Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda 13. oldal Külső hatás Olvasónk még a nyáron vásárolt egy nagy értékű férfiinget. Mikor férje felvette, meglepve tapasztalta, hogy a hónalja kifehére- dett. (Évek óta ugyanazt a dezodort használja. de eddig soha sem volt vele problémája.) A mosás után sem ment ki az ingből a fehérség. Visszavitte az üzletbe, az eladó kisebb vita után elküldte a terméket a Ker- mi-hez. A vizsgálat „külső hatást” állapított meg, így kiderült, a tulajdonosnak nincs semmi tennivalója. Sőt kijelentette: a vizsgálat díját is a panaszosnak kell kifizetni. Olvasónk nem fogadta el az érvelést, bár elismeri, hogy külső hatás érte az anyagot, de szerinte rá kellett volna írni a használati utasitásra. hogy a dezodort nem tűri a fehérnemű. A panasszal a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordultunk, akik a minőségi kifogást a helyszínen vizsgálták ki. Holló Jánosáé igazgató tájékoztatásából kiderül: a kereskedő a reklamáció ügyintézésekor szabályszerűen járt el. A szakvéleményben szerepel, hogy az ing karöltőré- szénél keletkezett folt nem anyag vagy gyártási hiba eredetű, hanem színezékroncsoló külső hatás következménye, s a kártalanítást nem tartják indokoltnak. Amennyiben a panaszos a szakvélemény tartalmát nem tudja elfogadni, úgy szavatossági igényét az illetékes polgári bíróságon peres úton érvényesítheti. Üvöltő vezetők A közúti közlekedés egyfajta társadalmi tükör is lehetne. Itt is érvényes a mindent legázoló tolakodás, a kisebb, a gyengébb el- taposása. Különösen érzékelhető ez, hogy az utóbbi időben megnőtt az utakon közlekedő gépjárművek száma. A kamion minden lelkiismeretfurdalás nélkül kihajt a személyautó elé, a nyugati autócsoda előz a vasúti átjáróban, a sebességkorlátozást (lakott területen belüli óránkénti ötven kilométert) semmibe veszik. Sőt ha valaki betartja a megengedett tempót, még rádudálnak, szidják. Hiába tiltották meg a rádiótelefonok használatát vezetés közben, a legtöbben fittyet hánynak a rendeletre. Nagyon sokan halnak meg az utakon, s bizony az esetek nagy többségében a vétlenek szenvedik meg mások figyelmetlenségét. felelőtlenségét. Jó lenne, ha legalább egy kicsit szállnának magukba a volán mögött ülők. B. András, , Nyírbátor Munkahely külső segítséggel Paszabon is mint sok más kis településen nagy gond a munkanélküliség. Különösen a cigány családok szenvednek sokat emiatt. Három hónapja Kocsmár Borbála segítségével létrejött egy csökkent munkaképességűeket és cigányokat (37 főt) foglalkoztató üzem. Nagy öröm ez számunkra, és jó példával szolgálhat minden településnek. Jó lenne, ha mindenhol találkoznánk ilyen kezdeményező személlyel, aki mások sorsát így szívén viseli. Váradi Péter, a cigányszervezet elnöke Istentisztelet A Rokkantak napja alkalmából a Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nyíregyházán a jósavárosi görögkatolikus templomban szeptember 20-án (vasárnap) ökumenikus istentiszteletet szervezett. A rendezvényen mintegy 150 mozgássérült és hozzátartozó jelent meg. Szentbeszédet tartott Szabados Viktor görögkatolikus lelkész, énekelt a jósavárosi görögkatolikus énekkar. Bizonyságot tettek, s a betegek testi-lelki gyógyulásáért imádkoztak az ökumenikus tagegyházak képviselői is Amatőr felvétel Aki szegény, az is marad Az igazság az, hogy az utóbbi időben aki gazdag volt, tovább gazdagodott, aki pedig szegény, annak lassan el kell adni a házát a magas közüzemi díjak miatt. Mindez különösen a fűtésdíjaknál mutatkozik. Nyíregyházán például az önkormányzat úgy döntött (legalábbis olyan rendeletet hozott), támogatást csak az kaphat, aki 1996-tól nem részesült ilyen segélyben. (Pedig az összeg egy részét az állam adja.) Nem tudom, aki két évvel ezelőtt szegény volt, az ma már meggazdagodott? A valóság nem ezt tükrözi. Kíváncsi leszek, a szépülő, épülő város bevásárló központjaiban hány szabolcsi fog vásárolni? A választáskor lehetett hallani egyes politikusoktól, hogy például a fűtést szolgáltató cégek 30-40 százalék profittal dolgoznak, amit el lehetne hagyni, és nem nyereség érdekeltségűként működtetni tovább. Sajnos mostanában erről nem szólnak a híradások. Csak remélhetjük, hogy dolgoznak az ügyön. Ha nem tudnak megoldást találni, a családok ellehetetlenednek, hisz a 18-20 ezer forintos fizetésből nem könnyű a tizennégyezer forintos fűtést fizetni. Az önként tanyára kiköltözőket valószínű nem a természetszeretet vezényelt ki, inkább a magas közüzemi díjak. Név és cím a szerkesztőségben Vendelek találkozója A római katolikus egyház Vállajon minden évben október 20-án, Vendel napján búcsút tart. Ennek megemlékezésére Vendel napi találkozót szervezünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő Vendel kereszt- nevűek számára. Kérjük azok jelentkezését október 10-ig a 06-42/316-135 telefonszámon, akik ezt a nevet viselik. és szívesen részt vennének a rendezvényen. (Létszámtól függően autóbuszt is indítunk.) Szervezők Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. A múlttal együtt élni A múlt hagyományainak tisztelője, hű őrzője, s átadója voltam mindig, s vagyok ma is. Gyermekeimet — saját és iskolai tanítványaimat —, s most már kisu- nokáimat is e nemes szellemi és tárgyi értékek iránt érdeklődő ifjúvá igyekszem nevelni. Sokat jelent számukra a múzeumok látogatása, a múlt emlékeinek megismerése. Az otthonunkat is sok régi tárgy díszíti. A bekeretezett háziáldás, a fali petróleum lámpa mind, mind a gyermekkorom, a szülői ház békés, szeretetteljes nyugalmát idézik. A köpü- lő, a rocska, a szenesvasaló, a „dédikék” életének egy darabjai, így élünk a múlttal együtt a jelenben. Hodásziné Makár Irén, Nagykálló Véradás. Sajnos mára erősen lecsökkent az önkéntes véradók száma. Ezért a legkisebb településen is megszervezi a Vöröskereszt az akcióit. Képünkön a fábiánháziak „róják le kötelezettségeiket” Szűcs Róbert felvétele Új helyen A Magyar Hadigondozottak Nemzeti Szövetsége megyei tagozata soron következő (október 7-i) összejövetelét nem a megszokott helyén, Nyíregyháza Luther u. 3. szám alatt tarja, hanem a Dózsa György u. 5. sz. (első emelet) alatti Fidesz-iroda tárgyalótermében. A Luther utcai építkezések befejezése után, a Mahonsz újból a régi helyen várja az érdeklődőket minden hónap első szerdáján. Vezetőség Gyászhír A nyíregyházi temetkezési vállalat üzlete a városból, a Szent István utca 2. szám alól kiköltözött az Északi temetőbe. Nagyon sok embernek nem jáh újság, és nem tudja ismerőse, barátja mikor halt meg. A régi gyakorlat szerint a bolt kirakatában kitették mindig a gyászjelentéseket. Javasolnám a temetkezési vállalat vezetésének, hogy a város központjában helyezzenek el egy üveges vitrint, ahol a gyászlapokat kirakhatnák, így a járókelők tudomást szerezhetnének a temetések időpontjáról. K. V., Nyíregyháza Öröklésről: az ági és szerzeményi vagyon (4) Dr. Bartha Beatrix Két öröklési jogcímet ismerünk: a törvényben és a végintézkedésen alapuló öröklést. Az örökhagyó halála esetére szabadon rendelkezhet arról, hogy a vagyonából ki, milyen mértékben és módon részesüljön. Ennek a rendelkezési jognak csak a kötelesrész intézménye szab korlátot, amelyről külön cikkben fogunk tájékoztatást adni. Ha az örökhagyó életében nem intézkedett vagyon sorsáról, az öröklés rendjét ebben az esetben a törvény határozza meg. A törvényes örökösök személyi köre a rokoni, a vérségi, illetőleg a családi kapcsolaton alapul. A rokonok öröklésénél a vérségi származási vonal az irányadó. Ebből a szempontból közömbös, hogy a leszármazó házasságból, vagy házasságon kívül született-e. Ez alól a vérségi elv alól az örökbefogadott gyermek öröklése sem kivétel, mert az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép. Jogunk a rokonok körén kívül csak a házastárs törvényes öröklési igényét ismeri el. Mint korábban említettük, törvényes örökösnek minősül — más örökös hiányában — az állam is. Az élettárs tehát nem törvényes örökös. A törvényes öröklésben meghatározott sorrend érvényesül. Az örökhagyó után elsősorban az örökhagyó gyermekei, a kiesett gyermek helyén annak leszármazol öröklik a teljes vagyont. Ha nincsenek leszármazók. a hagyaték két részre oszlik: ági vagyonra és szerzeményi vagyonra. Ebben a meghatározásban a szerzeményi vagyon alatt a házastársi közös vagyonnak az örökhagyót megillető fele részét és mindazt a különvagyont értjük, ami nem tekintendő ági vagyonnak. Az ági öröklés jogunknak egyik sajátos intézménye. Alap- gondolata az, hogy az örökhagyó felmenőitől hárult vagyon — lé- származók és végintézkedés hiányában — annak a családjában maradjon meg, aki azt szerezte és ne szálljon át különösen rövid ideig tartó házasság esetén egy idegen családra. Az ági öröklésre jogosultak körét oldalágon a törvény a szülők leszármazóival zárta be. Ági vagyonba csak azok a vagyontárgyak tartoznak, melyek az öröklés megnyíltakor megvannak. Az ági jelleg megállapításának egyik feltétele az, hogy a vagyontárgy meghatározott személyekről háruljon az örökhagyóra. így ági öröklésnek van helye, ha a vagyon valamelyik felmenőjéről, illetőleg testvéréről vagy a testvér leszármazójárói hárult az örökhagyóra, feltéve, hogy a vagyontárgyat a testvér, vagy a testvér leszármazója az örökhagyóval közös felmenőjétől örökölte, vagy ingyenesen kapta. Az ági jelleg másik feltétele, hogy a törvényben meghatározott személyekről a vagyontárgy öröklés, vagy ingyenes juttatás útján szálljon az örökhagyóra. A törvény az ági vagyontárgy természetben való kiadását rendeli fő szabályként. Ettől a felek megállapodásának hiányában a bíróság csak akkor térhet el, ha az célszerűtlennek mutatkozik. Ilyen esetben az ági vagyontárgy értékének pénzbeli kielégítésére kerül sor. □ A kettes csoportú rokkantság annak állapítható meg, aki munkaképességét száz százalékban elvesztette, de mások ápolására még nem szorul. Ennek megállapítása orvosi kérdés — üzenjük F. J.-nek. □ A haszonélvezeti jog nem örökölhető. Ön saját haszonélvezeti jogánál fogva élete végéig használhatja a lakást, illetőleg húzhatja annak hasznát — válaszoljuk ti- szavasvári olvasónknak. □ A végrehajtás nem öncélú, és nem azért rendelte el a bíróság, mert nem akarja tovább folyósítani a tartásdíj kiutalását az állam részéről, hanem, hogy meggyőződjön, a tartásra köteles apa, szülő eleget tud-e tenni a tartási kötelezettségének — tájékoztatjuk S. K.-nét. Eladó az egész világ Harasztosi Pál felvétele