Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

1998. november 18., szerda 12. oldal ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG Félszáz kilométer Budapest (KM) — A hét végén rendezték a Szuper maraton Kupa ötödik, záróverse­nyét, amely egyben az 50 kilométeres baj­nokság is volt. A résztvevők a Népstadion körül rótták a köröket (1085 m), negyven- hatszor kerülték meg a stadiont. A szabol­csi indulók közül Suba Ernő (NYVSC) az 50 év felettieknél a 2. helyen ért célba (4:12,21), míg a 40-50 év közöttieknél^ a nyírteleki Varga János 4. lett (4:15.38). Ő a versenysorozat összesítésében a második helyet szerezte meg. MAGYARORSZÁG-SVÁJC Kérdőjel a kezdőben Budapest (MTI) — Bicskei Bertalan, a ma­gyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapi­tánya kedden egy kérdőjellel megnevezte kezdőcsapatát a szerda esti, Svájc elleni barátságos mérkőzésre. A nemzeti tizen­egy baloldali középpályásának személye kérdéses, a győri Somogyi vagy az újpesti Tóth kap játéklehetőséget. Szerdán 20 órakor, az Üllői úti stadionban a következő csapat kezd Svájc ellen: Király — Sebők V. — Korsós, Hrutka, Mátyus — Dárdai, Pisont, Somogyi, vagy Tóth — Se­bők J„ Fehér M., Egressy. Mosolyog A francia Papin egy jóté­konysági meccs előtt AP-felvétel MAI SPORTMŰSOR KOSÁRLABDA. NB II., férfi: Mg. Főiskola- DEAC, 18.30. RÖPLABDA. Megyei bajnokság, női: Hunyadi-TB Baráti Kör, Hunyadi iskola, 17. Megyei fiú minibajnokság, 3. forduló, Dögé, 14. TEREMLABDARÚGÁS Egyre bővül a mezőny Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi hely­szín után a hét végén Nyírbátorban is le­játszották a VI. ICN Alkaloida-kupa terem­labdarúgótorna megyei selejtezőit. Négy csapat közül kettő jutott a döntőbe, a Mo- néta SE Nyírbátor százszázalékos teljesít­ménnyel, a kislétai Nyíl SE pedig egy vere­séggel. Mindez azt jelenti, hogy a hatvanhat csapatos döntő mezőnyéből tizennyolc hely már elkelt. A döntő eddigi résztvevői: Berek Rolád Miskolc, Rubeola FC, Külker FC, Nyíregyházi KFC (valamennyi NB I- es), Ubul FC Békéscsaba, Kispest AC, Ar­gentum FC (NB II-esek), Szamos Kft. Csen- ger, Standox FC, Drink Team Nyíregyhá­za, Du&Du Nyíregyháza, Bír-lak Söröző Nyíregyháza, Diadal Nagycserkesz, Zöld Ászok Nyíregyháza, Cső-Montage BKFC, Jászboldogháza, Monéta Nyírbátor, Nyíl SE Kisléta. A hét végén folytatódik a selejtezők so­ra, hiszen Tiszavasváriban, Ibrányban, Csengerben és Kisvárdán is lesznek mér­kőzések. A jövő héten pedig Vásárosna- ményban, Gyulaházán, Mátészalkán, Leve­leken, Baktalórántházán és Fehérgyarma­ton selejteznek az érdekeltek. Ezeken nem kell elindulniuk a megyei NB-s csapatok­nak, amelyek soron kívül az országos dön­tőbe juthatnak. A csapatok képviselői Daj­ka László főszervezőnél jelenthetik be részvételi igényüket. Veréb hiába repült a Kicsi-fejesnél Emlékeznek az első élvonalbeli Szpari-Diósgyőr meccs főszereplői • Szombaton ismét egymás ellen Bodnár Tibor Nyíregyháza (KM) — Ami a nyíregyháziaknak az első, az a diósgyőrieknek a 835. volt! Vagyis az élvonalbeli múlttal alaposan felvértezett borsodi csapatot látta vendé­gül története első NB l-es meccsén az NYVSSC. Az összecsapás azért is érdekes most a számunkra, mert szomba­ton következik az újabb Nyíregy- háza-Diósgyőr mérkőzés. Sokan szívesen emlékeznek a tizen­nyolc évvel ezelőtti derbire, amelynek két főszereplőjét szó­laltattuk meg. Kozma József, vagyis „Kicsi” személye azért fontos, mert az ő nevéhez fűződik az első élvonal­beli nyíregyházi gól. Verébnek fe­jelte azon a bizonyos mérkőzé­sen, amelyet 1980. augusztus 9-én játszottak. — Kétségtelen, hogy sok szem­pontból emlékezetes számomra az a mérkőzés — idézte fel Koz­ma József. — Életem első NB I-es mecc­sén klubom sporttörténelmi gól­ját szereztem, ráadásul az a mér­kőzés pályafutásom egyik leg­jobb kilencven perce volt. Lőt­tem egy kapufát is, ráadásul vé­gig arra a Füköre kellett figyel­nem, aki a diósgyőriek játékát szervezte. A borsodiak az MNK, az akko­ri kupaküzdelem védőjeként ér­keztek az első nyíregyházi mér­kőzésre. A csapat akkori kapusa, Veréb György ma már az olimpi­ai válogatott kapusedzője, így őt a dunavarsányi edzőtáborban ér­tük utol. — Megmondom őszintén, nem sokra emlékszem. Valami de­reng, a főiskola felőli kapuba mintha Cséke lőtt volna egy ha­talmas gólt... Meglehet, én is benne voltam, de ilyesmi előfor­dulhat. Az eredmény? Nem tud­nám megmondani. Talán kikap­tunk, nem? — Egyébként szívesen jártam Nyíregyházára, akkoriban még a két szurkolótábornak sem volt baja egymással. A játékosokkal pedig kimondottan jó volt a vi­Az a bizonyos telt hazas első meccs, teherben Czeczeli szonyunk, gyakran alapoztunk együtt. A szombati, az élvonal­ban hatodik Nyíregyháza-Diós- győr meccsen mindkét egykori játékos jelen lesz. Veréb „hiva­Elek Emil felvétele tálból”, hiszen a DFC kapusedző­je is egyben, Kozma pedig a lelá­tón, szurkolóként. Talán talál­koznak, és akkor „Kicsi” is feli­dézheti gólját a hálóőrnek. Gáva beállította gólrekordját Új pályát is építenek a megyei I. osztályú csapatnak Gávavencsellö (KM) — Bajban voltak a múlt héten a ven- csellöiek: nem volt pályájuk. Mentek „fűhöz-fához", míg végre megtalálták a rakama- ziakat. Ők fogadták be belvíz miatt hon­talan megyei I. osztályú csapa­tot. És a jelek szerint Farkas Bé­la csapata nem mozgott idegenül a rakamazi katlanban, hiszen hét góllal engedték haza a Jánk- majtist. — Idén egyszer már rúgtunk hetet, de akkor kaptunk is egyet — mesélte Karakó László polgár- mester, egyesületi elnök. — Vagyis a rúgott gólok számában beállítottuk az őszi re­kordunkat, a gólkülönbség­ben viszont új csúcsot állítot­tunk fel. — Köszönhetően a nagy pályá­nak, hiszen ezen jó harminc perc után sokat futva nagy erőnléti fölénybe kerültünk. Jól éreztük magunkat Rakamazon, mondtam is viccesen az ottaniaknak, hogy az övékkel ellentétes sorsolást fogunk kérni, és ott játsszuk majd a hazai meccseinket. Még egyszer szeretném nekik megkö­szönni, hogy meghallgatták kéré­sünket. Ami pedig a vencsellői pályát illeti: továbbra is kímélni kell a játékteret. A csapat emiatt a tornaterem­ben végzi a levezető edzéseket. Készül egy másik pálya is Ven- csellőn, közel a mostani csenter- pályához. „Mindössze” kétmillió forint hiányzik a befejezéséhez, és akkor eldőlhet: a jelenlegi já­téktér örökébe lép-e majd, vagy csak edzőpályának fogják hasz­nálni. Drága mezek Tokió (MTI) — A Nemzet­közi Röplabda Szövetség (FIVB) kedden egyenként 3000 dolláros büntetéssel sújtott hét férfiválogatottat (amerikai, argentin, brazil, lengyel, orosz, olasz és a tö­rök), amiért a csapatok a szabályoknak nem megfele­lő mezben szerepeltek a vi­lágbajnoki mérkőzéseken. A hivatalos indoklás sze­rint a sportmezek nem vol­tak eléggé testre simulóak. Penyigén elmaradt Penyige (KM - B. T.) — A ti­zenharmadik fordulóból az árvíz miatt még öt mérkőzés maradt el a megyei bajnok­ságokból. A múlt hét végén a pálya hasz­nálhatatlansága miatt csak a Pe- nyige-Kocsord (II. osztály, Nyír- Metál csoport) meccset nem ját­szották le. Pedig az ifimeccset el­kezdték. Aztán az első félidő után úgy ítélte meg a játékveze­tő, hogy használhatatlan a pálya, emiatt berekesztették a folyta­tást. Közben megérkezett Farkas spori, a felnőttek összecsapásá­nak dirigense, aki először arra biztatta a játékosokat, hogy öl­tözzenek szerelésbe, mert lesz mérkőzés. Aztán tartott egy te­repszemlét, és ő is úgy ítélte meg, hogy balesetveszélyes a já­téktér. — Mi játszani szerettünk vol­na, a kocsordiakon úgy tűnt: ők nem feltétlenül — ecsetelte az esetet Juhász Gyula, a penyigei- ek edzője. — — Kétségtelen, hogy volt víz a pályán, ám például a Fehérgyar­mat elleni meccsünkön is leg­alább ilyen rossz volt a talaj. Mi nem akartuk befolyásolni a já­tékvezetőt és tudomásul vettük a döntését. Már beszéltünk a szö­vetséggel, amennyiben a hét vé­gére sem változik a helyzet, ak­kor elképzelhető, Kocsordon lesz a mérkőzés. Módosított időben Budapest (MTI) — Az MLSZ ton 13 órakor rendezik, míg a két időpontváltozásról adott Szeged-Tiszaújváros NB I-es tájékoztatást. A profiknál az találkozó szombaton 15 óra- Űjpest-MTK meccset szómba- kor kezdődik. Jótékony A brazil futballsztár, Ronaldo a frontemebere annak a svájci kampánynak, amelyet az AIDS-ellen szerveztek AP-felvétel Veigli Géza: sorozatban becsaptak a fiúk! Gyászos hangulat a rakamazi focipályán • Éles helyett gumiscipőt húzott fel a cserejátékos Rakamaz (KM - B. T.) — Gyá­szos. Nyugodtan jellemez­hetjük ezzel a jelzővel a ra­kamazi csapatnak a szezon hajrájában nyújtott teljesít­ményét. Az évek óta NB Ill-ban szereplő gárda az utolsó öt meccsének egyikét sem tudta megnyerni, négy találkozón pedig gólt sem szerzett. Utóbbi két idegenbeli meccsükön hatszor rezgeti a há­lójuk. Vasárnap éppen a közeli Mádon vesztettek 2-0-ra. Ott, ahol tavaly még 3-0-ra tudtak nyerni... — Ismét nagyon harmatos, gyenge volt a teljesítményünk — mondta a vereségről Veigli Géza edző. — Úgy érzem, játékosaim hét­ről hétre becsaptak engem, hi­szen az edzéseken soha semmi jele nem volt annak, hogy ilyen gyengék lesznek a bajnoki pro­dukciók. Nemhogy gólt rúgni nem tudunk, a helyzetek közelé­be sem jutunk. Márpedig a mi csapatunknak rengeteg lehető­ségre van ahhoz szüksége, hogy akár egyszer is betaláljon. És ha már a góltalanságnál tartunk. A rakamazi csapatban mindössze három olyan játékos volt, aki az őszi szezon során be tudott találni. Kozák, Balázs és Paulik mondhatja el magáról, hogy feliratkozott a góllövők kö­zé, utóbbi Mádon mégis csak cse­re volt. — Sajnos, játékosunk nem a legmegfelelőbb módon választott cipőt a mérkőzés előtt, emiatt maradt ki — indokolt a tréner. — Magyarán éles helyett gumis­talpút húzott fel. Meg aztán a csúszós talaj nem az ő műfaja, emiatt csak a kispadra jelöl­tem. Veigli Géza szavaiból kivehe­tő: nem a legjobb a hangulat a csapatnál. Tudja mindenki: a szünet a legjobbkor jött. Éppen ezért rövid, mindössze egyhetes lesz a levezető időszak és a te­remtornákat is kihagyja a csa­pat. A korábbi években ugyanis nem volt hasznos, hogy fedettpá­lyán rendre elverték őket... Az ificsapatoknak még jó volt a pálya

Next

/
Thumbnails
Contents