Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21 / 273. szám
1998. november 21., szombat Kelet# ifitér 10. oldal Friderika boldogsága Pokrovenszki Gergely Tudtátok, hogy Bayer Friderika a szilvásgombócot fahéj helyett kakaóval készíti? Nos, ha nem is igazi kóstolót, de egy kis ízelítőt kaphattok az énekesnő hétköznapjaiból. Már tizenéves korában határozott egyéniség volt. A szülei művészi tornára íratták be, de egy hét után úgy döntött, hogy abbahagyja. Ezután a kézilabdázás és az énekóra közül választott, s döntött... Örül annak, hogy megtalálta azt, amiben tehetsége van Amatőr felvétel és referenciaként elég csak a Boldog vagyok című lemezébe „belekóstolni”. Aki hallotta és esetleg látta koncerten Friderikát, az tudhatja, hogy személyisége egyszerűen magával ragadja a közönséget. Egyik előadásán például egy 65 éves bácsi perdült táncra, hiszen megérintette a zene mindenhatósága. A zenéléssel próbál segíteni, (mintegy „Menedékházat” nyújtva) azoknak a fiataloknak, akik jelenleg nem találják az életben a helyüket. Ha hiszitek ha nem, őt egy takarítás gondolata is felvillanyozza, s ez alól csak a portörlés kivétel. Ezt ugyanis nem szereti, mivel allergiás a porra és ettől tüsszög is. Nem egy pepecselés típus, mert csak felgyűri az inge ujját és már kezdi is a munkát. „Férjem, Csuka László azért gyakran megjegyzi: nagyon gyorsan elintézem a takarítást.” Szerencsés Balázs Tárnái László Még soha olyan nagy szerencse nem ért, mint azon a nevezetes napon — meséli történetét a tiszadadai Dobos Balázs, aki egy üveg üdítőért tért be a helyi ABC-be. Egy multinacionális cég kedves vendéglátói fogadtak — folytatja nem mindennapi szerencséje történetét Balázs —, a kupak rejtette számomra azt a lehetőséget, melyet még álmodni sem mertem volna korábban. Egy telefon és abban a biztos tudatban indultam haza, hogy október 23-án már én is ott fogok ülni a Miamiba induló gépen. A legnagyobb gondot három velem utazó lánynak és nekem is nem az utazás jelentette, hanem az időeltolódás. Amerikában egy mesés csodaautó várt ránk. Vendéglátóink mindenre gondoltak, igyekeztek úgy megszervezni az ott-tartózkodáA szerencsés Balázs A szerző felvétele sunkat, hogy minél többet láthassunk, szórakozhassunk. A második nap fő programja az a Bon Jovy-koncert volt, melyet testközelből élvezhettünk. Egyébként is kedvenceim között volt a világsztár, de .azóta felejthetetlen élményt jelent számomra a találkozás. A cseh és a magyar nyerteseket külön is fogadta a népszerű énekes, dedikálta legújabb CD-jét, természetesen személyesen nekem. A következő napon megmártóztunk az óceánban, majd elvittek bennünket egy hamisítatlan amerikai show-ra. Itt delfineket és krokodilokat csodálhattunk meg, legnagyobb meglepetésemre egy kisebb méretű krokodilt adtak át nekem, igy fotózhattak le társaim. Rengeteg emlékkel, no meg fájó szívvel intettünk búcsút vendéglátóinknak. Reklámzene és musical hobbiból A testvérével együtt írt számból egyórás instrumentális darab lett Az ifjú Lennon nem másol A 22 éves Sean Lennon, John Lennon és Yoko Ono egyetlen gyermeke most jelentette meg első önálló lemezét „Into the Sun” címmel. Sean egyáltalán nem akar olyan lenni, amit a nagy Lennon fiától elvárna az ember. A lemezen alig van valami az apai örökségből néhány melodikus akkordon és a hangon kívül. Ami az anyai örökséget illeti, az abban a bátorságban mutatkozik meg, amellyel Sean az új dolgok kipróbálásához fog hozzá. A lemez minden számát a barátnőjének, Yuka Hondának ajánlotta. Majdnem minden szám a szerelemről szól, amely az élet egyik legfontosabb összetevője, ezért foglalkozom szívesen a témával. A lemezen Yuka is zenél, és ő a hangtechnikus is — nyilatkozta Sean. Lemezfigyelő: sláger sláger után A Sequential One név sokak számára ismerősen csenghet, hiszen a látványos előadások révén Nyugat-Európában igen közkedvelt house-csapat. A magyarországi ismertségüket két válogatásalbummal alapozták meg, szerepeltek az In Da House 2 és az In Da House 3 lemezen. A korábbi slágereket — My Love Is Hot, I Wanna Make You — követték az újabbak — Get Down, Dreams —, aztán az Imagination című szám lett népszerű, amely már az új albumot harangozta be. Ez a lemez az Energy címet kapta. A Record Express által is kiadott albumon 11 felvétel található. Az album intro felvezetéssel kezdődik, amely a mai house-divatnak megfelelően keretessé teszi az albumot, így egyben hallgatva is izgalmas élményt nyújt a hallga- búmról: Angels, The Story Conti- tóknak. Még néhány cím az al- nues, Inspiration Vibes. Nyéki Zsolt Érettségire készül, közben ismerkedik az üzleti világgal és zenét komponál, musicalt ír. Első hallásra széles érdeklődési körről árulkodik a lista, de ezek a dolgok jól megférnek egymás mellett — bizonyítja ezt Kerülő Gábor, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium negyedikes, matematika szakos diákja. — A zenei alapokat gyerekkoromban kaptam meg, zongorázni tanultam, amit szerettem is meg nem is. A szolfézs kimondottan fárasztott, de végül azért hagytam ott a zeneiskolát, mert már meguntam, hogy mindig azt kellett játszani, amit mondtak. Szívesebben dolgoztam fel a műveket saját kedvem szerint — emlékszik az önállósulás időszakára Gábor. Otthon eladták a nagy zongorát, ezt sajnálta ugyan, de helyette kapott egy szintetizátort, s ez már tág teret nyitott fantáziájának. Folytatta a zenei kalandozást, ismert számokat variált, s idővel már saját szerzeményeket komponált. A megmérettetés általános iskolában kezdődött, a suli rendezvényein önálló műsorokkal állt elő, s a gimnáziumban sem hagyott fel e jó szokásával. Most a decemberi szalagavató lesz a Itt születnek Gábor dalai csúcspont, a bevonulástól kezdve a zárókeringőig az események többnyire ő zenéjére követik majd egymást. Ez már családi vállalkozás eredménye, hiszen testvére, Balázs írt szöveget a számokhoz. Egy húron pendül- nek, ezt jelzi az is: közös munkájuk révén született egy musical. A szakemberek most elemzik az instrumentális darabként is egyórás művet. Gábor édesapjának is sokat segít: ha kell, angolul tolmácsko- dik, ha kell, zenét ír a cég reklámjaihoz. Érettségi után a budaBalázs Attila felvétele pesti közgázra felvételizik, ha sikeres lesz a próbálkozása, viszi magával a komponáláshoz szükséges összes cuccot. Bár csak hobbiból, a magam szórakozására zenélek, egyszer szeretnék egy egész zenekarral dolgozni — repül el ismét Gábor fantáziája. A sikerlistát a Rocky üzlet- hálózat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér, Kelet Áruház) eladott kazetták és CD- k alapján állítottuk össze: 1. Kozmix: Kozmix a házban 2. Apostol: Aranyalbum 3. Zoltán Erika: Best of.... 4. Total Dance: Válogatás 5. Hofi: Kossuth-díj A legutóbbi rejtvényünk megfejtéséért a Rocky üzlet- hálózat ajándékát Szilágyi Endrémé kölesei olvasónk nyerte. A mai kérdésünk: Tudtok-e Hofitól olyan dalcímet mondani, amely közismert sláger lett? A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Os rocker Bruce Springsteen bátran vállalja múltját. Erről tanúskodik nemrégiben megjelent, igencsak az „ősidőket” felidéző válogatása. A napjainkra divattá vált négylemezes boxban összesen 66 dala rejtőzik. A számok 1972 és 1998 között készültek, tehát mindenkinek alkalmat adnak a ha- sonlítgatásra. HIRDETÉS HIGH-TECH DISCO NYÍREGYHÁZA, ISTVÁN U. 7. NOV. 21., SZOMBAT LONG DRINK TŐZSDE Sztárvendég: D. J. Nagy László._ Nyitva: szombat 21-05-ig MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! NYÍREGYHÁZA, MOSZKVA U. 7/B. fisjWBÍF ;• | A hangulatot a zenegép nvitvm ^?(£ és a figyelmes kiszolgálás biztosítja! ®@®B§ i fii DőJ C (SUMS PROGRAMAJÁNLÓ NOV. 24. KEDD LAZA NAP D. J. NÉMETI, PETŐ NOV. 26. CSÜTÖRTÖK BAILEYS PARTY JÁTÉK + SZÓRAKOZÁS + NYEREMÉNYEK D. J. KALLUSZ NOV. 27. PÉNT. DISCO D. J. OROSZ MIHÁLY NYITVA: 21.00-04.00-IG Sarmber- Goid //>//• Ingyenes NOSZTALGIA PARTI november hónapban szerda — vasárnap: élőzene, péntek — szombat: lemezlovas ASZTALFOGLALÁS: 06-20/9375-358 Cím: Nyíregyháza, kávézó NOVEMBER 21.. szombat Edda Művek DJ. Szalacsi Zoltán 41-es főút 15. km-nél (Vásárosnaményi út) NYITVA: 21-05-IG Biül Nyíregyháza, , mtjM a Korányi F. u. eleje. tip •'s Telefon: 403-717 11?8. 11. 28. íiJSJWBAT] Fanlanoia- Ti a Maria party 21 érától Nyitva tartás: mindennap 14.00-24.00-ig JÚLIA CENTRAL l DISCOBÁR ALA G YMAJLÁ SZ November 21-én szombaton Mr. Rómeó '98. férfi szépségverseny (Fürdőnadrágban és alkalmi öltözetben mutatkoznak be a versenyzők) Sztárvendég: KoZUtix Caribic vodka-party DJ. BALOGH BÉLA BELÉPŐ. 600 FT/FŐ (Ingyenes buszjárat indul 20.45-kor Nyíregyházáról és Rakamaz-Tokaj- ból, amely 5 órakor jön vissza). JJLt Carttis J Sí r< <ú> K ÍJ :á> m JU ^\ NOVEMBER 21.: lí-OZMEX Resident: Nagy László NOVEMBER 27.: AMAL CANNIBALS ___________NYITVA: 21-05-IG.____________