Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-04 / 207. szám

1998. szeptember 4., péntek

3. oldal

Maximaler?

Balogh József____________________________________________

Négy évvel ezelőtt nem akartam hinni a fülemnek, amikor azt olvastam, hogy Meggyesy Péter 1 millió 200 ezer forintos fizetést hagyott ott a CIB Bankban, s ült át 136 ezer forintért a miniszteri székbe. Az is furcsának hatott, hogy egymilliós különbséggel is vállal valaki egy sokkal fontosabb és felelősségteljesebb beosztást, de az 1 millió 200 ezer is mellbevágó volt, hiszen akkor az átlagbér nemigen lehetett több negyvenezer forintnál, a minimálbér pedig még a húszezret sem érte el.

Mostanában aztán elgondolkodhat az ember: milyen méltatlanul kevés fizetést kapott a jó nevű pénzügyi szakember, hiszen azt olvashattuk a minap egyik napilapunkban, hogy Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója havonta 8,8 milliót tett le otthon a konyhaasztalra. És még az is ott volt, hogy ha megkapta volna a vég- kielégítést, az 436 milliót tett volna ki. Mivel azonban felmondással megelőzte azt, hogy neki mondjanak fel, a 436 millió elmarad.

Akár dicsérhetnénk is most a volt bankárt, milyen nagyvonalúan mondott le annyi pénzről, amennyit legtöbbünk még elképzelni sem képes, ám az is kétségtelen: ha felveszi, alighanem országos botrány robbant volna ki belőle.

Az említett újság több embert kérdezett meg: sokallja-e vagy elfogadhatónak tartja Princz volt fizetését. Volt aki nem hitte el, hogy ilyen magas fizetése lenne Magyarországon egy bankárnak, volt, aki megdöbbentőnek tartotta, volt aki nyugati bankár fizetéséhez hasonlítva még kevesellte is, egy fejvadász pedig azt mondta: nem az a lényeg, hogy mennyi a fizetése, hanem hogy mit nyújt ezért.

Alighanem itt van a lényeg. Mert ha a Postabank jól működött volna, most meg sem tudhattuk volna, mennyi az elnök-vezérigazgató fizetése. Ám a pénzintézet állalmi segítség nélkül már összeomlott volna, ezt az állami segítséget pedig a 68 ezer forintos meg az annál kevesebb átlagbérekből levont adóból adják oda.

^\ki nem pénzügyi intézetben dolgozik, aligha érti meg, mitől olyan fontosak a bankárok, hogy egy főosztályvezetőnek is milliós nagyságrendű a havi fizetése, hiszen semmivel nem nyújt érte többet, mint az orvos a rendelőintézetben, a tanár katedrán vagy a közalkalmazott a polgármesteri hivatalban. A felelőssége pedig az átlagosnál is kisebb. Mert a csődbe ment bankokat még egyszer sem a felelőtlenül gazdálkodók sokmilliós béréből, hanem a mi kis fizetésünkből konszolidálták.

A gazdaságért

Nyíregyháza (KM) — A Magyarországi Evangélikus Egyház egy bonni (Németország) evangélikus egyesülettel közös — a gazdasági élettel, a vállalkozásokkal kapcsolatos — szemináriumot tart német és magyar előadókkal szeptember 12-én 9.45- től 17.30 óráig a Debreceni Református Kollégiumban (Kálvin tér 16.). Részvételi díj: 1200 forint, ebéddel együtt.. Jelentkezni az Evangélikus Lelkészi Hivatalnál (Nyíregyháza, Luther tér 14., vagy a 42/410-027-es telefonszámon) lehet.

Tőkét, tudást a kisvállalkozóknak

A kormány kiemelt feladatának tekinti az eddigi program sikeres folytatását

Elek Emil felvétele

Nyíregyháza (KM - GB) — A polgári kormány programjában is hangsúlyt kapott, hogy megkülönböztetett figyelemmel fordul a mikro-, kis-, és középvállalkozások felé.

Fónagy Jánost a Gazdasági Minisztérium szerdán Nyíregyházán járt politikai államtitkárát arról kérdeztük: milyen konkrét, számukra pozitív lépéseket várhatnak a kormánytól a honi vállalkozók.

— Meggyőződésünk, hogy ma a 700 ezer vállalkozás túlnyomó többségét kitevő 1-2 személyes, családi vállalkozások mind a társadalom, mind a gazdaság, mind pedig a foglalkoztatottság szempontjából sorsdöntő jelentőségűek. Éppen ezért sok más fontos kérdést megelőzve ez év október közepére elkészül egy olyan kormányprogram, amely a vállalkozásfejlesztés eddigi jó elemeit felerősítve a párhuzamosságokat megszüntetve, a hiányosságokat pótolva igyekszik a vállalkozók segítségére lenni.

— A mikrovállalkozások számára nehéz a hitelhez jutás. Ma a mikrohitel felső határa 1 millió forint, a bankok pedig 15-20 millió alatt nemigen állnak szóba a vállalkozókkal. Éppen ezért ezt a finanszírozási részt szeretnénk újabb konstrukciókkal kiegészíteni. Nem új a dolog, de korábban nem vállalta föl senki, hogy a kisvállalkozók számára a tőkejuttatás feltételeit megteremtse.

— A források mellett szólnom kell a tudásról, hiszen 10-12 éve kisvállalkozás-fejlesztéssel fogFónagy János

lalkozom és magam is kisvállalkozó voltam Ózdon. Ma a vállalkozások jelentős része azért nem tud megerősödni, vagy bukik meg, mert aki jó szándékkal vállalkozásba kezdett, az nem ért hozzá kellően. Hiányzik a szakmai tudása, de az üzleti ismerete is. Bár korábban is történtek komoly erőfeszítések e téren, mégis úgy gondoljuk, hogy ennek a tudásbővítésnek nagyobb szerepet kell kapnia.

— A harmadik dolog, amiben szűkében vannak a kisvállalkozók, az az információ. Közhely,

de igaz, hogy számtalan nagy információs rendszer működik, ám végső soron az információk pont ahhoz a családi kisvállalkozóhoz nem jutnak el, akinek arra a legnagyobb szüksége lenne. Ezért az ő szintjükre szeretnénk az egyébként meglévő információkat eljuttatni.

— A vállalkozói beszállítói program jó elképzelését tovább folytatja a kormány. Eddig a kezdeti lépések, a felmérés történt meg. Ezt a keretet egy sokkal határozottabb, célratörőbb tartalommal szeretnénk kitölteni. Azt

mindenképpen el kell érni, hogy a mintegy 70 multinacionális cég, amely ma nagyrészt vámszabad területen a magyar nemzetgazdaság produktumának meghatározó részét produkálja beépüljön ide gazdaságilag, társadalmilag. A hazai vállalkozók képezte beszállítói háttér olyan gyökérrendszert jelentsen ebben az országban a multiknak, hogy ne legyen érdemes tőlünk könnyedén megszabadulniuk.

— Régiót, vagy megyét preferáló program nem készül, de úgy gondolom — mivel nem hiszek az egyedi támogatások üdvözítő voltában —, hogy erre nincs is szükség. Jól ismerem az északkelet-magyarországi megyék helyzetét, s úgy gondolom, hogy az itt élő vállalkozók gazdasági vitalitása sok mindenben pótolja a hátrányos gazdasági-földrajzi környezetet. Azokban a térségekben, ahol az egyén döntési szabadságát az adott környezet erősen behatárolja, nyilvánvalóan előnyös lehetőségeket — például irányított pályázati rendszereket — kell alkalmazni. Ez viszont csak átmeneti, s nem végleges megoldás lehet csupán. A területi különbség történelmi kategória. A világ alakul és meggyőződésem, hogy a most már belátható időn belüli európai csatlakozás tovább tolja Európa határait. Ebben Szabolcs- Szatmár-Bereg megye erősen érdekelt, hiszen nyertese lehet. Az a tranzit szerep, ami korábban Ausztriáé, majd az elmúlt évtizedben talán Dunántúlé volt, az kőkeményen áthelyeződik ide — vélekedett a Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Tisztázott tisztázatlanság

Hatályon kívül helyezte a bíróság a Patyolat döntését

Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Bő másfél éve, egészen pontosan lapunk 1997. január 3-i számában „Tisztítói tisztázatlanságok” címmel írtunk a Nyírségi Patyolat Kft. tulajdonosai között kibontakozó vitáról.

A cikkben többek között az is szerepelt, hogy a társaság taggyűlése egyhangú döntéssel kizárta a tulajdonosi körből a kft. egykori főmérnökét, Bajáik Andrásáét. A volt főmérnök a cikk nyomán bírósági keresettel élt a

Patyolattal szemben. A Nyírségi Patyolat Kft. a fentiekkel összefüggésben az alábbiak közlését kérte.

Az ügyben a másodfokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítéletet hozott, amelyben az alábbi kiegészítő információ közzétételére kötelezte a Nyírségi Patyolat Kft.-t: A felperes kizárásáról döntő taggyűlési határozatot a Nyíregyházi Városi Bíróság jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte. A bírósági ítélet szerint a cikk bár valós állítást tartalmazott, a későbbi fejleményekről a lap olvasói már nem értesülhettek.

(Az eljárási formai okok miatt hatályon kívül helyezett taggyűlési döntést követően összehívott taggyűlés újból a kizárás mellett foglalt állást, ez ellen Bajáik Andrásáé ismét a bírósághoz fordult. Lapunknak azonban nem állt s áll módjában az elhúzódó jogi vita minden részletéről beszámolni. A szerk.)

Köszönet

Nyíregyháza (KM) — A személyi jövedelemadók felajánlható egy százalékából 1997-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekszervezetek Társulása 859.139 forint támogatásban részesült.

Ez az összeg lehetővé tette, hogy a társulás támogassa a hozzá csatlakozott gyermekszervezetek programjait, ezért minden felajánlót köszönet illet.

A parancsnok

Lza Petőfi-kötet bizonyára könyvészeti ritkaság már. Ezt azonban csak így, feltételesen állíthatom, mert sem a kiadóját, sem megjelenésének évét nem ismerem. Hiányzik ugyanis a címlapja és a tartalomjegyzékből néhány oldal. Egyes nyomda- technikai tulajdonságai azonban csalhatatlanul tanúsítják, hogy múlt századi kiadás, a legelsők közül való.

Sokáig egyetlen Petőfi-köny- vem volt ez. Kisgyermekként már lobogó szenvedéllyel forgattam a lapjait, de még nem tudtam, ki a versek szerzője. A kötetnek már akkor sem volt címlapja. Az elemi iskolában Petőfi- verseket nem tanultam. A sors a húszas évek elején — hosszas álláskeresés után — szlovák faluba vetette apámat, így szlovák iskolában kezdtem a tanulást, a magyar költőóriást először csak névről ismertem, a művei szerint nem.

Lakásunkban nem sorakoztak könyvszekrények. Kis szoba- konyhás otthonunkban még ezeknek is helyet szorítani lehetetlen lett volna. Elég volt, hogy mi, gyerekek, a kezünk ügyében tarthattuk a könyveinket. A felnőttek számára apám a padláson barkácsolt néhány stelázsit. Ide öcsémnek és nekem nemigen lehetett nyúlnunk — itt voltak a korunkbelieknek nem ajánlott kiadványok is, mi időnként azonban csak beszabadultunk a tilosba, s a darazsakkal benépesített padlás zsuzsogó csöndjében kezdtünk ismerkedni a világ- irodalommal a legrendszertele- nebbül. Voltak könyvek, amelyeket néhány oldal elolvasása után visszatettem: nem érdekeltek, de akadt egy, amely szinte izgalomba hozott: az a bizonyos címlap nélküli. Mert hát mennyire más volt itt minden, mint eddigi olvasmányaimban: Winettou és Nemo kapitány világában. Naponta föllopakodtam, hogy belefúrjam magam a kötetbe. Már könyv nélkül fújtam tucatnyi versét, de még mindig nem tudtam, hogy a könyv a Petőfié. Ez nem is volt akkor fontos számomra.

Teljesen azonosultam a versekkel. Lélekben én voltam a szerző. S a könyvben kitárulkozó — szívmélyről fölbuggyanó kacajokkal, szívet hasgató jajokkal.

káprázatos szépségekkel és kavargó emberi szenvedélyekkel teli — széles horizontú világ vagy két évig egész szellemiségemet betöltötte. S mikor később magyarul folytathattam tanulmányaimat, valahogy idegenkedő füllel hallgattam tanárom Petőfi- magyarázatatit. Mintha az apámról akart volna magyarázni nekem, az apám fiának.

De igaz is: Petőfi és az apám. Mikor még nem ismertem a könyv szerzőjét, volt egy furcsa érzésem: hogy ezeket a verseket az apám írta, talán ezért rejtegette a könyveket szemérmesen, alig hozzáférhető helyen, a tető alá nyúló legfelső polcon. Miért véltem így? Mert a könyv érzései annyira megegyeztek az enyémekkel, apám (rá fizikailag is nagyon hasonlító) fiának érzéseivel, mert Petőfi állásfoglalásai annyira egyek voltak azokkal az elvekkel, amelyet apánk családunk életében oly következetesen érvényesített: puritanizmusával, szenvedélyes igazságszere- tetével, önmagához való szinte aszkétikus szigorúságával. S mikor végre megtudtam, hogy a szerző mégsem ő, nem csalódást éreztem, egészen mást: Petőfi Sándort egy rangra emeltem

gyermeki érzéseimben apámmal. Nem egy apám volt már, kettő. Gazdagodtam.

Ám vajon apám életében miért nem érdeklődtem tőle e könyv eredete, sorsa felől? Az az érzéseinket palástoló, zavart szé- gyenlősség tartott vissza ettől, amely viszonyunkat mindvégig jellemezte? Csupán korai halála után, emléke ápolásának magamba mélyülő óráiban kezdtem tépelődni rajta: mikor, hol vehette? Volt-e idő, mikor neki ugyanúgy a bibliája volt, mint nekem?

Azóta különben egész kis könyvtárat gyűjtöttem Petőfi műveinek különböző nyelvű kiadásaiból, a munkásságáról szóló irodalomtörténeti művekből. Mindet egymás mellé helyeztem el polcaimon. Ott állnak katonás rendben. Hanem: hogy is írta a költő: „Ott állok én is a csatában / katonáid közt, századom! / Csatázok verseimmel... egy-egy / Harczos legény minden dalom." Ahogy a Petőfi-könyvsort nézegetem a polcokon, mindegyik kötet egy-egy „harczos legényként" tűnik föl az én szememben is. S az a régi, kopott példány, apám Petőfi-könyve a parancsnokuk.

Remélem a kedves szülők között új szponzorokat is találunk...

Ferter János rajza