Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-05 / 208. szám

1998. szeptember 5., szombat 15. oldal Orvosi vizsgálat pantomim-előadásban Mozdulj meg! Ezzel a címmel rendeztek já­tékos sportvetélkedőt a múlt héten a nyíregyháza-sóstói Szivárvány Idősek Otthoná­ban. A megyei önkormányzat pályázatán nyert pénzből ren­dezték meg Hodász, Győrie­tek, Mátészalka, Mérk, Tisza- vasvári, Nyírbéltek, Kisléta, Tarpa, Gacsály, Tiborszállás, és Nyíregyházi csapatának a részvételével a jó hangulatú versenyt. Elek Emil felvételei Nézelödők és versenyzők A politika játékszere? Nyíregyháza (KM) — A nyugdíjasok köré­ben nyugtalanságot keltett a napi sajtóban olvasható, felelős politikusok, miniszterek nyilatkozataiból származó hír, miszerint változik az éves nyugdíjemelés mértéke. A kormány a törvényt és az Egyeztető Tanáccsal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva, az 1999. évi nyugdíjemelést saját érdekét szolgáló módon kívánja meg­valósítani. Olyan tervezet került nyilvá­nosságra, mely szerint a törvény által elő­írtaktól kisebb mértékben emelnék 1999. január elsejétől a nyugdíjakat. Ha ezt a ter­vezetet a költségvetési vitában jóváhagyja a parlament, akkor a nyugdíjasokat életük­ben már be nem hozható hátrányos hely­zetbe hozza — fogalmaz a szabolcsi nyugdí­jasok nevében is Gyúró Imre, a Megyei Nyugdíjas Szövetéség elnöke. — Érdeklődve figyeljük az országos szö­vetségünk által kezdeményezett tárgyalást, mert ennek eredményétől tesszük függővé cselekvésünket is. Annál is inkább, mert a rendszerváltás gazdasági hanyatlása, a Bokros-csomag következményei az időse­ket érintették a legjobban. Nem akarunk a politika játékszere lenni. Kijelentjük, hogy ragaszkodunk a 2001-ig szóló éves nyugdíj- emelés törvényben előírt mértékéhez. Nyissunk ajtót egymásra! Rohanó világban élünk. Lazulnak emberi kapcsolataink. Az egymástól való eltávolo­dás napról napra érzékelhető, érezhető, no­ha egyre több az ideje nagy részét otthoná­ban töltő, ifjú és idős nyugdíjas, leszázalé­kolt, munkanélküli ember. Szüléink, nagyszüleink valamikor vágy­tak, szerettek egy kicsit elbeszélgetni. Vagy a közös munkavégzés közben meg­hányták, vetették az élet, a világ dolgait. Ez már a múlté. Ma már nincs időnk ilyes­mire. Pedig de nagy örömet jelent, ha ked­ves, régi jó ismerősünkre időnként ajtót nyitunk. A Hogy tetszenek lenni kérdésfel­tevés nem felszínes formaság lenne, mint általában utcán halljuk, s a válaszra már nincs is időnk, hanem a szívből jövő őszin­te, s szinte kifogyhatatlan gondolatközlé­sek elindítója. A maga kis szűk környeze­tében élő magányos kibeszélhetné szíve- lelke derűjét, bánatát. Nagyon rég látott s azóta csak bot segítségével járni tudó egy­kori nagyon kedves „szülőmre” nyitottam ajtót a minap. Azt a mi boldog találkozá­sunkat, jóízű múltidéző kis félóránkat fe­lejteni nem lehet. Remélem ő, Balogh Pé- terné sem fogja felejteni. Boldoggá tettem látogatásommal, s engem is a megajándé­kozottak örömteli érzése tölt el. Hodásziné Makár Irén tanítónő, Nagykálló Nyugellátás jár a szülőnek is Abban az esetben, ha a szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy nyugdíjas volt Nyíregyháza (KM - K. E.) — A szülői nyugdíjra jogosultak köréről a törvény rendelke­zik. Ebbe a körbe a szülő, nagyszülő, mostoha és neve­lő szülő tartozik. A szülő jogosultsága gyermeké­től, a nagyszülőé unokájától ered. A nevelőszülő joga a nevelt gyermekétől ered, de csak akkor, ha a nevelt gyermeket tíz éven át eltartotta. A törvény szerint a nevelőszülő és mostohaszülő azonos jogi fogalom, ugyanígy a nevelt gyermek és mostoha gyer­mek is. — Azt a szülőt illeti meg a szü­lői nyugdíj, aki gyermekének, unokájának halálakor rokkant volt, vagy a 65. életévét betöltöt­te és a szülőt, nagyszülőt, a gyer­meke, unokája a halálát megelő­ző egy éven át túlnyomó részben eltartotta. Legfőbb jogosultsági feltétel az, hogy a gyermek az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt halálát megelőzően megsze­rezte — mondja Tulipán László- né a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megbízott osztályve­zetője. A szülő, nagyszülő, nevelőszü­lő akkor minősül túlnyomó rész­ben eltartottnak, ha nyugellátá­sa, hozzátartozói nyugellátása gyermeke, unokája elhalálozásá­nak időpontjában nem haladja Kettesben meg az öregségi nyugdíj minden­kori legkisebb összegét. A legki­sebb összeg 1998-ban 13 700 fo­rint. A szülői nyugdíj a rokkant­ság tartamára jár. A 65. életévét betöltött szülőt orvosi vizsgálat nélkül is rokkantnak kell tekin­teni. Az a szülő, illetve nagyszü­Harasztosi Pál illusztrációja lő, aki gyermeke, unokája halá­lakor nem volt rokkant, és 65. életévét sem töltötte be, szülői nyugdíjat csak akkor kaphat, ha az elhalálozástól számított tíz éven belül megrokkan, — vagy 65. életévét betölti — és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs. A szülői nyugdíj összege nem azonos az özvegyi nyugdíj összegével. Szülői nyugdíjat te­hát annak a nyugdíjnak a húsz százalékában kell meghatározni, amely az elhunytat halála idő­pontjában megillette, vagy meg­illette volna. Ha az elhalt nyug­díjas volt — nyugdíjának húsz százalékát —, tehát a szülői nyugdíj összegét a halál hónapjá­ra folyósított, levonások nélküli nyugdíj összegéből kell kiszámí­tani. Az aktív korú jogszerző ese­tén, ha halála időpontjában a rá irányadó korhatárt már betöltöt­te, az öregségi nyugdíj húsz szá­zaléka jár szülői nyugdíjként. Ha a korhatárnál fiatalabb volt az il­lető, a harmadik csoportba tarto­zó rokkantsága alapján járó bal­eseti rokkantsági nyugdíj húsz százalékát állapítják meg nyug­díjaként. Ha a szülői nyugdíjra többen jogosultak, azt, azaz an­nak húsz százaléknyi részét kö­zöttük egyenlő arányban meg kell osztani. A szülői nyugdíjat újból meg kell osztani akkor, ha a jogosul­tak száma megváltozik. A meg­osztás — legkorábban — a jogo­sultak számának változását kö­vető hónap első napjától történ­het. Az 1997. december 31-ét kö­vető időponttól megállapított szülői nyugdíjnak — garantált — minimális összege nincs. Küzdelem a megérdemelt nyugalomért Dankó Mihály Elég nagy gond, ha az ember megöregszik, még nagyobb, ha élete utolsó éveire magára is ma­rad. A helyzetet még tovább ronthatja, ha a környezet min­dent elkövet, hogy megkeserítse az egyedül élő idős életét. János egy kis településen él. Törvénytisztelő embernek vallja magát, pedig évtizedekig volt gépkocsivezető, legalább ötven- ötször megkerülte a földet a megtett kilométerek alapján. A fővárosból jött haza szülőfalujá­ba, a csendre, nyugodt környe­zetre vágyott. — Ez nekem nem jött össze — panaszolja. — Hogy miért nem? Először idős szüléimét kellett ápolni, ellátni. Majd gerinccel műtötték, csak mankóval tudok közlekedni. Az csak mese, hogy az emberek alkalmazkodnak egymáshoz. Nem törődik senki senkivel. Tombol az alkohol, an­nak következményei. Az utcá­ban alig van férfi, rengeteg az öz­vegyasszony. Az ötös számú szomszéddal kezdődött. Az utcai ablakommal szemben öt kutyát tartott, ezek ugattak éjjel-nappal. A hivatal­nak kellett közbelépni. De erre jött a retorzió. Egyéb állatokat vásároltak, s különböző módon lejárattak. Rémhíreket terjesz­tettek rólam, többek között azt, hogy macskát eszem. A hetedik szomszéd a teherau­tóját az utcán javította, éjjel-nap­pal, szombat, vasárnap. Hajnal három órakor indult útnak. Az ablakom előtti szakaszon volt a fékpróba. Amikor a házam négy helyen megrepedt, szóltam, hogy most már fejezze be. Azt a vá­laszt kaptam: menjek oda vissza, ahonnan jöttem. Megkezdődött a mocskolódás, a kutyáim sorra döglöttek meg. Csoda, hogy még én élek. Bele is fáradtam az egészbe. A hátsó szomszéddal életemben nem beszéltem sokat, csak mikor kérleltem őket, hogy hagyjanak aludni. Építkezni kezdtek (de nem laktak itt), elő­ször is egy kutyakenelt húztak fel. Az idezárt jószág szinte ál­landóan ugatott. Sokadik pana­szomra, azt mondta: a kertjében azt csinál, amit akar. Jöttek a szokásos anyázások, még éjszaka is. A rendőrség segítségét kér­tem. De milyen az ember a vélt sérelmet igyekszik megbosszul­ni, pláne, ha védtelen személlyel áll szemben. Ördögi tervet eszel­tek ki, közvetlenül a fürdőszo­bám mellé helyzték át a kutya­kennelt, beszereztek egy óriás ebet. Azóta úgy fürdők, hogy egy hatalmas állat remegteti a szoba falát. Persze, ha szólok, kinyírás­sal fenyegetnek. Úgy látszik én sem fogom megérni az átlag élet­kort... Mindez történik a huszon­egyedik század elején. Egy szé­pen fejlődő kis településen. A fa­lu vezetői igen derék emberek. De aki magára maradt, az elve­szett. Nincs család vagy barát, aki megvédené, mindenki elfor­dul tőle. Sőt céltáblává válik, be­lekötnek, kikezdik, megszólják, ócsárolják. Az is baj, ha felvilágosultabb mint környezete, s nem jár a kocsmába, kiközösítik. Több türelmet! Augusztus 31-én fél 10 táján vásároltam Nyíregyházán, a Kelet Áruház csemege­osztályán. Sietíem az egyetlen pénztárhoz beállni a sorba. Közben elment mellettem egy fiatal nő az akkor megnyíló másik pénztárhoz és indulatos hangon ezt mond­ta: „Nem bírom ezeket az öregeket, akik­nek semmi dolguk és mégis tolakodnak.” Megkérdeztem, kire vonatkozik ez a meg­jegyzés, s kiderült, hogy rám. Én ugyanis nem vettem észre, hogy ő távolabb állva szintén a sorhoz tartozik. Elnézést kértem tőle, s megjegyeztem, talán több dolgom van ma is, mint neki, s bizonyára többet dolgoztam életemben mint ő. Hatvanéves koromig tanítottam és há­rom gyermeket neveltem fel. Azért is fájt a megjegyzés, mert én soha életemben nem tolakodtam senki elé. Volt olyan időszak, amikor órákig álltunk sorban egy kenyé­rért, amit egy hétre kaptunk, s mire rám került a sor, nekem már nem jutott. Tu­dom, nehéz a mai fiataloknak is, hiszen há­rom felnőtt gyermekem életén tapaszta­lom. Bizony igaza van a miniszternek, hogy iskoláinkban nemcsak tanítani, ha­nem nevelni is kell. Nagy baj, ha egy társa­dalomban a fiatalok úgy tekintenek az öre­gekre, mint dologtalan, fölösleges teherté­telre. Bennünket úgy neveltek, ahogyan a Biblia tanít: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg!” Egy nyugdíjas pedagógus Ügyességi verseny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents