Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
1999. május 21., péntek 5. oldal HÍREK □ Véradókat várnak A vért adni szándékozó önkénteseket ma Nyírbátorban 8-14 óra között az Egészségügyi Központ és Gyermektanácsadóba várják, hogy segíthessenek a rászorulókon. A nyíregyházi, a kisvárdai és a fehérgyarmati véradóállomásokon is jelentkezhetnek délelőtt a véradók. □ Nyílt koncert A zeneiskolai zongoratanárok továbbképzését közösen rendezte a Megyei Pedagógiai Intézet és a nyíregyházi zeneiskola. A május 26-ai zárónapon, délután fél öttől a Budapesti Zeneakadémia művészházaspárja, Falvai Sándor és Keveházi Gyöngyi, valamint a zeneiskola növendékei adnak koncertet a zeneiskola nagytermében. □ Családi nap Pünkösd másodnapján, hétfőn egyházközségi családi napot tartanak a sóstói Tókuckóban. Reggel fél kilenctől lehet jelentkezni a különféle versenyekre. Az ebéd, a bográcsban főtt babgulyás ingyenes, csak tányért, kanalat és kenyeret kell vinni. Kiállítás a Lurdyban Nyíregyháza (KM) — Ezredvégi kiállítások címmel rendezvénysorozat kezdődik a fővárosi Lurdy Galériában. Az első tárlat megnyitó ünnepségét május 21-én, vagyis ma este hatkor tartják. A három kiállító művész közül az egyik a nyíregyházi Kerekes Elek. A többiek: Gránitz Tamás és Verebes György. Megnyitó beszédet Hubay Miklós író, a Magyar Pen Club elnöke mond, közreműködnek: Bubik István színművész és barátai. Aki az elkövetkező egy hónapban Budapesten jár és kíváncsi a kiállításra, a Lurdy Házban tekintheti meg, a Könyves Kálmán körút. 12-14. szám alatt (első emelet 88.). Forgácsoló oktató Szabó Sándor gépi forgácsoló több mint három évtizede dolgozik szakmájában. Gyakorlati oktatóként tanulókkal foglalkozik a Tiszavasvári Vásárhelyi Pál Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben Elek Emil felvétele .............................................................................. »I ............................................ Vasvillával szúrt Dögé, Fehérgyarmat, Nyírbátor, Nyíregyháza (KM - F. A.) — Súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség égy 72 éves dögéi férfi ellen. Az idős ember vitába keveredett egy falubeli férfival, akire egy vasvillával támadt és a bal combján megszúrta. Ismeretlen tettesek szerda reggelre betörtek egy fehérgyarmati büfébe és az ott lévő pénznyerő automatát felfeszítették. A masinákból 240 ezer forint készpénzt elvittek. Kerékpártolvajok jártak Nyírbátorban az egyik lakás közös helyiségében. Onnan 2 biciklit vittek el. A kár 77 ezer forint. Hasonló bűncselekmény történt Nyíregyházán, a Korányi Frigyes utcában is. Az egyik lakás pincéjéből 2 kerékpárt, gázpalackot és szerszámokat cipeltek el. A kár 100 ezer forint. A nyíregyházi rendőrkapitányság betörési alosztálya eljárást folytat lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy 22 és 27 éves tiszavasvári és egy 28 éves nagycser- keszi férfi ellen. A trió május 18-án hajnalban betört egy nyíregyházi presszóba, onnan cigarettát és váltópénzt vittek el. A két tiszavasvári gyanúsítottat őrizetbe vették. Vandál pusztító járt szerda délután Nyíregyházán, a Dohány utcában, az ott parkoló személygépkocsit egy baseball ütővel alaposan összetörte. A becsült kár 250 ezer forint. Japán legjobb kórusait vezényelte Itthon soha nem tapasztalt elszántsággal és akarattal készültek a koncertre Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — Szinte már hazajár Japánba Szabó Dénes karnagy, hiszen szerda éjjel immár hetedik alkalommal tért haza élményekben gazdagon a felkelő nap országából. Mint már lapunkban is beszámoltunk róla, a neves szakembert harmadik alkalommal hívták meg a Tokyo Cantat elnevezésű kurzusra előadónak. A május 8. és 18. között megrendezett képzésen egy svájci és egy francia karnaggyal együtt foglalkozhatott Japán legjobb kórusaival. A kórusok magyar szerzők műveinek a megtanítását kérték tőle, így elsősorban Petrovics, Kocsár, Kodály műveit tanulták Szabó Dénes irányításával, hogy majd a záró gála hangversenyen be is mutathassák a tudásukat. — A japán együttesek nagyon akarták, hogy ez a gálakoncert jól sikerüljön. Itthon soha nem tapasztalt elszántsággal készültek a koncertre. A lelkesedésnek meg is lett a gyümölcse, hiszen szépen megszólaltak a magyar szerzők művei — nyüatkozta lapunknak a Liszt-díjas karnagy, akit Tokió mellett Curuóka vákörében Szabó Dénes japán kórustagok rosban is vendégül láttak. Curuóka városában fogadott a polgár- mester, majd a település öt legjobb énekkarával foglalkoztam. A japán énekkarok számára presztízskérdés az országos kórusversenyen a minél jobb szereplés, ezért az erre való felkészülésben segítettem az ottani művészeti együtteseket. Hamarosan visszatérek Curuókába, ugyanis a Cantemus Gyermek- kórus a nyári turnéja alkalmával ebben a városban is fellép. A Amatőr felvétel szakmai munka mellett ennek az utazásnak p.z előkészületeivel is foglalkoztam, feltérképeztem a hangversenytermeket, s arról is tárgyaltam, hogyan lehetne bővíteni Nyíregyháza japán kapcsolatait. Nyitva tartás pünkösdkor Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Pünkösdkor (vasárnap és hétfőn is) az áruházak, üzletek nagy többsége zárva lesz. A megyeszékhely legtöbb ABC- áruháza zárva lesz vasárnap és Nyíregyháza (KM) — A pünkösdi ünnepi forgalom ideje alatt a személyszállító vonatok május 21-én, pénteken a hét utolsó munkanapjára, május 22-én, szombaton a szabadnapra, május 23-án, vasárnap a munkaszüneti napra, május 24-én, hétfőn a hét Nyíregyháza (KM - FA.) — A nyíregyházi rendőrkapitányság betörési alosztálya befejezett egy négytagú gépkocsifeltörő banda elleni nyomozást. Az ügyet vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. A részletekről Oszlánszki Géza őrnagy, alosztályvezető tájékoztatta lapunkat. A nyíregyházi büntetett előéletű csapat, B. Artur (22), N. Imre (25), valamint két fiatalkorú, H. Tibor (17) és K. Norbert (17) 1988 novemberétől a lebukásukig Nyíregyháza területén félszáz gépkocsifeltörést követett el. Leginkább a Kertközhétfőn. Ez vonatkozik a Július Csemege Meinl C+C áruházára, sőt, a nemrég megnyílt Metro Áruházra is. Hasonlóan zárva tartanak az ÁFÉSZ ABC-áruhá- zai is az egész megyében. Nyíregyházán viszont az újonnan megnyílt Billa áruházban első munkanapját megelőző napra, május 25-én, kedden pedig a hét első munkanapjára előírtak szerint közlekednek. Nem járnak a postavonatok május 23-án és 24-én. Kedvező időjárás esetén a Balatonra péntek délután, illetve a ben, Bocskai és Szent István utcák környékén portyáztak. A fiatalkorú K. Norbert által vezérelt csapat a gépkocsifeltöréseken kívül előszeretettel lopott kerékpárokat. Főleg az orvosi rendelőknél lévő kerékpártárolókban elhelyezett biciklik közül válogattak. A gépkocsikból ellopott értékeket és okmányokat, valamint a kerékpárokat a KGST-piacon értékesítették. Ennek során sikerült a rendőrségnek lebuktatni egy román állampolgárságú orgazdát is. Kirívóbb esetek közé tartozik, hogy a Tüzér utcában a beteg hozzátartozójukhoz kiérkező körzeti orvos gépkocsiját is felvasárnap 8-tól 15 óráig, hétfőn pedig hét órától este nyolcig vásárolhatnak, az Interspar ugyancsak nyitva tart: vasárnap 9- től 19-ig, hétfőn pedig 8-tól este 9-ig. A Lugas Áruház mindkét ünnepnapon 7-től 12 óráig lesz nyitva. kora esti órákban, szombaton és vasárnap, esetleg hétfőn a reggeli órákban induló, valamint a Balatonról május 24-én a délutáni, illetve az esti órákban érkező vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek. törték. Egy másik személygépkocsi kirámolásához éppen hozzáláttak, amikor észre vették, hogy a tulajdonos benne alszik, így a szándékukról letettek. A gépkocsifeltöréseknél bizonyos sértetti közrehatás is volt. Ugyanis csak azokat az autókat törték fel, amelyekben a tulajdonos jól látható helyen hagyta a táskát, magnót vagy éppen a mobiltelefont. A különítményre az alosztály összesen 93 rendbeli bűncselekményt bizonyított rá. Ezek gépkocsifeltörések, kerékpárlopások és okirattal való visszaélés. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban várják az ügy folytatását. Támogatás Búj, Dombrád, Nyírpilis (KM - Gy. L.) - Tavaly aránytalanul sokan kapták meg a súlyos mozgáskorlátozottaknak járó közlekedési támogatását: Bujon a lakosság 38 (!) százaléka, Dombrádon 26, Nyírpilisen pedig 28 százaléka. Bujon a tavalyi 950-nel szemben az idén 150-en jogosultak erre a támogatásra: közel kétmillió forintot fizet ki üyen címen (tavaly ez az összeg 10,5 millió volt) a polgármesteri hivatal — tudtuk meg Frank Sándor polgármestertől. Dombrádon haladékot kértek a felülvizsgálat miatt, a Harcsa Bertalan jegyzőtől kapott információ szerint ma telik le a benyújtás határideje. (Akárcsak Bujon, háziorvos-csere itt is volt.) Nyírpilisen is folyamatban van még a felülvizsgálat, és amíg nem zárul le, nem is foglalkoznak érdemben a témával. Kémikusok Egerben Nyíregyháza (KM - L. Gy) — A TIT kis kémikusainak népes tábora utazik május 21-én Egerbe, az országos kémiaverseny háromnapos döntőjére. A megmérettetésen megyénket Nedelka Tamás 7. osztályos tanuló (Danes Lajos Általános Iskola, Nagyecsed, tanára: Bíró Lajos), míg a nyolcadikosokat Jakab András (Vári Emil Általános Iskola, Kisvárda, tanára: Kovács Benjáminná), Borbély Árpád (Bem József Általános Iskola, Nyíregyháza, tanára: Kristonné Cseke Judit), Kovács István (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka, tanára: Kolozsvári Istvánná), Körösi József (Egyesített Általános Iskola, Kisvárda, tanára: Tóth Béla) képviseli. HIRDETÉS Neves, külföldi tulajdonú bank nyugállományban lévő vagy független, korábban pénzintézetnél vezető beosztást betöltő, ügyfélkapcsolatok terén nagy tapasztalatot szerzett kollégát keres a bank megyei képviseletének ellátására. Önéletrajzokat május végéig, az alábbi címre várunk: Tóth Ildikó, 1367 Budapest, Pf. 123 Üzletek Porcsalmán Az ezredfordulóra már beüzemel az a szolgáltatóházegyüttes, ami ABC-áruházat, műszaki üzletet, éttermet, fodrászatot és egy gazdaboltot foglal majd magában közel nyolcszáz négyzetméteren Porcsalmán m Hétvégi forgalom a MAV-nál Feltörték az orvos kocsiját Balázs Attila felvétele