Kelet-Magyarország, 1999. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-05 / 30. szám

9. oldal □ Zárómeccsek A kisvárdai 5. számú álta­lános iskolában szombaton rendezik a záho­nyi városi kispályás teremlabdarúgó-bajnok­ság utolsó fordulóját. Kezdés reggel nyolc órától. □ Teremtorna Pénzdíjas kispályás terem­labdarúgó-tornát szerveznek február 27-28- án Hajdúnánáson. Az eseményre huszon­négy csapat nevezhet. Jelentkezés Szűcs Ervinnél, telefon: 06-20/9213-875. □ Forduló Vasárnap lesz forduló a megyei sakkbajnokságban, a mérkőzéseket 10 óra­kor kezdik majd. Négy fedettérem Budapest (KM) — A Nyíregyházi ifjúsági és serdülő atléták influenzától megtizedelt csapata a Budapest fedett pályás bajnok­ságról, két ezüst- és két bronzéremmel tér­hetett haza. Úgy tűnik Nyíregyházán a lá­nyok az „erősebbek” (illetve az ellenálló­bak is), hiszen minden érmet ők a „gyengébbik nem” képviselői szereztek. Katona Eszter mindjárt kettőt is! Amiből az egyik akár arany is lehetett volna. Edzője Vass László szerint, ha tanítványa, 200 méteren a számára előnyösebb, hár­mas pályán, legveszélyesebb ellenfele mel­let rajtolhat, úgy a mindössze három szá­zaddal elvesztett-kiharcolt érem fényesebb lett volna. Eredmények: Katona Eszter (NYSI) 200 m (26,20) ezüst, 60 m: (8,0) bronz; Borza Éva (NYVSC) magas (155) ezüst; Nagy Ágnes (NYSI) 200m (27,13) bronzérmes. Sós: édes élmény Baktalórántháza (KM - K. T.) — Az az újság, hogy rend, fegyelem van. Már­mint Baktalórántházán. Mindezt Koz­ma Attila, az NB lll-as futballtársulat szakosztályvezetője tudatta. Aki azért kibökte: nemcsak Németh Csaba távozik a fenyvesek városából. A minap az is kipattant, hogy Sós Sándor is zöld lám­pát kapott. A csatár bejelentette, hogy na­gyon várják Nagyvarsányban, ő pedig be­lecsapott a megyei másodosztályú vezető­ség markába. Azaz, elmegy a Tóth János által gardírozott alakulattól. Miként Ma­ries Tibor is hasonló elhatározásra jutott — az öreg harcost tárt karokkal fogadják Rohodon. Az újak mellett három ifista is a „nagy fiúkkal” készül, Katona, Molnár és Poór egyelőre a légkört szokja... Királyi győzelem A Spanyol- vagy Király-kupaban már a négy közé jutás volt a tét, így a fehér mezes Seedorf és csapata, a Real Madrid fontos győzelmet (2-0) ara­tott a Villareal ellen AP-felvétel 1999. február 5., péntek Kapkodás, egyénieskedés, görcsösség Kérdés a nyíregyházi férfi kézisekhez: miért nem megy még mindig a játék idegenben? Nyíregyháza (KM - B. T.) — Nem és nem megy. Hiába parádéznak itthon a Kárpát- Hús Nyíregyházi KC élvonal­beli férfi kézilabdázói, ha más csapat otthonában rendre megremegnek a ke­zek. Az eddigi idegenbeli mérleg: egy győzelem, két döntetlen és négy vereség. Utóbbiakból csak a sze­gedi volt papírforma, a komlói, a pécsi és az ózdi nagyon váratla­nul jött, miként a ceglédi és a kiskőrösi pontvesztés is fájónak bizonyult. A java (Fotex, Duna- ferr, Győr, Elektromos és szom­baton a Százhalombatta) pedig még hátra van! Éppen ezért a já­tékosoktól kérdeztük: mi az oka a gyengélkedésnek, min kellene változtatni. Bécsi János: — Két okra ve­zetném vissza a kudarcokat: az egyénieskedésre és a kapkodás­ra. Sokkal nyugodtabban, türel­mesebben kellene támadnunk ahhoz, hogy eredményesek le­gyünk. Különösen akkor igaz mindez, ha az ellenfél már vezet két-három góllal. Pedig ilyenkor van szükség a legnagyobb türe­lemre, mert hideg fejjel köny- nyebb az ellenfél nyomába ered­ni. Elcsépelten hangzik, de az új játékosok beilleszkedése sem tö­kéletes még. Fissel a kommuni­káció hiányában nem nagyon értjük meg egymást, a figurákba sem tud úgy bekapcsolódni, Hernandez pedig a bravúrok után talán gyorsabban indít­hatna. Persze, szó nincs arról, hogy az újak nyakába varrnánk a kisiklásokat, de még időre van szükség a csapat összeéré- séhez. Tóvizi Krisztián, aki sérülé­se miatt gyakran kívülről láthat­ta a csapatot: — Évek óta Nyír­egyházán játszok, de az idegen­beli eredménytelenség rendre visszaköszönő probléma. Sok szakember próbálta ennek ke­resni az okát, de senki nem tud­ta megfejteni. Én úgy látom, hogy a csapat túl hamar el akar­ja dönteni a mérkőzés sorsát, és ha ez nem jön össze, akkor kap­kodni kezd. Meg aztán az ered­ménytelenség következtében most már egyfajta lelki teher is rátelepedett a játékosokra. Mohácsi Árpád: — Azt vet­tem észre, hogy hétközben min­den meccs előtt óriási a várako­zás és a fogadkozás. Talán túlon­túl js nagy, és emiatt görcsösen akarunk, ami sosem vezet jó eredményre. Évekkel ezelőtt a Szeged küzdött hasonló gondok­kal, de amióta bajnokságot nyert túljutott ezen a holtponton, és most megint van esélye a máso­dik helyre. Meg aztán: még min­dig nagyon kevés ideje vagyunk ahhoz együtt, hogy mindenkit meg tudjunk verni. Ezzel együtt nem lett volna szabad ennyiszer kikapnunk, de Battán javíta­nunk kell! Testnevelő-érdekvédelem Nyíregyháza (KM - B. T.) — Mi is a Magyar Testnevelők Or­szágos Egyesülete? Talán so­kan feltették a kérdést, ami­kor tegnapi lapszámunkból kiderült: a testületnek mega­lakult a megyei szervezeti egysége. Az alapító tagok között van a Megyei Testnevelési és Sportin­tézet, valamint a Spori Sport Közalapítvány is. Istvánfy Csaba professzor, az országos egyesület az alábbiakban foglalta össze az MTOE működésének lényegét. — Nem tévedés, az egyesület 1881-ben alakult, a mostani tes­tület ennek jogutódaként műkö­dik. Célunk az ifjúság egészséges életmódjának az előkészítése, ám igazából szakmai érdekvédel­mi szervezetről van szó. Az or­szágos szervezet van bejegyezve, de a megyei testületek éléről be lehet kerülni az országos vá­lasztmányba — foglalta össze a lényeget Istvánfy Csaba. A megyei szervezetnek tehát Máté János, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanszékve­zető tanára lett az elnöke. A tit­kára Varga János, az Évisz igaz­gatója, a további elnökségi ta­Istvánfy Csaba Martyn Péter felvétele gok: Páka Imre (kertvárosi álta­lános iskola testnevelője), Lesku Miklós (záhonyi általános iskola- igazgató), Bokor László (csengeri gimnáziumigazgató), Rontó Zsoltné (a tiszavasvári Kabay gimnázium testnevelője) és Pet- rikovicsné Forgács Vilma (a nyír­bátori Oktatási Centrum testne­velője). A súlyemelők listája Nyíregyháza (KM) — Az NYVSC súlyemelő szakosz­tályának múlt heti évzáró­évnyitó értekezletén el­hangzottakat a szövetség hivatalos eredménylistája is igazolja. Az 1998-as szakosztályi pont­versenyben ugyanis az NYVSC a második helyen vég­zett. A nyíregyháziakat csak a Haladás előzi meg. Ebből kö­vetkezik, hogy a férfiaknál to­ronymagasan első az NYVSC. A pontversenybe a nemzetközi eredmények, a országos és csapatbajnokságok és a minő­sítések számítottak bele. A szakosztályi pontver­seny végeredménye. Az összpontszám alapján: 1. Ha­ladás 18 190 pont, 2. NYVSC 14 020, 3. BKV Előre 10 910, ...32. Nyírtura DSK 445. Férfiak: 1. NYVSC 13 870, 2. Haladás 8 635, 3. Tatabánya 7 945, ...29. Nyírtura 435. Nők: 1. Haladás 9 555, 2. BKV Előre 3 955, 3. Ta­tabánya 2 815, ...21. NYVSC 150. Férfi utánpótlás: 1. Hala­dás 5 350, 2. Vállalkozók SE 4 625, 3. Soroksár 4 450,... 5. NYVSC 3 895, ...27. Nyírtura 435. Női utánpótlás: 1. Tata­bánya 2 815, 2. Haladás 2 775, 3. OVSE 2 765, ...21. NYVSC 70, 22. Nyírtura 10. Veres: jeles jelvény Nyíregyháza (KM) — Veres László feljebb lépett a ranglét­rán. A nyíregyházi játékvezető immáron FIFA-jelvényes bíró­ként működik, miután teljesít­ménye elismeréseként megkapta eme fokozatot. Ez pedig azt jelen­ti, hogy Veres László nemzetközi — 4+1-es játékrendszerű — kis­pályás labdarúgó-mérkőzéseket dirigálhat. A magyar sípmeste­rek közül Szabó Gergő és Török Károly bír ugyanilyen Jogosít­vánnyal”. Kaplonyi: Ózd Ózd (ÉM - KME) — A nyíregy­házi nevelésű Kaplonyi Zoltán a tavaszi szezon hátralévő tizenkét mérkőzésére kölcsönjátékosként Ózdra szerződött. Azok után, hogy új csapata legyőzte a régit. A 21 éves 191 centiméter ma­gas és 87 kilós kézilabdázó anya­egyesületén kívül eddig Tatabá­nyán és Fehérgyarmaton ját­szott. — A bajnokság elején nevelőe­gyesületemtől Tatabányára iga­zoltam, ahol fél évet töltöttem, de anyagi okok miatt el kellett jönnöm — mondta a játékos. — Ezután visszakerültem Nyíregy­házára, majd a közelmúltban adódott ez a lehetőség, hogy Ózd­ra jöhetek — indokolta döntését a fiatal játékos. — Legszívesebben bal oldal­dali átlövőként játszom, de ha a csapatnak másposzton van rám szüksége, akkor is állok a feladat elé. Nagyon bízom benne, hogy egy huszáros hajrával ki tudjuk harcolni a bentmaradást. Foci a nyárban A venezuelaiak kapusának, Vigasnak volt elég dolga az argentinok elleni ba­rátságos meccsen. Itt éppen ment két támadó elől, ám végül a kék-fehérek nyertek 2-0-ra . AP-felvétel Ha minden meccs itthon lehetne... Martyn Péter felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents