Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-03 / 232. szám
1998. október 3., szombat 15. oldal Nem juttatás... Kevés kivétellel egyre nagyobb a félelem a nyugdíjasok körében a megélhetés, illetve a nyugdíjemelés tárgyában a jövőt illetően. Számos szervezetekkel történő egyeztetés és javaslat figyelembevételével a pénzügyi lehetőségek és alkudozások után az előző kormány örömünkre megvalósította nyugdíjasok régi vágyát. Többek között a nyugdíjemelés alapelveit, az előző parlament elfogadta úgy, hogy 2000-ig az előző év nettó bérkiáramlásának százalékában részesülnek a nyugdíjasok nyugdíjemelésben. Az előző parlament ismereteink szerint a megfelelő pénzügyi fedezetet a költségvetésbe bekalkulálta. Most döbbenten halljuk, hogy nincs elég pénz a nyugdíjemelésre. A nyugdíjasok jogosan elvárják a jelenlegi kormánytól, hogy az aktív dolgozók által befizetett TB-járulékot ne a rendeltetésétől eltérő jogcímekre használják fel, vagyis az alaphiányt ne a nyugdíjasokkal fizettessék meg. A négyszázalékos munka- vállalói járulék csökkentésével szembeállítja a nyugdíjasokat az aktív dolgozókkal azáltal, hogy 1999 januártól kb. 8-9 százalékkal kevesebb nyugdíjat akar biztosítani. A nyugdíjas nem sikkasztott, nem tagadta le jövedelmét, sőt 20-30-40 évet becsületesen dolgozott, dolgozhatott, nyugdíjjárulékát levonták, illetve fizette. Ez a bűne? A nyugdíj nem szociális juttatás, hanem munkával és járulékfizetéssel szerzett jog. Ezért nem lehet még kormányváltás után sem kérdésessé tenni a nyugdíjasok biztonságérzetét szolgáló nyugdíjemelés mértékét. Ezt egy demokratikus polgári kormánytól joggal várja el a nyugdíjas nemzedék. A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában azt írta, köszönettel tartozunk szüléinknek, nagyszüleinknek mindazért, amit értünk és Magyarországért az elmúlt évtizedekben tettek, kérjük őket, bízzanak bennünk. Ez lenne a köszönet? Akik több mint hárommillió idős embernek az 1999. évi valószínűsíthetően kb. 20 százalékos nyugdíjemelését 12-14 százalékra vagy megosztva netán 20 és 6 százalékra (a legújabb hírek szerint) csökkenti, azokban ezek után úgy gondolom, nem lehet bízni. Orosz Tiborné képviseletvezető Iskolatalálkozó Szeptember 19-én volt a mátészalkai polgáriban 60-70 évvel ezelőtt végzettek iskolai találkozója. Nagyon sokan eljöttek a megyéből, sőt még Budapestről is. Ezek az emberek velem együtt idősek voltak. Gyönyörű nap volt. Vártam, hogy az én kedves újságom ír róla valamit. Hiába keresem, nem találom. Mivel én voltam a szervező, én sem írtam, gondoltam, megteszi valaki más. Nem így történt. Szeretném, ha ez a gyönyörű ünnepély, mely tele volt szeretettel, önzetlenséggel, pár szóban megjelenne. Köszönöm azoknak, akik sokat segítettek, a résztvevőknek, hogy eljöttek, a polgármesternek, hogy részt vett az ünnepségen. Kerti Mihályné Bárány Dóra Nyugdíjasok és a választások Arra van pénz, amire akarjuk • Megbecsülés és ígéret • Meghallani a lényeget Az idős kor derűs, vidám mosolya a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában Elek Emil felvétele Kovács Éva A tavaszi országgyűlési választások nemcsak a kormány, hanem a politikai szerepek cseréjét is hozták. Különösen nyilvánvaló ez most, a nyugdíjemelés vitája kapcsán. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjasok politikai erejét csak a szavazatuk száma jelenti, a választások előtt mind a kormány, mind a kormánypozíciókra pályázó pártok igyekeznek a kedvükben járni, megígérik a nyugdíjak emelését. Az 1994-es választások előtt a Fidesz ellenezte a nyugdíjemelést. Meg is látszott a választási eredményeiben. Tanult belőle. Legutóbb már ő is ígért — mondja Kopátsy Sándor közgazdász. Az előző választásokon az MSZP sikerét elsősorban a nyugdíjasoknak köszönhette. Nem hálálta meg, mert azzal kezdte, hogy nincs a nyugdíjak emelésére pénz. az előző kormány mindent elköltött. Emlékezzünk arra, hogy Békési László még nem is volt pénzügyminiszter, máris kijelentette, hogy a nyugdíjak megígért emelésére nincs fedezet. Ezzel nyomban el is játszotta a népszerűségét. Szerencsére a magyar kultúrában nagyobb becsülete van az időseknek, mint amennyit a pénzügyi világ lélektelen okosai megengedhetőnek tartanak. Most a Fidesz-kormány állt ki azzal, hogy a korábbi törvényben rögzített, általuk is megszavazott ígéreteket nem ők adták, hanem az előző kormányzat. Annak fedezetét azok emésztették fel. Ők üres kasszát kaptak. Ők szeretik ugyan a nyugdíjasokat, de nincs a megígért emelésre fedezet. Most viszont a szocialisták élik bele magukat az ellenzéki szerepbe. Nekik már semmi nem drága. Ők követelnek. Hogy miből, ahhoz semmi közük! Lassan meg kell tanulniuk a nyugdíjasoknak, hogy választások előtt emelik a nyugdíjakat, aztán pedig még inkább felerősödnek a választás utáni időre vonatkozó ígéretek. A választások után pedig minden kormány előáll azzal, hogy „sajnos nincs rá fedezet”. Ezt az érvelést mindig ellenszenvvel fogadják az érintettek. Ha egy kormány valamit azzal utasít el, hogy „szeretném, de nincs rá fedezet”, akkor ez azt jelenti, hogy nem is nagyon akarja. Úgy van ez, mint a magánéletben. Ha valaki azt mondja, hogy nagyon szeretnék veled leülni tárgyalni, tanácsot kérni, de nincs rá időm, akkor tudom, hogy neki ez nem igazán lényeges. Ami tényleg fontos, arra a le- gelfoglaltabb embernek is van ideje. Legfeljebb el kell halasztania mást, amit kevésbé fontosnak tart. Bármilyen hangos vita lesz a nyugdíjak emeléséről a parlamentben, elég, ha ebből a nyugdíjasok csak a lényeget hallják ki. Ha a kormány azt mondja, hogy erre nincs pénze, akkor ezzel azt is mondja, hogy a pénzét másra szánta. Ha az ellenzék követeli a magasabb nyugdíjakat, akkor még ne higgyük azt, hogy a kormányon is ezt mondaná. A tényékhez csak annyit, hogy a szomszédos Ausztriában megbecsülik az öregeket. Ott nemcsak azért magasak a nyugdíjak, mert ők gazdagabbak, hanem azért is, mert a nemzeti jövedelmük nagyobb hányadát adják oda erre a célra. Van egy titokzatos összefüggés is: a világ nálunk fejlettebb országaiban a nemzeti jövedelem minél nagyobb hányadát osztják vissza az öregeknek, annál gyorsabb a gazdasági fejlődésük. Erre az összefüggésre a köz- gazdaságtan racionalizmusa alapján nincs magyarázat. Csak sejthetjük a lényeget: egy ország gazdasági eredményei szempontjából nem lényegtelen, hogy jó legyen a politikusok lelkiismerete. A jó lelkiismerethez pedig nagyon is hozzátartozik, hogyan élnek azok, akik a társadalom érdekében már megtették a magukét. Ezen pedig nem a nyugdíjasoknak, hanem a törvényhozóknak kellene elgondolkodniuk. És nemcsak akkor, amikor ellenzékben vannak. Pénz, az egyesítési összeghatár felett Úgy tűnik, ai özvegyi nyugdíjakról nem lehet eleget beszélni, hiszen szinte a legtöbbet változik, s többnyire azokat érinti, akik amúgy is kevés járandóságot kapnak. Az 1998. január 1-je előtti elhalálozás miatt özvegyi nyugdíjra jogosult személyeknek járó nyugdíj ezentúl magasabb, s a többféle jogcímen járó ellátás együtt is folyósítható. Ráadásul az új szabály szerint a kiegészítések másmás időponttól is utalhatók. Nem csoda hát, ha az érintettek körében sok a tisztázatlan kéré- dés, s az ügyfelek szinte tömegesen keresik meg — személyesen és telefo-non — a nyugdíjbiztosítási szerveket. A leggyakrabban feltett kérdésekre ezúttal lapunk hasábjain is válaszolunk. Azoknak az özvegyi nyugdíjra jogosult személyeknek, akik öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíja — továbbiakban: saját jogú nyugdíja — az 1998. januártól járó emelés előtt meghaladta a jogszabályban meghatározott, úgynevezett együttfolyósítási ösz- szeghatárt, a 20 400, egyes esetekben a 20 700 forintot, özvegyi nyugdíjának folyósítását szüneteltetni kellett, mert a vonatkozó törvényi előírás szerint a nyugellátásra jogosultat csak egy ellátás illette meg. Az, aki egyidejűleg több nyugellátásra vagy baleseti nyugellátásra volt jogosult, ezek közül választhatott. Abban az esetben pedig, ha az egyik ellátás sem haladta meg az együttfolyósítási összeghatárt, akkor a két ellátás, a saját jogú nyugdíj s az özvegyi nyugdíj került folyósításra, de legfeljebb az említett összeghatárig. A saját jogú nyugdíjra és özvegyi nyugdíjra egyaránt jogosultakra nézve bekövetkezett kedvező jogszabályi változások azt is eredményezhetik, hogy az együttfolyósítási összeghatár helyett, a saját jogú nyugdíj mellett az eddig részben vagy egészében szüneteltetett özvegyi nyugdíj folyósítására is lehetőség van. Az együttfolyósítást megengedő kedvező jogszabályváltozással egyidejűleg módosult az özvegyi nyugdíj mértéke is. Fontos tudnivaló az is, hogy bizonyos ellátások, kiegészítések — részben vagy teljes összegben — az egyesítési összeghatár felett is utalhatók. Kétgenerációs távolságra... Balázs Attila felvétele A nyomor hangosan kopogtatott az ajtón Mélyreható tekintetét könny fátyolozza. Szavai, mint a görcsös fatörzsbe vágott fejsze hangja. Józsi bácsi panaszkodik. A kertben a túlérett körték puffanva hullanak a földre. Darazsak hada kerülgeti a szőlőszemeket. Még a lugas alá beszüremkedő napfény sem tudja jobb kedvre deríteni. — Azt se bánnám, ha egy reggel nem kelnék fel. Elég volt. Nekem alig jutott szép és jó ebben az életben — gondolkodik, mintha a nyolcvanhárom esztendőt próbálná számba venni. — Apám ott maradt az első háborúban. Hét árvát hagyott hátra. A nyomor mindig ott kopogtatott az ajtónkon. Tanulni szerettem volna, de szóba sem jöhetett. Maradt a cselédsors, annak a néhány holdnak voltunk a rabja. A tehénszekéren utazva töltöttem az életem. Sosem tudtam mi az az ünnep, a vasárnap is munkával telt. A régmúlt úgy telepedik vállára, mint mázsás zsák. Az emlékek is fájnak. Hogyne fájnának?! Hamar elment az édesanyja is, neki nyakába szakadt minden. Nősülésre is csak később gondolt. Végig harcolta a második világháborút, a Don-kanyarból lefagyott ujjakkal került ki. A háborút követően csak három év múlva jöhetett haza. A fogságra ráment a jobb lába. Egy kocsi szorította a falhoz. Az éhezés, a hastífusz könyörtelen munkát végzett, alig több mint harminc kilót nyomott, mikor leszállt a vonatról. — Az asszony..., az asszony — törli meg a szemét —, már más ágyát melengette. Mehettem a nagyvilágnak. A testvéreim segítettek. Mikor megerősödtem, felutaztam Pestre dolgozni. A gyárban megismerkedtem a második feleségemmel. Jó asszony volt, Isten nyugtassa. Szült nekem három fiút. Egy még csecsemő korában meghalt, a harmadik pedig az anyját tette a sírba. Képzelheti, mennyit kínlódtam a két aprósággal. Végül ismét hazajöttünk. Vettem egy házat, kicsinosítottam. A szövetkezetben helyezkedtem el. Lassan emeli fel gémberedett kezeit. Int, vegyek a szőlőből. Botjával arrébb tessékeli, a lábánál meghúzódó kutyát, becsoszog a házba. Egy doboz megsárgult fényképet hoz magával. — Ő Jóska, jóeszű gyerek volt. Hogy miért beszélek róla múlt időben? Elment a világ másik végére, Ausztráliába. Évek óta még levelet sem ír. Csak a karácsonyi üdvözleteiből tudom, hogy él. Sándor, a legkisebb, soha sem heverte ki az anyja halálát. Neki semmi sem volt jó. Mindig ment, nem találta a helyét. Most valami szekta tagja lett. Nem is sejtem merre van. Lassan összeszedi a képeket, vagy ahogy ő mondja: „élete krónikásait”. A csendbe belehasító kutyaugatásra felkapja a fejét. — No fene, hetekig senki sem nyitja rám az ajtót, most meg... A kapuban egy vidámarcú asszony áll: No Józsi bácsi, megjött a behívó, költözhet az öregotthonba! — Hát igen, vége... — forgatja a kezében a pecsétes papírt.
