Kelet-Magyarország, 1999. április (56. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-21 / 92. szám

1999. április 21., szerda Kelet«» ORSZÁG, VILÁG 2. oldal HÍREK □ Göncz nem megy Göncz Árpád köztár­sasági elnök nem vesz részt a NATO hét vé­gi, washingtoni csúcstalálkozóján — közölte kedden Faragó András elnöki szóvivő. In­doklásként csak annyit mondott: Göncz Ár­pád a csúcs programjában bekövetkezett változás miatt nem vesz részt a NATO-talál- kozón. A szóvivő ugyanakkor megerősítette: Bili Clinton meghívására Göncz Árpád június 7. és 9. között hivatalos állami látogatást tesz az Egyesült Államokban. □ Bűnügyi igazgató Simicska Lajos, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke május I-jeí hatállyal Söllei Jánost, az APEH Szolnok Megyei Igazgatóságának elnökét nevezte ki az APEH bűnügyi igazgatójává. □ Rugóvá döntése Ibrahim Rugóvá ko­szovói albán vezető úgy döntött, hogy Ko­szovóban marad, ahol a gyökerei vannak — jelentette ki a Fakti című macedóniai albán lap keddi számában megjelent interjújában. □ Államföválasztás Az MSZP Országos Elnöksége támogatja a közvetlen államfővá­lasztással kapcsolatos népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtést, de az Alkotmány- bíróság ezzel összefüggő határozatának megszületéséig nem kezdi meg a gyűjtést. □ Segélyszállítmány A szlovák vámosok tizenkét órás várakozás után továbbenged­ték azt a kilenc gépkocsiból álló lengyel kon­vojt, amely humanitárius segélyszállítmány­nyal indult útnak Albánia felé. A szlovák szer­vek csak a lengyel külügyminisztérium köz­benjárására mondtak le arról, hogy vámleté­tet vessenek ki az elűzött koszovóiaknak szánt szállítmányra. Rekordidő alatt épült a TESCO Nyíregyháza (KM) — A telekkel és a be­rendezéssel együtt ötmilliárd forintos be­ruházásból, rekordidő alatt épült fel Nyír­egyházán a TESCO áruház. A műszaki áta­dás előtti bejárás az érintett szakhatósá­gok képviselőinek részvételével kedden volt. Pálya Károly beruházási menedzser­től megtudtuk: a cég nagyon elégedett a ki­vitelezőkkel — a fővállalkozó ugyan nem szabolcsi, de az alvállalkozók zöme nyír­egyházi —, pontos munkát végeztek. Nekik is köszönhető, hogy egyetlen határidőt sem kellett módosítani: dacára a csapadé­kos ősznek, a kemény télnek az október­ben kezdett építkezés május 4-én, a műsza­ki átadással be is fejeződik. Ilyen rövid idő alatt még nem épült fel TESCO áruház. A nyitás június 8-án lesz, s a cég illeté­kesei már tárgyalásokat folytatnak a Sza­bolcs-Volánnal annak érdekében, hogy he­lyi járatú busszal is megközelíthető legyen az üzlet. Ez abból a szempontból sem mel­lékes, hogy az itt alkalmazott ötszáz dolgo­zó eljusson munkahelyére. Ke!st«»llagyftrország Szaboics-Szatmár-Bereg megye független napilapja Az ilj Kelel olvasóinak is. Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Marik Sándor (társadalom), Mán László (sport), Elek Emil (fotó). Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. TeL/fax: (45) 415-95S. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketing vezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20-9589-906) A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. ____Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. kJ Lapunk eladott példányszámát I rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11) Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Négyszemközt Orbán és Torgyán (Folytatás az 1. oldalról) Budapest (MTI) — A kormány úgy döntött, hogy Magyaror­szág a közeljövőben nagykö­vetséget nyit Észtországban és Cipruson. A szóvivő elmondta: a tallini és nicosiai nyitással párhuzamosan megszűnik a phenjani külképvi­selet, valamint a drezdai és a fokvárosi főkonzultátus. Várhatóan a jövő héten lesz négyszemközti találkozó Orbán Viktor miniszterelnök és Tor­gyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter között — közölte Borókai Gábor. A föld­művelésügyi és vidékfejlesztési tárca vezetője a kormányülésen nem vett részt, az azt megelőző kormánykabinet-ülésen viszont jelen volt. — Nem tudom, mi volt a mi­niszter következő programja, de hogy bokros teendői voltak az bi­zonyos — válaszolta egy kérdés­re a szóvivő. Hozzáfűzte: Tor­gyán József felvetette, hogy mi­nél előbb összegezni kell az ár- és belvíz károkat. A szóvivő be­számolt arról, hogy a kormány várhatóan a jövő héten végleges összegekről is dönt a kárenyhí­téssel kapcsolatban. Ami a Ferencváros LITE mér­kőzés előtt és után történt, an­nak semmi köze a szurkolói ér­zelmekhez, ez huliganizmus, sza­bálysértés és törvénysértés — je­lentette ki Deutsch Tamás ifjúsá­gi és sportminiszter a sajtótájé­koztatón. Kifejtette: egyelőre a műszaki beléptetőrendszer hiá­nya akadályozza, hogy a rendza­varokat határozott, vagy határo­zatlan időre kitiltsák a sportese­ményekről. Borókai Gábor megfogalmazá­sa szerint a kormány továbbra is rendpárti, ez azonban nem jelen­ti azt, hogy akik hibát követnek el a rend fenntartása közben, azokat nem kell figyelmeztetni, felelősségre vonni. Parlamenti leszavazás Budapest (MTI) — Borókai Gábor kormányszóvivő sem megerősíteni, sem cá­folni nem kívánta kedden este a Magyar Rádió azon értesülését, miszerint Or­bán Viktor miniszterelnök a keddi kormányülésen ki­jelentette: ha a parlament­ben a miniszterek még egy­szer leszavazzák egymást, akkor levonja az érintettek­nél a személyi konzekvenci­ákat. — Vannak a kormány működésének belső szabá­lyai — tette hozzá a szóvi­vő. Az Országgyűlés április 13-i ülésén a Ház kétszer utasította el Deutsch Ta­más ifjúsági és sportminisz­ter, valamint egyszer Tor­gyán József földművelésü­gyi és vidékfejlesztési mi­niszter képviselői interpel­lációra adott válaszát. A Vi­lágosi Gábor és Wekler Fe­renc (SZDSZ) interpelláció­jára adott sportminiszteri válasz esetében Torgyán József is a nemmel szava­zók között volt. Miniszteri megbeszélés Budapest (MTI) — Okafogyottá vált a parlamenti vizsgálóbizott­ság felállítása a szombati FTC- ÚTE mérkőzés előtt történtek ki­vizsgálására, mivel ezt a felada­tot a belügyminiszter végzi el — nyilatkozta Torgyán József föld­művelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC elnöke kedden a Belügyminisztériumban újság­íróknak. A tárca vezetője elmondta: a Pintér Sándorral folytatott meg­beszélésen megállapodtak ab­ban, hogy a belügyminiszter vi­deófelvételről átnézi, és szakér­tőkkel megvizsgáltatja azokat a brutális rendőri cselekményeket (például egy földön fekvő ember rugdosása), amelyekre külön fel­hívta a figyelmét. Hamarosan olajembargó A Jugoszláviára nehezedő katonai nyomás fokozása lesz a téma Washington (MTI) — A NATO pénteken kezdődő washingtoni csúcsértekezletén Jugoszláviá­val szembeni újabb gazdasági til­tó rendszabályok, egyebek közt olajszállítási embargó elrendelé­sét fogják megvitatni — közölte kedden Madeleine Albright ame­rikai külügyminiszter. Albright szerint az atlanti szö­vetség Szerbia összes szomszéd­jával együtt kíván működni an­nak érdekében, hogy Belgrádot megfosszák a saját népe elleni hadviselés képességétől. Ennek — mint mondta — fontos eleme az olajtermékek utánpótlásának lehetetlenné tétele. Sandy Berger, a fehér házi nemzetbiztonsági tanács vezető­je ugyancsak kedden Washing­tonban, újságírók előtt arról be­szélt, hogy a NATO-csúcstalálko- zó első napján, a pénteki Koszo- vó-tanácskozáson a Jugoszláviá­ra nehezedő politikai, gazdasági és katonai nyomás fokozása lesz a téma. Az északatlanti szövetség ve­zetői meg fogják erősíteni azon elkötelezettségüket — tette hozzá Berger —, hogy a jugoszláv erő­ket távozásra kényszerítik Ko- szovóból, nemzetközi békefenn­tartó erőt vezényelnek a tarto­mányba, és a koszovói konflik­tus lezárultával hozzájárulnak a délkelet-európai térség újjáépíté­séhez. EZ ITT A KINCSTÁR Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibo­csátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjai­ban teljes körű állami garancia mellett. Szolgáltatásaink: • Állampapír jegyzés, visszaváltás (Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása (Magyar Államkötvény, Diszkont Kincstárjegy) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára Németek a Balkánra Bonn (MTI) — A német kor­mány növelni kívánja a Bal­kánon szolgálatot teljesítő Bundeswehr-katonák szá­mát. Mint kedden a védelmi miniszté­rium közölte, a híradós egységek azzal a céllal mennének Albániá­ba és Macedóniába, hogy segít­sék a menekültek ellátásához szükséges rádióhullámú koordi­nációt. Rudolf Scharping védel­mi miniszter előzőleg megvitatta a kérdést Gerhard Schröder kan­cellárral és Joschka Fischer kül­ügyminiszterrel. A várhatóan több száz német katona annak a 8000 fős NATO-kontingesnek ké­pezné részét, amelyet kizárólag humanitárius feladattal irányí­tanak hamarosan a térségbe. A bonni kormány a terv szerint szerdán hagyja jóvá az üj missziót, amelyről még ezen a héten dönthetne a törvényhozás. Macedónia ellenzi szárazföldi NATO-csapatok bevetését Koszo­vóban — közölte a balkáni or­szág külügyminisztere keddi bonni tárgyalásán német kollé­gájával, Joschka Fischerrel. Aleksander Dimitrov leszögezte: hazája nem lehet kiindulópontja bármely szomszédos ország — ideértve Jugoszláviát is — ellen irányuló támadó akcióknak. Rá­adásul a szárazföldi hadművele­tek az eddiginél is több áldozatot követelnének. Szavai szerint hazája már nem tud több menekültet befo­gadni. Jelenleg 160 ezer koszovói albán tartózkodik Macedóniá­ban, középtávú ellátásuk csak a külföld hathatós támogatásával lehetséges. Dühös tömeg Felgyújtott gumiabroncsokkal vonult Kingston, Jamaica fővárosának utcáira az a feldühödött tömeg, amely a gázolaj árának emelkedése ellen tüntetett a hét elején. A zavargások Omar Davis pénzügyminiszter pénteki bejelenté­se után kezdődtek AP-felvétel HIRDETÉS Magyar Államkincstár Szabolcs- -Szatmár-Bereg Megyei Fiók 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. Telefon: (42) 418-888 (pénztári órák: hétfó'tó'l-pcntekig 08-13 óráig) ÁLLAMI GARANCIÁVAL

Next

/
Thumbnails
Contents