Kelet-Magyarország, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-10 / 289. szám

1998. december 10., csütörtök 7. oldal HÍREK □ Tökestop Magyarországnak most már nem kell tartania tömeges tőkekiáramlástól — mondta Frankfurtban a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Surányi György szerint az ázsi­ai és az orosz válságok hatására korábban mintegy 2 milliárd dollár távozott az ország­ból. □ Sertéshús Az Európai Unió Bizottsága a felére, a jelenlegi 100 kilogrammonkénti 40 ECU-ről 20 ECU-re csökkenti a Kelet-Európá­ba irányuló uniós sertéshúskivitel támogatá­sát. □ ÚJ termék A Caola Kereskedőház Rt. az idén 4 milliárd forint árbevételre számít, míg 1999-re megközelítőleg 5 milliárd forintnyi árbevételt tervez. A csaknem 25 százalékos forgalombővülést főleg új termékek fejleszté­sétől várják. □ Ajánlat nélkül A belga Kreditbank hi­vatalosan nem erősítette meg azt a magyar sajtóértesülést, hogy ajánlatot tett volna a Kereskedelmi és Hitelbankban birtokolt EBRD-tulajdonrészre. □ Elküldenék A malajziai parlament felső­háza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezér- igazgatójának lemondását követeli, arra hi­vatkozva, hogy az IMF képtelen volt szabá­lyozni a devizakereskedelmet, és ez gazdasá­gi válságot idézett elő. Uszoda százmillióért Kisvárda (V R) — Már november köze­pétől fogadja a víz szerelmeseit Kis­várdán a városi tanuszoda, ám azóta is tart a terheléses próbaüzem. A próbaüzem során állítják be az ideális működéshez szükséges vízhőfokot, levegő­hőmérsékletet, és a műszakilag biztonsá­gos üzemeltetéshez szükséges egyéb para­métereket. A tanuszoda eddigi költsége nettó 98 millió forint, amelyből az új létesítmény megvalósult és a már meglévő épület ide­iglenes átalakítását oldották meg. Az épí­tőknek, akik még dolgoznak a helyszínen, az idei bekerülési összegből 70 milliót kell kifizetni. Még tart a próbaüzem Vincze Péter felv. A városi önkormányzat uszoda célra be­adott pályázatai sikerrel jártak. A megyei területfejlesztési tanácstól 30 millió forin­tot, míg a munkaerőpiaci alaptól 6 millió forintot kapott a város, de további pályáza­tok várnak még elbírálásra. Néhányan már ki is próbálhatták a tan­uszodát, melynek házirendjét mindenki­nek be kell tartani saját és a mások egész­sége érdekében. Ami a legfontosabb: az úszósapka mindenkinek kötelező és a min­dennapos nyitvatartás mellettt szauna is működik heti három alkalommal. HIRDETÉS Csúcstechnika az oktatásnak A daru vigyázva tette le a 26 milliós kombájnt Baktalórántháza (KM) — Euró­pa egyik legkorszerűbb ara­tó-cséplő gépe szolgálja mos­tantól a tanulók színvonala­sabb oktatását a Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégiumban Baktalórántházán. A közelmúltban vásárolt Deutz Fahr 4065 típusú kombájn persze nem tartozik az olcsó dolgok kö­zé. Az alapgép ára 26 millió fo­rint, amelynek nagyobb részét az MPA szakképzési alaprész központi keretéből pályázat út­ján nyerte el az intézmény. Az ország gépészképző iskolái közül hat felelt meg a pályázati feltéte­leknek. A kombájnt 150 KW (205 LE)- os motor hajtja. Fedélzeti számí­tógéppel is fel van szerelve, ami­nek köszönhetően a különböző szerkezeti részek gombnyomás­ra, elektronikusan működtethe­tők és programozhatok. Ettől a géptől várható az oktatási szín­vonal emelkedése a szakmunkás, a szakközépiskolai tanulók és a főiskolai hallgatók részére egya­ránt. Baktalórántházán ugyanis több éve kb. 100 főiskolás tölti kötelező kéthetes szakmai gya­korlatát évente, amely vizsgával zárul. Sertéspiac Budapest (MTI) — Bizony­talanság uralkodik el a ha­zai sertéstenyésztők között, mert az FVM késik a jövő évi sertéspiaci szabályozási rendszer nyilvánosságra hozatalával. Ezt hangoztatta a MOSZ titkára hétfőn a Sertéste­nyésztők Országos Választ­mányának ülésén rámutat­va: a piaci szabályozás is­meretére mielőbb szükség volna, mivel a sertéste­nyésztés biztonságához a gazdáknak 1-2 éves előrelá­tás szükséges. A jövő évi garantált árat ugyan már meghirdette a szaktárca, ám ez lényege­sen kisebb, mint amit a te­nyésztők szerettek volna elérni. Ezért várhatóan a gazdák jövedelemkiesése mintegy 10-12 százalékos le­het 1999-ben. A sertéspiaci szabályozás 1998-ban az irányáron ala­pult, amelyet év közben többször is változtattak. Ennek köszönhető a vá­lasztmány szerint, hogy nem omlott össze a magyar sertéspiac, mint az Európai Unióban. A szakemberek ezért azt szeretnék, hogy ez a rendszer éljen jövőre is. Áthidaló megoldásként a hazai piac élénkítése lát­szik a legkézenfekvőbbnek. Az iskola a termelésben is sze­retné hasznosítani az új kom­bájnt. A tanulói létszámhoz vi­szonyítva nem sok, mintegy száz hektár szántót művelnek. Mennyiségi termelésre nincs mód ezen a területen (aranyko­Nyíregyháza (KM) — Falu­gazdászi munkakörök betöl­tésére hirdetett pályázatot a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium (FVM). A felhívás a Kelet-Magyaror- szágban december 5-én, vala­mint az FVM Értesítő december 7-i 21. számában jelent meg. A pályázatokat december 15-ig le­het benyújtani a területileg ille­tékes megyei földművelésügyi hivatalokhoz. Budapest (MTI) — A magyar mikrogazdaság sikeresen ágyazódott az Európai Unió gazdasági folyamataiba, azon belül a német gazda­ságba. Ennek köszönhetően elmondha­tó, a magyar gazdaság integrá­ciója jóval megelőzte az ország több év múlva várható politikai integrációját, EU-csatlakozását — állította Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóinté­zetének igazgatója egy szakmai tanácskozáson. Kiemelte: a ma­gyar mikrogazdaság a keletkö- zép-európai térségből a legjob­ban felkészült az európai uniós csatlakozásra. Németországhoz, az EU egyik vezető országához igen erőteljes szálak kötik a ma­gyar gazdaságot, ez többek ko­rona-értéke 5 alatt van), ezért a minőségi termelésre kell átállni, amiben nagy feladat hárul az új kombájnra. A cséplés minősége ugyanis a vetőmagtermesztésnél rendkívül fontos. Hogy minél több tanulónak le­A falugazdászi hálózatot az FVM már 1999. január 1-től mű­ködtetni kívánja. Az addig ren­delkezésre álló rendkívül rövid idő miatt a pályázati felhívástól eltérően a pályázat benyújtásá­nak és eredményességének nem feltétele az a meghirdetett kité­tel, hogy a pályázó a körzetből legalább egy önkormányzat ille­tékes szerve által kiállított aján­lással rendelkezzen, áll a minisz­térium szerkesztőségünkhöz (is) eljuttatott közleményében. Ugyancsak benyújtható a pá­zött abban is megnyilvánul, hogy napjainkban Magyarország Németországba több gépet szál­lít, mint a már régóta EU-tagál- lam Spanyolország. A Németországba irányuló magyar export egyúttal a tech­nológiaigényes és a legkorsze­rűbb csúcstechnológiát képvise­lő termékekből kerül ki. Az is meglepő, hogy Németország két­oldalú áruforgalmi kapcsolatai­ban Magyarország már most Dá­niával megegyező szinten áll. Ta­valy a kétoldalú áruforgalom 22 milliárd német márkával zárt, idén a bilaterális árucsere vár­hatóan felugrik 30 milliárd né­met márkára. Magyarország szá­mára ezért különösen kedvező, hogy a következő fél évben Né­metország látja majd el az EU so­ros elnöki tisztét. Martyn Péter felvétele hetősége legyen az új arató-csép­lő gépet kipróbálni, kezelni, és a gép kapacitása is ki legyen hasz­nálva, szüksége lenne az iskolá­nak még jó minőségű szántóterü­letre, vélekednek az intézmény vezetői. lyázat abban az esetben is, ha a pályázó nem rendelkezik három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvánnyal. Ez esetben azonban mellékelni kell az erköl­csi bizonyítvány megszerzését kezdeményező postai igazolást. A pályázati felhívástól eltérő­en a vezető falugazdász és a hét körzeti központot vezető falugaz­dászok kivételével vállalkozó jogviszony keretében is betölthe­tő a falugazdászi munkakör. A megyei földművelésügyi hi­vatal ad további felvilágosítást. Acélosan Kecskemét (MTI) — Első ülését tartotta kedden Kecs­keméten az éleződő nemzet­közi verseny hatására szep­temberben alakult Ma­gyarországi Acélszerkezet Gyártók-Építők Szövetsége, a MAGÉSZ. A szövetség alelnöke, Varga Mihály az esemény kapcsán elmond­ta, hogy a szervezet 29 tagja együttesen már jelenleg is évi több mint százmilliárd forint termelési értéket pro­dukál, s még további bővü­lésre számítanak. A követ­kező 3 éven belül olyan technológiai beruházást va­lósítanak meg, amellyel többszörösére növelik a gyártási kapacitást. Falugazdászok egyszerűbben Előnyben a németeknél WESTEL 900 mintabolt: Nyíregyháza, Szarvas u. 2-4. Tel.: 06-42/314-432, 06-30/943-1900 • Ofotért Nyíregyháza, Kossuth tér 14. •Telemobil 96 Kft. Nyíregyháza, Valy Adám krt. 10. • Nyírbátor, Báthori u. 1. • Star-lnvest Nyíregyháza, Debreceni u. 29.* Hajósi Miklós Tiszalök, Dobi út 10. • Nyír-Mobil-East Nyíregyháza, Rákóczi u. 3. • Kisvárda, Krucsai Márton u. 2. • Can-Tel-East Kft. Mátészalka, Kálvin tér 7. ’Készülék és kártya csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel december 31-ig. vagy amíg a készlet tart. A készülékek csak a Westel 900 hálózatában használhatók. Információ: 06-30/9 30 30 30 vagy 184 (a WESTEL 900 hálózatábólingyenesen hívható). 265-9210 • http://www.westel900.hu Hab a tortán Ünnepi árak már nettó 12 800 forinttól az ötéves Westel 900 ajánlatából GAZDASÁG pina [ A KAPCSOLAT J

Next

/
Thumbnails
Contents