Kelet-Magyarország, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-31 / 305. szám

1998. december 31., csütörtök Ktietw ÉV VÉCÉ 8. oldal Üzenet a szülőföldre Marik Sándor Az idén több Szabolcsból elszárma­zott emberrel ismerkedtem meg. Más korban és más ok miatt hagyták el a szülőföldet, de közös bennük, hogy szívesen emlékeznek fiatalságuk szín­helyére. Londonból Nichtburgné Weinberger Mari­ka írt levelet: A fiatal pár Édesapám cipészmester volt Kisvárdán a háború előtt. A főutcán volt üzlete, 20 munkással dolgozott. Jött a nácizmus és mindennek vége lett. Feleségét és három gyermekét, szüleit, testvéreit családostól küldték az auschwitzi gázkamrákba. Egye­dül jött vissza. Jó barátok segítségével új­ra kezdte az életét. Kirakodóvásári cipész­mester lett az újra házasodott, egy és fél évre rá, 1950-ben születtem én. Édesanyám belehalt a gyerekszülésbe, apukám szenve­dése borzalmas volt, de most igazán nem adhatta fel életakaratát, mert ott voltam én. Hat hónapos koromig egyedül nevelt, majd ismét házasságot kötött. Én 16 éves koromban Budapestre kerültem a zsidó gimnáziumba. Két évvel később ismerkedtem meg le­endő férjemmel, és hat hónap múlva, 1969. március 25-én megesküdtünk. A szertartás kisvárdai templomunk udvarán volt. A la­kosság a kerítéseken, tetőkön állt, ott, ahol tudtak. Ez volt a felszabadulás után az el­ső vallásos zsidó esküvő, hagyományos chupe alatt, négy férfi tartotta a négy osz­lopot és a közösség, a család hét tagja volt megtisztelve a hét áldással. Amikor a vőle­gény a hagyományok szerint lábával eltör­te a poharat, mindenki szinte egyszerre mondta hangosan: Mazel tov! (Sok szeren­csét!) Lakodalmi vacsoránk cigányhegedű­vel megszólaltatott régi hagyományos zsi­dó dalokkal kisért fenséges ünnepély volt. Négy hét múlva elhagytuk Magyarorszá­got. Május elsején érkeztünk meg Angliába. Ott kezdődött meg felnőtt életem. Hat gyer­mekem született. Eleinte minden évben hazalátogattunk, később már nehezebb volt a családdal. Szüleim is idősebbek let­tek, lebetegedtek, nagyon nehéz lett. 1984- ben négyéves kisfiámat elvesztettük leuké­miában. Előtte egy évvel édesapámat. Anyukám magára maradt, de könyörgé­sünk ellenére sem akarta otthagyni ottho­nát. Három évvel ezelőtt halt meg, ő volt az utolsó vallásos zsidó asszony Kisvár­dán. Kapcsolataimat barátaimmal, volt taná­raimmal mindig megtartottam, látogatása­im alkalmával felkerestem őket. Kisvárda nagyon megváltozott, mióta elkerültem. A főtér és a főutca modernizálása szerintem elvette a város karakterét. Ha szépen tata­rozták volna és visszaállítják az épületeket régi stílusukba, az lett volna az értékek mentésének igazi módja. Mégis szívesen emlékszem Kisvárdára. Gyermekkori álmaim, terveim, elképzelé­seim jövőmről itt születtek meg. Az évek elrepültek velünk. Én és férjem már közép­korú szülők lettünk. Idősebb lányom 28 éves, négy gyermekkel New Yorkban él. Idősebb fiam 26 éves, itt Londonban lakik. Egy gyermeke van, menedzser egy cégnél. Lányom 25 éves, fiam 20 éves és számító­gép-programozó. Végül, de nem utoljára 12 éves kislányom hatodik osztályba jár és jól tanul. A család ma Látogató a lappoktól A sarkkör vidékén élők megtanultak védekezni a negyvenfokos hideg ellen Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Messzi­ről, az északi sarkkör vidéké­ről érkezett hozzánk a múlt- korában Marja-Leena Haata- ja. Olyan vidékről, ahol ilyenkor télen nem ritka a mínusz negyvenfokos hideg, és ahol még mindig háborít­atatlan a természet. Lappföldön a mocsarakat és az erdőket csak itt-ott szakítja meg emberi település. A hosszú telet három hónapig tartó sötétség jel­lemzi, kétszáz a téli napok szá­ma. A lappok magukat száminak nevezik; már régen bebizonyoso­dott a lapp és a magyar nyelv ro­konsága. A finn óvodapedagógus — aki lappnak vallja magát — a nyír­egyházi tanárképző főiskola ven­dége volt; kolléganőjével több előadást tartott az intézmény­ben. A Finn-Magyar Baráti Tár­saság összejövetelére is ellátoga­tott. Szívesen beszélt a „hon­fitársai” életéről. — Azokat nevezhetjük lappok­nak, akik lapp nyelven beszél­nek, vagy akiknek a szülei vagy a nagyszülei lappok, vagy aki annak vallja magát. Nekem az édesanyám lapp. Ma mintegy 60 ezer lapp él négy ország terüle­tén; Finn- és Svédországban, Norvégiában és Oroszországban, a Kola-félszigeten. Q Hogyan képesek elviselni a zord időjárást? — Hozzászoktak a nagy, nem ritkán negyvenfokos hideghez. A nyár a Golf-áramlás kedvező ha­tása miatt rövidebb, de néha ha­sonló a közép-európaihoz. Nem véletlen, hogy e napoknak és fe­hér éjszakáknak minden örömét és percét igyekeznek kihasznál­ni. Kellemetlen viszont hosszú, téli sötétség, amelyet legfeljebb az északi fény tesz változatosab­bá. Ilyenkor a lappok még az idő­érzéküket is elvesztik. Novem­ber közepétől márciusig tart ez a barátságtalan időszak. —‘A hideg ellen a modern technikával veszik fel a harcot: ez korszerű építkezést és külön­leges, meleg öltözékeket jelent. Sokan síelnek mifelénk, de az igazi síszezon csak márciusban kezdődik, amikor már vastag és puha a hótakaró. Számos síköz­pont csalogatja a sportoló turis­tákat. □ Úgy tudjuk, Lappföld a rén­szarvasok hazája... — A lappok fő foglalkozása va­lóban ma is a rénszarvastartás. Télen ez sem könnyű, hiszen a terelés helyzetváltoztatással jár. A rénszarvas télen főleg zuzmó­val táplálkozik, és bizony azt ne­héz a hó alól előkaparni. A mo­dern technika, a motoros szán megkönnyíti a rénpásztorok munkáját. A lappok másik fő tápláléka a különböző halételek. Gyakran horgásznak ilyenkor télen is. Ez a téli foglalatosság valódi sport- eseménynek számít, hisz a lékek elkészítése nem könnyű dolog. A messziről érkezett vendég szívesen beszélt egy másik téli szórakozásról. A lappok hosszú estéken szívesen joikáznak, ami egyfajta torokhangú éneklést je­lent; fontos sajátosság az impro­vizálás. Érdekessége, hogy az énekes tulajdonképpen nem da­lol, hanem hangszerként kezeli a hangját. Valószínűleg a jóikázó éneklők képviselik a finnugor költészet és zene legősibb motí­vumát. A fiatalok körében már megjelent ennek az ősi, felelge­tős énekmódnak a rockositott változata is. Eurostart Bourges (MTI) — Az 1999. janu­ár 1-jével életbe lépő közös euró­pai pénzt, az eurót bevezető ti­zenegy ország földrajzi közép­pontja a franciaországi Cher me­gyében fekvő mintegy ezer lélek­számú Biancafort falucskában található, egy gazda földjén — ál­lapította meg a francia Országos Földrajzi Intézet (IGN). Az IGN egy gránit határkövet helyezett el még november 17-én a magát mindig is Európa-párti- nak valló hatvannégy éves Paul Berbain gazda farmjától mintegy tíz méterre. Ez a határkő jelzi az euróövezet elméleti középpont­ját. A földrajz iróniája: Bianca­fort község az Argent (jelentése pénz, ezüst) járáshoz tartozik. Az új pénz megjelenését az eddig XV. századi kastélyáról ismert falucska lakói az új év első déle­lőttjén köszöntik a helyszínen ünnepséggel. A 2002-től a pénztárcákba ke­rülő új bankókon az addig hasz­nált pénzeken szokásos híressé­gek fejét a nyitottságot és a kom­munikációt szimbolizáló építé­szeti elemek váltják fel, nemzeti megkülönböztető jegyek csupán az érméket díszítik majd. Az 5, 10, 20, 50, 100, 200 és 500 eurós címletű bankjegyeket Európa különböző korszakai és stílusai ihlették. A rajzokat 1996-ban vá­lasztották ki egy pályázat alap­ján. Alkotójuk Robert Kalina, az osztrák központi bank grafikusa. A hét stílus a következő: a klasszikus, román, gótikus, re­neszánsz, barokk, rokokó és a XX. század építészete. Az érmék (1, 2, 5,10, 50 centes, 1 és 2 eurós) címoldala azonos lesz, míg hátoldalát a tagorszá­gok maguk választották ki. Ausztria például alpesi virágo­kat és történelmi épületeket, Olaszország hires embereket és műemlékeket, Franciaország pe­dig egyebek között Marianne-t, a forradalmat jelképező nőalakot választotta. HIRDETÉS Marja-Leena Haataja lapp nemzeti viseletben Martyn Péter felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents