Kelet-Magyarország, 1999. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-30 / 100. szám
1999. április 30., péntek 12. oldal Ugrás a boldogságba Ádám és Éva óta ilyen még nem volt! így hirdette egy amerikai rádió a házassági társasjátékát. Gyűrűtől a lakásig mindent remélhetett, aki beküldte az adatait, melyekből számítógéppel és csillagjós közreműködésével választották ki az összeillő párt. Kétszáz önjelöltje volt az ugrás a boldogságba játéknak. Végül is egy 23 esztendős manöken meg egy 25 éves üzletember lett a tudományosan megalapozott szerencse kegyeltje, akik egy órával az esküvőjük előtt még nem ismerték egymást. A rádió természetesen folyamatosan tudósított, a helyi lapok példányszáma emelkedett. Kilenc nap múlva egy fogtechnikus lánnyal megcsalta ifjú asszonyát a férj. A manöken-feleségről kiderült, hogy rendetlen és lusta. Három hónap után közölték, hogy elválnak. A rádió erről nem tudósított, a csillagjós ismeretlen helyre távozott. SLÁGERLISTA Hazaiak 1. UP: A Nap (1.) 2. V. I. P.: Keresem a lányt (2.) 3. Emberek: Forog a Föld (3.) 4. Jazz + Az: Csepp a tengerben (4.) 5. Bestiák: Fáj még, ha néha felhívsz (5.) 6. Kozmix: Kozmix a házban (7.) 7. UFO: Tarzan (9.) 8. Jazz + Az: Ma jól vagyok (10.) 9. Kerozin: Dá, dá, dá (-) 10. TNT: Lakatlan sziget (-) Külföldiek 1. Vengaboys: Boom Boom (1.) 2. Will Smith: Miami (8.) 3. 666: Paradox (9.) 4. Cher: Believe (2.) 5. Vengaboys: Up and Down (3.) 6. Modern Talking: You Are Not Alone (10.) 7. Touche: This Goodby (5.) 8. Mariah Carey & Whitney Houston: When you believe (6.) 9. Toy Box: Tarzan and Jane (-) 10. Emilia: Big big world (-) Magnókazettát nyert Kovács Beáta (Tisza- kóród), Nagy Nóra (Nyírmada), Varga Ildikó (Mátészalka). A Rocky üzlethálózat ajándékát Kiss Ildikó nyíregyházi olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket háromhárom hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: május 7. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. Tan-távlatok Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda összesítése szerint az elmúlt évhez képest idén mintegy 50 százalékkal többen jelentkeztek az egyetemek és főiskolák által meghirdetett távoktatási képzésre. Mintegy 140 ezer „A” típusú jelentkezési lap érkezett be a pályázóktól, ami 8,5 százalékkal több az előző évinél. A lazulás napjai a főiskolán Jobbnál jobb bulikkal tartották meg a bessenyeisek FŐHE ’99 programját Talán még most sem pihenték ki a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán április 25-28. között megtartott FŐHE ’99 fáradalmait a program legkitartóbb résztvevői. Táncolhattak a Pa-Dö-Dö, az Animal Canni- balls, a Quimby, a Blues Company, a Bikini együttes zenéjére, hogy csak a legismertebbeket említsük. Természetesen megmérkőztek a hallgatók pártjai is. Az éjszakákba nyúló koncertek nem kimondottan azok a vizsgaelőkészítő kurzusok voltak, de ennek is meg van a maga ideje. Az biztos: a „főhére” még akkor is jó lesz visszaemlékezni, amikor a saját gyerekeit, unokáit nevelgeti majd az ember. a pálma egyik levelét a Quimby együttes vitte el Most a buli ideje volt Martyn Péter felvételei Discoéjszakák a Júliában Aki még sohasem tette be a lábát a nagyhalászi Júlia Centrál Disco Bárba, javaslom: ne alkosson róla könnyelműen véleményt. Személyes tapasztalatok hiányában ugyanis hajlamos a földi halandó — kortól és nemtől függetlenül — besorolni ezt a kétségtelenül „amerikai” színvonalú, remek szórakozóhelyet a többi, átlagos vagy az alatti bulipálya közé. A halászi Júlia azonban egészen más! A keleti régió kétségtelenül legelegánsabb zenés-táncos terepe, ahol mindig történik valami szenzáció, ami lehet pl. női- és férfiszépségverseny, vodka- vagy whisky-party, menyaszszonyiruha- vagy fehérneműbemutató, táncverseny. Minden hétvégén alaposan felpörögnek az események, amiben a főnöknek, Albók Lászlónak és segítőinek óriási szerepük van. Ami persze a leglenyűgözőbb a dologban, nem más, mint a programszervezés és -lebonyolítás profizmusa. Az esti kapunyitástól kezdve a másnap hajnali zárásig pontosan, zavarmentesen zajlanak a folyamatok. Pedig óriási — gyakran a négyezres számot közelítő — tömegű közönséget — leginkább tizen- és huszonéves fiatalokat — kell jó hangulatban, rendben tartani, kiszolgálni, igényes műsorral ellátni. Az Júlia Centrál épületkomplexuma méreteivel is lenyűgözi az embert. A hatalmas tánc- placc, a különböző, beszélgetésre, pihenésre szolgáló helyiségek, a box-os elrendezés legapróbb részleteiben is jó ízlésről, nem hivalkodó, de meggyőző „gazdagságról” tanúskodik. A környezet magatartás- és viselkedésformáló hatása meglátszik az ide látogatók választékos öltözékén, egymás közötti kommunikációján. A diszkrét rendfenntartóknak nem sok dolguk akad; nincsenek részegek — holott az italkínálat bősége a legszomja- sabb vendégek képzeletét is meghaladja —, nincsenek drogkábultak, garázdák, verekedők. A „laza” udvariasság minden tekintetben érezhető: az idősebb korosztályhoz tartozókat az ifjú legények és hölgyek előreengedik a lépcsőn, a mindig tiszta mosdókban, „ütközés” esetén tudnak elnézést kérni. Ami pedig a pincérek dolgát illeti; első osztályú! Mind a bárpultoknál, mind az asztaloknál villámgyorsan dolgoznak; a mixerek keverik a varázslatos koktélokat, sorjázzák a márkás söröket, „rövideket”, egyebet. Na, és a műsorokban fellépő sztárvendégek! Szinte mindegyikük a legfelkapottabb csillag. Szűkebb pátriánk discói közül a Júliában lépett fel először pl. a Tátrai band, készséggel adott koncertet Charlie, teljes erőbedobással tombolt a Ces‘t la Vie, a Fresh, Auth Csilla, repesztett a Kozmix, a TNT, hogy csak néhányat említsünk a pazar névsorból. Szóval, ezt az egészet ki kell próbálni. Időt, fáradságot, némi pénzecskét nem kímélve: belerobogni — ezerrel — a halászi Centrálba, az éjszakai élet exkluzív labirintusába, (x) Koszi! Kedves lapot kaptunk a nyírbogáti Papp Edinától, akinek az alábbiak jutnak eszébe, ha az Ifiteret olvassa: I - Izgató F - Fantasztikus I - Imádnivaló T - Tökjó É - Érdekes R - Robbanékony Köszönjük az elismerést, igyekszünk a továbbiakban is ennek megfelelően szerkeszteni az oldalt. Tango E. Tango címmel megjelent Esze- nyi Enikő albuma. A megyénkből (Csengerből) elszármazott színművésznő hanghordozójának sajtóbemutatója május 3-án lesz Budapesten, a ZOOM Galéria Fashion Cafe-ban. CD-t sorsoltunk A múlt heti IFITÉR-ben ajánlottuk az Emergency House: EH 3 című albumot, és kértük, aki szeretné megnyerni a közelmúltban megjelent CD-t, írjon címünkre. Nos, a szerencse a sé- nyői Jakab Gábornak kedvezett. Nyereményét postán küldjük el. A Sziget Idén augusztus 4r-ll. között rendezik meg Közép-Európa legnagyobb zenei és kulturális fesztiválját, az óbudai Hajógyári szigeten. Hogy a mai fiatalság kívánalmainak megfeleljenek, egyre több, ifjabb munkatársat vonnak be a Pepsi Sziget szervezésébe. A fesztiválra meghívott külföldi zenekarok között szerepel a brit Faithless, a német Guano Apes. HIRDETÉS 1999. május elseje V-Tech D].: Roland Május 8., szombat HABPARTY TOUR ’99 Bacardy party Európa legnagyobb habgépével DJ: blush *317721/11 IwllPibW 1 AMm\4v,mM4riimá WßwWm kedd-csütörtök: FŐNAP LAZA MAP S-ujj JliMjilililJ Harrvaber-Gold Y/s/Y kcívézxí DISCO Szerda-péntek-szombat A belépőjegyek tombolát is tartalmaznak. (Sorsolás minden éjjel!) ■> Cím: I Nyíregyháza, Búza tér 6. Sam«>ber- Gold YY/r/< JÚLIA CENTRÁL ÚISCOBÁR NAGYHALÁSZ Május 1 -jén szombaton A LEGEK BULIJA AZ 5 ÉVES KO DANCE FACTORY SZENZÁCIÓS SZÜLINAPIMEGASHOW-JA A legszebb táncos lányok, a legjobb táncos fiúk, a leglátványosabb show-műsorokkal Az egyszeri és megismételhetetlen produkció csak a Júliában! Az est lege: 20 ÓRÁTÓL TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SMINKVARÁZSLAT: vendégeinknek díjtalan extrém, alkalmi smink-testfestészeti lehetőség Sztárvendég: SKYLAND Dj. Balogh Béla MINDEN HÉTVÉGÉN! CSAK NÁLUNK! Italparty-szolgálat az Ön kedvenc italaiból (Egyet fizet, kettőt kap: Napoleon Brandy, Jim Beam, Carolans, Ousoo, Gordons Gin, Finlandia...) Asztalfoglalás: 06-30/9387-742. Belépő: 500 Ft/fő. (Ingyenes buszjárat indul 20.45-kor Nyíregyházáról és Rakamaz-Tokajból, amely 5 órakor jön vissza.)-----------------*305907/1 K*011 bl 0----------------Május 1., szombat: DAVID Nyereményeső, játék, értékes ajándékok Május 8., szombat: ÁMOKFUTÓK DJ. SUDA Ajak, a 4-es főút mellett Belépő: 500 Ft. "• -314260/1Kl/ettoul Parttf Club Május 01., szombat VENDÉG: DJ. NAGY BÉLA Hangulathullám CUTTY SARIC WHISKY, QUZO NAPOLEON BRANDY, KAISER VODKA DURANGO KOKTÉL, TIA MARIA LIKŐR „Egyet fizet, kettőt kap” Ajándék tombola Díjtalan belépés Cím: 4501 Kemecse, Móricz Zs. u. 43. •317712/llC ________________K^ett» IFITEK _____ Nyíregyháza, István u. 7. 1999. május L, szombat Chip and Dale show Bombay’s gin party 1999. május 8., szombat / Amokfutók---------------- -316880/1K* ------------------