Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
1999. május 15., szombat 17. oldal *¥ III. 21.-IV. 20. A szerencse bizony forgandó. Erre azonban ön is csak akkor jön rá igazából, amikor a saját bőrén tapasztalja, hogy a kerék nemcsak fent, hanem lent is megállhat. £*IV. 21.-V. 20. Ritkán engedheti meg magának, hogy olyan önfeledten szórakozhasson, mint most. Használja is ki ezt az alkalmat, illetve lehetőséget, s ne gondoljon semmi másra. H V. 21. -VI. 21. Árulja el másnak is, mi a titka annak, hogy ön mostanában ennyire sikeres. Arra azonban ügyeljen, hogy csak olyat avasson a bizalmába, aki nem él vele vissza. >€ VI. 22.-VII. 22. Úgy érzi, még csak most kezdi felfedezni az élet nyújtotta szépségeket. Eddig mintha félig csukott szemmel közlekedett volna a világban, de most valaki kinyitotta a szemét. ««VII. 23.-Vili. 23. Az idő sok mindent megold, sok mindenre szolgáltat gyógyírt. Még olyan problémára is megoldást hozhat, amiről úgy érzi, soha nem lábal ki belőle. & Vili. 24. - IX. 23. Az ismeretlentől eddig mindig félt, most azonban szinte kíváncsian várja, mi fog történni. Jól teszi, mert az elkövetkező időszakban sok kellemes meglepetésben lehet része. ti IX. 24. - X. 23. Az élet az ön részére most sok széppel és jóval kecsegtet. Olyannal is, amelyet nem is akar elfogadni. Ne legyen ennyire hitetlen, örüljön inkább az adományoknak. MfcX. 24.-XI. 22. Nehéz korszak előtt áll, de talpraesett, ügyes és főleg merész természete átsegíti minden gondon. Ezután már csak jó következhet. á^XI. 23.-XII. 21. Gyanakvással fogad minden új kezdeményezést, bárkitől jöjjön is az. Nem lenne szabad ennyire mereven elzárkóznia mindentől, mert lényeges változások várhatnak önre. ti XII. 22. - I. 20. Elveszettnek hitt valamit, s már le is mondott teljesen róla, amikor egy váratlan fordulattal ismét megkaparinthatja. Most már aztán jobban vigyázzon az értékeire! tít 1.21.- II. 20. Az élet az ön számára most olyan, mint egy csodálatos kirándulás. Valóban az, egy érdekes és szép kirándulás a jövőbe, s talán egy életre szól majd. S II. 21. - III. 20. Szinte el sem akarja hinni, hogy mindez önnel történik. Felpörgetett események, híres emberek társasága, s nem utolsó sorban hatalmas önbizalom, ami övezi, körülveszi. Csökkennek a primőrárak Nyíregyháza (KM) — A fejes saláta darabja 40-80, a fehérpaprikáé 30-60 forint, a paradicsom 400. A sárgarépa kilója 200-250, az új: 100-150/cs., a petrezselyemgyökér kilója 150-200, az új csomagja 80- 150, a petrezselyemlevél csomagja 20-30 forint, a zeller 200/kilogramm, a karalábé kilója 50-100, az új darabja 30-80. A krumpli kilója 40-60 forint, az új 200-250, a vöröshagyma 50-80, a lilahagyma 100-150 forint. Az újhagyma csomagja 30-50 forint, a póré darabja 100 forint. A tojás darabja 8-10 forint, a káposzta kilója 60-80 forint, az újkáposzta 150-200, a savanyú káposzta 100-120, a cékla 50-60, a karfiol 300 forintba kerül. A hónaposretek csomagja 30-80 forint. A fehér szemesbab 200-300, a tarka 200-300 forint. Almát 50-130 forintért kínálnak a piacon. A tyúk darabja 600-900, a csirke párja 500-800, a pecsenyekacsa 900-1000, a liba 2000-2500, a naposliba 300, a gyöngytyúk 800-900, a kakas 900-1200 forint. SEGÉLY ............ ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Május 10-től 17-ig Nyíregyházán a Korona gyógyszertár (Szabadság tér 1.) tart ügyeletet. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/311-365 Éjjel-nappal hívható a MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 088 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198 A hibabejelentő: 03 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111- es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/311-565 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelen- • tő: 310-456. Szennyvíztelep, hiba- bejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 420-623 Erősen felhős idő várható. Nap közben folymatosan lesznek felhőátvonulások; esőre, záporra, helyenként zivatarra lehet számítani. A hőmérséklet értékei reggel 7,12, kora délután 17, 22 fok körül alakulnak. UTRAVALO ÚTRAVALÓ O Nyíregyháza bevezető szakaszán a 4. sz. főút 270+300-270+800 kilométer szakasz között a METRO Áruház, Nyíregyháza kivezető szakaszán a 277+400-277+800 kilométer-szelvénye között a TESCO Áruház járulékos beruházásai miatt útszűkületre, sebességkorlátozásra kell számítani. © Tiszadobon kompjárat közlekedik a Tiszán. Teherbírása 15 tonna. Péntek óta a pontonhíd is üzemel © Nyíregyháza 4. sz. főút átkelési szakaszán kézi és gépi útburkolati jelek festése van folyamatban mely a munkaszüneti napokon is folytatódik, ezért kisebb forgalomkorlátozásra kell számítani. O A 3821 sz. Rakamaz-Balsa-Nagyhalász összekötő út Balsa és Gávavencseliő között kb. 300 fm. hosz- szon burkolatsüllyedés miatt csak félpályaszélességben járható. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza. © A 41 számú főút 5+400-16+400 kilométeres szakasz (Oros-Apagy) és 34+500-50+900 kilométer-szelvények között (Rohod-Vásárosnamény) sebességkorlátozás, útszűkület, előzési tilalom van érvényben. ® Vitka község átkelési szakaszán a 4117-4119 sz. ök. u. csomópontjának korszerűsítési munkálatai lassítják a közúti forgalmat. A Nap kel: 5 óra 08 perckor, nyugszik: 20 óra 14 perckor. A Hold kel: 5 óra 30 perckor, nyugszik: 20 óra 06 perckor. ZSÓFIA, SZONJA A Zsófia egyik legszebb, történelmi hangulatokat ébresztő női nevünk. Kár, hogy manapság nem túl divatos, jóllehet a sok idegen keresztnév között „elférne". A Szonja (Szonya) szlá- vos hangzásával fogja meg az embert. További névnapok; Cézár, Dionizia, Döniz, Fürtike, Izidor, Izóra, Izsák, János, Jolán, Konstancia, Médea, Rupert. I ÉVFORDULÓ PIERRE CURIE A Nobel-díjas, francia fizikus száznegyven éve született. A magas, tudományos elismerést 1903-ban kapta megosztva feleségével Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerel francia fizikussal az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásában szerzett nagy érdemeiért. Jelentős eredményeket ért el a radioaktivitással kapcsolatos kutatások területén. Feleségével együtt ő fedezte fel a po- lóniumot és a rádiumot. 1999. május 16., vasárnap 6.30 Gazdaképző 7.00 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete 7.05 Kék egér. Magyar rajzfilmsorozat 7.15 Pom-Pom meséi (ism.) 7.25 Magyar népmesék (ism.) 7.30 Minimanók. Angol rajzfilmsorozat, 7.45 Motosz- ka (ism.) 8.05 Zenegér. Játékos élő műsor 8.20 Agyűszűnyi erdő lakói. Angol rajzfilmsorozat (ism.) 8.45 Kisokos 9.05 Zenelánc. Gershwin: Kék rapszódia 9.25 Magyarok a világ csataterein 10.00 Tévémagiszter 11.00 Zenebutik-Zenehíd 12.10 Szerencsepercek 12.35 Nótayó a Tanne étteremből (ism.) 12.50 Gazdatévé 13.20 Örömhír. A református egyház műsora 13.45 TS -Forma-1 Monacói Nagydíj 16.00 Bolygónk portréja. Angol dokumentumfilm 16.50 Úton 17.20 Helló, világ! 18.05 Önök kérték! 19.00 A Hét 20.00 Hofi újra! Tiszta őrültekháza (ism.) 20.45 TS 21.00 Színházról színházra Veszprémi Petőfi Színház ________ 22.35 Mustra 23.00 A Muzsikás együttes a Zeneakadémián 23.40-0.1511 után Heltai Péter műsora • J 7.30 Kánon 8.00 Tudóra-felsőfok. A tudás és tudomány órái 10.00 Gyerekeknek. Benne: 10.00 Útravaló; 10.30 Csodagyerekek '9411.00 TS - Magyarország-Né- metország Férfi kézilabda-mérkőzés 13.00 Aranyfüst, avagy mit üzen a múlt? 14.00 Szemlátomást 14.30 Izraeli filmművészet 15.30 Déry Tibor: A téglafal mögött Tévéfilm 16.30 Pillanatfelvétel. A téglafal mögött 17.00 Delta 200017.30 A múzsa csókja Kassák Lajosné Simon Jolán. Irodalmi dokumentumjáték _________________ 18.00 Szívtipró gimi Ausztrál tévéfilmsorozat, 136. rész 18.45 Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat, 39/33. rész 19.00 Hattyúk tava Angol balettfilm 21.05 TS __ 21.50 Századfordító magyarok Mr. Sárospatak (Újszászy Kálmán-portré) ________________________________ 22.50 MM Gyurkovics Tibor ______ 22.55 Universitas 23.25 Napbúcsúztató « _____^ Wái Ül......—I 5.30 Hírek 5.35 Váltó (ism.) 6.05 Protestáns világ (ism.) 6.20 Héthatár (ism.) 6.50 Postabontás (ism.) 7.05 Reggeli muzsika 7.15 A varázsvödör 7.25 Nils Hol- gersson csodálatos utazása a vadludakka (ism.) 7.50 A kisvakond: A kisvakond az állatkertben 8.00 Hej, hej, helyesírás! (ism.) 8.10 Miénk a tér (ism.) 9.10 A XX. század zenéje 10.05 A Habsburgok - Egy európai családtörténet 10.58 Híres festmények 11.00 Forrásvidék 11.30 Huszárik néni. Dokumentumfilm 11.40 Mesék és legendák a Louvre-ból. Francia animációs film 11.55 Vers 12.10 Helikon. Könyvjelző (ism.) 12.25 Pepita kabát. Magyar játékfilm 13.50 Élőforrás 14.20 Emlékképek-Régi Híradók 14.50 Sportképek 17.00 Du- natáj 17.35 Mese ______________ 18.00 Heti Hírmondó 18.50 Híradó 19.15 Szegénylegények Magyar film ___________ 20.40 Stúdióbeszélgetés a korszakról 20.55 Magyar évszázadok 21.15 Stúaióbeszélgetés a korszakról 21.30 Telefónia __ 21.45 Stúdióbeszélgetés a korszakról 22.00 Arány János: A tölgyek alatt 22.05 Vasárnap esti koncert Mozart: Esz-dúr versenymű két zongo- rára és zenekarra KV 365 _________ 22.30 Hollónegyed Svéd játékfilm ______________ 0.10 Vers (ism.) ___má___J 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 10.00 Segítség, apa lettem! Amerikai vígjáték 11.45 Lacikonyha 12.10 Premier 12.35 Világjárók 13.05 Vadvilág 13.55 Kastélyszálló. Filmsorozat 14.50 MacGyver. Bűnügyi filmsorozat 15.35 Mission Impossible-Az akciócsoport. Angol akciófilm-sorozat 16.30 A szupercsapat. Kalandfilmsorozat 17.30 Xena. Fantasztikus sorozat ___ 18.30 Napló Közben: Tények 19.30 Szerencsekerék 20.00 Közkívánatra! 1„ Az alkusz nem alkuszik Amerikai akcióvígjáték 2., Lökött örökösök Angol vígjáték 3., Vásott szülők Vígjáték MTV 1, 13.45: Forma-1 kb. 22.00 Y-akták Sci-fi sorozat kb.22.30 Gól! Gél!! Gól!!! kb.23.30 Régi nyár Magyar zenés játék _________ 1.30 Vers éjfél után ______________I 6.30 Ez nem boszorkányság! Ismeretterjesztő filmsorozat 7.00 Kölyökklub 11.05 Csőrre töltve Rajzfilm-összeállítás Benne: Superman; Bolondos dallamok 11.30 Mágusok. Ausztrál-lengyel filmsorozat 12.00 Bors. Magyar filmsorozat 13.10 Szeszélyes természet 14.05 Bugs-A cég hullámhosszán. Angol filmsorozat 15.00 Knight Rider. Filmsorozat, 40.16.00 A három test- őr. Francia kalandfilm __________ 18.15 Kész átverés Kandi kamera 18.45 Híradó____________ 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Élő fegyver Amerikai akciófilm ___________ 21.40 Néma sötétség Amerikai film 23.15 Híradó 23.30 Országház 24.00 Szeszélyes természet Természettilm-sorozat, 6. (ism.) 0.50 Akták (ism.) Hä2_______I 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! II/20.7.00 Álmodik a nyomor. Vígjáték 8.30 Szerencsés fickók. Vígjáték 10.05 Babar - Újra az erdőben. Kanadai rajzfilm 10.30 Egyről a kettőre 124. Amerikai filmsorozat 10.55 Jó barátok 99. - A csókolózás. Filmsorozat 11.20 Dalok szárnyán. Romantikus életrajzi film. 13.25 Mama kurázsija. Tragikomédia 15.00 Camelot bűvös kardja. Rajzfilm 15.55 Nicsak, ki beszél még? Családi vígjáték_______________________ 17.15 Bármit megteszek Amerikai vígjáték ____________ 19.10 Melrose Place 201.- Tervezzünk családot! Amerikai tévéfilmsorozat ________ 20.00 Pénz beszél Amerikai akciővígjáték _________ 21.40 Féktelen Minnesota Romantikus vígjáték _______ 23.20 A kukorica gyermekei IV. Amerikai horrorfilm ________; 0.50 Mama kurázsija Tragikomédia ____________ 2.25 Minden jó, ha pénz a vége Lengyel thriller 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édesanyanyelvünk 8.30 MM - Magyar millennium 9.05 Világóra 10.04 Evangélikus istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 13.06 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a rádió? 15.04 Művészlemezek 16.04 30 éves a Rádiókabaré. 1981 17.00 Ami időnk. Közben: 18.00 Esti Krónika 19.30 Mese 19.40 Zsákai Ferenc nótáiból 20.04 Robert Heger karmester művészete 21.04 Magyar honvédsorsok 22.00 Késő esti Krónika 22.20 A tegnap hangversenyeiből 23.51 Richter: Hat darab kürtkvartettre 0.05 Totó 0.10 Himnusz URH: 6.00 Körzeti magazinok 9.00 Azonosa középhullámú műsorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora ?Hí'jn /euJjú I 6.00 Végre vasárnap! Közben: 7.45 Sport- reggel 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.05 Suli-só 10.00 Gordiusz magazin a múzeumok majálisáról 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Kalandozás a tükörben 13.48 A hangzó magyar évezred 14.18 Együtt a család 16.00 Poptarisznya kb. 17.08 Sporthírek 18.30 Sportösszefoglaló-Totó 20.04 Latin-amerikai klub 21.04 Klasszikus operettekből 22.16 Eszpresszó 23.00 Hírpercek23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... [ .....Bartók rádió 05.55 Rákóczi-induló 06.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Matávval! kb. 06.45 Kulturális lapszemle 07.00, 08.00. 10.00.12.04.14.00, 16.00. 18.00, kb. 20.20,21.50, 24.00 Hírek — Időjárás kb. 07.30 Rejtvény kb. 07.45 Kulturális hírek 08.03 Műsorismertetés 08.06 Peter Planyavszki játszik a bécsi Stephansdom orgonáján 09.05 Magyar operakarmesterek 10.03 Műsorismertetés 10.04 Új Zenei Újság 10.40 XVIII. századi muzsika húros hangszerekkel 11.05 Európa hangversenytermeiből. Közben: 12.08 Műsorismertetés 12.09 Versek 12.58 Hangok és visszhangok 13.08 Az MRT gyermekkórusa énekel 13.18 Bécsi szerzők kamarazenéjéből 14.04 Műsorismertetés 14.05 Bemutatjuk új kompaktlemezünket 15.00 Musica Sacra. Egyházzenei magazin 16.04 Műsorismertetés 16.05 Vivaldi: A négy évszak 16.49 A kamarazene kedvelőinek 18.04 Műsorismertetés 18.05 Szalon. Kulturális magazin 19.00 A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye Közben: 19.59 Hírek — Időjárás 20.03 Műsorismertetés 20.04 Versek 21.10 Összkiadás 22.04 Műsorismertetés 22.05 Zenei panoráma 22.34 Réti József operafelvételeiből 23.10 Impresszionista muzsika 00.10 Szózat 7.00 Top 13+1 — slágerlista a nézők szavazatai alapján, szavazni a Ke let-Magyaro rszág ban található szelvény beküldésével lehet 7.30 Action Man 26/14. Gyermek-fijúsági film 8.00 Derrick 3. Bűnügyi film 9.00 Szombat esti Klpkkoktél 11.00 Gábor diák. Magyar film 12.25 Képújság 17.00 Halló — telefonos kívánságműsor 18.30 Lelátó — sportműsor 20.35 Van aki betegen szereti. Francia film 22.00 Képújság Szamos TV 8.00 Hitélet 13.00 Hitélet 17.00 Szamos Hét 18.00 Szamos Sport 14.00 Kagyló. Zenei kívánságműsor — 7 nap hírei — Operett-gála a Móricz Zsig- mond Színházból — Film 5.55-9.00 Zenés reggeli újság 6.05 A héten történt 6.35 Gondoltál már arra? 6.55 Reklámblokk 7.00 Helyi hírek 7.05 Zenei kalendárium 7.30 Időjárás, útinformáció 7.35 Műhely 7.50 Részletes műsorismertetés 8.00 Helyi hírek 8 ,Ú5 Kézfogások találkozások a stúdióban. Tel: 410-603 9.00 Helyi hírek 9.05 Chaplinm kalapja 10.00 Helyi hírek 10.05 Vasárnapi show 12.00 Kossuth- krónika 12.45 Helyi hírek 13.00 Ügyeleti hírek, útinformációk 13.05 Magyarországról jövök 14.05 Zene 15.05 Zenés délutáni randevú 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok PB rádió Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás, névnapköszöntő 5.45 Közlekedési információk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismertetés 6.20 Közérdekű információk) Tudósítások 6.30 A Kelet- Magyarország lapszemléje 6.40 Kulturális információk6.55 Hírek, időjárás 7.05 Sportszelet — aktuális sportesemények 7.20 Feltárcsáztuk az ügyeleteket — Helyi útinformációk 7.30 Napi aktuális és közérdekű információk 8.55-10.55 Hírek 0.00-6.15 Lámpafénynél 4.00-5.00 Magnósoknak sztereóban 6.15-6.45 DL stúdió 6.45-9.00 Reggeli információs magazin 9.00-10.00 Rockkoktél 10.00-12.00 Szerkeszti a hallgató. Levélben és telefonon kért zenei felvételek kívánságműsora. Jonatán rádió Állandó műsorok: 23.00 BBC hírek, 20.00 Esti mese 12.00 Funky délután — Felföldi Oszkár 14.00 Röhögjön többet egészségéért Hadházi Lászlóval 16.00 Happy program Zsíros Sándorral 18.00 Kívánságműsor 19.00 Esti sport — Pál Szabolcs 20.00 Nosztalgia express — Kovács Tibor 22.00 Adrenalin Party — progresszív underground és house zene — Leslyevel A műsorváltoztatás jogát a televíziós és rádiós csatornák fenntartják, az ebből adódó eltérésekért elnézést kérünk. V j m / N Folyóink jellemző napi %, (jk) adatai: A TISZA Tiszabecs- I nél 12 cm, apadó. 30%. 10,4 fok; Vásárosnaménynál 1 194 cm, áradó, 37%, 13,0 fok; Záhony- ■ nál 107 cm, áradó, 40%, 13,0 fok; B Dom órádnál 270 cm, áradó, 43%, a fi vizhőmérséklet nincs jelezve. A SZA- I MOS Csengéméi 73 cm, áradó, 17%, I 12,6 fok. A KRASZNA Agerdőnél 184 I cm, áradó, 31%, 14,4 fok. A TÚR Garbóknál -35 cm, áradó, 14 cm, 15,2 fok.