Kelet-Magyarország, 1999. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-27 / 49. szám

HÍREK □ Fórum a közlekedésről Az ország közlekedési infrastruktúrájának záros határ­időn belül meg kell felelnie az Európai Unió elvárásainak. Ennek ismeretében készítette el a tárca tízéves programját, amelyre 600 milliárd forint áll rendelkezésre — jelentette ki Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a hét elején egy kaposvári fórumon. □ Katalizátor villanyautókba A meta­nollal meghajtott, zajtlan és csupán kevés ki­pufogógázt kibocsátó elektromos autó, a „Necar 3" üzemelését biztosító katalizátor to­vábbfejlesztésére irt alá szerződést a BASF és több gépkocsigyártó cég. A katalizátor meta­nolból hidrogént állít elő, amit úgynevezett üzemanyagceliák elektromos árammá alakí­tanak át a villanymotor számára. □ Százéves az Opel Száz éve készült el az első Opel autó. A Friedrich Lutzmann ud­vari kocsikészítő mester tervei alapján legyár­tott jármű még inkább egy hintóra emlékez­tet. Pedig ha a cégalapító Adam Opelen mú­lott volna, a 137 éve alapított rüsselsheimi üzem megmaradt volna varrógép- és kerék­párgyárnak. Az öreg ugyanis „bűzszekerek­nek", milliomosok játékszerének tartotta a személygépkocsikat. Gyarapodott a Focus-család Az 1999-es év autója egyre-másra gyűjti be a különböző rangos elismeréseket Csonka Zsolt Nyíregyháza (KM) — Az alsó középkategóriában élesedik a küzdelem. Az Opel a négy­ajtós Astrával, a VW a Borá­val próbálja meg a vevőket elkényeztetni. A Ford sem nézte a riválisok tényke­dését ölbe tett kézzel. Megérkezett a Focus lép­csőshátú változata. A Va- gép Rt. nyíregyházi szalon­jában már megtekinthető az újdonság, miként a Focus kombiváltozata is. így a tavaly novemberben bemutatott ötaj­tós, kiegészülve a Focus újabb két variációjával, egy olyan mo- dellcsaládot alkot, amelyből mindenki igényei szerint vá­laszthat. Elégedettek lehetnek a Ford mérnökei, hiszen egy olyan mo­dellt alkottak, amely a 21. száza­dot idéző formájával, korszerű motorjaival, gazdag alapfelsze­reltségével és nem utolsósorban versenyképes árával sok bosszú­ságot törhet a konkurensek orra alá. Az 1999-es év autója egyre- másra gyűjti be a különböző elis­meréseket, megrendelési rekor­dokat dönt, mi több, kategóriájá­nak legbiztonságosabb autójá­nak bizonyult a híres Euro- NCAP törésteszten. Arról, hogy a folytatás is ilyen sikeres le­gyen a most bemutatandó, sze­met gyönyörködtető négyajtós, illetve a tágas, családközpontú kombi hivatott gondoskodni. Kezdjük az ismerkedést a li­muzinnal. A négyajtós változat a tradíciókra épít. Feltételezhe­tő, hogy a konzervatívabb gon­dolkodású, hagyománytiszte­lő középkorú vásárlók részesítik előnyben a legújabb Focust, Telitalálat! — így summázható a Focus limuzinváltozata mert adnak a jó megjelenésre és az életet megszépítő finomságok­ra. Esetükben a sportosság he­lyett inkább a luxus, a kényelem játsza a főszerepet. Ez a magya­rázata annak, hogy kizárólag Ghia felszereltségben (extrákkal gazdagon felszerelve) kínálják ezt a modellt. Tengelytávja 210 mm-rel hosszabb a három- és öt­ajtós változatnál (2615 mm), ami­3S2SU Négy irányban állítható vezetőülés Elektromos első ablakok Színezett üvegek ________________ Színre fényezett lökhárítók Vezetőoldali légzsák ABS (1,81, 2,01-nél 4 tárcsafékkel) Szervokormány__________________ Négy irányban állítható kormány- oszlop íme néhány, „alapáron mért extra," ami jelzi a Focus nagyvonalúan gazdag felszereltségét. zett külső tükrök a luxust sugall­ják. A limuzin motorválaszté­káról — 1.8 literes (115 LE) és 2.0 literes (130 LE) — megállapítha­tó, hogy városban és országúton egyaránt élvezetes autózásra számíthatunk az erőtől duzzadó, korszerű motorok jóvoltából. A Focus kombi a családok kedvence lehet. A jókora méretű hátsó ablak és a teljes szélességű csomagtér aj tó a kategória legna­gyobb rakterét veszi körül. Az alaphelyzetben 520 literes cso­magtér a dönthető ülések révén 1580 literesre bővíthető, síkok­kal határolt és könnyen pakolha­A kombi csomagterének a többgyermekes családok és a vállalko­zók Örülhetnek igazán Elek Emil felvételei vei szintén kategóriabajnok. Hossza 4362 mm. A New Edge desing jegyében született formát az elegancia mellett azért spor­tos vonások is átszövik. Utaste­rének finomsága, lakályossága egy kategóriával feljebb is megállná a helyét. A krómozott első lökhárítódíszléc, a krómo­zott keréktárcsák és a cso­magtérfogantyú, a színre fénye­tó. A kombi tengelytávja 2615 mm, ez a kategória legnagyobb­ja. Megalkotásakor a praktikum volt a fő vezérelv, amelynek si­került megfelelnie. Ambiante, Trend és Ghia felszereltségú mo­dellekből választhatnak a leendő tulajdonosok. A kombi motor­kínálata az 1.4 literes, 75 lóerős­től egészen a 2 literes, 130 lóerős változatig terjed. HIRDETÉS Észak-Magyarország Iveco Daily 35-8 kék színű, 1987-es év­járatú, 1999. decemberig érvényes műszakival eladó. Irányár: 620 E Ft. Tel.: 06-30/2061-071. *167088/2H Suzuki Swift 1,0 GL metalszürke, 1994. 09. 30. évjáratú, műszaki: 2000. 09. 29. futott km: 21 000. Rádiósmag-' nó, riasztó, stb. Irányár: 980 000 Ft. 46/383-864. *167112/2K ___________ MAZDA E 2200 DDBOZ, fehér, 1996. októberi, 2000. októberig műszakival, futott km: 82 000. Immobilizer, rádi­ós magnó, hitellehetőség. 2,1 millió Ft. 47/353-601. *167206/2K _________ BSS PS 10104, szürke, 1980-as, 2000. februárig műszakival, Rába hidas, bil­lenős pótkocsi 10,5 tonnás, 1 millió Ft-os irányáron eladó. 49/352-125. ‘167205/2K VW Golf, Variant 1.4, „Jasse" kék, 1997-es, 2000-ig érvényes műszaki­val, 69 000 km-rel. 2 db légzsák, elöl színes ablaküveg, gyöngyházlakk, tetőcsomagtartó, riasztó, szervokor­mány. 2 400 000 Ft. 46/343-687, 46/418-936. *167142/2K ___________ TOYOTA CAMRY 2000-es, meggypi­ros, 1984-es, 2000. augusztusig érvé­nyes műszaki, 131 ezer kilométerrel. Automata sebváltós, szervokormány, központi zár, automatikus ablakeme­lő, üléshuzat. 450 000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: 46/464-247. *167222/2K ZUK A11M, karamell, 1985. Műszaki nincs, de fel van rá készítve, 20 000 kilométert futott. 150 000 Ft-os irány- áron eladó. 48/353-094. *167329/2K DAEWOO Tico 800 SX, sötétzöld me­tál, 1996-os. Metálfény, gyári magnó, riasztó, üléshuzat, vezetett szerviz­könyv, alacsony üzemeltetési költség. 950 000 Ft-os irányáron eladó. 46/412­535. *167223/2K __________________ RÁBA nyerges vontató, sötétkék, 1991 -es, 1999. III. 20-ig érvényes mű­szakival. Nettó: 1 millió Ft-ért eladó. 47/361-871. ‘167323/2K 2015 LADA, piros, 1985-ös, 2001. feb­ruár 3-ig érvényes műszakival, 48 000 km-rel. Rádiós magnó, üléshuzat, új akkumulátor. Megkímélt állapotban, garázsban tartott. 320 000 Ft-os irány- áron eladó. 46/318-412. *167225/2K Nissan Vanette 2.0D fehér 1992-es, 1999. áprilisig műszakival, 70 000 km-t futott, 2+6 ülés, gyári klíma, színezett szélvédők, 5 seb. 5 ajtós, téli gumik, alacsony fogyasztás, megkímélt álla­pot. Irányár: 1 050 000 Ft. Cserélhető! 06-60/486-825 Miskolc. U66287/6K Wartburg 353 mogyorószínű, 1985-ös, műszaki: 1999. szeptember, futott km: 100 00Ö, vonóhoroggal eladó. Irányár: 120 000 Ft. 46/405-216. *167294/2 K ______________________ SKODA FAVORIT 136L, fehér, 1990-es, 2000. november 18-ig érvényes mű­szakival, 41 000 kilométert futottan, magnós rádióval, 650 000 Ft-os irány- áron eladó. 46/393-578. *167324/2K OPEL ASTRA 1,4. fehér, 1994-es, 2002- ig érvényes műszakival, 78 000 kilomé­terrel, központi zárás, riasztós, cserél­hető + hitel. 1 350 000 Ft-os irányáron eladó. 06-60/483-865. U67404/2K LADA 2106, bordó, 1991-es, 1999. au­gusztusig érvényes műszakival, 100 000 km-t futottan, 375 000 Ft-os irányáron eladó. Sportkormány, lég­rúgó, bársonykárpit, vonóhorog, könynyűfelni, megerősített kaszni, új gumik. 48/421-478. «167325/2K SKODA FAVORIT 1.3GL, fehér, 1992- es, 2000-ig érvényes műszakival, 60 000 kilométert futott. 750 000 Ft-os irányáron eladó. Vonóhorog, nap­fénytető, kifogástalan állapotban ela­dó. 47/390-064. Nagyobb csere lehet­séges, vagy Felicia beszámítása. * 167326/2K ______________________ IFA LTS, hosszú platós 1984-es kiadá­sú, jó állapotban műszakira felkészít­ve eladó. Érd.: 47/350-400, 06- 20/9668-463. U67327/2K ___________ RENAULT 19., fehér, 1991., 2000. ja­nuár 14-ig érvényes műszakival, 92 000 km-rel, 920 000 Ft-os irány­áron eladó. Riasztó, rádiós magnó, üléshuzat, törésmentes. 06-20/920- 4080. * 167330/2K _________________ Seat Terra fehér színű, 1988-as, mű­szaki: 1999. április, riasztóval. Irányár: 450 000 Ft. 46/311-927. M67403/2K Lada Samara 5 ajtós, bordó színű, 1994-es, műszaki: 2000. futott km: 50 000. Csere + hitel. Irányár: 755 000 Ft. 06-60/483-865. *167406/2K VW LT autómentő piros színű, 1978- as, műszaki: 1999. december. Irányár: 500 000 Ft. 06-20/9557-953. H67402/2K LÁDA 2105,’bordó, 1989-es, 2000. má­jusig érvényes műszakival, 82 000 ki­lométert futott, 320 000 Ft-os irány­áron eladó. 46/319-826. ‘167331/2K* SUZUKI SWIFT 1,3, piros, 1993-as, 2000-ig érvényes műszakival, 78 000 kilométerrel, 875 000 Ft-os irányáron eladó. 06-60/483-865. *167405/2K _____________________ HUNDAY ACCENT 1,5, piros, 1995-ös, 2001-ig érvényes műszakival, 60 000 kilométerrel, riasztó, központi zár, hitel + csere is. 1 395 000 Ft. 06-60/483-865. *167408/2 K* Hihetetlen de mégis Shuma RS modell most: 100 000 Ft-tal Sephia GTX modell most 400 000 Ft-tal OLCSÓBB és még EGYÉB AJÁNDÉK! AUTÓSZALON Nyíregyháza, Szarvas u. 53. Tel./fax: 42/310-613. 06-20/9146-919. oiuivei m vzzi io apróhirdetési szelvény álláskeresők részére , Kelet Magyarország AUTÓS VILÁG 1999. február 27., szombat 15. oldal 'T magánszemélyek apróhirdetési szelvénye \ mellett, a Hajdú-bihari Naplóban és az } HOGY AUTÓJÁT CfOílAN ti KÖNNTEN EMMA I i Eszak-Magyarorszagban is megjelenik!!! ■ ft hirdetés meBlelenésénett időpontja: IMMHinf©fi©fi0 1999 március 6 Ivómnál) és március 9. (ketiti) ÁLii 1 dj \J dJ j J Beküldési határiúö: március 4., csütörtök Típus: Évjárat: Irányár: Szín: Futott km: Műszaki érv.: Extrák: Telefon: vagy cím: Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név:...................................................................................................................Telefon: ............................................... Lakcím:...............................................................................................................Aláírás:................................................ Hirdetését feladhatja a hirdetési szelvényen a kiadóban vagy levélben, a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalványt mellékelve a következő címre: Kelet-Mo. Lapkiadó Kft. 4401 Nyíregyháza, Pl 25. apróhirdetési szelvény álláskeresők részére A hirdetés szövege (max. 15 szó): •. I Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név:....................................................................................................................Telefon:............................................... Lakcím:...............................................................................................................Aláírás: ............................................... Hirdetését feladhatja a hirdetési szelvényen a kiadóban vagy levélben, a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalványt mellékelve a következő címre: Kelet-Mo. Lapkiadó Kft. 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Az Ön hirdetését a beérkezést követő héten kedden jelentetjük meg A jeligés hirdetésekre érkezett válaszokat a hirdetés feladója a kiadóban veheti át.

Next

/
Thumbnails
Contents