályáza­tukat céltámogatásra benyújtot­ták. Ha nyernek, további pályá­zati lehetőségek kihasználásával szeretnék elérni, hogy minél ki­sebb terhet rójanak a lakosság­ra. A szennyvízberuházás ugyanis nem olcsó mulatság: a tisztítótelep 191 millióba, a csa­tornahálózat kiépítése pedig mintegy kétmilliárd forintba ke­rül. Az egykori kastély épületét — melyben az általános iskola né­hány osztálya jár — szeretnék eredeti állapotába visszaállítani úgy, hogy jelenlegi funkcióját megtartaná. A Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériumának kastélyprogramjára nyújtottak be pályázatot. Néhány éve hozták létre — az önkormányzat és lokálpatrióta magánszemélyek — a Napkorért Alapítványt, melynek egyik fon­tos célja, hogy fellendítse a tele­pülésen a falusi turizmust, s ezen belül is a lovasturizmust. A civil szervezetnek köszönhetően egy holland alapítvány jelentős támogatást nyújtott az idősek otthonának létrehozásában. ARCKÉP Aranyosiné Kovács Mária némettanár Tiszavasvári (KM — Sz. J.) — Természetesen — hangzott a válasz arra a kérdésemre, hogy két gyermeke is németet ta­nul-e. A tanárnő, noha a megye- székhelyen lakik, harmadik éve Tiszavasváriban, a Váci Mihály Gimnáziumban dolgo­zik. Nem fárasztó az utazgatás, de még ha az is lenne, akkor is kárpótolja őt a munka, a diá­kok szeretete. Derűs, munkabí­ró alkat. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint ambíciói. Eredetüeg orosz-testnevelés szakos a ta­nárnő, de aztán elvégezte a fő­iskolán a német nyelvtanári szakot, s jelenleg már a Kos­suth Lajos Tudományegyete­men „gyűri” a nyelvet. Aranyosiné Kovács Mária A szerző felvétele Második alkalommal tölt el augusztus közepén egy hetet 25 fős csoport élén Reichenbach- ban. Leendő elsősök és már el­ballagott gyerekek is utaznak velük. Nagy része van abban, hogy az idén speciális német tagozatos osztály is indult a gi- miben — ő az osztályfőnökük. Heti nyolc órában gyakorolják a nyelvet, mely egyre népsze­rűbb — s nemcsak azért, mert már hétéves hagyománya van — a helybéli fiatalokon kívül a környékről bejárók körében is. Egyre többen választják érett­ségi tárgynak, s mind bátrab­ban és eredményesebben nyelvvizsgáznak. A németországi Reichen­bach jó partnernek bizonyult, s kiváló tere lett a nyelvi praxis megszerzésének. S aki már ta­pasztalta, csak az tudja, mennyivel több tudást, készsé­get jelent az eredeti nyelvi és kulturális környezetben, kor­társak társaságában szerzett kommunikációs rutin és maga- biztosság, mint a száraz tan­könyvi szövegek. S ez igaz még akkor is, ha a tanárnő igyek­szik mind a 45 percet németül kitölteni. Máris nagyon készül a csoport az utazásra. Nekünk nincs is más dolgunk, mint stí­lusosan'németül jó utat kíván­ni: Gute Reise! Tanácskozás az évfordulón Nyíregyháza (KM) K. É. - Fennállásának századik év­fordulóját ünnepli ebben az évben a Megyei Jósa And­rás Kórház. Ebből a neveze­tes alkalomból tartanak mi­nőségügyi szakmai tapasz­talatcserét, tudományos ta­nácskozást május 26-án dél­előtt fél 11-től a kórház se­bészeti tömbjében. Az ország minden pontjá­ról érkező vendégek első­sorban a minőségpolitiká­ról, a gyógyító-megelőző el­látás minőségi biztosításá­ról, a humán erőforrás hasznosításáról, a finanszí­rozás aktuális kérdéseiről hallhatnak előadásokat. A tanácskozás ezután szekcióüléseken folytató­dik, amelyeket az intéz­mény különböző osztálya­in a nyíregyházi szakem­berek elnökletével tartanak meg. Megélhetési turizmus Szabó Bálint határőr főtörzs­őrmesternek van mit csinálnia a csengersimai magyar-román határátkelőhelyen. A bevásárló-, üzemanyag-, azaz megélhetési turizmus változó, napi 2500-6000 átkelést produkál Balázs Attila felvétele Vaja-Nyíregyháza (DM) — A médiákban szenzációként emlegetett vajai halpusztu­lásról a megyei horgász szö­vetség ülésén a küldöttek tájékoztatást kaptak a na­pokban. Az üggyel kapcsolatban dr. Ma- leczky Imre elnök elmondta: leg­utóbb a vajai idősek klubjának tagjai nehezményezték a hal- pusztulást, s arra is utaltak, hogy ők szeretnének a tó ,jó gazdái” lenni. Sajnos, az ország­ban sok helyen, így például a la­kiteleki holtágnál is több mint kétmülió forint értékű kárról számoltak be. Az okok között a több évtizede nem észlelt rendkí­vüli időjárást említik. Az elpusztult halak az egyesü­let tulajdonában álltak, s nem a lakosságot vagy az önkormány­zatot érte kár. A Szatmárvidéki HE eddig több mint 1,5 millió, de a továbbiakban még 2,5 millió fo­rint értékben kívánja pótolni az őshonos halakat a tóban. A tó a 3-as számú főfolyás egyik tározó­ja, s harmadfokú volt a belvízvé­delmi készültség rajta. A tó zsi­liprendszerét januárban meg kellett nyitni a vízügyi igazgató­ságnak. Ennek következtében a bemosódó vízszennyezés, vala­mint a vízszintcsökkenés a jég alatti átfolyás következtében a gázok felszabadulását és oxigén­hiányt idézett elő. — Tény, a jeget többször lékel­ték a horgászok, de tudvalévő, amikor leesett a hatalmas hó, nem lehetett megközelíteni a ta­vat. Később az olvadó jég életve­szélyessé vált, s azért nem lehe­tett rámenni. Az egyesületnél több mint ezer horgász segít a károk helyreállításában. Végeze­tül Maleczky Imre elmondta: össze kellene fogni a környezet­védelem és a jószándékú lakos­ság érdekében, de jelenleg mást tapasztalunk. A 75 hektáros tó három önkormányzat (Őr, Kán- torjánosi, Vaja) területén talál­ható. Mindezek ellenére bízom benne, az érintettek nem egymás ellen, hanem együtt dolgoznak majd a természet megóvásáért. ■ ■ u mm m ww m m mm m * m Halolo: az időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents