Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
1998. november 9., hétfő 4. oldal □ Ügyes kezek Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes időtöltést kínálnak a nyíregyházi Népművészeti Stúdió szakkörei, mint például fazekas, kosárfonó, fafaragó, szövő, textilfestő. Ugyanitt Kör, kör, ki játszik címmel játszóház is indul. Bővebb információ: a 310-005-ös telefonszámon. □ Továbbképzés Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész és Mogyorósi Éva zongoraművész november 11 -én továbbképzést és hangversenyt tart Nyíregyházán, a zeneiskolában. □ Tárlat A nagykállói művelődési központ Ámos Imre-kiállítótermében november 9-én délután négykor nyílik Tarr János festőművész kiállítása. A tárlat november 20-ig tekinthető meg. Gitárszó a rockrandevűn Kisvárda (KM — K. J.) — Gitárszótól, dobdübörgéstől volt hangos szombaton délután a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza. A helybeli szervezők — a megyei önkormányzati hivatal anyagi támogatásával — immár tizenhetedik alkalommal teremtettek lehetőséget, hogy megyénk amatőr zenekarai és szólistái bemutatkozhassanak a közönség előtt. Az idén — feloldva a korábbi „rock”-hoz kötődést — nagyon változatos könnyűzenei kínálatból választhatott ki-ki ízlése szerint. A tizenöt produkcióban uralkodott a kemény rock, a metál és változatai, de kellemes perceket szereztek a slágeresebb vonalat képviselő énekesek, együttesek, szólisták. A szakmai zsűri előtt zajlott — de nem versenyjellegű — találkozóról mindenki jutalommal térhetett haza. A legjobbak különdíjakat kaptak: a nyíregyházi Semiramis és a kisvárdai Moon of Soul együttes (az utóbbiak a közönségdíjat is átvehették). A több órás műsor befejeztével az Omen együttes — élükön Kalapács József énekessel (aki egyben a zsűri elnöki tisztét is betöltötte) — fergeteges ajándékkoncertet adott a nagyon hálás, hozzáértő várdai publikumnak,Dohánytermés Nyíregyháza (KM) — Gyorsított ütemben, az átvételt szombatonként sem szüneteltetve, év végéig 3000 tonnát vásárol fel a partnereivel idén megtermeltetett 5 ezerből a Nyidofer Rt. Bittner Imre a társaság vezérigazgatója a termelők megnyugtatására közölte, a fennmaradó mennyiséget januárban vásárolják föl. Az idén igen kedvező minőségben megtermett természetes szárítású dohány átvétele egy hete kezdődött. Ellenértékét a szerződésben meghatározott 15 napos fizetési határidőn belül utalják át a termelőknek. HETI PROGRAM Kritika helyett ajánlás Szabó Tünde drámájának ősbemutatója Nyíregyházán Csemetenézőben Osztálybuli Tunyogmatolcson Tunyogmatolcs (M. K.) — A szülő megválaszthatja, hogy hol tanuljon az általános iskolás gyerek. Fehérgyarmaton a Bárdos iskolában a nyolcadik osztályba több tunyogmatolcsi diák jár. Naponta utaznak autóbusszzal. A kurta kocsma faluja több érdekességet tartogat. így gondolkodtak a bejáró diákok, illetve szüleik, s meghívták fehérgyarmati diáktársaikat november elején Tunyogmatolcsra. Az osztály tanulói hosszabb időt töltöttek el Dávid Menyhért fazekasmester műhelyében. Mint a rokkantnyugdíjas felidézte, fél évszázada még tucatnyian formázták az agyagot. Mostanra viszont kihalásra ítéltetett az ősi mesterség Matolcson. A település nevezetességeinek megtekintését követően a szülők a Szamos-parton vendégül látták az osztályt. Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Telefonközeiben virrasztóba át az árvíz éjszakáit Kovács Gábor, a Nyírerdő Rt. vezérigazgatója. Mindemellett őszinte drukk volt az övé, hiszen a hetvenes árvíz idején vízügyes vezetőként, (mint mondta, akkor másodhegedűsként) éppen ő állt a gáton, amikor 680 cm-es vízállásnál Tisza- becsnél bekövetkezett a baj. — A hét azzal a kellemes emlékkel indulhat, hogy most vasárnap tartottuk a házassági évfordulónkat. Azt nem árulom el, hogy hányadikat, de sok szép évet megéltünk a feleségemmel. Hétfőre terveztük Nyíregyházán az ungvári és a szatmárnémeti kollégáimmal azt a szakmai beszélgetést, amelyet már korábban elkezdtünk. Az árvíz miatt viszont e program meghiúsulni látszik. Az erdőfelújítási szezon november elseElek Emil felvétele jén kezdődött, számomra a hét a Nyírerdő csemetekertjeinek a látogatásával telik. Többek között Derecskére (az ország talán legnagyobb csemetekertjébe), Máriapócsra, Hajdú- hadházra visz az utam. A talaj, ha engedi, megkezdjük a csemeték kiszállítását, az ültetéseket, de a kitermelt fák szállítását is. Ehhez azonban jó időre lenne szükség. Köztudott: e téren parasztnak, erdésznek a jó isten sem tud a kedvében járni. Most éppen reggelre fagy kellene, délben napsütés. Keresztes Sándor es Megyeri Zoltán Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Nagy várakozás előzte meg a Móricz Zsigmond Színház hosszú idő utáni első ősbemutatóját. Szabó Tündének, a színház alapító művésznőjének, aki már korábban is Irt, illetve színpadra állított különböző műfajú darabokat, az az ötlete támadt, hogy Petőfi Sándor A hóhér kötele című prózai munkájából készít drámát. Az elhatározást tett követte, sikerült megnyernie Sebő Ferenc zeneszerzőt, népzenekutatót, hogy állítsa össze az előadás zenei anyagát, Demarcsek Györgyöt pedig a koreográfia elkészítésére. A szövegkönyvbe könnyen be- illeszthetőek voltak azok a dalok, amelyeknek egy része már Petőfi életében népdallá vált, vagy kiindulópontul szolgált egy-égy népdal megszületésének. Minden együtt volt tehát: a veretes, természetszerűleg romantikus szöveg, a mezőségi népdalkincs egy része, a Szabolcs Tánc- együttes néhány táncospárja és a színház tehetséges színészei. A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, hogy részleteiben boncolgassuk az előadást, de azt mindenképpen el kell mondani: a darab két részre esik. Az első részben tökéletesen megvalósul az eredeti szándék, amely a tiszta nyersanyagra támaszkodva, nem népieskedő formában, hanem a néplélek belsejét pátoszta- lanul megmutatva beszél hűségről, szerelemről, kudarcról és felelősségről. A második rész teljesen komorrá változik, a zenekar, Balázs Attila felvétele s vele együtt a népdalok, a nép- költészet tragikusan szép és felemelő világa a háttérbe szorul, s átadja a helyét a szövegnek. Ez pedig — sajnos — már nem is romantikus, több szál köti a szenti- mentalizmushoz, mint a kiegyensúlyozottságra olykor hajlamos romantikához. Ezért válik a második kissé vontatottá, unalmassá, s csak a tapsrendben, a finálét kikövetelő feloldódásban tér vissza az első felvonáshoz. Az előadás Megyeri Zoltán és Keresztes Sándor vállán nyugszik, de mellettük nagyon fontosak Zubor Ágnes, Réti Szilvia, Gosztola Adél és Kövér Judit is. Molnár László, Róbert Gábor, Pálos Cs. Zoltán és Szántó Sándor alakításáról ugyancsak jót mondhatunk. Az előadást Szőke István rendezte. Pótjeggyel kedvezmény Nyíregyháza (KM) — November 1-től kedvezményesen válthatnak napijegyet a BKV járataira a Budapestre Inter- Cityvel utazó honfitársaink. A MÁV Rt. és a BKV megállapodásának célja az, hogy a fővárosba utazók közül minél többen válasszák a környezetkímélő tömegközlekedést. A kedvezmény csak azokon a vasútállomásokon vehető igénybe, ahol számítógépes rendszerű a jegykiadás. November 1-től minden InterCity- megállóhelyen a pótjeggyel együtt vásárolható BKV-napi- jegy, s a tervek szerint január 1- től az InterPici-állomásokra is kiterjesztik a szolgáltatást. A BKV-napijegy a rajta feltüntetett napon 0 órától 24 óráig érvényes a BKV járatain valamint a HÉV- en, a közigazgatási határon belül. Jó tudni, hogy a BKV napijegy mellett az IC-pótjegyet is fel kell mutatni a BKV ellenőreinek. HIRDETÉS A WESTEL 900 GSM Mobil Távközlési Rt. Pályázatot hirdet IRODAVEZETŐI beosztás betöltésére NYÍREGYHÁZI irodájába. Az új munkatárs feladata: az iroda és az irodai tevékenységek (értékesítés, ügyfélszolgálat, szerviz) irányítása, az iroda értékesítési pozícióinak megőrzése, illetve javítása, a WESTEL 900 Rt. érdekeinek regionális képviselete. Amit kérünk: felsőfokú végzettség, értékesítési területen szerzett, legalább 3 éves tapasztalat, vezetői gyakorlat, PC-felhasználói ismeretek, B kategóriás jogosítvány és megoldott, illetve rövid időn belül rendezhető lakásviszonyok Nyíregyházán vagy környékén. Az alkalmazáshoz megkívánt személyiségjegyek: határozottság, kreativitás, kezdeményezőkészség, szervezőkészség, önállóság, felelősségtudat. A pályázatban a szakmai múlt bemutatásán túlmenően kérjük a munkakörrel kapcsolatos elképzelések, tervek részletezését is (max. 3 oldalban)! A sikeres pályázónak versenyképes jövedelmet és vonzó juttatási csomagot kínálunk! Fényképes pályázatokat a megjelenéstől számított 2 héten belül az alábbi címen várunk: 1519 Budapest, Pf. 434 Jelige: „ Irodavezető-Nyíregyháza'' > 1 » HAZAI TÁJON_______ Karácsonyi vásár a Buszacsában Nyiregynaza (Kivi) — most kaptuk a hírt: Kelet-Magyar- ország legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központja hamarosan megnyitja kapuit Nyíregyházán. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban, a Kelet-Nyugat expók hagyományos és népszerű színhelyén idén már 3 ezer négyzetméteres helyet igényeltek az árusító cégek. Rekordszámú, százhúsznál több vállalkozás és a keresett árucikkek sokasága várja a város és környéke vevőközönségét. Minden eddiginél többet kínál a betérőnek 1998 karácsonyi vására. Igazi karácsonyi környezetben, kellemes hangulatban találhatjuk a meglepetésnek szánt ajándékokat, valamint a napi fogyasztási cikkeket. Mint Lend- rai István, a vásárszervező Fi- mex Fair ügyvezetője elmondta: itt tulajdonképpen mindent egy helyen megvásárolhat a karácsonyra készülő nagyközönség. A vásárszervezők Ígérik: a kellemes környezetben — ahol a rossz idő, a szél, a fagy, az eső, a hó, a latyak kizárva — kitűnően szórakozhat a család, miközben egy-egy tagja megtalálja a megfelelő árut. Lesz itt sorsolás, ajándékosztás, játékgép és szerencse- kerék, hogy a legfontosabbakat említsük. Az idei karácsonyi vásár december 11-én nyit és 23-án zárja kapuit. A két dátum között reggel kilenctől este hatig garantálják a kellemes vásárlás, egyben a gondtalan szórakozás lehetőségét. Nekem is szükségem lenne egy kis élettérre Martyn Péter felvétele