Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22 / 248. szám
1998. október 22., csütörtök 3. oldal □ Koszorúzás a kopjafánál Csenger- ben ma 17 órakor a kollégium előtt, Ibrány- ban 17 órától az emlékműnél, Nagykállóban 17 órától a művelődési házban, majd a Szabadság kerti kopjafánál, Vásárosnaményban 23-án 15 órától Kiss Sándor sírjánál, majd az 56-os emléktáblánál koszorúznak. □ Ecsedi kitüntetés Nagyecseden 22-én 16 órakor a kopjafánál Muzsnai László református lelkész mond ünnepi beszédet, átadják a Nagyecsedért kitüntetést. □ Esti megemlékezés Nyírbátorban ma 18 órától a polgármesteri hivatal dísztermében, Fehérgyarmaton 15 órától a művelődési házban rendeznek emlékműsort. Ha a Tisztelt Olvasó ezen az oldalon egy kicsit jobbra fordítja a tekintetét, emlékművekről olvashat, az utókor tiszteletét kifejező képeket láthat. Síremlékek, kopjafák, táblák jelzik megyénkben is egyre több településen, hogy a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb eseménye, 1956 októbere örökre bevésődött az emberek tudatába. Sokszor elmondjuk, az idő múlása feledtet, vagy megszépít; az ötvenhatos szabadság- harc eseményeit az idő eltelte nemesíti, letisztítja és méltán helyezi történelmünk aranylapjára, azoknak a mártíroknak, meg- hurcoltaknak az emlékével, akik sajátjuknál előbbre tartották az ország sorsát. Történik ez annak ellenére, hogy négy évtizeden át a korabeli hatalom tagadta a forradalom valós jellegét. Ha vannak is jelei a felejtésnek, a közömbösségnek, vagy annak, hogy a realitástól függetlenítik egyesek az akkori történéseket, mind többször tapasztalhatjuk: ötvenhat emléke immár áthatja és formálja egész társadalmi helyzetünket. Azok a célok és eszmék, amelyeket ötvenhat hősei fogalmaztak meg, tűztek zászlajukra, ha nem is teljes mértékben s bizony olykor sérüléssel is, de lépésről lépésre valósággá válnak. Mondjuk, hogy nálunk már demokrácia van, működnek annak intézményei, ugyanakkor tudjuk, hogy még csak az út közepén járunk. Függetlenségünk ügye sem olyan egyszerű, mint ahogy a lelkesedés óráiban, napjaiban ezrek hitték, hiszen globalizálódó világunkban kikerülhetetlenek a nemzeti, a társadalmi biztonságot adó gazdasági, politikai kapcsolatrendszerek. Mondjuk azt is, hogy nálunk szociálisan érzékeny rendszer alakul, miközben tapasztaljuk, hogyan szakad szegények és gazdagok csoportjára népességünk. Am minden olyan igyekezet, amely hazánk haladó világhoz történő integrálását avagy a belső igazságtalanságok csökkentését célozza, népünk nagy többségének helyeslésével, támogatásával találkozik. Ötvenhat eszméjét ma azok ápolják igazán, akik ez utóbbi célokért küzdenek a legkisebb községtől a Parlament széksoráig. □ Találkozó Máriapöcson A máriapócsi ünnepi programban a nemzetközi kórustalálkozó műsora a kegytemplomban 23-án 18 órakor kezdődik. Ezt követően Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet. Ünnepünk lényege Angyal Sándor Forradalmunk utóélete Emlékművek ’56-nak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein Fazekas Árpád 4A \2-42 Nyíregyháza — A közelmúltban megjelent egy könyv, amely arra vállalkozott, hogy áttekintse az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére Magyarországon és külföldön felállított monumentumokat, 1996. december 31-ig bezáróan. Rácz István emléktáblája Elek Emil felvételei Szilágyi László és Tomasovszky András síremléke Teszi ezt 288 oldalon, 218 kitűnő illusztráció. Értéke a könyvnek a szövegek mellé párhuzamosan nyomtatott 1-250 sorszámú jegyzet, amely a művészeti vonatkozásokon túl akarva-akaratlan az ’56-os forradalom és utóéletének sok-sok részletét is felöleli. Az elmúlt negyven esztendő ’56-os ikonográfiáját a művészettörténész szerző ötletesen a főbb szimbólumok (kereszt, utcakő, olyan település, ahol az elmúlt nyolc évben ne állítottak volna valamilyen (gyakran a már meglévő felhasználásával készült) új monumentumot. A kopjafa állítását emlékmegoldásként megyénkben a következő települések választották: Gégény, Dombrádi út (1991); Kál- mánháza: Temető (a recenzens megjegyzése: Tomasovszky András a Szovjetunióban született; 1991); Kisvárda: Flórián tér (1989): Máriapócs: Kossuth tér (egyúttal a Köztársaság kikiáltásáról és a várossá válásról is megemlékezik, 1994.); Mátészalka; Kölcsey tér (1990); Nagye- csed: Kossuth u. (afrikai totemoszlopra emlékeztet, Krupiczer Antal alkotása, 1989): Nyírkáta: Kossuth u. (1995); Szakoly: Fő tér (1996); Tiszalök: Kossuth u. (1993) és Tiszavasvári: Városháza tér (1989). rusztikus kő, láng, lyukas zászló, Kössuth-címer, a Pesti Srác, szétszakított rablánc) köré csoportosítva tátja elénk. Európa szabad államaiban (Ausztria, Nyugat-Németország. Franciaország, Svájc, Olaszország) valamint az ’56-os emigránsok új hazájában is (Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Ausztrália) nyomban beindult a forradalom történetének feltárása és emlékének ápolása. A párizsi Pé- re Lachaise temetőben 1988. június 16-án ifj. Rajk László terve alapján felállított szimbolikus síremlékművel a külföldi ’56-os emlékállítások lényegében lezárultak, s a hazaiak pedig elindultak. Alig akad Magyarországon Négy emlékmű a megyéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy emlékművel is szerepel a könyvben: 1. Balkány: Emlékmű (közös II. világháborús és ’56-os monumentum, három méter magas kőoszlop tetején bronz turulmadár, 1990, Rákóczi tér, a turul a budapesti Sztálin-szobornak a kanadai adományozó által zsákmányolt darabjából készült.) 2. Mátészalka: Balázs Ferenc emlékműve (Bíró Lajos, 1922, Kölcsey tér; a könyv a 178. képen mutatja be, háttérben a mártír kopjafája; a fénykép 1995. május 5-én készült, előző este a mellszobrot vandálok ledöntötték). 3. Nyírbátor: Emlékmű (történelmi sorsfordulók közös emlékműve, Kiss György, 1994, Szabadság tér; a 192. kép láttatja) 4. Nyíregyháza: Szilágyi László és Tomasovszky András síremléke (Északi temető, Tóth Sándor, 1991., a 177. képen ábrázolja). A Függelék megyénkből több tábla adatait tartalmazza. A balkányi turul Ez a gyűjtés kegyeleti igazság- tétel, megelégedés ’56 még élő hősei, résztvevői és hívei részére, ugyanakkor mások számára is tanulságul szolgálhat. Egyetértünk a szerzővel, hogy „az ’56- os emlékművek a forradalom utóéletének fontos fejezetét alkotják, az emlékműállítás a kultusz csúcspontja.” Boros Géza értékes kötete méltán illik Az 1956-os Magyar Forradalom történetének dokumentációs és kutatóintézete kiadványainak hosszú sorába. Ott lenne a helye minden iskolában és közkönyvtárban, sőt polgár- mesteri hivatalban is. Magányos pavilon (részlet) Zsófia másnap — 1956. október 29-én — is megterítette az asztalt, ennivalót készített, befű- tött és a kályha mellé húzódva várakozott. Ha a ház előtt meg- zörrent egy levél, már felriadt, az ablakhoz lépett és kinézett a sötétbe. Nyolc óra felé lépések kop- pantak a lépcsőn, Zsófia leugrott, de csak a portás jött át bejelentkezni, hogy egy alkalmi mentőautó néhány sebesültet hozott fel a városból, az Új Szent János Kórház már nem tudta befogadni őket. Zsófia felsóhajtott, felvette a köpenyét, és kiment a portással a kapu elé. Bár ők sem rendelkeztek szabad hellyel, nem akarta visszaküldeni a saját vérükben ülő embereket, kiüríttette az igazgató szobáját, aki a harcok kezdete óta nem jött be a klinikára, és ágyakat állíttatott fel a számukra. Zsófia átment a sebesültekhez, akik között három katona is volt, beszélgetésbe kezdett velük, abban reménykedett, hogy közvetett módon valamilyen hírt kap Flóriánról, de hiába terelte a szót újból és újból a sebesült államvédelmiseket mentő autóra, egyikük sem tudott róla semmi közelebbit. Elbeszéléseik az egyre kegyetlenebbé váló harcokról mégis felizgatták Zsófiát, sietett vissza a pavilonba. Olvasni próbált, de közben folyton kifelé figyelt, csak összefutó betűket látott maga előtt. Felkelt, idegesen járkált az asztal körül, kibírhatatlanul melegnek érezte a szobát, kinyitotta az ablakot, a csendes éjszakában távoli géppisztolysorozatok hallatszottak, Zsófia becsukta az ablakot. A kilencórás harangszó után elszánta magát, hogy lemegy a városba. Sietve felöltözködött, egy receptlap hátára felírta: „Visszajövök, várjon meg, ha éhes, egyen", a lapot az asztalra tette, a villanyt égve hagyta, és az ajtót sem csukta be maga mögött. Nem akarta, hogy távozása magára vonja a portás figyelmét, inkább az oldalsó kis vaskapun ment ki. Kint az utcán megállt, és eltűnődött, merre induljon, az autóbusz a felkelés kitörése óta nem járt, és úgy hallotta, hogy sötétedés után a villamosok sem jönnek fel a Hűvösvölgyből. Gyalogosan vágott neki a városba vezető útnak, úgy képzelte, valamelyik hídon átmegy Pestre és megpróbál közelebb jutni a harcok színhelyéhez. Félt az utcát szegélyező vadgesztenyefák alatt, egy-egy ág furcsa árnyéka előtt megtorpant, inkább a kocsiúton halad tovább, bár itt is csak néha vetődött rá a kövekre egy-egy lámpa fényköre. Néhány keresztutcával lejjebb a városból felfelé tartó emberekkel találkozott, mielőtt bármit is kérdezhetett volna tőlük, szótlanul elsiettek mellette, majd kihalt lett az út. A fogaskerekű vasút állomása előtt egy halott, öreg férfi feküdt, kopott, de gondosan kikefélt kabátján csak a válla alatt látszott egyetlen folt: egy eltévedt golyó helye, amely megölte. Zsófia borzongva fordította el a fejét, néhány lépéssel lejjebb egy másik holttest zárta le az utat, arcát nem lehetett látni, mert valaki letakarta kitárt személyi igazolványával, de agyveleje híg tojássárgára emlékeztető tócsává állt össze az aszfalton. Zsófia alig tudta visszafojtani feltörő hányingerét, a széles utca torkolatában kiégett tankok álltak, félt, hogy köröttük újabb halottakat látna, inkább betért egy mellékutcába. Emlékezés a főiskolán Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tegnap emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 42. évfordulójára. A Himnusz elhangzása után szemelvények hangzottak el a korabeli sajtóból, majd Kónya Lajos, Má- rai Sándor és Ratkó József emelkedett hangvételű írásait szólaltatták meg az előadók. A műsorban közreműködtek a II. évfolyamos magyar-ének-zene szakos hallgatók.
