Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-10 / 58. szám

1999. március 10., szerda Edltif KisKelet nyírség 15. oldal Sikerrel „jeleltek" Nyíregyháza (KM) — Az Ábrahám Félix jel-kommunikációs emlékversenyt az el­múlt hét végén rendezték meg Budapesten a siket és a nagyothalló fiatalok számára. Mint már korábban beszámoltunk róla, a találkozón részt vettek a Nyíregyházán működő Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Speciális Szakképző Iskolá­jának és Kollégiumának a diákjai is. Trizner Ágnes szociális munkás és Ró­zsavölgyi Mária logopédus felkészítésével négy fiatal bizonyíthatta tudását a főváro­si versenyen. A Nyíregyházán tanuló négy fiatal — Galambos Zsuzsa, Hadászi Ferenc, Szinok Attila, Tompa Dénes — nagyon jól szerepelt, hiszen azonos pontszámmal holt­versenyben álltak az első helyen a verseny végén. Első helyezett azonban csak egy csapat lehetett, ezért egy kakukktojásos feladatot kellett megoldaniuk, ám az a ve- télytárs csapatnak jobban sikerült, így a másodikok lettek. A harmadik helyen a nyíregyházi Start Vállalat csapata végzett. Tompa Dénes A vén cigány című verset is megtanulta a versenyre M. Magyar László felvétele Részközgyűlések Nyíregyháza (KM) — Az alapszabály mó­dosításáról, a múlt évi eredményekről, a tervteljesítésről, az idei tervekről, elképze­lésekről is szó lesz azokon a részközgyűlé­seken, amelyeket az elkövetkező napokban rendez a Nyíregyházi Áfész. Március 11-én 17 órától a vajdabokori kultúrházban és a nyírpazonyi általános iskolában lesz részközgyűlés. Március 12- én 17 órától az áfész pinceklubjában, a sé- nyői általános iskolában, 17.30 órától pedig a nyírteleki általános iskolában tartanak részközgyűlést. A hét végén is lesz találko­zó az áfésztagok számára: március 13-án 14 órától a borbányai általános iskolában, március 14-én 9 órától pedig a nagycserke- szi művelődési házban hangzanak el a már korábban említett napirendi pontok. Kevesebb munkanélküli Nyíregyháza (KM) — Februárban Nyír­egyházán és térségében egy százalékkal mérséklődött a munkanélküliség. Me­gyénk jelentős részén azonban némi növe­kedésről számoltak be. Ez március 4-én Nyíregyházán hangzott el, a megyei mun­kaügyi központ sajtótájékoztatóján. A nyíregyházi -munkaügyi kirendeltség területén február végén, március elején 11 359 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. A nagykállói kirendeltségen 2428 munkanélküli szerepelt a regiszterekben. A baktalórántházi kirendeltség 1771, a ti- szavasvári kirendeltség 1697 munkanélkü­lit tartott nyílván. Figyelmet érdemel, hogy a regisztrált munkanélküliek között 37 százalékos a nők aránya. Könnycseppek egy iskoláért Az önkormányzat hozott egy döntést, ám a részleteket még nem dolgozták ki M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — Bizony­talanság, aggódás, félelem. A nyíregyházi önkormányzat döntése után ezek az érzé­sek kavarognak a Kisteleki- szőlőben élő szülőkben, hi­szen nem tudják még, mi is lesz szeptembertől felső ta­gozatos gyermekeikkel. Az a bizonyos február 22-i dön­tés — amely szerint az új tanév­től már nem oktatják a Koszorú utcai épületben a felsősöket —, meglepte a tagiskola igazgatóját, Gégényi Pált is. — Az elmúlt tanév végén a hu­mánirodán volt egy egyeztetés, s akkor mindent rendben találtak. Még fejlesztési lehetőségről is szó volt, kaptunk is egy pedagó­gusi asszisztens státust. A pol­gármesteri hivatalból január vé­gén megkeresték a Móricz Zsig- mond Általános Iskola igazgató­ját egy tervezettel, amely azzal foglalkozott, mi volna, ha a Ko­szorú utcai tagiskolában meg­szűnne a felső tagozat. A derült égből villámcsapásként ért ben­nünket, hogy ezt a tervezetet már előterjesztésként kapták meg a képviselők, akik végül úgy döntöttek, a felsősök szep­tembertől valamelyik belvárosi iskolában tanulnak. — A szülők hallani sem akar­nak arról, hogy az iskola itt meg­szűnjön. Mi pedagógusok azt valljuk, nem veszekedéssel, ha­nem tárgyalással kell megoldani a problémát. Nincs értelme a konfliktust fokozni, az észérvek­nek kell megütközniük. A szü­lőknek abban igazuk van: akár­milyen iskolai környezetbe ke­rülnek is a gyermekeik, az ingá­zás hatással lesz a 10-14 éves gyermekekre. — Az óvodát bővíteni kell, hi­szen több mint hatvan gyermek jár oda. Ha ez így marad, hama­rosan új iskolát kell majd építe­Senki sem tudja még, melyik iskolában is fog tanulni szeptembertől ni ide, s nem pedig megszüntet­ni. Gyakran kapjuk azt a vádat, hogy sok szülő beviszi a városba a gyermekét, s nem hozzánk já­ratja. Ha ez érvényes is 20-25 családra, fontos tudni, hogy nem rendelkezik minden szülő autó­val, a környéken élők többsége szegény, mint a templom egere. Az ingázás csak megterhelés lesz mind a családoknak, mind a gyermekeknek. — Az iskolában egymás elfo­gadtatására neveljük a gyerme­keket, nincs nemzeti kisebbségi hovatartozás, nincs megkülön­böztetés, számunkra csak gyer­mekek vannak. Félek attól, az új környezetben számos konfliktus­nak lesznek kitéve ezek a gyer­mekek. Szeptembertől három iskolás gyermeke lesz Pócsi Ferencné- nek. A legkisebb elsős lesz, a kö­zépső harmadikos, a legnagyobb gyermek pedig ötödikes. — A két kicsi ide jön majd, de ki tudja, hová megy a harmadik. Nincs hozzászokva, hogy egye­dül utazzon az autóbuszon, hogy egyedül mászkáljon a városban. S akkor még nem is szóltam a bérlet áráról. A Koszorú utcai is­kolába elhoztam őket, délután értük jöttem, nem tudom, szep­tembertől hogy tudok majd szét­szakadni. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a Koszorú utcán egymás mellett van az iskola és az óvoda. Az is jó, hogy egy osz­tályban kevesebb gyermek van, így több időt tudnak foglalkozni velük a pedagógusok. Révész Istvánnénak két gyer­meke jár az iskolába. Az egyik most másodikos, a másik hatodi­kos. — Évtizedeken keresztül fenn A szerző felvétele tudták tartani ezt az iskolát, ezért érthetetlen a megszünteté­se. Itt miért nem lehet bővíteni, miért csak a városra jut mindig pénz? Nincs gyermekorvosi ren­delőnk sem, s most az iskolát is el akarják tőlünk venni. Épül az ipari park, a Metro áruház, az el­következő években hihetetlen mértékben megnő majd a forga­lom. Hogyan engedjük el a gyer­mekeinket? Innen a város na­gyon messze van. Nincs gyalogos átkelőhely sem a forgalmas uta­kon. Felháborítónak találjuk, hogy az önkormányzat hozott egy döntést, ám azt úgy fogadták el, hogy a részleteket még nem dolgozták ki, holott azt is meg kellett volna tenniük. Nem lenne szabad sem a szülőket, sem a gyermekeket bizonytalanságban hagyni. Mindent megteszünk, hogy az iskola megmaradjon! Ragyog a Nap, ahol az UP A sikernek köszönhetően többet foglalkoznak zenéléssel Dedikálás közben az UP együttes Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM) — Jöttek, láttak, győztek. Röviden így foglalhatnánk össze az UP zenekar eddigi pályafutását, hiszen nagylemezük megje­lenése után szinte az egész országban népszerűek lettek a zenészek. A napokban a tanárképző főisko­lán is fellépett a zenekar. A sze­replés előtt készségesen nyilat­koztak lapunknak a srácok. O Milyen érzés Magyaror­szág ügyeletes sztárcsapatának lenni? — Jó érzés, hogy ismernek bennünket, s mindenhol szere­tettel fogadnak. A népszerűség egyelőre még kellemes — kezdte a választ a csapat dobosa, Mó- zsik Imre. — A sikernek köszön­hetően többet foglalkozhatunk most már a zenéléssel, amelyre tulajdonképpen az életünket tet­tük fel. Arra törekszünk, hogy minél többször koncertezhes­sünk élőben országszerte. O Elhangoztak már olyan fel­vetések is, hogy „egyslágeres” ze­nekar az UP. — Én is hallottam már ezt a kritikát, de nem érdekel bennün­ket — vette át a szót az együttes frontembere, Újvári Péter éne­kes. — Lesznek még slágereink, de minderről már csak akkor le­het beszélni, amikor már meg­van. Az új klip, az új sláger majd önmagáért beszél. Egyébként mi sokkal jobbnak tartjuk a lemezt, minthogy csak egy sláger legyen rajta. A többi szám is legalább olyan jó, mint a Nap című felvé­telünk, csak azokhoz még nem készült videoklip, s így azok nem annyira ismertek. d Kinek az ötlete volt a Nap cí­mű számhoz forgatott „ufós” vi­deoklip? — Á miénk volt az alapötlet, a megvalósítás pedig a két rende­zőt, Bergendi Pétert és Pados Gyulát dicséri. O Mennyire vevők a fiatalok a „ napfénybugira ”-ra? — Nagyon tetszik nekik, meg­őrülnek érte. Túlzás nélkül mondhatjuk, új színt hozott ez a „shinshine boogi” stilus a ma­gyar zenei életbe. Sokat köszön­hetünk a Record Express Kiadó­nak, hiszen kezdő zenekar lé­tünkre komolyan vettek bennün­ket. A kiadónál nincs elnyomás, az ottani vezetőkkel mindent meg lehet beszélni. O Lesz-e újabb nagylemez? — A szerződésünk természete­sen több albumra szól. Ha nem lenne ilyen sok fellépésünk, egy év alatt akár öt lemezt is megcsi­nálhatnánk. Mulat az ÉVISZ Nyíregyháza (KM) — Az idén ünnepli megalakításá­nak harmincadik évfordu­lóját a nyíregyházi Vásár­helyi Pál Építőipari és Víz­ügyi Szakközépiskola. A jubileumra rendez­vénysorozattal emlékezik meg az iskolai diákönkor­mányzat. Az első progra­mot március 10-én 19 órától az Open Doors zenei klub­ban tartják meg a fiatalok. Az est során bemutatkozik a K. O. táncegyüttes, bemu­tatkozik a Passz együttes, valamint lesz szépségver­seny is. Nyertes pályázat Nyíregyháza (KM) — Egy faliórát és 100 ezer forintot nyert a nyíregyházi Báthory István Általános Iskola azon a pályázaton, amelyet a Pro­videncia Biztosító még az el­múlt tanévben kiírt „Az ok­tatási intézmény szociális helyzete és a tanulók fizikai és lelki egészségének kap­csolata, címmel. A meg­nyert összeget az iskola a hátrányos helyzetű tanulók kirándulására költi. KisKelet A Kelet-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden szerdán. • Felelős szerkesztő: M. Magyar László. • A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Telefon: (42)311-277, fax: 315-124. Levélcím: KisKelet, 4401 Pf. 47.

Next

/
Thumbnails
Contents