Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-08 / 56. szám

1999. március 8., hétfő 3. oldal mit# HÁTTÉR Bgg Nők a gátakon Sípos Béla ________________________ I3öbbenetes képsorok a híradóban. Hetven feletti, fekete fejkendős nagyma­mák — talán dédnagymamák — földet la­pátolnak a zsákokba. Földet, a hatalmas, emberes zsákokba. Igaz, csak félig rakják, de azt is nehezen bírják, húzzák, vonszolják a sárban. Körülöttük a víz az úr, csak az a néhány négyzetméter száraz, ahonnan megtöltik a zsákokat. Hangtalanul, minden zokszó nélkül végzik az emberfeletti mun­kát. Már nem siránkoznak, arra nincs idő. Meg kell védeni hetven esztendő munkáját, az olykor véres verejtékkel szerzett javakat. Már pedig a ház falát most a víz mossa, nem jut idő gondolkodásra. S nem lesz már idő új építésére, sem pénz a régi ház rend­betételére. Snitt. Négy fiatal, életerős férfi a száraz magas­laton. Kezük egy pillanatra sem áll meg: erősítik, magasítják a töltést. Körülöttük, a gát két oldalán mindenütt víz, víz és víz. A vízben pedig házak áznak. Az egyik mintha mondani akarna valamit, de a többiek lein­tik. Keményen dolgoznak. Újabb snitt. A totálképből jól látszik, az utca nagy ré­szét a víz uralja. Majd közelkép egy új, alig két-három éves családi házról. Körbefogta a víz, csak a bejárati ajtó előtti lépcső mere- dezik. A fiatalasszony fürgén hányja egy földkupacból a homokot, gátat épít a bejá­rat elé. Ezután már száraz lábbal léphet ki az ajtón. Nem várja a segítséget, amit lehet és tud, egymaga végzi el. Ilyen képsorok láttán mindig eszembe jut Székely Bertalan festménye. Az egri nők fé­lelmet nem érezve vetik magukat a török el­leni küzdelembe, halált megvető bátorság­gal kaszabolják a gaz betolakodókat. S megvan az eredménye. Nekik köszönhe­tően is sikerül megnyerni a csatát. S a nők­nek is köszönhetően sikerül úrrá lenni a bel­vízen, megnyerni az árvízi csatát, mert a férfiakkal karöltve, olykor bátrabban és ki­tartóbban veszik ki részüket minden feladat­ból. Mert a nők mindenütt ott vannak, a gátakon is. Uraim, tegyük a szívünkre a kezünket. A legeredetibb forgatókönyvet mindig az élet írja. Pletyi Hálószobatitkok Ferter János karikatúrája □ Képviselői fórum Bajor Tibor ország- gyűlési képviselő tart fórumot az érdeklődők­nek március 9-én, kedden 17 órakor Sza- bolcsbákán, a faluházban. □ Egyesületi összejövetel A pszichoeti- kus betegek érdekvédelmi egyesülete már­cius 9-én, kedden 14 órakor tartja összejöve­telét a Sóstói úti kórházban. □ Ügyfeleket fogadnak A megyei Egészségbiztosítási Pénztár munkatársai március 9-én, kedden 9-13 óra között Máté­szalkán, a Zöldfa u. 3/A alatt (APEH Ügyfél- szolgálati Iroda) családtámogatási és beteg­ségi ellátási ügyekben adnak felvilágosítást. Rács mögött a halálig Szigorúbb ítélet emberkereskedelemért, kábítószerért A kábítószer-kereskedésért életfogytig tartó büntetés is kiszabható Balázs Attila illusztrációja Fullajtár András Nyíregyháza (KM) — Mint is­mert, a büntető jogszabá­lyok módosításáról megalko­tott törvény március 1 -jén lépett életbe. Az új törvénnyel kapcsolatos el­ső cikkünkből kiderült: a bünte­tések jelentős mértékben szigo­rodtak. Többek között, ha a bíró úgy dönt, akkor az elítélt élete végéig börtönben marad. További elemzésünk az új tényállások bevezetésével, egye­sek módosításával és a büntetési tételek felemelésével foglalkozik. Emberölésért életfogytig Ezúttal is segítségünkre volt Bodnár Zsolt a megyei bíróság elnökhelyettese és Fázsi László, a büntető kollégium vezetője. Új tényállásként szerepel ezentúl többek között: az újszü­lött megölése, emberkereskede­lem, magántitok jogosulatlan megismerése, jogosulatlan titkos információgyűjtés és a kábító­szer készítésének elősegítése. Bővült a súlyosabban bünte­tendő emberölések köre. Az ed­digi nyolc eset tízre emelkedett. Ezentúl a közfeladatot ellátó sze­mély, (például: taxis, orvos, biz­tonsági őr...) illetve a 14 éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölésért 10 évtől életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést lehet kiszabni. Ital és kábítószer Már nemcsak a járművét ittasan vezető személy felel a törvény előtt, hanem a vezetésre hátrá­nyosan ható szer befolyása alatt — kábítószer — lévő gépjármű- vezető is. A kábítószerrel való visszaélé­sért, kereskedésért akár élet­fogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható. A rablás új, minősí­tett esete, amikor a bűncselek­ményt hivatalos vagy közfelada­tot ellátó személlyel szemben kö­vetik el. A rabló ekkor 10 évig terjedő fegyházbüntetéssel sújt­ható, míg 15 év a felső határ, ha az említett személyek elleni rab­lást fegyveresen vagy csoporto­san követik el. Csempészek íme néhány további példa arra, miként módosulnak a büntetési tételek: Az embercsempészésért ki­szabható büntetés maximuma 10 év — az eddigi 8 évvel szemben. A robbanóanyaggal vagy robba­nószerrel, valamint a lőfegyver­rel, vagy lőszerrel való visszaélé­sért, illetve a fegyvercsempésze­tért az eddigi 10 év helyett most már 15 év a kiszabható büntetés felső határa. Marad a Báthory? Nyíregyháza (KM — K. J.) — Osztályonkénti szülői ér­tekezletet tartottak a nyír­egyházi Báthory István Ál­talános Iskolában. A téma: miként találhatnák meg a legjobb, legfáj dalommente- sebb megoldást az intéz­mény 2002-ben tervezett be­zárásig terjedő időszakra. A szülői munkaközösség, az iskolaszék, valamint a tantestület véleményéről Toldi Gyula igazgató tájé­koztatta lapunkat. — A szülői értekezletre egybegyűltek aláírásukkal kívánták megerősíteni az irányú óhajukat: a Báthory tanuló- és nevelőközössé­ge — a tanoda megszünte­téséig — maradhasson együtt. A háromszázötven tanuló képviseletében a szülők kétharmada jött el a megbeszélésre. — Ami reményt ad az együttmaradásunkra: az evangélikus egyház kész át­venni valamennyi tanulót és pedagógust már idén szeptembertől. Tehát: ily módon „helyben”, azaz a mostani épületünkben ma­radhatnánk, egészen 2001- ig, amikor is az evangéli­kus egyház visszakapja a Kodály iskola épületét. Az átköltözés számunkra akkor következne el. Az egyház javaslata az SZMK- nak, az iskolaszéknek és nekünk is tetszik. Ezért nyújtjuk be a városi köz­gyűlésnek az aláírásokkal alátámasztott kérelmünket. Elsősöknek Nyíregyháza (KM) — Szülői értekezletet tart a Nyíregyházi Görögkatolikus Általános Iskola (Bethlen G. u. 7. tel.: 312-386) március 10-én, szerdán 17 órától a leendő elsősök szüleinek. Nyulászok Törő István___________________________ Fényszegény, védtelen busz­megálló. Az autók beverik az olvadó latyakot, menekül­ni sem tud az ember. Hova is menekülne. Mindenütt a meg- zömült hó, jeges a teteje, víz­ben áll az alja. A patakok, a picinyke erecskék már elin­dultak. Ha máshol nem, Géza képzeletében. Örök folytonos­ság és megszakadás ez. Most éppen folytonosság, mert gye­rekkorára emlékezteti. Akkor volt ilyen nagy hó. Még iskolába sem kellett menni, szénszünet volt. De ki marad bent a lakásban, a kényszerű fogságban, amikor várja a kis erdő, s a dombok? Gézáék ugyan nem. Béla gyor­san kitalálta, amikor a szülők elmentek otthonról. — Megyünk nyulászni! Most nem tudnak elszaladni. Boto­kat törtek, s irány a határ, a hófúvásos, behavazott határ az elképzelt gyalogösvényekkel. Volt ahol csak térdig ért a hó, volt ahol Feri majdnem eltűnt benne, úgy kellett kibányász­ni. Géza látta, hogy ebből nem lesz nyulászkodás, de csalódni sem szeretett volna. — Menjünk a gyümölcsös­be. Ilyenkor ott hámozgatnak a bundások. Az almáskert egész a kertek aljáig ért, nagy drótkerítés védte a lakóktól. A túloldal nyitott volt az erdő széléig, mintha csak azért, hogy feljö­hessen a nyúl. A kerítésen átevickélve ha­mar rájöttek, hogy ott semmi­vel sem kisebb a hó. Gézának igaza lett. A varjak károgásán túl egyszer csak ott voltak a nyulak. Izgalom és öröm rob­bant ki belőlük. — Most nem tudnak elsza­ladni — lelkendezett Béla. A nyulak megindultak, elővéve ősi módszerüket, az elfutást. Belebucskáztak a hóba, eltűn­tek, de mindig lehetett látni, merre vannak. A fiúk kitar­tóan lépkedtek utánuk. Egy­szer csak lankadni kezdtek. A nyulak is. Pár pillanat múlva Géza eltűnt. Csak a hangját hallották, ahogy kiabál vala­honnan a fold alól. — Segítsetek! Feri már sejtette mi történt. Beleesett az ókútba, melynek nem volt meg a felső gyűrűje, s a kutat is teledobálták rőzsé- vel és mindenfélével. Most egyenlősítette a hó a tájjal. Fe­ri nem tudott kimászni, úgy kellett a botok segítségével ki­húzni. — No, megfogtad a nyula- kat? Nevették, mert vala­mennyien tudták, hogy bottal üthetik a nyomukat, mint mindig. A természet is meg­építi a csapdákat, hogy ment­se a másikat a másiktól, a má­sikért. Géza azóta is tudja, hogy nevelni kell a. nyulat, nem utánajárni a határban, s el­venni amit felkínál. Miért mé­gis a felkínáltért mennek az emberek? Erre már nem talál választ, mert jön egy teherautó, s úgy beteríti az út latyakos havá­val, hogy még a hó alá is be­bújna védelemért. Virradóra kedden Nyíregyháza (KM) — A Duna Tévé keddi Virradóra műsorá­ból: Lesz-e vízumkényszer Olaszország és Magyarország kö­zött? Van-e 50 milliárd forint ide­genforgalomra? Stúdiónk vendé­ge Lengyel Márton közgazdász és Lasztovica Jenő, a Parlament Idegenforgalmi Bizottságának el­nöke. A fogyasztóvédelmi blokk témája az autóvásárlás és a vele­járó garancia. Kapcsolják Mis­kolcot. A vendég a csereháti tér­ség településszövetségének veze­tője — lesz-e állami támogatás az elmaradott kistérségeknek? Ki­szolgáltatott-e a beteg orvosá­nak? Stúdióvita az orvosi etiká­ról. Premier köszöntővel Tanulmánykötet a nyelvoktatásról Nyíregyháza (KM) — Nyelvpoli­tika és nyelvoktatás címmel ta­nulmánykötet jelent meg a Me­gyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ (MPKITK) és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola gondozásában. A könyv konfe­renciával egybekötött, ünnepé­lyes bemutatóját az MPKITK sóstói telephelyén tartották meg. A tanácskozásra egybegyűlt, je­les nyelvészeknek az összejöve­tel alkalmat adott, hogy köszönt­sék — 60. születésnapján — Ba­konyi Istvánt, a nyelvoktatás módszertanának kiváló képvise­lőjét. A kiadványban szereplő írások keresztmetszetét adják a közép-európai nyelvoktatás ak­tuális kérdéseinek is határokon innen és túl. Cs. Jónás Erzsébet, a könyv szerkesztője és Bakonyi István Balázs Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents