Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-06 / 4. szám
1999. január 6., szerda 15. oldal Kelet«» KisKeiet NYÍRSÉG Kemping a parton Levelek (KM) — Olyan költségvetést szeretnének Leveleken ebben az évben, hogy jusson elegendő pénz az intézmények megfelelő működtetésére. Minderről Szanyi Lászlóné Székely Mária, Levelek polgármestere tájékoztatta lapunkat. Az idei feladatok között a polgármester asszony kiemelte a Leveleki-tó fejlesztésének fontosságát. Az önkormányzat célja, hogy különböző fejlesztésekkel minél nagyobb hírneve legyen a tónak, s ne csak a térség lakosságát, de más megye kirándulóit is vonzza. A tavalyi év óta az önkormányzat üzemelteti a horgászparadicsomot, illetve a strandot. A minél jobb ellátás és az idegenforgalom fellendítése érdekében pályázati pénzekből kempinget és parkolót szeretne építeni a testület a parton. Az elmúlt évi fejlesztések miatt — mint közismert, új községháza épült —, háttérbe szorultak az intézmények, amelyeknek a karbantartása is fontos feladat. Felújításra szorul a művelődési ház, az iskola, ám azokat is megelőzve leginkább az óvodára férne rá egy csinosítás. A munkahelyteremtés területén is igyekszik előrelépni a leveleki önkormányzat. Az új rétestésztaüzem 5-6 főnek ad munkát, s a tervek szerint egy hútőház is megkezdi hamarosan a működést. Ismét óvodában A kis óvodások számára is befejeződött a téli szünet, hétfőn már tárt ajtókkal várták őket az angyalkertek. Igaz, voltak, akik könnyes szemmel váltak el a szülőktől, ám a legtöbben örültek annak, hogy együtt játszhatnak a régen látott pajtásokkal M. Magyar László felvétele Rakamaz (KM) — Nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében Rakamazon három pó- niló. Télen szánt húznak, a többi évszakban pedig kiskocsit. Kornis Lászlót, a miniállatok gazdáját arról kérdeztük, honnan jött a pónilovak ötlete. — Amikor a leányom várta a gyermekét, megfogadtam, ha fiú lesz az unokám, veszek neki egy pónilovat. A leányom erre azt kérdezte, mi történik akkor, ha kislány lesz, ugyanis a műszerek azt mutatták ki. Végül úgy döntöttem, akkor is megveszem. így utólag nem bántam meg. Nagyon aranyos a Kitti unokám, s nagyon szereti az állatokat. Az első lovat Vácon vettem, aztán hogy ne legyen egyedül, vettem mellé társakat. Most hárman vannak. Márciusban megveszem majd a negyediket is. Itt tartom őket a háznál, egy karámot építettem a számukra. Étekül leginkább zabot kapnak. Minden nap lepucolom őket. O Mióta ez a nagy állatszeretet? — Nagyapámtól, édesapámtól örököltem. Apám maszek kovács volt, tartottunk otthon lovakat. Sokat lovagoltam gyerekkoromban, szőrén ültem meg az állatokat. Míg a korombeli srácok focizni jártak, én lovagoltam. Jámborak a kis állatok, a rakamazi gyermekek nagy örömére D Tart-e még más jószágokat? — A három póniló mellett van még egy üszőborjúm, egy vietnami malacom és három japán tyúkom. A vietnami malacért egy kecskét adtam, ugyanis sok gond volt vele. Ez a malac nagyon hozzánk nőtt, úgy döntöttünk, nem vágjuk le, megtartjuk díszállatnak. O Nemsokára lesz újabb unoka is. Ű mit kap majd a nagypapától? Suller Mária felvétele — Ha a műszereknek hinni lehet, ő már valóban fiú lesz. Nem tudom még, mivel lepem meg, talán egy pulykaka- kassal vagy egy vietnami malaccal. Rakamazi körutazás pónifogaton A lovak mellett vietnami malacot, japán tyúkot is tart az állatbarát gazda Levelek nélkül Az elmúlt évben az utolsó simításokat is befejezték a szakemberek a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium felújított épületén. Nemcsak egyszerű renoválásról volt szó, hanem jelentős átalakításról, hiszen a lapos tetőt sátortető váltotta fel, s az Epreskert utcai homlokzat is nagymértékben átalakult. E délkeleti szögből nem minden évszakban látható teljes szépségében az egész épület, ugyanis a falevelek tavasztól késő őszig átláthatatlan falat húznak az iskola köré M. Magyar László felvétele Csevegés az edzővel Nyíregyháza (KM) — Csak csevegünk címmel lesz beszélgetés január 14-én 19 órától a városi művelődési központban Koós Jánossal, Tukacs Istvánnal, Nyíregyháza alpolgármesterrel és Őze Tiborral, a Spartacus focicsapatának vezetőedzőjével. A rendezvényen közreműködik a Texas Country Band. Győrből érkezik segítség a dobi diákoknak A gyár dolgozói folyamatosan figyelemmel kísérik a gyermekek életét A téli hónapokban is lenyűgöző látványt nyújt Tiszadob híres épülete, az Andrássy-kastély M. Magyar László felvétele Tiszadob (KM) — Bár már megkezdődött a téli szünet utáni oktatás a tiszadobi általános iskolában is, hadd elevenítsünk fel egy decemberi ünnepséget, amelyen győri vendégeket is köszönthettek a diákok. Nem volt még üyen kedvesen szép, kimunkált karácsonyköszöntő ünnepe a tiszadobi általános iskolának, mint a tavaly decemberi. Az áhítattal, várakozással teli, őszinte rácsodálko- zástól tiszta játék nem külsőségeiben, de belülről ragyogott. Mitől ragyogott ez az ünnepség? Talán a belülről kifelé növekvő szeretet teljes hitvallása. A Szabó Péterné koreografálta betlehemi játékban természetesen, szabadon oldódtak fel a gyermekek. A hatalmas karácsonyfát az iskola diákönkormányzata díszítette fel, s a fa alá ajándék is került. — Az ünnepség megkülönböztetetten kedves vendégei hozták a Győr városából: Horváth Csaba igazgatóhelyettes és Kopanecz Györgyné. Ők képviselték a Tiszadobi Gyerekekért Gondozási- Segélyezési Alapítványt, amelyet a Győri Szeszgyár és Finomító Részvénytársaság hozott létre 1997-ben. Azóta folyamatosan jelen vannak az iskola életében. Jelen vannak a gyermekétkeztetésben, a taneszközök beszerzésében, a szociális támogatásban, kirándulások szervezésében, valamint a továbbtanulók támogatásában. — A gyár dolgozói figyelemmel kisérik a tiszadobi gyerekek életét és segítséget nyújtanak a távoli községnek, mert számukra csak az a fontos, hogy az igazán rászorulókon segíthessenek — mondta Horváth Csaba. — A gyár dolgozóinak elviszem azt a melegszívű fogadtatást, ahogyan most is fogadtak itt bennünket. Én is egy kis faluban nőttem fel, édesapám több mint negyven évig igazgatott, tanított ott, három generációt nevelt. Most ugyanazt a kedvességet, őszinte melegséget éreztem, amit akkoriban, mint gyerekek, mi is az ünnepre várakoztunk. Kopanecz Györgyné, az alapítvány kuratóriumának elnöke gyakran megfordul Tiszadobon, havonta elhozza, amit segítségképpen addig összegyűjtöttek. Most éppen a Zugligeti Általános Iskolát (Budapest) szervezte a tiszadobiak testvériskolájává. A kapcsolat természetesen kétoldalú lesz, tartanak az egyeztetések a távlati együttműködésről. Tiszadobról a nyolcadikosok évente egyszer elmennek majd a zugligetiekhez vendégségbe, a zugligetiek meg, akik rendszeresen leeveznek a Tiszán, ezentúl kikötnek majd Tiszadobon, és akkor ők lesznek a vendégek. — Vannak további támogatóink is, így hamarosan ingyenesen láthatjuk majd az Országházat és a Nemzeti Múzeumot — újságolta az elnök asszony. — Büszkék vagyunk, hogy támogatni tudjuk azt a kislányt is, akinek a családja képtelen a továbbtanulási költséget fedezni, aki tehetségével, szorgalmával ezt meg is érdemli. Zsóri Melinda támogatását a helyi cigány kisebbségi önkormányzat is megígérte, de erről elfeledkeztek. Biztos vagyok benne, hogy az újonnan választott kisebbségi képviselők a mi eddigi kétezer forintos támogatásunk mellé, amit szeretnénk hatezerre felemelni, a maguk támogatását is leteszik. — Rendkívül kedvező dolognak tartjuk, hogy a tiszadobi iskola nagy gonddal, pontossággal juttatja el a mi támogatásunkat azokhoz, akik valóban rászorulnak és méltóak is rá. Tapasztalataink szerint egyre többen vannak, akik szívesen csatlakoznak egy-egy már jól működő támogatási formához. Az alapítvány támogatása eddig sem merült ki az étkeztetésben, mert hiszen anyagilag hozzájárultak az iskolai kirándulásokhoz, jutalmazták a kultúrában, tanulásban, sportban élenjárókat, támogatták a nyári életmód tábort is. Az alapítvány számlaszáma 68700030-103000174. KisKeiet A Kelet-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden szerdán. • Felelős szerkesztő: M. Magyar László. • A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Telefon: (42) 311-277, fax: 315-124. Levélcím: KisKeiet, 4401 Pf. 47.