Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-10 / 58. szám

1999. március 10., szerda 4. oldal □ Képviselői fórum Bajor Tibor ország- gyűlési képviselő tart fórumot az érdeklődők­nek Szabolcsveresmarton a művelődési ház­ban március 11 -én, csütörtökön 17 órakor a falugazdásszal közösen. □ Négyéves program Március 11-én 18 órakor kezdődik a Vécsey Károly Általános Is­kolában Fekete Antal önkormányzati képvi­selő lakossági fóruma, melynek vendége Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármeste­re. Téma: a négyéves polgármesteri prog­ram és a körzet közlekedési problémái. □ Fórum A FKgP március 11-én 17 órától Nyírszőlősön az általános iskolában mező- gazdasági fórumot tart. Kelet-Magyarország-olvasó Nyíregyháza város szélén, a Tiszavasvári úton lakik kis öreg nádfedeles házában Ko­vács András. Nem telhet el úgy nap, hogy a Kelet-Magyarországot ne olvassa Elek Emil felvétele Fiatalok fáklyákkal Nyíregyháza (KM) — A fáklyák fénye me­legen tartja az emlékezetet és méltó tiszte­letadást jelent az elődök példája előtt — ez a gondolat vezérli a szervezőket, a Sza­bolcs megyei Gyermekszervezetek Társu­lását és a Nyírségi Ifjúsági Társulást, ami­kor március 12-én, pénteken este fáklyás felvonulást rendeznek. A március 15-höz kapcsolódó programot a hagyományokhoz híven városismereti verseny, amatőr zene­karok bemutatkozása színesíti. Az indulás helyszíne stílusosan a Petőfi tér, ideje 17.30. Olyan civil szervezetek, baráti társa­ságok, közép- és általános iskolák jelentke­zését még fogadják, amelyek szívesen kép­viseltetik magukat a jókedvű, ugyanakkor ünnepélyes hangulatú dalos felvonuláson. ____I Trükkös felvételi Bodnár István éhány póknak és cserebogárnak össze­sen 56 lába és 8 feje van. Számold ki hány pókról és hány cserebogárról van szó. A kérdést, más hasonlókkal együtt egy ne­gyedikes kisdiáknak tették fel „tehetség­kutató verseny” címén, mert mint tudvale­vő: a felvételi vizsgát nem ajánlják az álta­lános iskolás gyermekek számára. De hogy a jelentkező gyerekek között mégis valami rangsort tudjanak felállítani, némelyik is­kolában kitaláltak valami mást, például te­hetségkutató versenyt vagy „kötetlen” el­beszélgetést. Nem véletlen, hogy igyekeznek az ilyes­féle felvételi megméretéstől (meg)óvni a gyermekeket, nevezzék azt bárminek. Úgy látszik még jó néhány évbe telik, amíg ér­vényt tudnak szerezni a tilalmaknak, elvá­rásoknak. Gyógy szervásár kölcsönből Nem az a kérdés, mire van szüksége, hanem az, mennyi pénze van a betegnek Szőke Judit Nyíregyháza, Tiszabecs (KM) — Akár csőd is fenyegetheti a kistelepülések patikáit, ve­szélybe kerülhet az eldugot- tabb helyeken a gyógyszer- ellátás, ha... Ha bevezetik, hogy utólag — a jelenlegi elképzelések szerint harminc nap múlva — térítik meg a gyógyszer árát. Addig a patika tulajdonosának meg kell előlegeznie az összeget, hiszen a nagykereskedőnek azonnal kell fizetni. Van olyan daganatelle­nes szer, amiből egy doboz 50 ezer forint... S bár a betegnek nem kerül egy fillérjébe sem, hi­szen támogatott, a kereskede­lemben a forintoknak időben gu­rulniuk kell. Az új gyógyszertámogatási rendszer fogadtatásáról, a félel­mekről, kétségekről kérdeztünk meg falusi gyógyszertár-tulajdo­nosokat. Az egyik helyen egy al­kalmazottat találtunk, aki a név­telenség homályában kívánt ma­radni. Azt a véleményét azonban nem rejtette véka alá, hogy „a karosszékből könnyű dönteni”. Nagy a szegénység vidéken, s nem öröm senkinek, ha nem kapja meg a beteg azonnal a me­dicinát, hanem 2-3 napot várnia kell rá. Kisebb lesz a választék, keve­sebb lesz a tartalék, legfeljebb nem lesz készletezés. Akik ilyen ügyekben döntenek, nem tudják, mi van a valóságban — ott tarta­nak, hogy a személyzet személy­re szólóan adja az orvosságot. Lehet, hogy be kell zárni a boltot? Szinte már nem az a kérdés, mi­re van szükségük, hanem az, mennyi pénzük van az emberek­nek... A tiszabecsi Horváth Margit szerint — aki 2-3 milliós tb-térí- téssel kalkulálhat, s hat telepü­lés betegeiről gondoskodik — sok mindentől függ, melyik kol­léga hogyan éli meg a változást. Döntő tényező a pénz, a tőketar­talék. Ő már érdeklődött banki hitellehetőség iránt. A jelzálog az épület lesz. Inkább amiatt ag­godalmaskodik, hogy tapasztala­tai szerint a 30 napból könnyen lehet 45... Akinek nagyobb a for­galma, annak nagyobb lesz a „pénzügyi hiányérzete”, na­gyobb összegű kölcsönre is szo­rul majd. Bíznak abban: az érdekvédel­Martyn Péter felvétele mi szervezet kiharcolja a lehető legkedvezőbb módozatot, s korai a harangok félreverése. Minden­esetre vakarják a fejüket... ▼ ▼▼ A parlament döntése szerint eb­ben az évben 123 milliárd forint jut gyógyszerár-támogatásra. A zárt kassza elrendelésének oka a gazdaság teljesítőképessége. Adomány Nyíregyháza (D. M.) — Béres cseppet oszt szét a Magyar Hadi- gondozottak Nemzeti Szövetsége (Mahonsz) megyei tagozata a Szabolcs-Szatmár-Beregben élő hadigondozottak — hadirok­kantak, hadiözvegyek — ré­szére. A Béres alapítványtól kapott ingyenes adományokat özv. Ács Jánosné, elnökségi tagtól lehet átvenni. (A Nyíregyháza, Derko- vits u. 63 sz. alatti cím megköze­líthető a MÁV- és az autóbusz­pályaudvartól a 12-es járattal a Búza térig, onnan átszállással a 17-es busszal.) Az adományhoz a „Hadigon­dozási Igazolvány” bemutatása mellett hétköznap 13.30 órától 16-ig főként nyíregyháziak, szombaton 9-től 13-ig pedig vidé­kiek juthatnak hozzá. Kiosztás a készlet erejéig tart. Indokolt esetben — Mahonsz-tagságuk igazolása mellett — a megrok­kant volt hadiárvák, hadigyá- moltak is részesülhetnek a Béres cseppből. ARCKÉP Sajben Emma Shakespeare-rajongó Kálmánháza (KM - M. M. L.) — A helyi általános iskola igazgatója javasolta, mutas­sam be olvasóinknak Sajben Emma nyolcadikos diákot. Nem volt időm megkérdez­ni, miért éppen őt javasolja, ám néhány perces ■ beszélgetés után már tudtam, jobb riport­alanyt nem is találhattam vol­na. Emmát ugyanis szinte min­den érdekli. Áz elmúlt években a tantárgyi versenyek mellett indult szavaló-, prózamondó, helyesírási és népdaléneklési versenyen. Az iskolában néme­tül tanul, de szeretné a francia és az angol nyelvet is megis­A szerző felvétele merni. Bár nem sokat hagyta el eddig lakóhelyét, vonzzák a szép tájak és az ismeretlen em­berek. Épp ezért a kitűnő bizo­nyítvánnyal rendelkező kis­lány a nyíregyházi Sipkay Bar­na Kereskedelmi, Vendéglátó­ipari és Idegenforgalmi Szak­középiskolában tanul majd to­vább a kéttannyelvű idegenfor­galmi szakon. Nagyon szeret olvasni, főleg az ifjúsági könyveket forgatja. Úgy érzi azonban, az általános műveltség érdekében ismernie kell Shakespeare drámáit is. Most éppen a Rómeó és Júliát olvassa — másodszorra. Érdek­lik még a szállóigék, amelyeket latinul szintén ismer, s ponto­san tudja: ki mondta, mikor mondta. Kikapcsolódásként ze­nét szokott hallgatni. Emma szeret programokat szervezni, ügyeket felkarolni, s belső késztetésnek érzi, hogy a társai mellett kiálljon. Termé­szetesen nem kerülhettem ki azt a kérdést sem, hogy mi sze­retne majd lenni. A talpraesett diáklány magabiztosan, a leg­nagyobb természetességgel ennyit válaszolt: — Idegenvezető, tolmács vagy újságíró. [OLVASÓINK LEVELEIBŐL __________________________________________________________________ Segítség Az első nagy árvízkor, 1970-ben kerültem el az ország nyugati megyéjébe, Vasba. Sokunknak megadatott, hogy akkor máshol teleped­jünk le. Torgyán József mi­niszter úrtól kértem támoga­tást, hogy adják meg a „mene­külés lehetőségét” most is az itt élőknek. Hisz az akkori kormány ár-, belvízmentes he­lyen, gyógyfürdők és biztosabb munkahely közelében segített otthont teremteni a szülőhe­lyüket kényszerből elhagyók­nak. Szerintem minden megoldható egy hosszú lejáratú kölcsönnel, megbízha­tó befektetővel. Én is szeret­nék jó példával elől járni, ezért felkínálom a nagyméretű családi házam. Akit érdekel írjon, keressen, hogy segíthes­sünk egymásnak. Szívem szerint egy többgyermekes családot látnák a legszíveseb­ben. Galambos Zoltánné, Vasegerszeg, Béke u. 4/a. Megrázó kép Március 9-én megjelent a Ke- let-Magyarországban — az első oldalon — egy félelmetesen szép fénykép a „Vízben álló Tarpá”-ról. A katasztrofális helyzetet átélve, és az ott la­kókkal együttérez ve, mégis le­nyűgözött a kép valódisága. Ez úton gratulálok a kép készítő­jének, Balázs Attilának és a - későbbiekben ennél kedve­sebb, a szívet inkább melenge­tő felvételek készítéséhez sok sikert kívánok. Kovács Imréné, Nyíregyháza Nem jár? Szociális járadékban részesü­lök. 1991-ben lettem beteg, s azóta már négyszer műtötték. Rendszeresen járok ellenőrzés­re Debrecenbe. Az idén még nem kaptam meg az utazási kedvezményről szóló papírt, azt mondják nem is jár ne­künk. Vajon mi az oka, vagy mi már nem is számítunk? Az anyagi helyzetem nem olyan, hogy a rendszeres kontrollok útiköltségeit ki tudnám fizetni. Eddig ez komoly segítség je­lentett. A. P-NÉ, Gávavencsellő Sötétség fogad Gyakran utazom vonattal. Már hetek óta, mikor későn érke­zek haza Nyíregyházára, sötétség fogad. Az Állomás téren nincs, vagy csak nagyon foghíjas a közvilá­gítás. Mindössze a vágá­nyok melletti hatalmas ref­lektorok fénye szűrődik át. Csodálkozom, hogy eddig senki sem figyelt fel a problémára, különösen, hogy az induló, érkező autóbuszok, autók, a kisvo­nat miatt óriási a balesetve­szély. K. A., Nyíregyháza Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött írásokat rövidít­ve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a levelek tartalmával a szerkesztő­ségünk nem feltétlenül ért egyet. IA :; W HAZAI TÁJON ___

Next

/
Thumbnails
Contents