Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

1999. március 25., csütörtök Kelet«» sport 11. oldal □ Később A labdarúgó PNB 31. fordulójá­ban május 22-ére kisorsolt MTK-BVSC mér­kőzést egy nappal később, vasárnap 19 óra­kor játsszák a Hungária körúti stadionban. □ Csak Hárman Rendben, az előzetes ter­veknek megfelelően készül a magyar labda­rúgó-válogatott Tatán a Liechtenstein elleni szombati EB-selejtezőre. Bicskei Bertalan szö­vetségi kapitány arról már döntött, hogy nem négy, hanem három csatárral küldi pá­lyára a csapatot. □ Közös stadion Egyiptom két legna­gyobb futballklubja, az el-Ahli és a Zamalek vezetői azt tervezik, hogy egy-egy hatalmas stadiont építtetnek. A stadionok a tervek sze­rint 150-200 ezer néző befogadására lesz­nek majd alkalmasak. Célban Ez már az alpesisí-idény vége. Az amerikai bajnokság óriásműlesikló szá­mában a célba érő Andrew Martin így konstatálta második helyét AP-felvétel Paragrafus Kupa Nyíregyháza (KM) — Szombaton ügyész küzd majd ügyvéd ellen, ott lesznek a rendőrök és a városháza il­letékesei is. Mégsem lesz perbeszéd, védőbeszéd, mert ennek a programnak nem a bíróság, ha­nem a nyíregyházi Bem iskola ragyogó csarnoka ad majd otthont. Itt rendezik az I. Paragrafus Kupát, amely nevében hor­dozza a résztvevőket. Négy együttes méri majd össze tudását kispályás fociban: me­gyei főügyészség, nyíregyházi rendőrkapi­tányság, megyei ügyvédi kamara és nyír­egyházi polgármesteri hivatal. A jó ötlet kitalálói szeretnék ha a résztvevők közötti sportbarátság a munkában is kamatozód- na. msBsmsL .........i Tanka-kupa Nyíregyháza (KM) — Még nincs két éve, hogy fájdalmasan fiatalon el­hunyt Tanka György, a nyíregyházi focisuliban nevelkedett egykori élvo­nalbeli labdarúgó. Az ifj. Tanka György Emlékalapítvány és a Nyíregyházi Sportiskola a hét végén im­már másodszor rendezi meg a néhai labda­rúgóról elkeresztelt emléktornát. A tornán részt vesznek Tanka György egykori csa­patai (NYSI, Diósgyőr, Kazincbarcika) va­lamint öt további meghívott, amelyek 1989. január 1. után születettekből álló csapato­kat állítanak ki. A helyszín ezúttal a bujto- si csarnok lesz, szombaton az alábbi me­netrend szerint rendezik a mérkőzéseket. 9.00: Debreceni SI-Nyíregyházi Sí, 9.25: DVSC-Nyíregyházi Kölyök FC, 9.50: Diósgyőr-Kazincbarcika, 10.15: Debreceni Olasz Focisuli-Békéscsaba, 10.40: DSI-Di- ósgyőr, 11.05: DVSC-D. Olasz, 11.30: NYSI-Kazincbarcika, 11.55: Kölyök FC- Békéscsaba, 12.20: NYSI-Diósgyőr, 12.45: Kölyök FC-D. Olasz, 13.10: DSI-Kazinc- barcika, 13.35: DVSC-Békéscsaba. 14.05: a 7. helyért, 14.30: az 5. helyért, 14.55: a 3. helyért, 15.20: döntő. Kurtított nyílvesszőcskékkel a bikaszembe! A profi dartsozók szépen meg tudnak élni sportágukból • A hétvégén bajnoki forduló Nyíregyháza (KM - M. L.) — Robin Hood kollégája aligha gondolta volna, hogy ötleté­ből évszázadokkal később ez lesz. Ö csak múlatni akarta az időt, közben pedig szóra­kozni. Mintegy négyszáz éve történt, hogy egy angol íjász betért egy ivóba. Arról nem szól a fáma, hogy sert vagy bort ivott-e, ám az bizonyos, hogy megteremtette foglalkozásának-időtöltésének (íjászat) teremsportágát: egy szilfaszeletre egy piros pontot rajzolt és ezt kezdte el dobálni kurtított vesszejű nyilaival. A darts (dárdák) tudorai erre és ide datálják sportáguk kezdetét, ebbe avatott be szerda délelőtt bennünket ifj. Horváth Imre, a nyíregyházi Big Faces Darts Klub vezetője és társa Pelikán István. A sajtótájékoztatón arról is szó esett, hogy a század elejétől indultak be a darts versenyek. Van az úgynevezett steel (acél, ' edzett) kategória, amikor hagyo­mányos táblát céloznak, a soft- ban (lágy, puha) pedig elektroni­kus kijelzőst. Ezek a divatosak és egyre több szórakozóhelyen állítanak fel ilyet a tulajok. A céltábla húsz egységes, 35 centi­méter átmérőjű, középen a telita­lálat, az 50 pontos bikaszem (buli eye). A versenyzők 2.37 méterről Klubtagok és a tegnapi összejövetel résztvevői egyaránt kipróbálhatták a darts-táblákat dobnak a bikaszem 172 cm ma­gas kell legyen egy átlagos férfi szemmagasságában. A világversenyek (EB, vébé) mellett nagyon sok meghívásos, pénzdíjas találkozót rendeznek, a profik meg tudnak élni a datrs- ból. Hazánkban isf akadnak olyan találkozók, amelyek egy­milliós az összdíja. A nyíregyhá­zi klub a Duble Out Darts Klub­ban a hét végén ad otthont a női OB II első fordulójának. Az OB I- ben és az OB II-ben tornarend­szerben mérkőznek a résztve­vők, és persze vannak egyéni ta­Martyn Péter felvétele lálkozók is. A nyíregyházi klub három éve alakult és a női együttes (Horváth Imréné, Sza- lontainé Farkas Adél, Szalontai- né Kertész Mónika és Nagy Ju­dit) az OB II-ben indul. A férfiak területi versenyen vívhatják majd ki az OB II-be kerülést. Ralikrosszrajt húsvétkor Máriapócs (KM) — Közeleg a vég, kezdődhet a vissza­számlálás! Vége a téli álom­nak, indul a nagyüzem a technikai sportágakban. A ralibajnokság a hét végén kez­dődik, a ralikrosszozóknak még marad egy hetük, hiszen a má- riapócsi idénynyitó húsvét hét­főjén lesz. Az ország legszebb és legnézettebb pályáján a Rabócsi- Ringen az idén hét verseny lesz. Két országos bajnoki futam egy ralisprint verseny és az országos amatőr sorozat négy fordulója. A nyitányt utóbbi jelenti, mégpe­dig a Marso-Nokian kupa. A to­vábbi találkozók, május 1.: Szu- perinfo-kupa, június 20.: a har­madik futam, augusztus 20.: a Carmo-Suzuki-kupa. A pálya tovább változott. Az úgynevezett hátsó szakaszon murvaborítást kapott, nehezítve a versenyzők dolgát és látványa- sabbá téve a küzdelmet és az áp­rilis 5-i versenyre már elkészül az 5000 autó befogadására képes parkírozó. A verseny bízvást érdemli majd ki a különleges jelzőt, hi­szen a hosszú téli estéket sem tétlenkedtek a versenyzők és a szerelők, bütykölték, spécizték a gépeket, hiszen főként az első versenyen mindenki ki akar rukkolni. Az előrejelzések alap­ján a nyitóversenyen több mint hetven autó áll majd rajthoz. Az elmúlt évi, nagysikerű sorozat tagjai mellett a II. osztályú ver­senyzők is lehetőséget kapnak. A hírek szerint nagy gépeket (Maz­da 323, Lancia) is láthat majd a nagyérdemű. Újdonság, hogy a versenyeken A-B-C-döntők lesz­nek, mint a profiknál. Ennek az a lényege, hogy a selejtezők utol­só helyezettje is lehet végső győztes, amennyiben mindig élen végez az egyre nívósabb döntőkben. A szervezők szeret­nének majd igazi húsvéti hangu­latot varázsolni a pályára, ezért lesz majd bőven meglepetés. Hamarosan indul a ralikrossz Martyn Péter felvétele KÉZILABDA. NB II., férfi: Mátészalka-Nyírbátor 24-27 (12-13). Mátészalka, 200 néző, v.: Ungvári, Zrinszki. Máté­szalka: Kiss — Balia 1, Maró­di 8, Antal 1, Király I. 6, Király Gy. 2, Kirvai 3. Csere: Veres 1, Gáspár 2. Edző: Pásztor Ist­ván. Nyírbátor: Csadó — Sző­ke 3, Nagy D. 8, Kozma 7, Si­mák 4, Tanczer 1, Kun 2. Cse­re: Tóth, Gábriel (kapusok), Bujdosó 1, Gyenes, Ruha, Bál- ványkövi, Szmolinka. Edző: Molnár András. Idény eleji já­tékot hozott a megyei rangadó, amelyen különösen nagy volt az idegfeszültség (egy szálkái játékos és két vezető is piros lapot kapott). NB II., női: Putnok-Köl- csey DSE 24-16 (10-5). Put- nok, 200 néző, v.: Koncz, Me- gyesi. Kölcsey: Takács — Fu­tó 1, Tompa, Tamási 10, Torna 1, Múzsái 1, Onder 2. Csere: Kicska (kapus), Zsíros, Sziko- ra, Szabó Á 1, Judik. Edző: Hadobás István. A szombati, két diákolimpiái mérkőzés után — a sárospataki országos elődöntőn a Miskolc és a Haj­dúnánás csapatát is legyőzte a nyíregyházi gárda és továbbju­tott — vasárnap a három új já­tékossal megerősített Putnok otthonában nem tudott megle­petést okozni a diákcsapat. KOSÁRLABDA. NB II, női: Nyh. Mg. Főiskola-Nyh. Ta­nárképző 60-56 (30-30). Mg: Fignár 12, Fazekas K. 8/5, Ve- isz 12/6, Gőgös 23/9, Lugossy 5. Edző: Veres Gyula. Tk: Si­pos 9, Cséke 11, Dér 19/9, Dob- csák 9/9, Valu 4/3. Csere: Makránszki 2, Izbéki 2, Bor­bély, Hornyák. Edző: Sasvári Gyuláné. A városi rangadót nagy küzdelemben megérde­melten nyerte a győzelmet job­ban akaró „emgé”. RÖPLABDA. NB II., női: Ta- nárképző-Tiszavasvári 1-3 (7, -13, -12, -10). Tanárkép­ző: Svecz, Kiss, Búvár, Gyar­mati, Orbán, Molnár. Edző: Gidófalvy Albert. Tiszavasvá- ri: Országh, Rékasi, Csabán, Vámosi, Ferencz, Orosz. Cse­re: Gajda, Balogh, Kiss, Sa- recz. Edző: Sáfár Zsolt. Ezen a mérkőzésen is beigazolódott, hogy egy csapat csak akkor le­het eredményes, ha minden tagja a tudásának megfelelő teljesítményt nyújtja. Ezért nyertek a vendégek 82 perc alatt. Megyei bajnokság, felnőt­tek, női: Hunyadi-Fehérgyar­mat 2-3, Bem-Fehérgyarmat 3-0, Bem-Hunyadi 3-0, Fehér- gyarmat-TB Baráti Kör 0-3. Férfi: Röp-Papa-Évisz 3-0, Évisz-Rozsály 3-1, TK-Röp-Pa- pa 0-3. Leány, mini: Hunyadi BEM I. 0-2, 0-2 Hunyadi-Bem II. 0-2, 2-0, Hunyadi-Benczúr 0-2, 2-0. Bem I.-Bem II. 0-2,’ 0-2, Bem I.-Benczúr 2-0, 2-0, Bem II.-Benczúr 2-0, 2-0. Fiú serdülő: Nyíregyházi 17­es-Nyírgyulaj 3-0, 3-0, 17- es-Döge 3-0, 3-0, Nyírgyu- laj-Döge 3-0, 3-0. Továbbjutottak A nyíregyházi Zrínyi gimnázium csapata nyerte a fiú kézilabda diákolim­pia V. korcsoportjának megyei döntőjét, így képviseli megyénket az áprilisi, területi versenyen Amatőr felvétel Eggyel lejjebb Zürich (MTI) — Magyarország, egy pozíciót rontva februári helyezéséhez képest, a 47. helyen áll a FIFA márciusi, legfrissebb világranglistáján. A rangsort továbbra is Brazília vezeti, megelőzve a második he­lyezett világbajnok Franciaor­szágot és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára ismét felka­paszkodó Horvátországot. Érde­kességnek számít, hogy Para­guay — története során először — került a legjobb húsz váloga­tott közé. A magyarokkal azonos Euró- pa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő országok közül Románia a 10., Portugália a 17., Szlovákia a 25., Azerbajdzsán a 101. míg Liechtenstein a 138. helyen áll.

Next

/
Thumbnails
Contents