Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-28 / 252. szám

1998. október 28., szerda 12. oldal Harangodi kilátó Sok kiránduló keresi fel megyénk egyik szép látványosságát, a harangodi kilátót Martyn Péter felvétele Túlóra, perköltség nélkül Ügyészségi vizsgálat a középiskolákban, főiskolákon és a kórházakban Nyíregyháza (KM—B.J.) — Kevéssé ismert, hogy az ügyészségek a büntetőjo­gi tevékenységükön kívül — magánjogi és közigaz­gatásjogi szakág kereté­ben — évek óta folytat­nak munkajogi vizsgála­tokat. Hol és kiket vizsgáltak az idén megyénkben az ügyész­ségek? Erről kérdeztük dr. Sipos László megyei főü­gyészhelyettest. — Ebben az évben eddig három témakörben folytat­tunk le munkajogi területre vonatkozó törvényességi vizsgálatot. Az első a közép­fokú oktatási intézményeket érintette. Még 1995-96-ben vé­geztünk húsz megyei közép­iskolánál munkajogi tárgyú vizsgálatot, most az akkori megállapításokra folytattuk le az utóvizsgálatokat. Azt állapítottuk, meg, hogy az el­követett törvénysértések az alapvizsgálatnál észlelteknél kisebb jelentőségűek voltak, az esetek túlnyomó többségé­ben a korábban benyújtott ügyészi intézkedések szelle­mében működtek az oktatási intézmények. Két területen továbbra is találtunk súlyo­sabb hiányosságokat. Az egyik, hogy a kinevezési ok­mányok gyakran hiányosak, nem megfelelő tartalmúak, adott esetben alapvető köve­telményeknek sem felelnek meg. Az áthelyezéseknél a munkáltatók nem veszik fi­gyelembe, hogy itt egy há­romoldalú szerződés megkö­tésére, illetve írásba foglalá­Sértő áthelyezések — A második vizsgálat a felsőoktatási intézménye­ket érintette — mondta a főügyészhelyettes —, en­nek megállapításai hason­lóak voltak a korábbi köz­alkalmazotti vizsgálathoz. A 895 főt foglalkoztató né­gy főiskolán a törvényessé­gi helyzet alapvetően jó­nak mondható, azonban a kinevezési okmányok itt is hiányosak, alakszerűdé­nek voltak, esetenként ké­sedelmesen foglalták azo­kat írásba, többször az alá­írások is elmaradtak ró­luk. Előfordult, hogy elmu­lasztották megjelölni a munkakört és a munka­végzés helyét is. Egy­két főiskolánál az áthelye­zés gyakorlata is törvény- sértő. Sára van szükség, esetenként csak egyoldalú nyilatkozato­kat rögzítenek az okiratban. A fegyelmi eljárások vizsgá­lata járt a legszomorúbb ügyészi tapasztalatokkal, hi­szen valamennyi fegyelmi ügyben intézkedést kellett n .......... ,4 fegyelmi el­járások vizs­gálata járt a legszomorúbb tapasztalatokkal Sípos László JJ benyújtanunk, s ezek olykor több törvénysértést is kifogá­soltak. Nem vizsgálta például a fegyelmi jogkörben eljáró azt, hogy elévült-é a fegyelmi vétség, nem értesítették a közalkalmazottat a fegyelmi eljárás elrendeléséről, eseten­ként elmaradt a jegyzőkönyv­felvétel és rossz jogszabályi hivatkozású határozatokkal is találkoztunk. A vizsgálat során egyébként 9 ügyészi in­tézkedést tettünk körülbelül 40 törvénysértés és mulasztás elkövetése miatt. — A legnagyobb volumenű vizsgálatunk ebben az évben a túlmunka gyakorlatának törvényességi vizsgálata volt a fekvőbeteg-ellátó egészség- ügyi intézményeknél. Kitűnt, hogy az elég jelentős mérték­ben végzett túlmunkáért a dí­jazásukat a dolgozók minden esetben megkapták, munka­ügyi vitára, illetőleg peres el­járásra nem került sor. Há­rom óvást kellett benyújta­nunk viszont azért, mert az ügyeletet követő pihenőidő meghatározása a kollektív szerződésben jogszabályel­lenes volt. Felszólalással él­tünk azért, mert az ügyeleti beosztások elmaradtak, illet­ve késlekedtek az elkészítésé­vel, a törvényben meghatáro­zottnál több ügyeletét teljesí­tettek. Előfordult, hogy tör­vénysértően fizettek ki túl­munka címén járó bérpótlé­kot, de az is, hogy a törvény­ben meghatározottnál alacso­nyabb összegeket állapítottak meg. Az ügyeleti beosztások nem voltak dátumozva, a kol­lektív szerződésben szerkesz­tésbeli hibák voltak, illetőleg az ügyeleti díjminimumok mértékét a jogszabályban megállapítottnál alacsonyab­ban határozták meg. A vizs­gálatok után a szükséges in­tézkedéseket megtették. Ebben az évben még a rendőrségnél vizsgálja meg az ügyészség a fegyelmi eljá­rások lefolytatásának jogsze­rűségét és a fegyelmi határo­zatok törvényességét. Telek, föld, tanya Debreceni úton vállalkozásra alkalmas, 2000 nm-es építési saroktelek, teljes közművel eladó, sürgősén. Érd.: 20/9616-812. *297746/3 K* ___________________ Nyíregyháza-Sóstóhegy, Hadobás és új Kemecsei úton építési telkek eladók. Tel.: 42/470-317. *298163/1K* ___________________ 4 ha jó minőségű föld a jármi ha­tárban eladó, Érdeklődni: Major Ta­más Jármi, Petőfi utca 33. *298200/1K* Városközpontban gázfűtéses gar­zonlakás kiadó. Érdeklődni: 430­101. *297974/1K* _______________ Egyszobás bútorozott lakás novem­ber 1-től k adó. 06-30/9857-864. *298203/1K* Állást ajánl MACZALI | jt » 7? HOTEL COLUMBIA Gyakorlattal rendelkező, szakkép­zett szakácsot felveszek. Nyíregyháza, Egyház u. 1. ..... Külföldi munkavállalás! Fortuna iro­da 1399 Bp. Pf. 701/58. Tájékoztatás válaszborítékért, vagy telefon: 06- 90/320-005 (110 Ft/p.). *296210/1H* Osztrák-magyar Rt. csoportvezetői és területi képviselői állást hirdet Nyíregyháza, Tiszavasvári, Nagykál- ló, Nagyhalász vonzáskörzetéből. Feltétel: középfokú végzettség, sze­mélygépkocsi. Jelentkezés: Szilágyi Tiborné 06-20/9214-766. *297590/3K* ___________________ Interiockkal és gyorsvarrógéppel rendelkező bedolgozó jelentkezé­sét várom. Nyíregyháza, Bujtos u. 29., H-P-ig 7.00—16.00-ig. *297787/1K* ___________________ Női divatáru eladásában jártas, talpraesett eladó jelentkezését várom, 35 éves korig. „Precíz 297788“ jeligére a kiadóba. *297788/3K* ___________________ Gyakorlattal rendelkező fűtésszere­lőt alkalmaznék. 42/480-149, 06­60/357-982. *298051/1K* _________ Betanított munkára dolgozókat fel­veszünk. ILUPA BT. Sóstóhegy, Mus­kotály u. 63. *298208/1K* Menyasszonyiruha kölcsönzőbe varrni tudó, talpraesett alkalmazot­tat keresek. Tel.: 42/316-953, 30/9655-973. *298060/1K* ________ Veszpréni Ruhaipari Kft. keres szak­képzett vagy gyakorlott varrónő­ket, varrómunkásokat magas kere­seti lehetőséggel és szállás biztosít- sával. Jelentkezni lehet: munkana­pokon 9 óra és 15 óra között a 06- 88/406-478-as telefonon. *297958/1H* ___________________ Keresünk varrónőket cipőfelsőrész­készítőket, műszerészt, könyvelőt és raktárost nyíregyházi gyárunkba, kiváló kereseti lehetőséggel. Érd.: 42/461-439. *298035/2K* _________ Korai munkakezdéssel hírlapkézbe­sítőt keresünk Rakamaz területére, érdeklődni a 416-094-es telefonon és Dombrád területére, érdeklődni a 06-20/9589-919-es telefonon. *298073/1H* ___________________ Piaci vásározásban jártas gépkocsi­val rendelkező fiatalokat keresek. Érd.: 06-30/9958-733. *298079/1K* Kereskedemi Kft. keres nemdo­hányzó, éretségizett, B-C kát. jogo­sítvánnyal, PÁV ll-vel, vezetési gya­korlattal rendelkező, katonaviselt, nyíregyházi munkatársat raktáros- áruterítő munkakörbe 26 éves ko­rig. Ajánlatokat „November" jeligé­rea kiadóba. *298083/1K* ________ Mérlegképes könyvelői végzettség­gel könyvelőt keresek. Érd.: 42/342­342. *298085/1K* _______________ Juhászt vagy juhász házaspárt bent­lakással felveszünk. Érd.: 443-038. *298098/1K* ___________________ Reklámszervezőket felveszünk Nyír­egyháza, Kisvárda, Nyírbátor, Fe­hérgyarmat, Vásárosnamény, Zá­hony, Mátészalka területein. Érdek­lődni: Nyír-Karta Nyíregyháza, Se­lyemu. 20. *298122/1K* __________ Cipőfelsőrész-készítő üzembe gya­korlattal rendelkező tűzőket és szakmában jártas kézi dolgozókat felveszünk. Érdeklődni: 06-30/9456- 219 telefonon. *298125/1H* Nyírtura Aranypatkó étterembe konyhai kisegítőt és szakképzett felszolgálókat felveszek. 06-20/424- 683 vagy 42/231-009. *298130/1H* Reklámban dolgozni akaró tempe­ramentumos, 22-40 év közötti hölgy munkatásrat keresünk. Nyír-Hír 97. Bt. 42/408-655. *296783/2K* Újság árusításhoz munkatásakat keresünk. Jelentkezés: Nyír-Hír 97 Bt. 06-42/408-655. *298165/1K* ___________________ Tehergépkocsival rendelkező sofőrt keresek áruterítésre Nyírbátor és térségéből. Tel.: 42/284-644, 30/9859-557. *298172/2K* Palackozóüzembe gépkezelőket fel­veszünk Nyírbátor és térségéből. Tel.: 42/284-644, 30/9859-557. *298174/2K* ___________________ Géplakatos, karbantartót felve­szünk Nyírbátor és térségéből. Tel.: 42/284-644, 30/9859-557. *298175/2K* Papírüzembe keresünk gépkezelőket 2 műszakba. I Jelentkezni lehet: 9—17 óráig, Packo-Trade Kft. Huszár tér 3. Tel.: 42/310-683. rjjjC7jS333SS PADLÓLAP OROS, CSERMELY u. S. Tel.: 42/4ÍSO-2J5. fi <'í Miss Universe ^Hungary 1999. szép­ségverseny, rendezvénysorozat A nyíregyházi elődöntő időpontja: 1998. november 15. Az országos döntőn részt vevő hölgyek közül több mint tíz világversenyre utaztatunk versenyzőket. Országos döntő: 1998. december 13., Budapest. Minden versenyző értékes nyereményekre számíthat1 Az alábbi jelentkezési lapon azon hölgyek jelentkezését várjuk versenyünkre, akik 1998. február 1-jéig 18. életévüket betöltik, illetve a jelzett időpontig nem töltik be §■ a 27. életévüket és magyar állampolgárok. A jelentkezés feltételei:- a személyi adatlap kitöltése és visszaküldése,- egész alakos, lehetőleg színes fénykép,- 1500 Ft-os nevezési díj befizetése a postahivatalokban beszerezhető rózsaszín pénzfeladási utalványon (címzett: Stílus Divatstúdió, 4025 Debrecen. Piac u. 77.1/3.) A jelentkezést kizáró ok, ha férjezett, illetve elvált, gyermekes, akt-, illetve hasonlójellegű felvétel készült korábban a versenyzőről, illetőleg ilyen jellegű jogokat adott el bármelyik médiának! A következő címre várjuk a jelentkezésüket: Stílus Divatstúdió, 4025 Debrecen, Piac u. 77.1/3. Személyi adataim: ____________________ Családi és utónevem: Születési helyem és időm: 19 év hónap nap ______________ Lakcímem: Iskolai végzettségem: Tanult foglalkozásom: ______________________________ Gyakorolt foglalkozásom: Általam beszélt idegen nyelv(ek): Mellbőségem: ___________Szemem színe:_____________ Derékbőségem: Hajam színe: Csipőméretem: _____ Magasságom:_____________ Konfekcióméretem; Fürdőruhaméretem: Cipőm mérete: Súlyom: Hobbira: Mi az elképzelése a szépségversenyről: Miért akar a magyar szépségkiráiynő-választáson részt venni Ha Ön lenne Magyarország szépségkirálynője, hogyan változna meg az élete: Nagykállóbon központi, jól megközelíthető helyen nagyke­reskedelmi tevékenység folyta­tására alkalmas telket vásárol­nánk 100 nm feletti raktárral vagy anélkül. Ajánlatokat „NAGYKER" jeligére a kiadóba kérünk. _________-nisitáH-mr________ Mátészalka belvárosában jelenleg is üzemelő presszó bérleti joga berendezéssel együtt eladó vagy kiadó. Érdeklődni napközben a 42/403-392 telefonon. _________•298291/1H-2812' . . í —__--------- 7; liLNf Megérkezett az uj női es férfi őszi >] l £ kollekció a T. Konf Kft. diszkontáruházába. >] | dk ^ Spandex öltönyök, női kosztümök nadrággal és szoknyával. $ ^ i Sok más áru termelői áron! j ■Hrjr,. * Akciós áraink: -í í 'fpMIf 1 , V-, öltönyök, kosztümök 2990 Ft-tól >] c Jk Nadrágok 990 Ft-tól l g , . '!' :< > | Kereskeáöket és magánvásárlókat egyaránt kiszolgálunk. | L ' ' g Nyíregyháza. Jég u. 2. >1 t E W? B aXUMffkft.Tel.: 42/408-428 íj PRODUCT WHOLESALE TRADE NY,TV A: H~p- 9.00—18.00, Szó.: 9.00-13.00 | Az Inform Stúdió Kft. egy sikeres osztrák újságkiadó I magyarországi leányvállalata, mely a magyar regionális 9 újságpiacon tevékenykedik. Nyomtatott médiák területén jm vállalatunk piacvezető Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar 3 és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. I j Jelenleg tevékenységi körünk további bővítésére készülünk, I és csapatunk erősítéséhez 9 keresünk. ' s Elvárásaink; >■ az ügyvezető támogatása önálló projektek gondozásával, >• gazdasági érdeklődés, >• számok szeretete, kimutatások és elemzések készítése, > számítástechnikai ismeretek (Excel, Word), >■ átlagon felüli teljesítőkészség, rugalmasság, > német vagy angol nyelvtudás, ► felelősségvállalás, > 35 év alatti életkor. X I Kínálunk ezért: § j > nyitott, fiatal munkahelyi klímát, r > fejlődési lehetőséget, > a feladatnak megfelelő keresetet, > sokrétű, változatos tevékenységet. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk német vagy angol nyelvű írásos pályázatát a következő címre: Inform Stúdió Kft., Eiben Tamás, Debrecen, 4002 Balmazújvárosi út 11.

Next

/
Thumbnails
Contents