Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-18 / 14. szám
Seresné 7 gyerekkel segítségért kiállt. /3. old. Beáta sikeresen futott ki Madonna világslágerével, a Like a Prayer-rel pillanatok alatt meghódította a kisvárdai közönséget./4. old. IDŐJÁRÁS wált'íálwny MS 3 és 8 °C ftá ÁRA: 34 Ft lvi. évf., 14. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 1999. január 18., hétfő Ima a pápáért A pápa vasárnap délelőtt egy római parókián arra kérte az őt üdvözlő gyermekeket, imádkozzanak azért, hogy megérje Krisztus születésének 2000. évfordulóját, a szentévet AP-feivétei mm Jm.-1- jwW1P-W—w □ Épül a hid 2001-re elkészül az Eszter- gom-Párkány közötti Duna-híd. A tervezett költség 1997-es árakon 3,5 milliárd forintnak felel meg. Az idei magyar költségvetés e célra 350 millió forintot különített el. □ Konzulátus Siófokon Német konzulátus megnyitását kezdeményezi a siófoki ön- kormányzat, így lehetővé válna az idegenforgalomban meghatározó, a bevételek 70 százalékát hozó német turisták jobb kiszolgálása. □ Kihívás Korai azzal foglalkozni, ki lesz az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje jelentette ki Demszky Gábor, miután Magyar Bálint pártelnök egy lapinterjúban úgy vélekedett, a főpolgármester esélyes kihívója lehet Orbán Viktor miniszterelnöknek. □ Egy százalék A KDNP elnöke, Giczy György elismeri a kisebb létszámú Ország- gyűlés előnyeit, de álláspontja szerint el kell törölni a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét. A választójogi törvény módosításába egyébként ők maguk is beszállnának. □ Tavalyi hó Az enyhe időjárás miatt a Bodrogközben, és a Taktaközben is másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. ■ ■ Ünnep a Himnusz születésnapján A Kölcsey Társaság díját ketten kapták: Makovecz Imre építész és Csikós Sándor színész Szatmárcseke (KM - N. I A.) — Ragyogó napsütésben helyezték el Kölcsey Ferenc sírján a hála és a megemlékezés virágait vasárnap délután a szatmárcsekei temetőben. Előtte a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyen Bosák Nándor római katolikus püspök és Bölcskei Gusztáv református püspük hirdetett igét. A magyar kultúra napja alkalmából rendezett megemlékezésen Bosák Nándor püspök arról beszélt, hogy minden himnusz utal a nép mentalitására. Nemzeti énekünk imádság, szövegét és dallamát tekintve egyaránt, ezért nem véletlen, hogy minden felekezet templomi énekként tartja számon. A Himnusz az Isten előtti gondolkodás folyamatát mutatja. A költő akár a szenvedésre, akár a sikerekre gondol, tudja, hogy akihez fohászkodik, megadja ezeknek a dolgoknak az értékét. Az embernek saját kultúráját művelnie kell, míg más népekét meg kell ismernie — figyelmeztetett Bölcskei Gusztáv református püspök. A magyar kultúra napján, a Himnusz születésnapján erre is gondolnunk kell. A tíz éve alakult Kölcsey Társaság vezetősége úgy döntött, hogy az idén ketten kapják meg a társaság díját: Makovecz Imre építőművész és Csikós Sándor színművész. Makovecz Imre, aki egyúttal az ünnepség szónoka is lett volna, betegsége miatt nem vehetett részt az eseményen. Csikós Sándor meghatódottan mondott köszönetét az elismerésért. Az ünnepi műsorban Csikós Sándor mellett közreműködött a debreceni Vox Juventutis Gyermekkar, amelyet Pallagi Etelka vezényelt. Az ünnepség egy pillanata: megkoszorúzzák a Kölcsey-emlékmüvet Balázs Attila felvétele Időközi polgármester-választások Nyíregyháza (MTI) — Időközi polgármester-választásra készül három Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei település — tájékoztatta Borbély Károly, a területi választási iroda helyettes vezetője az MTI-t. Elmondta: április 25-én, vasárnap Kántorjánosi és Komlódtót- falu, június 6-án, vasárnap pedig Gyügye polgárai választanak majd új önkormányzati vezetőt. Kántorjánosiban haláleset miatt nincs betöltve a polgármesteri tisztség. A korábbi, október 18- án megválasztott faluvezető, Vá- radi Lajos szívinfarktus miatt hunyt el, s azóta — az időközi választásig — az alpolgármester Pavelcsák István irányítja ideiglenesen az önkormányzatot. Komlódtótfaluban és Gyügyén az október 18-ai választás eredménytelenül végződött, mert a polgármester-jelöltek azonos számú voksot kaptak. A két településen emiatt újabb szavazást kell tartani, s addig — a törvény rendelkezésének megfelelően — továbbra is a korábbi önkormányzati ciklus polgármesterei töltik be a vezetői tisztséget, s irányítják az október 18-án létrehozott új képviselő-testületek tevékenységét. Rádőlt a fal Nyírpazony (KM - Gy. L.) — Halálos kimenetelű baleset történt tegnap délelőtt Nyír- pazonyban: egy épület bontása közben ráomlott a fal egy harminc év körüli férfira, aki a helyszínen életét vesztette több, mint valószínű, hogy emberi mulasztás okozta a végzetes tragédiát. Jön a bevallások ideje Szombaton reggel három kamionnal érkezett meg a nyíregyházi 1-es számú postahivatalba az APEH 119 200 darab megyénkbe címzett, az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványokat tartalmazó küldeménye. A posta, hogy minden más feladatát hiánytalanul elláthassa, negyven dolgozóját hivta.be soron kívüli munkára. Hétfő délelőttig minden település hivatala megkapja a borítékokat, az adózó polgárok pedig legkésőbb 22-én kapják kezükbe Balázs Attila felvétele