Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-24 / 69. szám

1999. március 24., szerda lilét« MINDENFELŐL 10. oldal Éhínség fenyeget New York (MTI) — Ha a nemzetközi közösség nem nyújt sürgős segítsé­get Szudánnak, elkerülhetetlenül megismétlődik a tavalyi éhínség, amely többezer ember halálát okozta — mondta kedden az ENSZ Világélel­mezési Programjának igazgatója, Cat­herine Bertini. Bertini asszony elmondta, hogy napokon belül meg kell kezdeni 55 ezer tonna — 64 millió dollár értékű — élelmiszer össze­gyűjtését, mert Szudán élelmiszerkészletei kimerülőfélben vannak. Tekintettel arra, hogy ekkora élelmiszermennyiség beszer­zése, szállítása, és elosztása közel négy hó­napot igénybe vevő munka, ha ez nem kez­dődik meg a közeli napokban, akkor júni­usban 2,3 millió szudánit jóvátehetetlen élelmiszerhiány sújthat. Bertini asszony felhívta a figyelmet ar­ra, hogy Szudánban a májustól szeptembe­rig tartó esős időszak a legnehezebb, ami­kor Szudánban a szállítás igen körülmé­nyes, a helyi élelmiszerkészletek már el­fogytak, s az új termés csak az októberben kezdődő aratási időszaktól várható. Méregdrága fogás Budapest (MTI) — A rendőrség történe­tének eddigi legnagyobb értékű ille­gális kígyóméreg-szállítmányát foglal­ták le pénteken a BRFK munkatársai egy belvárosi bankban — közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szer­vezett bűnözés elleni osztályának ve­zetője kedden a fővárosban. A lefoglalt 197 darab hegesztett üvegfiola 394 gramm viperamérget tartalmazott, amelynek kerr tkedelmi ára pontosan 2 millió 580 ezer 700 német márka, azaz 335 millió 491 ezer forint. Az ügy részleteit is­mertetve közölte: a rendőrségre névtelen bejelentés érkezett, miszerint az egyik bel­városi bank ügyfélszolgálati várójában orosz anyanyelvű személyek vegyszernek látszó anyaggal üzletelnek. A rendőrség egységei a helyszínre érkezve igazoltattak két ukrán férfit, s egyiküknél megtalálták a méregdrága fiolákat. A táska tulajdonosáról kiderült, hogy af- gánisztáni veterán, és nemrégiben szerelt le a szomszédos ország rendőrségétől. A két külföldi állampolgárnak magyar segí­tőtársai is voltak (B. Lajos és 0. Csaba Mi­hály), akiket az ukránokkal együtt vasár­nap csempészet és vámorgazdaság bűncse­lekmény alapos gyanúja, valamint méreg­gel való visszaélés vétsége miatt előzetes letartóztatásba helyezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A dupla üvegfalú, he­gesztett végű fiolákban 2-2 gramm vipera lebetina méreg található. Ha az ukrán ha­tóságok a jogsegélyegyezményben foglal­taknak megfelelően az értékes szállítmány visszaszolgáltatását kérik, akkor azt kikül­dik. Ha nem, akkor az értékesítésből szár­mazó összeg a magyar államot illeti meg. Lélekben mindig magyar maradok Dr. Pálfy Roland vallomása Ausztráliából — megyénkről és Nyíregyházáról Marik Sándor Nyíregyháza (KM) — Dr. Pálfy Roland főorvos neve ma is sokak számára ismerősen cseng, hiszen negyed száza­don át összeforrt a tüdőbe­tegség elleni küzdelemmel, megyénk egészségügyével. Radiológus és tüdőgyógyász szakorvosként 1955 végén egy budapesti kerületi tüdőgondozó­ból jött Kocsordra, a TBC gyó­gyintézet vezetőjének. 1964-ben az akkor megnyílt nyíregyházi Sóstói úti tüdőgyógyintézet igaz­gatójának kérték fel, majd 1977- ben, az egészségügyi intézetek összevonásakor, kinevezték a Jó­sa András Megyei Kórház főigaz­gatójának. E tisztségében két és fél évet dolgozott, mielőtt nyug­díjba vonult. — A megyébe kerülésem ide­jén ez a környék az ország tüdő- gümőkórral legfertőzöttebb terü­letének számított — mondja most, nyugdíjasként, amikor em­lékezésre kértük. — A huszonöt éves gyógyító munka alatt, az igen jól szerve­zett és vezetett tüdőgondozói há­lózat munkatársaival együttmű­ködve sikerült a nálunk szeren­csésebb nyugati országok fertő- zöttségi mutatóját elérnünk. Bár messze élek Szabolcstól, tudom, hogy a tüdőgümőkór ismét tá­mad és újabb súlyos esetek is megjelentek hazánkban. Hogy mi okozhatta ezt az aktivizáló­dást? Liberálisan, demokratiku­san gondolkodó ember voltam és vagyok most is, de vannak az életnek területei, ahol a túlzott liberalizmus kifejezetten káros, így például nem lenne megen­gedhető, hogy valaki a személyi jogaira hivatkozva megtagadja a tüdőszúrésen való megjelenését, vagy akár megtiltsa, hogy gyer­mekét BCG-védőoltásban része­sítsék. Szerintem a társadalom­A nyugdíjas főorvos egyik kedvenc számítógépes grafikája — Pálfy Roland Ausztráliában (a kis ké­pen) A családi albumból nak, az államnak joga van az egyén bután értelmezett szemé­lyi jogainak ellenében, a többiek egészségét védeni. □ Ez persze már mások gond­ja, hiszen csaknem húsz éve nyugdíjas és Nyíregyházától na­gyon távol él. Mivel foglalkozik most? — Ifjú koromban komolyan tanultam festeni és majdnem hogy életpályának is a festésze­tet választottam. Az orvosi éve­im alatt is kikapcsolódásként rendszeresen festettem, és több nyíregyházi és országos kiállítá­son vettem részt. A nyugdíjazá­som után sokat festettem, ami arra is jó volt, hogy a nyugdíjas életbe való átmenetemet meg­könnyítse. A korán megözve­gyült leányom ismét férjhez ment és a két unokámmal együtt Ausztráliába költözött. Nyugdí­jasként én is utánuk mentem. Ezt megelőzően Ausztráliával kapcsolatom nem volt, itt orvosi gyakorlatot nem folytattam. Megtanultam viszont a számító­gép használatát és az azelőtti kedvtelésként űzött festészetet, grafikát a komputerben alkalma­zom. Jelenleg egy emigráns (nem magyar) kisebbségi lap hirdetéseinek grafikai részét csi­nálom, de tervezek cégeknek a tevékenységüket kifejező emblé­mákat, melyeket az üzleti papír­jaikon, hirdetéseiken alkalmaz­hatnak. □ Kapcsolatai Magyarország­gal talán teljesen meg is szakad­tak? — Eleinte félévenként hazalá­togattam és több éven keresztül lényegében nyárban éltem. Ami­kor Ausztráliában hidegebbre váltott az idő (március-április) hazajöttem a gyönyörű magjai* tavaszba. Néhány éve már nem csinálom a meglehetősen terhes, 26-28 órás repülőút miatt. A ma­gyarországi kis otthonomat ter­mészetesen nem adtam fel, és azt a lehetőséget sem, hogy alkalom- adtán hazamenjek. Most is ké­szülök. Azt is figyelembe kell venni, hogy 81 éves vagyok. A család szerepe az én esetemben döntő volt, mert Magyarorszá­gon lényegében egyedül marad­tam. A barátaim nagy része meg­halt, vagy szintén elkerült Ma­gyarországról. □ Meg lehet szokni a föld má­sik oldalát, Ausztráliát? — Asszimilálódni az én ko­romban tökéletesen nem lehet. Igyekszem becsületes polgára lenni ennek az országnak, de lé­lekben mindig magyar maradok. Ausztrália érdekes földrész, la­kossága sok nemzetiség keveré­ke. Szerintem a világnak az az országa, amelyben' minden jó­szándékú európai jól érezheti magát és szintén magáénak vall­hat. Takarítás összefogással A nyíregyházi horgász­egyesület összefogott és nagytakarítást rendezett a sóstói szabadstrand körül. Tették mindezt azzal a szándékkal, hogy megtisz­títsák a környéket az ősszel és télen felgyülemlett sze­méttől, s természetesen a tiszta környezetben még a horgászat is jobban megy, de legalábbis jobb kedvvel ülnek a partra Elek Emil felvétele HIRDETÉS I Tiszta haszon - biztos háttér! I Mindehhez Panasonic G450 már nettó 4800 Ft, Pannon GSM előfizetés t2en M. I nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft I is »ar|uk Ónt,amig a ke zlettart! | Területi képviseletünk címe: Most nettó 7800 Ft, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 4-6. I mm r STk jjy Ju VB Fjk ■■ I Jfc 0% 1 B Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. U y 110 ViP M U B l D 15 £15 I ü 15115 | “ A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben. 3 ■— V j IfililikMilGSM ttttt Az élvonal.'-----------------

Next

/
Thumbnails
Contents