Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-06 / 55. szám
1999. március 6., szombat 9. oldal Vaján készültek Az idei,Nyíregyházi Művészeti Hetek ren- dezvénysorozatának ünnepélyes megnyitóját megyeszékhelyünk zeneiskolájának reprezentatív hangversenytermében tartották. A művészetek sokarcúságát tanúsítandó: a zenedarabokból összeállított műsor „háttereként” a tavalyi, Vaján megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótelep anyagából láthatott egy mini-tárlatra valót a népes számú közönség. Lapunkban a színvonalas kollekcióból közlünk néhány művet. Tökei Péter: Elmozdulás Micska Zoltán: Templomi ének Gaál András: Erdélyi táj Elek Emii felvételei MÚZSA Szergej Jeszenyin Nem siratlak Nem siratlak, nem idézlek, múltam, szirmok füstjét ontó alma-ág. Hervadás aranyködébe fúltan tünedezik már az ifjúság. Lassúbb lett szívemnek lódulása, csípi dér, belémar a hideg. Mezítlábas nagy csatangolásra nem hívnak már nyírfaligetek. Kóbor lelkem! Lángod már csak félve olvasztgatja szóra ajkamat. Hová lettél, kedvem frissessége, szemem fénye, érzés-áradat? Vágyaimat fukarabbul mérem; álmodtalak volna, életem? Mintha lovon szálltam volna fényben, piros lovon tavasz reggelen. Csupa árnyak vagyunk a világon, hull a juhar réz-szín levele. Mégis mindörökre áldva áldom, hogy virultunk s meghalunk bele. (Rab Zsuzsa fordítása) Kézműiparosok a nagy kiállításon Czigler Jánosnak a Luther Ház helyén volt az első üzlete Archív felvételek Margócsy József Az 1924. évi centenáriumi kiállítás szemléje során most kézmüiparosokról lesz szó. Előbb a két kép alapján. Hajny Károly bőrdíszművesről kevés adat áll rendelkezésre: a Hatzel tér 6. sz. alatt volt műhelye a húszas években. Hirdetései szerint könyvkötésre, selyem és díszmű kompozíciókra is vállalkozik. Rövid ideig élhetett itt, nem a belvárosban működött, talán ezért is marad feledésben. Sokkal többet tudhatunk azonban a másik képen szereplő Czigler Jánosról és üzeméről. Czigler 1890-ben született, a háborúban ágyú- és fegyvermesterként szolgált, sebesült meg. Majd a szíve vonzotta Nyíregyházára: a nevezetes Kruppa kosárfonó mester leánya lett a felesége. Hamarosan ő is mestere lett ennek az iparágnak: a kiállítási fénykép gazdag áruválasztékát mutatja. A Luther Ház helyén volt első üzlete, később még a 1950-es években is, a közelben, az állami biztositó helyén állt üzletházban kereskedett. Ezzel némileg rácáfolt a monografus Gedulynak 1896-ban leírt véleményére, hogy a népi kézműipar, így a szövés és kosárfonás, városunkban már kihalóban volna. A 100 évvel ezelőtt viszonylag gyors fejlődésnek indult Nyíregyháza kézműveseire visszatekintve megfigyelhető, hogy mind több új családi összefogást találunk. Régebben ilyet szinte csak a csizmadia és szűcsiparban tapasztalhattunk. A századfordulót követően egyre több olyan családdal találkozhatunk, ahol azonos iparágon belül olykor családtagok, testvérek által, apai vagy anyai ágon több generációban folytatódott a megkezdett ipar. Nagy számban voltak ilyenek, akikre a mai nyíregyháziak is emlékezhetnek. Az asztalosiparban sokáig emlékezetes az Estók család sok tagjának hűsége a választott mesterséghez. Akik tudnak a régi Nyírvidék című újságról, tudhatják, hogy Jóba Elekék három generációban nyomdászok, lap- és könyvkiadók. A kocsigyártó szakmában közismertek az Antal testvérek épp úgy, mint a Pivnyik-Arnóczky-Krupánsz- kyak ugyanebben a szakmában. Évtizedeken át ismertek a műszerész szakmában a Peller testvérek. A kalaposok között Papp Dénesék, Veresék, illetve a ma is közkedvelt Szénás család. Az evangélikus templom szomszédságában a Kállai utcára nyúlik át három nemzedéken át a Lak- ner-féle pékség: a sütöde ma is működik az államosítás után. Mellettük laktak és dolgoztak Simkovits szűcsék, széles családi összefogással évtizedeken át. Ebben a szakmában olykor egyszerre három Friderikuszról is olvashattunk, később a Fekete, Pi- ószeghy mesterekről. — Az építőanyag-iparban a Bajáik család tagjairól. Az órások között Májer Ferenc száz évnél régebben alapította műhelyét. A család utolsó órástagja most karácsonykor halt meg. Több évtizeden át órások a Geppelek, Leviczkyek is. Százhúsz évvel ezelőtt Oláh Géza még aranyművesként kapott iparengedélyt, családja éksze- rész-látszerész mesterséget folytatott még ebben az évtizedben is. A Csillag utcáról indult Papp István puskaműves: fiai folytatták a szakmát. A szíjgyártó-bő- röndösök között ugyanígy a Babies, illetve a Kohanecz család tagjai, mint a cipész Stibi Béla fiai ezt a szakmát. E névsor nem lehet teljes. Végül az id. és ifi. Király Sándor neve emlékeztessen sok szép épületünk alkotóira. Nem véletlen, ha valaki cégtáblájára, levélpapírjára is felíratja az alapítási évet. Ez nemcsak a szakmaszeretetre utalhat, hanem arra is, hogy a város évtizedeken át bizalommal vásárolhatott náluk, mert minőségi munkájukkal kivívták a közönség megelégedését. Vagyis: nem lenne helye, ha elfeledkeznénk róluk. Hajny Károly bőrdíszművesnek a Hatzel téren volt műhelye A KM VENDÉGE Akit itthon tartott a szülőföld 1971-től a megyei illetékhivatal vezetője lett, s volt egészen nyugdíjazásáig. — Az az igazság, hogy váratlanul ért a dolog, lelkileg nem készültem fel igazán az illetékhivatal veze- t é s é r e . Szerettem az ipari osztályon dolgozni, jó munkakapcsolatban álltunk a hiva talmég dolgoztam tovább. Hanem 1991-ben az orvosok már nem engedték, hogy folytassam, így három évvel hamarabb voltam kénytelen nyugdíjba vonulni. A munkához, az örökös ténykedéshez szokott ember azonban nem adja fel egykönnyen. Ügyvédi irodákig nál dolgozott még rész- munkaidőben, de ’94-es infarktusa álljt parancsolt.- Me§ aztán m, I m . Hifi Györke László Lordovics István nemrég vehette át a megyei közgyűlés emlékplakettjét. Ennek apropója, hogy az idén negyvenéves a megyei illetékhivatal, melynek ő állt az élén húsz esztendőn keresztül. — Valamikor vegyész szerettem volna lenni — mondja. — De tudja, akkoriban — 1954-ben érettségiztem Mátészalkán az Esze Tamás Gimnáziumban — nem volt jó pont, hogy apám cipész kisiparos. Na, nem is vettek fel. Apámról még annyit, hogy igen erős, jó basszus hangja volt, harminc évig kán- torkodott Nyírderzsen. Nem vették fel, ellenben bevonult a légierőhöz Kecskemétre 36 hónapra. De még mielőtt letöltötte volna a szolgálati időt, 1956. november 4-én hajnalban valósággal „hazazavarták” többedmagával. Négy napig tartott az út hazáig lovasko- csin, mozdonyon, teherautón, de legfőképp gyalog. — Egy darabig otthon „vesztegeltem”, mert a tanácselnök kijelentette: nem hagyhatom el a falut. Hanem amikor a kisbíró kidobolta, hogy fináncnak lehet jelentkezni Nyírbátorban, nem sokat töprengtem. Aztán Pestre, később Nyíregyházára kerültem, majd a megyei parancsnokságra. Közben elvégeztem Szegeden a jogi egyetemet. Hat éven át a megyei tanács ipari osztályán dolgozott, majd Lordovics István lal, de más ismerni munkájukat és megint más vezetni. Hanem mikor meghalt Gombás Lajos, végül csak elvállaltam. Sajnos, 1987-ben rokkantnyugdíjasnak nyilvánítottak, de Martyn Péter felvétele „édes gyermek” lettem — mondja —, ami tovább nehezítette a helyzetet. Na, de hagyjuk az öregedéssel járó nyűgöket! Lordovics István nem ódzkodott a társadalmi megbízatásoktól. Tizenöt éven át megyei szakszervezeti titkár, két évtizeden keresztül a Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szak- szervezetének megyei elnöke. Harminchat éve bélyeggyűjtő, régi pénzekkel is foglalkozott egy darabig, de a készletet végül odaajándékozta egyik barátjának. Rengeteg tárlatot szervezett festőművész cimboráinak, Soltész Bertalannak, Krutilla Józsefnek, Diczházi Istvánnak. Nem kis mértékben neki is köszönhető, hogy 1987-ben felújították az 1200-as években épült nyírderzsi templomot. Úgy tűnik, a stafétabotot kisebb fia (a kései gyerek) viszi tovább, aki negyedik éves joghallgató, s mert átiratkozott levelező tagozatra, az illetékhivatalnál vállalt munkát. Nagyobbik fia a főügyészség nyomozó- hivatalának a vezetője. — Most van időm arra, hogy elővegyem azokat a könyveket, amelyeket annak idején félretettem. Mindig szerettem a könyvet, azt is gyűjtöttem, s ha lemérném, biztos volna vagy harminc folyóméter 54 négyzetméteres kis lakásunkban. Szeretek főzicskélni, de amióta pedagógus feleségem is nyugdíjas, nem nagyon jutok fakanálhoz. Sokat sétálgatok, mert a test igényli a mozgást. Persze, egy:egy séta sokszor órákig eltart, mert mindig összefutok ismerősökkel. Negyvenkét éve élek Nyíregyházán. Pesti testvérem hívott, költözzünk fel, de itt tartott a szülőföld és az itteni emberek. Múm HÉTVÉGE
