Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-04 / 258. szám

9. oldal 1998. november 4., szerda Megnyerte Az új-zélandi Munce nyerte az ausztráliai nyitó lovas derbit AP-felvétel Szárnyaszegett Sasok Pavlovics ezúttal csak 27 pontot szórt Nyíregyháza (KM) — Újabb könnyű győzelmet aratott az NYKE-lsobau NB l/B-s kosárlabda gárdája. Az „áldozat" ezúttal a Salgó­tarjáni Fekete Sasok egy­üttese volt. A szombati találkozó tulajdon­képpen már az első félidőben eldőlhetett volna, de akkor a korábban szinte „halálbizto- san” dobó Pavlovics sorra ron­totta el dobásait. A Paja bece­névre hallgató idegenlégiós igencsak bosszankodott emi­att, Kamarás edző nyugtatta, mutatta neki, emelje meg job­ban dobásnál a labdát. Pavlo­vics mégis így is 27 pontot szórt, mellette Kozma, Gergely és Gócs ponterős játéka érde­mel említést. Az első félidő ugyan a kiha­gyott helyzetek miatt minimá­lis hazai előnnyel zárult, utá­na már beindult az NYKE hengere. így végül a nyíregyháziak magabiztosan nyertek. A ven­dégeknél az egykori nyíregy­házi játékosok, BedLe és Jankó- vies közepes teljesítményt nyújtott, a színes bőrű Tuc- kerről pedig már rég kiderült: különös extrát nem tud nyúj­tani. A meccs végén Kamarás edző a 95 dobott pont ellenére kissé elégedetlen volt, ennek ellenére egy sima meccsen nyert a gárda. Az NYKE a hét végén Tiszaújvárosban ven­dégszerepei, ahol már sokkal keményebb találkozó vár a csapatra. Kisléta (KM - K T) — A Itislé- tai B-közép beindult. Akár a „nagyok”, a falu ultrái is gyártják a méretes lepedő­ket. No és a helyi dalárda rendre kiengedi hangját. Van is miért. Mert bíz a létai megyei első osz­tályú futballegylet fergeteges őszt produkál. A Szécsi-gár- da „természetesen” vasárnap is nyert. S így megy ez jó ideje. Ne­vezetesen öt hete. Azóta két rangadón (Nagyhalász, Nyírlu- gos), továbbá három szimpla baj­noki meccsen jutott túl diadal­masan a gárda. — Vasárnaponként énekelve, ünnepelve járja a csapat az útcá: kát — bökte ki Szecsi Zoltán edző. — De, azért nálunk sincs Kánaán. Most, amikor úgy néz ki, tényleg egyenesbe kerültünk, szerencsétlenségünkre télé va­gyunk sérültekkel. Czuna, Kuril- co, Pénzes Géza, Rása, Rézműves Géza, Ricsei, Szkunc és Takács két hete „összedrótozva” játszik. Majd1 mindegyik védő valami­lyen nyavajával bajlódik, éppen ezért nagyon tartok az utolsó két mérkőzéstől. Pedig a két emlegetett találko­zón az édes otthon gyepét tapos­sa a táblázat tetején trónoló kis- létai kompártia. A soros ellenfél, a Nyírkárász ugyanis renoválni készül saját katlanját, emígyen a pályaválasztói jog felcserélését kérte. A szakmai stáb bólintott, a Karász tehát Létára rándul át a hétvégén. Legvégül, a szezon­záró „körben” a Nagyecsed meccsel ama vidéken. Az edző máris kisakkozta a teendőket. — Mindkét mérkőzésen győzni kell(ene), ám ez nem lesz olyan sima ügy, mint azt sokan gondol­ják. Ha a sérüléshullámot meg- úsztuk volna, biztosra venném, hogy „hozzuk” a hat pontot. így viszont kénytelenek vagyunk csúszni-mászni. Más mód nincs, mivel fel akarunk jutni, „mun- kásfocival” fogunk operálni. Moszkvában az Internazionale Agassi az ausziknál London (MTI) — Andre Agas­si amerikai teniszező részt vesz a januári ausztrál nyílt bajnokságon — jelentette be a nemzetközi szövetség (ITF|. A sportoló, aki már 1995-ben dia­dalmaskodni tudott ezen a viada­lon, az elmúlt évben csak szabad­kártyával indulhatott, de az az­óta eltelt egy év alatt sokat ja­vult a játéka. Agassi a mögötte álló 12 hónapban öt tornát nyert meg és a világranglistán a 141. helyről az ötödikre lépett előre. — Andrének tavaly még sza­badkártya kellett a részvételhez, most pedig a verseny egyik ko­moly esélyese. Ha nem jön közbe semmi, akkor biztos, hogy a ma­gasan rangsoroltak között lesz a helye — fogalmazott Paul McNa- mee, az Ausztrál Open verseny- igazgatója. Andre Agassi mellett eddig az 1995-ös női győztes francia Mary Pierce, az amerikai Jim Courier és Mary Joe Fernandez, vala­mint a horvát Goran Ivanisevic és Iva Majoli jelezte indulási szándékát. Nyíregyháza (KM) — Az európai labda­rúgó kupahét szerdáján a Bajnokok Ligája 4. fordulóját rendezik. A Benfi- ca-Helsinkí meccset Vágner vezeti. A-csoport: Ajax-Olimpiakosz, Croa­tia-Porto. A csoport állása: 1. Olimpia­kosz 7, 2. Porto 4 (6-4), 3. Ajax 4 (2-2), 4. Croatia 1. B-csoport: Galatasaray-Roseborg, Ju­ventus-Bilbao. Az állás: 1. Rosenborg 5, 2. Galatasaray 4, 3. Juventus 3, 4. Bilbao 2. C-csoport: Szpartak Moszkva-Internazi- onale, Sturm Graz-Real Madrid. Az állás: 1. Real 6 (9-3), 2. Szpartak 6 (5-3), 3. Inter­nazionale 6 (3-3), 4. Graz 0. D-csoport: Barcelona-Bayem Mün­chen, Manchester United-Bröndby. Az ál­lás: 1. Manchester 5,2. Barcelona 4(5—4), 3. Bayern 4 (4-4), 4. Bröndby 3 (4-9). E-csoport: Dinamo Kijev-Arsenal, Pa- nathinaikosz-Lens. Az állás: 1. Arsenal 5 4-3), 2. Lens 5 (3-2), 3. Panathinaikosz 3, 4. Dinamo 2. F-csoport: Benfica-Helsinki, Kaisersla- utem-Eindhoven. Az állás: 1. Kaiserslau­tern 7, 2. Helsinki 4, 3. Eindhoven 3 (4-5) 4. Benfica 3 (2-4). Cserpák kupagyőztes Leütötte A holland Boersma leütését a kenyaiak próbálják sáncolni a tokiói vb-n AP-felvétel Mai sportműsor RÖPLABDA. Megyei baj­nokság, női: Bem-Fehér- gyarmat, Hunyadi iskola, 15. Hunyadi-Fehérgyarmat, Hunyadi iskola, 16. Fiú mini bajnokság, 1. forduló, Benczúr Gyula is­kola, 14. TEREMLABDARÚGÁS. VI. ICN Alkaloida-kupa megyei selejtezői, bujtosf csarnok, 19. Nyíregyháza (KM) — A hét végén a nagyszállási erdő­ben rendezték a tájfutók me­gyei bajnokságát. A találkozó az NYVSC-Nyírerdő hatalmas fölényét hozta, hiszen valamennyi kategóriában ver­senyzői végeztek az élen. Győztesek, F 21: Kovács And­rás, F 18: Gidófalvy Tibor, F 16: Zentai László, F 14: Antal Ist­ván, N 21: Bartókné Dorogi Ju­dit, N 18: Matisz Noémi, N 16: Matisz Petra, N 14: Liskány Diá­na. Csapatbajnokok, F 21: Ko­vács, Gidófalvy, Liskány. F 14: Antal, Bartus, Erdősi. N 16: Ma­tisz N., Matisz P., Sári N 14: Färber, Liskány D„ Liskány K. Szombaton és vasárnap Gánt környékén rendezték a nemzet­közi Spartacus Kupát, amelynek az első napja a Magyar Kupa 10., utolsó versenye volt. Az F 20 Elit kategóriában Cserpák Zsolt, az NYVSC-Nyírerdő kiválósága nyert, és az éves kupaküzdelem­ben is az élen végzett. Kiesett A német Ralf Schumacher a szuzukai Forma-l-es futamon a 14. körben esett ki AP-felvétel Belőtte Escarre találatával a spanyol gyeplabda-válogatott 5-1-re nyert a néme­tek ellen AP-felvétel □ Vesztettek a szalkaiak Kézilabda, NB II, férfi: Mátészalka-Püspökladány 20-24 19-11). Megérdemelt vendéggyőzelem. Gól: Hornyák 6, Király 4, Szender, Bagdi 4-4, Oláh 2. □ Fradi-jegy igényelhető A szombati, Üllői úti FTC-Spartacus profi focimeccs ven­dégjegyeit a nyíregyházi klub irodáján lehet megvásárolni. □ Várdán teremfociznak A hét végén rendezik a kisvárdai sportcsarnokban az Idénynyitó Kupa teremfoci tornát (.5+1). Je­lentkezni csütörtökig lehet a sportcsarnok­ban Lakatos Lászlónál. Csaltak a focisták Hongkong (MTI) — A hongkongi korrup­cióellenes bizottság úgy döntött, hogy eljá­rást kezdeményez öt válogatott labdarúgó ellen, mivel velük szemben az a vád merült fel, hogy pénzért vereségre játszottak egyes mérkőzéseken — jelentette az AFP francia hírügynökség. Az öt játékos a vád szerint összesen 200 ezer hongkongi dollárt fogadott el egy buk­mékertől, cserébe tevékeny részt vállalt abban, hogy csapatuk 2-0-ra vereséget szenvedett Thaiföld válogatottjától egy, 1997. március 17-én lejátszott világbajnoki selejtező-mérkőzésen. Változtattak Budapest (MTI) — A Ma­gyar Labdarúgó Szövetség kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Professzioná­lis Nemzeti Bajnokság hét­végi, 14. fordulójában két mérkőzés időpontja is meg­változott. Az Újpest FC-Hal- adás-Milos mérkőzést pén­teken 18.15 órakor, míg a Vác FC-Zollner-Dunaferr SE találkozót szombaton 19.30 órakor játsszák le. All a bál a kislétai utcákon A falu ultrái gyártják a méretes lepedőket • „Munkásfocira” vált a Szécsi-gárda k. * ff *4 *3 1 v ■ \ )\ -J y j (J y (j C! ■

Next

/
Thumbnails
Contents