Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-04 / 2. szám

1999. január 4., hétfő Keleti sport 11. oldal AzMTK és Illés Béla Montevideo (MTI) — Magyarország legjobb csapata az 1997/98-as idényben az MTK Hungária FC, míg legjobb játékosa Illés Béla lett azon a szavazáson, amelyet az uruguayi El Pais című újság szervezett — derült ki a spanyol EFE jelentéséből. Az uruguayi lap a világ sportsajtójának közel háromszáz képviselőjét kérte meg, hogy szavazatával segítse a lista elkészítését. A szavazás alapján „Európa és Amerika királya“ a francia Zinedine Zidane, illetve az argentin Martin Palermo lett. A legjobb edzőnek az olasz Marcello Lippit, illetve az argentin Carlos Bianchit jelölték. Bálnával ütközött Auckland (MTI) — Isabelle Autissier francia versenyzőnő bálnával ütközött az Around Alone elnevezésű föld körüli vitor­lásviadal második szakaszán, útban az új- zélandi Aucklandbe. A második szakaszon eddig nem sok szerencséje volt Autissier-nek. Tasmániá- ban kényszerűségből szakította meg útját, mert egy viharban megsérült a PRB nevet viselő hajójának vitorlázata. Az újabb baj Új-Zéland közelében érte, ahol egy bálná­val ütközött. A rendezők tájékoztatása szerint a versenyzőnő ép és egészséges, de hajójának kormánylapátja komoly károkat szenvedett. Isabelle Autissier jelenleg a 6884 tengeri mérföldet kitevő második etap negyedik helyét foglalja el. Az olasz Giovanni Soldini — egyedüli résztvevőként — már behajózott Aucklandbe. A második helyen a francia Marc Thiercelin áll, a harmadik a brit Mike Golding, az első szakasz győztese. Mike Goldingot is balszerencse érte: nekiütközött egy korallzátonynak, aminek következtében csaknem fél méter mély víz özönlött be hajójába. Néhány mérföldnyi távon egy halászhajó vontatta a Team Group 4 nevű vitorlást. A szabályok szerint egy versenyző legfeljebb 10 mér­földet tehet meg vontatva. Csokoládédopping a kutyáknál London (MTI) — Több kutya is megbukott azokon a doppingvizsgálatokon, amelyeket a Brit Agárverseny-szövetség (BWRA) végzett el rendezvényei után. A megvizsgált kutyák szervezetében a csokoládéban is fellelhető theobromint és koffeint találtak. A feltételezések szerint a doppingszert csokoládécseppek formájá­ban juttatták a kutyák szervezetébe. Az Északkelet-Angliában népszerű amatőr kutyafuttatások során az agarak — melye­ket a XIX. században a terrierek és a grey- houndok keresztezésével tenyésztettek ki — akár az 56 km/órás sebességet is elérhetik. A BWRA több kutyát kizárt a versenyei­ről, és a tulajdonosokat is megbüntette. A szövetség vezetői leginkább azért neheztel­tek a csalókra, mert értelmetlennek látták a doppingolást, mivel versenyeik nem pénzdíjasak. A kutyatulajdonosok közül többen úgy vélték: alaptalanok a vádak. A szövetség olyan ártatlan embereket vádol a csalás­sal, akik saját szórakoztatásukra verse­nyeztetik a kutyájukat — nyilatkozta az Independent című lapnak Mark Pettitt, az egyik legsikeresebb kutya, XSpell tulaj­donosa. Ide a keblemre! Arkhipov, az orosz junior jégkorongválogatott játékosa ünnepeli, csalogatja csapattársát, miután világbajnokság elődöntőjében 3-2-re ver­ték a kanadai együttest AP-felvétel Kosa József Meggyesre vándorolt Nyírmeggyes (KM - K. T.) — Kettő-kettő. Vagyis, jelen ál­lás szerint nem változik az ..osztálylétszám" Nyír- meggyesen- Már, ha a játé­kosok is így akarják. Mert arra nincs garancia, hogy a meggyesi futballisták — akár az utolsó pillanatban is — nem gon­dolják meg magukat... Egyelőre csupán az tisztázódott, hogy ket­ten: Szabó István és Szilvási Zsolt bizton búcsút intenek a megyei első osztályú futballcsa­patnak. Ám azt, hogy hová kí­vánkoznak, nem kötötték a veze­tők orrára. A meggyesiek (zöld mez) létszámban nem rövidültek Racskó Tibor felvétele Immáron az is tény, hogy a nagyecsedi Czwik László paro- lázott a vezetőkkel, tehát ő Meggyesen építi tovább karier- jét. Ugyancsak elígérkezett az Un- chiás-gárdához Kása József. A „nagy vándor” legutóbb a Nyír- csaholyt szolgálta, most ismét váltott... Egyébként még nem jött el a munka ideje. Mármint a játéko­sok számára. A felkészülés janu­ár 15-én kezdődik, a nyírmegy- gyesi elöljárók pedig csak remél­ni tudják: a keret tagjai közül addig senki nem közli, hogy me- hetnékje támadt. Tovább dagad a doppingbotrány Róma (MTI) — Tizennégy esetben pozitív eredményt mutatott ki egy orvosi bizottság a legutóbbi vizs­gálatok után az olasz lab­darúgó-bajnokságban sze­replő csapatok játékosainál. Mauro Checcoli, a bizottság el­nöke egy olasz televíziónak adott Jeannie Longo végleg föladta Mexikóváros (MTI) — Jeannie Longo francia versenyzőnő végleg felhagy­ott azzal a szándékával, hogy megdöntse a női egyórás kerékpározás világcsúcsát. A 41 éves sportolónő 14. és 15. nekiru­gaszkodása is kudarcba ful­ladt a mexikóvárosi pályán. Jeannie Longo kijelen­tette: sem Mexikóban, sem máshol nem fogja újra meg­próbálni, hogy túlszárnyalja az általa 1996. október 26-án felállított 48.159 küométeres világrekordot. A francia kerékpáros 1998. november 6. óta 15 alkalommal tett kí­sérletet a világcsúcs meg­döntésére Mexikóvárosban. Jeannie Longo az újabb kudarc után elismerte, hogy „rettentően bosszantja“ a sikertelenség. Közölte: haza­utazik, ahol pihenéssel és síeléssel próbálja elfelejteni a mexikói kísérleteit. nyilatkozatában elmondta, hogy az Olaszországon kívül elvégzett legutóbbi vizsgálatok szerint tizennégy labdarúgónak, köztük öt élvonalbeli, négy másod- osztályú és öt harmadosztályú együttes játékosainak a dop­pingvizsgálata pozitív ered­ményt mutatott ki. Checcoli azt is elmondta, hogy a tiltott szerek Houston (MTI) — A korábbi kedvező hírekkel ellentétben úgy tűnt, hogy január 23-án még­sem rendezik meg a két korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó-világ­bajnok, George Foreman és Larry Holmes összecsapását — jelentette szombaton az AP amerikai hírügynökség Fo­reman testvérére, Roy-ra hivat­kozva. — George mondta ki a végső szót, mivel Roy Levitt mérkőzés­szervező a módosított határidő lejártáig nem fizette ki a Foreman számára ígért tízmillió dolláros összeg jelentősebb, mintegy kilencmilliós részét. Már korábbra ígérték a pénz átadását, majd az időpontot egy héttel módosítottuk. Még ekkor sem tudták azt kifizetni — nyi­latkozta Roy Foreman, a néhány napon belül 50. születésnapját ünneplő George fivére. A mérkőzés törlését mindene­setre még nem lehet biztosra venni, ugyanis Larry Holmes még mit sem tud vetélytársa döntéséről. — Nem tudom, hogy jelenleg többnyire szteroidok voltak, ám három esetben marihuána-szár­mazékot találtak a mintákban. Checcoli nem árulta el a vét­ségen ért játékosok nevét, ugyanakkor azt is elmondta: az eredmények a tesztek A-próbái voltak, így amíg a B-vizsgálatok el nem készülnek, addig nincs hivatalos eredmény. hol tart az ügy — jelentette ki a 49 éves Holmes. Roy Foreman bejelentése néhány órával azután történt, hogy Roy Levitt mérkőzés­szervező még a pénzügyi akadá­lyok elhárulásáról számolt be. A promoter azt állította, hogy be tudja mutatni azt a hitellevelet, melynek segítségével elhárulnak az akadályok a mérkőzés meg­rendezése elől. Ám vasárnap újabb fordulatot vettek az események Roger Levitt szerint mégsem marad el a két egykori profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok mérkőzé­se. Levitt a korábbi hírre reagál­va elmondta, hogy az egyik szponzor visszalépése miatt valóban veszélybe került a két bokszolónak beígért 10 illetve 4 millió dollár előteremtése, ám mivel sikerült új támogatót találni, a találkozót meg lehet rendezni. — Azt hiszem lesz találkozó, mert úgy látom, mindenki azt szeretné, hogy legyen — mondta Levitt. Ronaldo ígérete Milánó (MTI) — Az 1998- ban a korábbiaknál siker­telenebb évet záró brazil Ronaldo olasz újságírók­nak azt nyilatkozta: min­dent megtesz azért, hogy idén ő legyen a világ legjobb labdarúgója. — Úgy edzek, mint egy őrült, a térdem pedig min­den feladatnál egyre jobb és jobb lesz — mondta az olasz Internazionale csatára a La Gazzetta dello Sport című lapnak brazíliai otthonából adott interjújában. A labdarúgó ugyancsak a lap hasábjain mondott köszönetét klubjának, mivel az két nap pluszszabadságot engedélyezett számára. Ronaldo tavaly sokat baj­lódott térdsérülésével, és a vírusos fertőzése miatt a brazil válogatott által elvesz­tett vb-döntő sem tett jót neki. Ronaldo azonban úgy nyi­latkozott, hogy százszáza­lékig egészségesnek érzi magát, igy képes a legjobb teljesítményt nyújtani. Rá­adásul a rossz emlékű vb- döntő is lassan a feledés homályába merül. — El kell felejteni azt, hogy miként végződött a világbajnokság. Brazília a jövőben sokszor megnyeri majd a vb-t — így Ronaldo. Mégis lesz csúcstalálkozó Felhőfejes Lee Bradbury, a Crystal Palace játékosa felhőfejes­sel késztette megadásra a Newcastle kapusát, Steve Harpert, az angol labda­rúgó FA-kupa szombati mérkőzésén. A hazaiak védője, Gaiven csak sta­tisztálni tudott a csatár nagyjelenetéhez. Ám, hiá­ba a csodaszép bólintás, a „kristálypalotások”, ide­genben 2-1 arányban ki­kaptak, így búcsúzni kényszerültek a további küzdelemtől AP-felvétel A becsi vezérkar alábecsülte a csapatot Labdarúgás, megyei II. osztály, Nyír-Metál csoport: 6. Tiszabecs 15 7 3 5 23-26 24 Tiszabecs (KM - K. T.) — A ti- szabecsi futballvezérek elszá­mították magukat. Alábecsül­ték a megyei másodosztályú alakulat tudományát. Mert bíz a becsi brigád kivágta a rezet. Az egylet elöljárói pe­dig immáron hozsannáznak. — Tökéletesen elégedettek va­gyunk a játékosok teljesítményé­vel — ujjongott Orosz László egyesületi elnök. — Húsz pontot terveztünk, huszonnégy lett be­lőle, sőt lehetett volna több is. Azzal ugyanis nem kalkulál­tunk, hogy például a Nyírbéltek ellen ikszelünk hazai pályán. Abban is reménykedtünk, hogy a Fehérgyarmat után másik baj­nokjelöltet, a Pócspetrit is elkap­juk. Nem sikerült, de büszkeség­gel tölt el, hogy döntetlenre vé­geztünk az őszi elsővel. És, hát ne legyünk telhetetlenek, hisz rosszabbul is alakulhatott volna a szezon. Orosz László szerint csupán az a bökkenő, hogy amíg a hazai katlanban veretlen maradt a Ti­szabecs, idegenben nyusziként futballozott a gárda. Az édes ott­honból kimozdulva rendre elka­lapálták a becsi kompániát. Er­ről a „divatról” le akarják szok­tatni a társulatot. — A feladat egyértelmű: ta­vasszal vendégként is harciasab- ban kell játszani! Ezért is szeret­nénk egy védőt, valamint egy kö­zéppályást igazolni, igy stabilab­bá válna a védekezésünk. Bár, akkor sem esünk kétségbe, ha nem tudunk erősíteni. A keret ugyanis képes arra, hogy az idény végére 40-42 pontot szerez­zen. Ezáltal garantálható, hogy tartósítjuk jelenlegi helyünket.

Next

/
Thumbnails
Contents