Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

1999. március 20., szombat Kelet«* HÁTTÉR 3. oldal Mennek a levelek Angyal Sándor l\/l ennek a levelek, levelező ország let­tünk. A minap olvashattuk, hogy Szabolcs- Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének elnö­ke levélben fordult a kormányfőhöz, sürget­vén a támogatást a sokat szenvedett régió­nak. Mint mondta, ma is nagyon várja a vá­laszt rá. Aztán jött a hír, hogy a koalíciós partner vezetője, Torgyán József pártelnök­miniszter is levélben fordult a kormányfő­höz és ismételten felvetette, ha a költségve­tési források nem elegendőek az ár- és bel­víz okozta károk enyhítésére, külföldi hitellel kell megsegíteni a rászoruló térségeket. Márpedig olybá tűnik, hogy a pénz nem elég. Nem elegendőek az adományok és az egyes minisztériumok rendelkezésére álló összegek sem a kár enyhítésére. „Éppen ezért a kisgazda frakció elvárja, hogy költ­ségvetési forrásokból segítsék meg a rászo­ruló térségeket." Ezen is túllép Torgyán Jó­zsef, amikor a hitelfelvételt teszi szóvá, mint javaslatot. Indokoltnak tűnik ez a lépés, már csak azért is, mert a nemrég zárolt vésztar­talék teljes összege is kevésnek bizonyul az elhúzódó természeti csapás következménye­inek felszámolására. Egy adat szerint csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a becslé­sek szerint a károk újjáépítésére várhatóan 3,6 milliárd forintra lesz szükség. Akkor még hol van a többi régió, a belvíz által tönkre­tett több száz ezer hektár föld kieső termé­se; hol a gátak elodázhatatlan és hosszú távra szóló megerősítése? A társadalmi összefogás szép példáival ta­lálkozhatunk. Ugyanakkor aligha kétséges, hogy adományokból, perselyezésekből, vagy jótékonysági koncertek bevételéből 50 évig sem lehet jóvátenni mindazt, amit a katasztrófa-sorozat okoz számos megyénk­ben település lakóinak. Bár nincs könnyű helyzetben a kormány (de hát melyik kor­mány szokott könnyű helyzetben lenni?), mégis elsősorban rá hárul a természeti csa­pást megszenvedők segítése, fölkarolása. Ebben — legalábbis a szavak szintjén — nincs véleménykülönbség: pártállástól füg­getlenül sok-sok ismert személyiség nyilatko­zik arról, hogy itt nem az összeget kell néz­ni. Ha ez a szándék minden szinten mege­rősödik, talán nem kell annyi levelet sem ír­ni. Indiszkréció No mit szól az új mun­ka... viszonyához kedves kolléga?... Ferter János rajza | hírek □ Árvízvédelem Az őszi árvízvédelem idő­szakához hasonlóan most is segítette a kár­pátaljai településeket a záhonyi védelmi bi­zottság. A szakhatóságokkal együttműködve nemrégiben többezer zsákot és fáklyát jut­tattak el a csapi és az ungvári önkormányzat­hoz, segítve a Latorca illetve az Ung folyó ár­hullámai elleni védekezést. □ Díszpolgár Újabb díszpolgári cím ado­mányozásáról döntött a közelmúltban a zá­honyi önkormányzati képviselő-testület. A városatyák döntése értelmében a határvá­rosban harmadikként dr. Borbély Károlynak, a megyei önkormányzat aljegyzőjének ítél­ték a díszoklevéllel együttjáró városcímerrel ékesített arany pecsétgyűrűt. Esélyegyenlőség a mentőben Ha a beteghez időben érkezik a szakszerű segítség • Bereg még mindig mostohagyerek A beteg élete gyakran perceken és szakértő segítségen múlik Balázs Attila archív felvétele Marik Sándor Nyíregyháza (KM) — „Egyszerű tájékoztatónak" indult a mentőszervezet két­éves munkájáról szóló napi­rend a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén, mégis szenvedélyes vita kerekedett belőle. Most felterjesztés ké­szül a miniszternek. A vitában az „esélyegyenlőség” volt a kulcsszó: nem mindegy, hogy valakit hol ér baleset, vagy hol kerül kritikus egészségügyi helyzetbe (például hol éri infark­tus). Szerencséje van annak, aki­hez néhány percen belül megér­kezik a rohamkocsi, s tragédia lehet a vége, ha egy órán belül sem jut kórházba. Az elmúlt két évben 110 embertársunk kizáró­lag annak köszönhette életét, hogy időben érkezett a segítség, sikeres volt az újraélesztés. Száztíz élet E száztíz élet a megyében persze csak a mentőmunka piramisá­nak csúcsa. A tizenhárom men­tőállomás 429 dolgozója hatvan- küenc mentőkocsival látja el a mentést és a betegszállítást — jobbára igen mostoha körülmé­nyek között. Az autók tavaly 4,7 millió küométert futottak, mi­közben a személyzet csaknem százkilencven ezer feladatnak tett eleget. Minden ötödik volt „A” (azonnali) jelzésű. Dr. Halmai Balázs, a mentő- szervezet főorvosa — amikor az esélyegyenlőséget elemezte — szikár számokat ismertetett: a megye területének egyötöde nem érhető el 15 percen belül mentő­kocsival, a lakosság több mint egynegyede pedig eset- vagy ro­hamkocsival. Még nagyobbak a különbségek éjszaka. Helyben támogatják Érthető, hogy sok érintett — képviselő, polgármester, kórházi vezető és aki tehet valamit egyáltalán — újabb mentőállo­másokat szeretne létesíteni, mentőautókat működtetni. Az önkormányzatok közül több erőn felül is kész áldozatvállalás­ra, fejlesztési pénzzel, bérrel igyekeznek segíteni. (Bizonyára a nyíregyházi példa lebeg a sze­mük előtt. A város évekig egye­dül finanszírozott egy esetkocsit, amelynek személyzete csupán ta­valy több mint 2300 alkalommal nyújtott sürgős segítséget. Nem akármilyen eredményességgel: például a 46 újraélesztésből 18 esetben sikerrel.) Nylrlugoson, Balkányban, Szakolyban és még néhány helyen az önkormányza­tok építtették meg a mentőállo­másokat, azt gondolva, így ha­marabb érnek célt. Régi új feladatok Ámde inkább kálváriát jártak: a nyírlugosi állomás működési költségeit csak néhány év után fogadta be a központi költségve­tés, utóbbi két településen pedig most is üresen állnak az épüle­tek, mert a mentőszervezet ne tudja vállalni a működtetést. A gondok nagyok, régi felada­tok megoldása húzódik. Az érin­tettek és a szakemberek. most mégis bizakodnak, mert az Or­szágos Mentőszolgálat jelentős fejlesztése várható, ugyanis a kormány egészségügyi program­jában kiemelt feladat a sürgőssé­gi betegellátás színvonalának ja­vítása. Ennek pedig egyik letéte- ménye a mentőszolgálat. A beregi tengeri kígyó Szűcs Ilona képviselő: „A megye területének egyötö­de nem érhető el 15 percen belül mentőkocsival. Az egyötöd nyolcvan százaléka a mi térségünkben van. Mi­előtt ide jöttem, megkérdez­tem a szakembert. Január­ban 82, februárban 76 olyan eset volt, amikor a beteghez esetkocsinak kellett volna kimenni.” Dr. Szele Ildikó, a köz­gyűlés egészségügyi bizott­ságának elnöke: „A vásáros- naményi kórház az egyet­len a megyében, amely mel­lett nincs esetkocsi. Renge­tegen lobbiztak érte, szá­momra érthetetlen, hol és miként akadhat el mindig ez az ügy.” Dr. Kiss Gábor ország- gyűlési képviselő: „Még új koncepció kísérletére is partnerek voltunk: a men­tőállomást a kórház mellé rendelték, mert — a körzeti orvosokkal együttműködve — csak így van értelme a sürgősségi betegellátásnak, persze, esetkocsival. Ennek és tucatnyi ígéretnek elle­nére évek óta nem tudjuk elérni, hogy legyen egy ilyen Beregben.” A kis lelkek pásztora Oláh Gábor * * Otven évig tanított abban a kis faluban. Mindig csak ott. Egy évvel ezelőtt úgy határo­zott, nyugdíjba megy. Nem küldték, ő döntött így, belefá­radt, jöjjenek a fiatalok. Ré­gen számolt azzal, hogy kis szolgálati lakását, ahol egye­dül lakott, át kell majd adnia az újonnan érkezőnek. De ho­va menjen. Ennek a gondja emésztette, mégsem szólt sen­kinek. Ő, aki csak adott, most hogyan kérjen? Van egy kis megtakarított pénze, építke­zésre, átalakításra talán elég volna. Mostanában olcsó falun a lakás. Mégis csak el kellene mennie gondolta, valamelyik otthon csak befogadná. A falu azonban nem engedte. Az ön- kormányzati ülésen felállt egy képviselő és azt mondta: mifé­le emberek vagyunk mi, akik engedik, hogy tanítójuk, aki itt mindannyiunkat tanította, szépapja meg még a szülein­ket is, másutt éljen. Emlékez­zünk csak arra, amikor még egyinges gyerekek voltunk. Adjunk neki telket a faluban és segítsük, hogy kalákában felépítse a házát, vagy alakít­suk át a használaton kívüli ré­gi könyvtárat lakássá. Nem kellett szavazásra feltenni a kérdést, nem kellett a szavaza­tokat összeszámolni, a javas­lattal mindenki egyetértett. Egyeztetve a tanítóval, név­napján már ott köszöntöttem s tartottuk meg a házszentelőt is. Zavartan rakosgatta köny­veit, könnyeivel küszködve csak annyit mondott, látod, megérte, milyen embereket neveltem. Március első napjaiban ko­mor emberek csöngettek be hozzám. Meghalt a tanító úr, a kis lelkek pásztora, úgy gon­doltuk, az az illendő, ha sze­mélyesen hozzuk a gyászhlrt. Holnap délután temetik. Ha­lálhíre nem jelent meg az új­ságokban, arra számítottam, hogy kevesen leszünk. Téved­tem, ott volt az egész falu. Jöt­tek, mint a honfoglaláskor Ár­pád népe. Elöl a férfiak, hall­gatag méltósággal. Csontos, napszitta szikár emberek, fé­nyesre kopott makulátlan fe­kete ruhában, begombolt fe­hér ingben, s a márciusi hi­degben is hajadonfővel. Jöt­tek, akiknek életében a harag mindig haragot ért, a keserű­ség keserűséget, s az igazság nem ért igazságot, mert ugyan ki is szolgáltatott volna nekik azt. Mentek most igazságot és tisztességet adni annak, aki erre őket és gyermekeiket megtanította. Követték őket az asszonyok. Megaszalódott, kortalan öregasszonyok feke­tébe bugyolálva, s köztük a korán öregedő fiatalabbak is, gyermekeiket kézen fogva. Jöttek az emberek a szom­széd és távoli településekről is. Mert a hír szárnyon jár. A temetésen együtt énekelték az ősi zsoltárt: „Tebenned bíz­tunk eleitől fogva.” Tavaszi takarítás Igazi nagyvárosi módra, alpinista módszerrel tisztítják Nyíregyházán az Universum Üzletház üvegfelületét Elek Emil felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents